Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-09 / 135. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. június 9. Akadozik a NATO-tanácskozás Zátonyra futott szerdán délelőtt a brüsszeli Kong­resszusi Palotában a tizen­négyet és Franciaország feszült hangú párbeszéde a Nyugatnémetországban ál­lomásozó francia csapatok jövőjéről. A tizennégyek — tájékozott források szerint —. azt követelték, hogy a tárgyalások határozzák meg a francia csapatok felada­tait Nyugatnémetországban válság esetére — a fran­ciák szerint viszont a meg­beszélések csak arról foly­hatnak, mi lesz e csapatok szerepe háborús konfliktus idején. A Kongresszusi Palota egyik különtermében reg­gel fél 10-kor — miután előző este intenzív külön- tanácskozásokat folytattak —- ültek össze a tizenné­gyek, hogy kompromisszumos javas­latot dolgozzanak ki e kérdésben a keddi ku­darc után. Nem sokkal később Luns holland külügyminiszter — a csoport elnöke — autóba vágta magát és Couve de Murville-hoz francia kolle­Cape Kennedy Az amerikai űrhivatal kedden nyilvánosságra ho­zott jelentése szerint még az űrutazást megelőző földi munkálatok során elköve­tett hiba miatt nem sike­rült megvalósítani a Gemi­ni—9 egyik fő célkitűzését: összekapcsolását a célraké- távaL A szerelés során ugyanis csupán lazán kö­töztek négy leválasztószer­kezetet a védőburokhoz, ahelyett, hogy erősen rög­zítették volna őket a levá­lasztó dugókhoz. Ezek az összekötő huzalok szüksége­sek voltak ahhoz, hogy a célrakéta „ledobja” védő- burkát. Stafford még az űrből jelentette, hogy a Humphrey alelnök ked­den kijelentette, hogy az Egyesült Államok támogat­ja U Thant ENSZ-főtitkár újramegválaszását. ha meg­bízatása ez év novemberé­ben lejár. Kijelentette, hogy U Thant nagy nem­zetközi szolgálatokat tett és az Egyesüt Államok reméli, gájához hajtatott, hogy is­mertesse a kompromisszu­mos formulát. E szerint — ahogy a kongresszusi for­rásokban tudni vélik — a partnerek a NATO-tanács- ra bíznák a francia csapa­tok nyugatnémetországi szerepével kapcsolatos po­litikai problémák megvita­tását, s hozzájárulnak, hogy szigorúan katonai­technikai jellegű kérdése­ket, a francia követelésnek megfelelően, Lemnitzer tá­bornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka vi­tasson meg Ailleret francia vezérkari főnökkel. Couve de Murville nem utasította el a javaslatot, de módosí­tásokat indítványozott. Luns visszatért a tizenhá­rom másik külügyminisz­terhez. Egy óra hosszat ta­nácskoztak, majd telefo­náltak Couve de Murville- nek, aki néhány perccel déli 12 óra után megérke­zett a Kongresszusi Palotá­ba és ezzel másfélórás késéssel — megkezdődött a tanács hivatalos ülése. Csakhamar kitűnt, hogy védőburok négy elektromos huzalköitegén lóg és úgy tűnik, hogy a vezetékeket nem pontosan szerelték fel. Kedden az űrközpontban bemutatták a Gemini—9 útjáról készült első filmfel­vételeket. A Ceman két­órás űrsétájáról készült fel­vételek nagyrésze azonban jelenleg is a világűrben kering, mivel az űrpilóta az űrkabinba történt visz- szatérése során elvesztette őket egy 16 milliméteres filmfelvevőgép objektív­készletével együtt. Az űr­sétáról az amerikaiak csak kevés filmet láthatnak majd, mivel a megmaradt másik filmtekercs rendkí­vül alexponált. hogy hajlandó lesz megbí­zatásának meghosszabbítá­sát vállalni. Megfigyelők az alelnök állásfoglalásának különleges jelentőséget tulajdonítanak, mert U Thant kifejezetten bírálta a Johnson-kormány Vietnammal és Kínával kapcsolatos politikáját. a nézeteltéréseket nem tudják áthidalni. A francia álláspont szerint csak há­ború esetére kell meghatá­rozni a francia csapatok szerepét — miután ezeket, mint ismeretes, július else­jén kivonják a NATO in­tegrált parancsnoksága alól — a tizennégyek szerint már békében, de legalább is válság esetére előzetes intézkedéseket kell fogana­tosítani. A tanács ülése fél órával később a leg­teljesebb holtponton osz­lott fel és ezután az értekezlet szó­vivője közölte az újság­írókkal, hogy az egyes kül­döttségek kormányaiknak számolnak be a problémá­ról és a tanács párizsi ülé­sein, nagyköveti szinten folytatják az eszmecserét. WASHINGTON A Western Union táviró- társaság 20 000 alkalmazott­ja szerdán sztrájkot kez­dett, mert a munkaadók nem teljesítették a kollek­tív szerződésben lefektetett követeléseiket. HÁGA Tizenhét ország mintegy nyolcvan gazdasági szakér­tője háromnapos konferen­ciára ült össze Hágában. Az értekezleten az ázsiai kontinens fejlesztési prob­lémáit vitatják meg. ATLANTA A Georgia állambeli At­lanta 728 tűzoltója közül ötszázan sztrájkot kezdtek kedden béremelést köve­telve. SANTA MONICA A kaliforniai Santa Mo- nicában élő német születé­sű Henry Kuhn űrkuta­tási szakembert kedden otthonában holtan találták. A jelentések szerint a fe­jén egy lövésnyom látszott. Valószínűleg öngyilkossá­got követett el. LONDON Egy zöld és egy vörös kőzet-da­rab, valószínűleg egy meteoritből, hullott le és szét­szakította egy ház fedelét az angol fővárosban. A „tünemény” a négyéves Paul Stevenson ágyá­nál állt meg. BELGRAD A Jugoszláv Szocialista Szövetség VI. kongresszusa szerdán folytatta a vitát a kedden előterjesztett ha­tározati javaslatokról és az elhangzott beszámolókról. Gemini 9 Az USA U Thant megbízatásának meghosszabbítása mellett Az NDK helye a világgazdaságban I// iparágak — Vegyiiparban a hetedik helyen — Bonn ssélmalomharea i. Megtörténik, hogy a Né­met Demokratikus Köztár­saságról éppen Nyugat-Né- metországban hall az em­ber egyet s mást, ami az országról alkotott képet teljesebbé teszi. Nemrég Münchenben mondotta ne­kem egy ottani baloldali meggyőződésűnek koránt­sem nevezhető üzletember: „Én azt hiszem, hogy sok­szor világosabban látom a való tényeket, mint hazánk egyes vezető politikusai. — Tarthatatlan állapot, hogy változatlanul nemlétezőnek tekintik az NDK-t, a Hall- stein-doktrína (minden or­szággal meg kell szakítani a kapcsolatot, amely elis­meri az NDK-t) többszö­rös csődje után még min­dig ez a vesszőparipájuk. Közben nedíg mi történik? Az NDK kapcsolatai ál­landóan bővülnek, egy sor nyugati országgal is. Köz­tük olyanokkal, mint Franciaország, Anglia, Bel­gium és Svédország. Mi pedig, hogy mást ne mond­jak, elesünk egy sor jó üzlettől.” A müncheni úri­ember szavaiban valóban sok a realitás. Az elmúlt évben az NDK-nak a nyu­gat-európai kapitalista or­szágokkal folytatott áru­cseréje nagyobb, mint a két német állam közötti árucsere. És az NDK szak­emberei újabb területekre akarják kiterjeszteni eze­ket a kapcsolatokat. A tavaszi Lipcsei Vásár igazolta, hogy ez a törek­vés sikerrel járhat. Szá­mos francia, belga, angol cégtől érkezett megfelelő javaslat. Tény: a mindkét félre előnyös megállapodá­sokat még sok fe'hő árnyé­kolja, mivel a NATO-or­szágok területére az NDK üzletemberei csak a Nyu- gat-Berlinben székelő szö­vetséges utazási iroda en­gedélyével utazhatnak. A lényeg azonban az, hogy az NDK, amely a vi­lág első tíz ipari hatalma közé fejlődött, egyre kere­settebb kereskedelmi part­ner. Jellemző: sok ameri­kai hosszú szünet után már szintén bemutatta áruit az NDK-ban. Ez persze a fej­lődésnek csak az egyik ol­dala, mert vitán felül áll: az NDK gazdasági együtt­működése elsősorban a ba­ráti országokkal fejlődik. A' szocialista országok által szállított nyersanyagok, késztermékek szilárd ala­pot adnak az NDK népgaz­dasága fejlődéséhez. Bonn pedig mindezt tehetetlen dühhel szemléli. Már szin­te szólás-mondássá válik Nyugat-Németországban, fel Ülésezik a DÍVSZ Hl. konoresszusa Szófiában június 6-án meg kezdte munkáját a Demok­ratikus Ifjúsági Világszövetség VII. kongresszusa. A képen: a kongresszus résztvevői tiltakoznak az ame­rikaiak szennyes vietnami háborúja ellen Megbékélés Indonézia és Malaysia kozott Malik indonéz külügymi­niszter a Reuter tudósító­jának adott interjújában szerdán kijelentette, véle­ménye szerint nem fog ne­hézségekbe ütközni annak a javaslatnak a ratifikálá­sa, melynek értelmében vé­get ér Indonézia és Malay­sia három év óta tartó had­üzenet nélküli háborúja. Az indonéz kormánynak és parlamentnek azonban idő­re van szüksége e javas­latok tanulmányozásához — tette hozzá. A tudósító egy kérdésére válaszolva a kül­ügyminiszter kijelentette, lehetséges, hogy nincs szük­ség a békejavaslat elfoga­dásánál Sukamo aláírására, talán elegendő lesz kül­ügyminiszter aláírása is. BERLIN A jénai szülé­szeti klinikán 1966. hatodik hó 6-án reggel 6 órakor egy Stadt­roda községbe való asszony leánygyermeknek adott életet. Ez az asszony hato­dik gyermeke. — Az asszony a klinika 6-os szá­mú szobájában fekszik. WASIHNGTON Kedden este Martin Luther King és a nagyobb amerikai négerszervezetek vezetői Mississippi állam­ban folytatták a „félelem elleni menetet” a Tennes- see-beli Memphistől Jack- sonig. A polgárjogi szer­vezetek vezetői pontosan azon a helyen kezdték meg a menetet, ahol kedden reggel egy fehér fajgyűlölő lesipuskás merényletet kö­vetett el James Meredith ellen. King és a többi polgárjo­gi harcos kart karba öltve indult el az 51-es számú műúton. A Nobel-díjas King felhívta minden ame­rikai állam lakóit, csatla­kozzanak a menethez. „El­jött a nagy összecsapás ideje” — mondotta. Míg King és társai dél felé haladnak az 51-es mű­úton, Dick Gregory, az is­mert néger színész a me­rénylet színhelyétől észak­nak indult. BÉCS A küszöbönálló parla­menti vita előtt, amelyen Habsburg Ottó Auszriába való visszatéréséről lesz szó, osztrák fiatalok tün­tettek a parlament épülete körül. Szónokuk kijelentet­te, hogy Habsburg Ottó Ausztria ellensége és visz- szatérése után aktív részt akar venni a politikai élet­ben. A tüntetők röplapokat osztogattak a következő címmel: „A köztársaságnak nincs szüksége császárra!” MIAMI Az „Alma” hur­rikán szerdán reggel Kuba nyu­gati partvidékén pusztított. A ha­vannai rádió köz­lése szerint 3000 embert költöz­tettek el az ala­csonyabban fek­vő partvidékről. Pinos szigetén a viharos záportól több ház össze­omlott. Havanná­ban is sok épü­let szenvedett ki­sebb károkat. A hatóságok meg­tiltották a ha­jóknak a kikö­tők elhagyását. SINGAPORE Singapore és Lengyelor­szág kormányának képvi­selői egyéves kereskedelmi egyezményt kötöttek. Az egyezmény 2 000 000 dollár értékű árucserét irányoz elő mindkét irányban. ISZTANBUL Isztanbulban nyilvános­ságra hozták a június 5-én megtartott részleges szená­tusi választások végleges eredményeit. Az 52 mandá­tumból 35-öt a kormányon levő igazságpárt, 13-at a köztársasági néppárt, egyet- egyet pedig a többi párt szerzett. Az igazság párt megkapa a szavazatok 56.29 százalékát, a köztársasági néppárt 29,98 százalékát, a nemzeti párt 5,9 százalé­kát, a török munkáspárt 3,92 százalékát, a Üj-török- ország párt 2,25 százalékát és a köztársasági nemzeti parasztpárt 1,91 százalékát. A független jelöltek a sza­vazatok 0,3 százalékát kap­ták. DURBAN Hírügynökségi jelentések szerint Robert Kemedy amerikai szenátor dél-afri­kai látogatása során ked­den Durban város egyete­mén mondott beszédet, mintegy húszezer főnyi hallgatóság előtt. A zöm­mel diákságból álló hall­gatóság egy rséze harcias közbeszólásokkal igyeke­zett megzavarni Kennedyt, aki a fajüldözés problé­máiról beszélt. Arra a kér­désre, hogy véleménye sze­rint Dél-Afrika veszélyt jelent-e a nemzetközi bé­kére, Kennedy a követke­zőket válaszolta: amíg a helyzet itt nem változik, súlyos válságokra is sor kerülhet. KAIRO Zakaria Mohieddin mi­niszterelnök az EAK nem­zetgyűlésében bejelentette, hogy ezentúl halállal is büntethető a kábítószer­üzérkedés. A kormányfő egy interpellációra vála­szolt. Elmondotta azt is, hogy az EAK-ba 70 ezer kilogramm kábítószert csempésznek be évente s ebből csak 15 ezer kilót foglalnak le a határőrizeti szervek. SYDNEY Különös incidens za­varta meg szerdán Syd­neyben az ausztráliai had­sereg „vietami veteránjai­nak” felvonulását. Hat- százharminc ausztráliai ka­tona és pilóta, aki már ki­vette részét a dél-vietnami háborúból, a rezesbanda hangjaira vonult a város­házához és az itt felállí­tott dísztribünön lord Ca­sey főkormányzó fogadta tisztelgésüket. Ekkor hirtelen autó gör­dült a térre, kiugrott be­lőle egy asszony, aki tró­pusi sisakot viselt. A ko­csiban ülő társai vörös fo­lyadékot — a rendőrség szerint petróleummal ke­vert vörös festéket — lo­csoltak a ruhájára, s a festéktől csöpögő nő elve­gyült a díszmenetben, vér­piros színnel fröcskölve be a vezénylő tisztet és a fel­vonuló katonákat. Azonnal őrizetbe vették, a díszme­net némi megingás után tovább haladt. kellene állítani egy külön­leges hivatalt, a „tiltako­zások szervét”, amivel ar­ra utalnak, hogy szinte vé­get nem érő a tiltakozó jegyzékek hosszú sora. A nyugatnémet kormány felháborodottan, kézzel- lábbal tiltakozik, ünnepé­lyes elítélő nyilatkozatokat tesz, ha valamelyik nyugat­európai vagy amerikai vál­lalat üzletet akar kötni az NDK-val. Erhard kancellár szinte saját személyét tette nevetségessé, amikor egye­nesen De Gaullehoz for­dult: tartsa vissza a fran­cia cégeket az NDK-val folytatott kereskedelemtől. A tábornok azonban nem válaszolt. A francia kül­ügyminiszter adta meg ké­sőbb a választ, amikor Er­hard követelésétől „függet­lenül” hosszasan ecsetelte, hogy Franciaország a jövő­ben is kereskedni óhajt a szocialista országokkal, nem utolsó sorban pedig az NDK-val. Amint említettük, az NDK gazdasági sikerei már az amerikai üzleti köröket is arra késztetik, hogy ve­gyék fel a kapcsolatot a Német Demokratikus Köz­társasággal. Nem vitás azonban, hogy bizonyos amerikai politikai szemé­lyiségek ezt szintén helyte­lenítik. Miért? Idézzük talán, a Journal de Génévé cikk­írójának, Renée-Pierre Gossetnak kis amerikai helyzetképét. „Az amerikai mamák lépten-nyomon meglepetést okoznak ne­kem. Tom, drágám — hal­lottam egyszer egy édes­anyát behízelgő hangon szólni tízéves fiacskájához —, tudod, mennyire elszo­morítod a mamikádat, ami­kor csizmástól mégy alud­ni! Az ifjú cowboy annyira el volt foglalva a lepedőre tett sarkantyúival, hogy fi­gyelemre se méltatta édes­anyját. A mama hozzám­fordulva magyarázta: ha megszidnám, a bizonyta­lanság érzetét kelteném benne. Mindenáron el kell kerülni, hogy konfliktust okozzunk a gyermekeknek”. Lehet, hogy a Fehér Házban és a Pentagonban is ilyen jellegű logikával próbálják életben tartani az elméletet: „mindent el kell kerülni, hogy konflik­tusba kerüljünk a nyugat­német vezető politikusok- kalli? N S. E. [HlNPENFELÖL

Next

/
Thumbnails
Contents