Szolnok Megyei Néplap, 1966. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-03 / 156. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. MB» 1 SIMON ISTVÁN: ZÁPOR Feszült a csend, a tüzes nap előelőbukkan még a felhők alól, de lábát lógatja már az eső, nyugtalan jár a sürgő hangyaboly. A száraz föld, mint megrepedt üveg csillog, szomjasan lihegnek a fák. Rezegve állnak a kardos füvek, a lécek között kinyúl a virág. A felhő tornyosul, nekifeküdt az ég, talán egy perc, egy pillanat és széttörik a levegő feszült nyugalma a víg sistergés alatt. De — kip-kopp, — kezdi máris az eső, dobol a cserép, egyre hangosabb. Kiszabadult a megkötött erő, és csattogtatja a villámokat. Kint állok most a cikás ragyogás fényében s friss zenéjét hallgatom, nézem, hogy füstöl, lubickol a ház, csöppök zsinórja fut az ablakon. S egy villám még, mint nagy ölelkezés karmozdulata ég és föld között; aztán eláll az esQ csöppje és nyár lett, közben a tavasz megszökött... Díjnyertes alkotások, „Chaplin kavalkád“ és indián történet a harmadik negyedév filmjei között Nógrádi Sándor: Új történet kezdődött A következő három hónapban 42 filmet mutatnak be országszerte, közöttük 35 új játékfilmet, 2 egész estét betöltő dokumentum filmet és 5 felújítást. A nagy művészi értékű filmek közül kiemelkedik a Domb című angol filmdráma, amely Cannes-ban elnyerte a legjobb forgató- könyv díját. A II. világháborúból vett történet rendezője Sidney Lumet, a 12 dühös ember és a Pillantás a hídról című filmek alkotója. A Mar del Plata-i fesztiválon nyert nagydíjat az Éljen a Köztársaság című cseh film, amely egy kisfiú szemén keresztül mutatja be a felszabadulás napjait. Az újvidéki vérengzést idézi művészi erővel Kovács András új filmje, a Hideg napok. A film Cseres Tibor regényéből készült, és Karlovy Varyban képviseli majd filmművészetünket. Bel- rnondó sikeres filmjét, a Két nap az élet-et augusztus 4-től láthatják a mozilátogatók. Két érdekes újdonságot is ígér a nyári szezon: — Chaplin-filmet, s szórakoztató kalandos indián történetet. Július 21-én mutatják be országszerte a „Chaplin kavalkád”-ot, a nagy nevettető némafilmburleszkjeiből. A Nagy medve fiai című indiánfilmet először a Balaton partján üdülők láthatják majd. Két másik filmsiker premierje is a Balaton mentén lesz. A Házasság olasz módra címűt Vittorio de Sica rendezte, a Nyugodj meg kedves című francia filmvígjátéknak pedig Fer- nandel a főszereplője. Ezen a nyáron ismét láthatjuk Vittorio Gas- mannt, a Beszéljünk a nőkről című összeállításban, amely hét epizódot mutat be a férfiak és nők kapcsolatáról, a főszerepben Gasmannal. Jean Gabin, Lilli Palmer és Michéle Mercier a sztárja a július 14-től látható Égiháború című francia — olasz — nyugatnémet filmnek. Zbigniew Cybuls- kit, az ...És aztán Mexico című lengyel filmben láthatjuk. A Beatles együttest sok más neves angol jazz- band társaságában a „Slágerrevű” mutatja be, amelyben olyan híres számokat hallhatunk, mint Animals: A felkelő nap háza, Dakotas: Kisgyerekek és Rockin’ Berries: Mi bajod van című slágereket Bemutatásra kerül egy Vajda film is, a Légió, amelyet Lengyelországban Hamvak címen mutattak be. A szovjet filmek közül a legnagyobb érdeklődésre a velencei fesztiválon díjat nyert Hűség című alkotás számíthat, amelyet Pjotr Todorovszkij, elsőfilmes rendező készített. öt magyar filmet mutat be a MOKÉP ebben a negyedévben. A már említett Hideg napok mellett a szórakozni kívánók jó filmre számíthatnak Pa- lásthy György Sok hűség semmiért című szatírájában és Gertler Viktor saját élményeiből merített filmjében, amelynek címe: És akkor a pasas... főszereplője, 16 szerepben: Sin- kovics Imre. A felújítások között találjuk a Rangon alul és a Csendes otthon című magyar filmeket és a sikert aratott Békében élni című olasz filmet. Végül néhány érdekesség még a nyári filmújdonságok közül: Az ideális nő (angol), Hófehérke és a hét vagány (olasz), Csengetnek, nyiss ajtót (szovjet), Utazás a hitvesi ágyba (NDK, A nagy buli (francia), a Szerelemre szavazok (jugoszláv) című alkotás. Nógrádi Sándor: Űj történet kezdődött — című könyve nem csupán egyike a most oly divatos életrajzi regényeknek. — Nem a kívülálló szubjektív benyomásainak gyűjteménye, hanem a részben már történelemmé vált, de részben még ma is elevenen élő, következményeiben mindegyikünk életére ható eseményeket idéz fel a hitelesen látó és ítélő szemtanú jogán. Vagy talán még ennél is nagyobb jogon, hisz Nógrádi Sándor több volt mint szemtanú. A kora ifjúságától mozgalmi harcos, egykori emigráns, majd partizánvezér új könyvében arról az időszakról ír, amelynek maga is résztvevője volt, mint a párt együk vezetője. 1944 végén már Debrecenben találjuk, onnan Észak-Ma- gyarország centrumába, Miskolcra került, s mint az ottani területi pártbizottság titkára kezdte meg hazai politikai és közéleti tevékenységét. Ma már alig emlékszünk rá, de akkor még azzal a sok rágalomszülte tévhittel is meg kellett a kommunistáknak küzdeni, amit nem kevés sikerrel hintett el a negyedszázados ellen- forradalom. — ígv emlékszik vissza az első miskolci nagygyűlésre: _ „Ennem, az előadót, Fü- löp Józsi bácsi mutatott be a miskolciaknak. Régi, érdemes harcosa volt ő a munkásmozgalomnak. Nagyon. választékoson és szénen tudott beszélni. Bekonferált. A színfalak mőaül halloatlam szorongások között. hogy mit fog mondani rólam, akit a publikum még nem, is látott. Többek között iiuenekzt mondott: az az ember, aki most önök elé fog lépni, iái megtermett, széles vállú. nálam valamivel fiatalabb férfiú, aki nemrég jött ki a Saloó- tarján környéki erdőkből. De ne féljenek tőle, nem szakállas, nem torzonborz a feje, és nem harapott tőrt a fonat közé. Éppen olyan szelíd, mint akármelyikünk... Egy kicsit megremegtem, mert nem tudtam, hogy még mi következik. De Józsi bácsi ezek után gyorsan befejezte. Megtapsolták, és most rajtam volt a sor. lámnalázasan helén-ni a rivaldafénybe Nagy tans fogadott, gondolom azért, mert igazolva látták Józsi bácsi leírását. Tényleg meg voltam borotválkozva és fé- sülködve, tiszta ing is vált rajtam, és nem vicsorítottam a fogam”. Az 1945-ös választások után új feladatra szólította Nógrádi Sándort a párt. Iparügyi államtitkár lett. 1945 végén, 1946 elején a lét, vagy nemlét kérdése dőlt el a széncsata sorsán, amelynek egyik irányítója volt. A személyi kultuszról sokat tudunk. Levontuk, ösz- szegeztük tanulságait, szin_ te történelemmé vált már számunkra, de Nógrádi Sándornak mégis van ezzel kapcsolatban sok érdekes és új mondanivalója. Mintha arra a sokok által oly sokszor, még ma is, feltett kérdésre kívánna választ adni, hogy ennek a korszaknak a vezéralakjai, Rákosi, Gerő, Farkas, vagy Nagy Imre, mint emberek hogyan jutottak oda, ahova jutottak. Személyesen jól ismerte őlket régen. Még az emigrációs évekből, amikor együtt dolgozott velük. A tiszta szívű, mindig egyenesen. becsületesem gondolkodó forradalmár szemével vizsgálja őket és rajzolja meg emberi portréjukat. Személyi tulajdonságaikat, magatartásukat, iellornüket megismerve közelebb jutunk ennek az egész korszaknak és abban az ő szereinknek a megértéséhez. Na gvon érdekes, ahogyan Rákosi Mátvást jellemzi, s megírja róla, mennyire nem ismerte hazánk két világháború közötti fejlődési tapasztalatait, nem vizsgálta miiven változások mentek vé«he az ő hosszú távolléte alatt. Erkölcsi tulajdonságairól elmondja, s bízón vítia — hitelesen és rinortszeri'en — müven mélven élt benne a hajlam a parancsolgatásra, az el- lnnvéleménv°k elhallgattatáséra. Erkölcsi alkata sem tette alkalmassá a vezetésre A Rákosi Mátyás által vezetett klikk egyidőben vasmagokkal tartotta kezében a hatalmat. Nógrádi Sándor közelről látta őket ebben az időben is. Tóttá, hogvan szakadnak el az emberektől, hogyan vágnak sutba minden demokratikus eszközt s valósítják meg a legkíméletlenebb szeméi rí hatalmat. Az eseményekről hű képet festve találóan jellemzi a klikk egyes tagjait is. Gerő Ernőt, az egykor nagytudású, tapasztalt embert, aki az évek során mindinkább betokozódott, maradivá, dogmatikussá lett, akinek környezete végül már csak hízelgőkből és bólogató jánosokból állott, mert mitől sem félt jobban, mint attól, hogy az életről, a valóságról megtudni valamit, a dolgozók közé menjen. Farkas Mihályt, ezt a minden józan mérséklettől és tárgyilagosságtól mentes embert úgy jellemzi, mint akinek legfőbb képessége mások — ezúttal Rákosi — gondolatainak röptében való elka- pása, megmagyarázása és elfogadtatása. Farkas, aki mindent ..százötven százalékosan” oldott meg, túlzásaival végzetes károkat okozott a pártnak. Nagyon érdekes Nagy Imre jellemzése, aki hol a klikkén belül, hol onnan kiszorulva, örök ellenjelöltként szterepeit, mint aki soha nem mond le arról, hegy maga kerüljön a csúcsra mint első ember. Ö ugyanis Rákosihoz hasonlóan hajlamos volt a diktatórikus módszerek alkalmazására. Eloszlatja a tévhitet, hogy rossz tanácsadói vitték az ellenség oldalára. Azoktól függetlenül is antimarxista, nacionalista volt. aki felfogásából, jelleméből következően „egvenes pályán” jutott el a dicstelen nemzetárulásig. A könyv az 1956-os ellenforradalom leverésével, a konszolidáció első lépéseivel. illetve az azóta megtett út summázásával zárul. így foglalja össze ennek az utolsó tíz évnek a legfőbb tanulságát könyvének végén: „A madár sem tud repülni, ha két szárnyát vagy akár csak egyiket megnyesik. A bizalomnak is két szárnya van. Az egyik a párt türelmes, bölcs bizalma a népmilliók, a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség tömegei iránt. A másik meg a tömegek bizalma a kipróbált, szilárd, megfontolt vezetés, a párt iránt. Az elmúlt tíz esztendőben eredményesen dolgoztak a kommunisták azon, hogy a bizalom mindkét szárnya erősödjön T. J. 1 EGY SZOBÁBAN SIEGFRIED EElSZt A kis szálloda éjszakai portása piszkos körmű ujjaival átlapozta a maszatos füzetet, s míg törzsével teljesen a látogató felé fordult, megfeszülő egyenruhája szinte szétpattanni látszott. — Ez az egyetlen lehetőség — ismételte. — Ilyen későn sehol sem talál szobát. Megpróbálhatja ugyan a többi szállodában is, de szeretném figyelmeztetni, ha másutt sem lesz szerencséje, és visszatér hozzánk, már mi sem tudunk segíteni. Egyetlen szabad helyünk van, kétágyas szobában, s félórán belül minden bizonnyal azt is kiadjuk. — Rendben van — mondta Swamm. — Csak hát, ön bizonyára megért engem, szeretném tudni, kivel töltöm az éjszakát. Egyáltalán nem óvatosságról van szó... No, de mindegy... Egy darabig még töprengett, aztán megkérdezte. — Már fent van a szobában? — Igen, uram. Kora este érkezett. Bizonyára alszik. — Bizonyára alszik, ismételte Swamm, s kitöltve az űrlapot, elindult felfelé a lépcsőn. Amikor szobája ajtaját megpillantotta, lelassította lépteit, lélegzetét igyekezett visszafojtani, hátha kiszűrődik valami zaj odaátról. Odabenn azonban csend volt Swamm lenyomta a kilincset Betette maga után az ajtót és a falat tapogatva, keresni kezdte a kapcsolót Hirtelen visz- szakapta a kezét. Közvetlenül mellette, száraz, de energikus hangon valaki megszólalt: — Nagyon kérem, ne gyújtsa meg a villanyt. Igazán lekötelezne, ha teljesítené kérésemet. — Talán ,várt engem? — kérdezte ijedten Swamm. Az ismeretlen, mintha nem is hallotta volna, folytatta: — Vigyázzon, nehogy a mankómba ütközzön. A szoba közepén meg bőröndök vannak. Meg ne üsse magát. Majd irányítom. Tegyen három lépést a fal mentén, azután forduljon balra. Még három lépés és ágyánál lesz. Swamm úgy tett, ahogy az ismeretlen kívánta; levetkőzött és a takaró alá bújt. Jól hallotta szomszédja mély és erős lélegzetét, érezte, hamar aligha sikerű) elaludnia. — Különben Swamm vagyok — szólalt meg néhány perc múlva. — Swamm — ismételte a másik. — Igen. — A kongresszusra érkezett? — Nem. És maga? — Én sem. — De hát valamiért csak jött? — Azt hiszem, senkinek sem volt különösebb oka utazásra, mint nekem. Az állomáson szerelvényeket állítottak össze. Rengett a föld, s a matracok enyhén rezegtek. — Azért jött ide, hogy végezzen magával? — hallatszott a sötétbőL — Nem — válaszolta Swamm. — Hát öngyilkosra hasonlítok? — Nem tudom, kire hasonlít — mondta a másik. — Sötét van. — Isten óvjon az ilyesmitől. Fiam van nekem, uram, olyan kis vadóc. Miatta jöttem ide. — Kórházban van? — Ö, dehogy. Egészséges a kicsi. Igaz, gyakran sápadt, de különben teljesen egészséges. Tulajdonképpen miért is vagyok itt? Ez a fiammal kapcsolatos. Túlságosan érzékeny a srác. Semmitmondó apróságra is nyomban reagál. — Tehát kórházban van? — Nem! — kiáltott fel Swamm. — Mondtam már, hogy teljesen egészséges. Törékeny a lelke, a kis legénykének. Hát ezért mondom, veszélyben van. — Az ilyen nem az életre való... — Hogy beszélhet így? — csattant fel Swamm. — Hiszen még egészen gyerek, tapasztalatlan, ügyetlen. Eh, nem érti! Figyeljen kérem! Minden reggel, amikor iskolába megy, megáll a sorompó előtt és megvárja míg elrobog a reggeli vonat. Ott áll nekidőlve a sorompónak, és integet. Hosszasan, és ugyanakkor reménytelenül. — No és? — Aztán — folytatta Swamm —, amikor hazajön az iskolából olyan lehangolt, zavaros. Képtelen megtanulni a leckéjét. Sem játszani, sem beszélgetni nincs kedve. És ez így megy napról napra, hónapok óta. Egyre rosz- szabb színben van — Annyira hatással van rá ez? — Látja — folytatta Swamm —, mindez olyan különös: a kisfiú integet az utasoknak, de egyikük sem válaszol. Ügy érzi magát, mint akit nagyon megbántottak. Annyira szívére veszi ezt a csekélységet, hogy jómagam és feleségem a legrosszabbtól tartunk. Áll a sorompónak dőlve, integet, míg a vonat el nem tűnik a kanyarban, de senki sem válaszol neki. Persze arra nem lehet kényszeríteni az utasokat, válaszoljanak az ilyen üdvözlésre. Nevetséges, abszurd dolog lenne az ilyen jellegű előírás, de... — Szóval ön, Swamm úr, úgy akar segíteni a fián, hogy reggel beül a vonatba, csupán azért, hogy integessen a fiának? — Igen. — Számomra nincsenek gyerekek — mondta a másik. — Gyűlölöm és kerülöm őket. Miattuk vesztettem el a feleségem. Belehalt az első szülésbe. — Igazán sajnálom — mondta Swamm. Felült az ágyban. Ügy érezte, most el tudna aludni, de szobatársa újra megszólalt. — ön ugyebár Kürnbach-ba fart» — Igen. — És nem szégyell hazudni, saját gyerekének? Amit ön csinálni szándékozik, legalább magának ismerje be, hazugság, közönséges csalás. — No, de kérem — tiltakozott Swamm. — Hogy mondhat ilyet! Fejére húzva a takarót még gondolkozott egy darabig, aztán elaludt. Reggel, felébredve Swamm rögtön megállapította, egyedül van a szobában. Megrökönyödve pillantott órájára: a vonat indulásáig öt perc volt hátra. Arról szó sem lehetett, hogy kiérjen az állomásra. Délben, mivel még egy napra nem maradhatott a várban, ösz- szetörten és lehangoltan hazaindult. Kisfia nyitott ajtót Majd kicsattant az örömtől. A nyakába ugrott. — Tudod, pap, valamilyen úr, integetett nekem ma reggel... — Mankóval? — kérdezte meglepetten Swamm. — Igen bottal. A végére kötött zsebkendőjét addig lengette, míg a vonat el nem tűnt a kanyarban. Kovái Iván fordítása Siegfried Lenz 1926-ban született. Az elmúlt másfél évtized folyamán feltűnt nyugat-németországi írónemzedék legjobbjai közé tartozik. Résztvevője a nyugatnémet írók „Grupe 47” néven ismert ellenzéki csoportosulásnak. 1951 óta szerepel rádiójátékokkal, elbeszélésekkel, rsgt nyekkel.
