Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-09 / 135. szám
ii#*». JdíJíué 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 „Nincs" tégla Azt azért nem lehet mondani, hogy nincs. Van, de kevés. Akadnak azonban olyan TÜZÉP-telepek, ahol kerek perec kijelentik: nincs. Ilyen a tiszafüredi is. Mielőtt tovább mennénk, hadd bonyolítsam kicsit a helyzetet. A helyi téglagyár vezetőjét gondok gyötrik: ha a gyárudvaron tárolt több mint félmillió égetett téglából nem szállítanak el, kénytelen lesz a termelést csökkenteni. A kemencék környéke már így is túlzsúfolt. Ugyanekkor a füredi TÜ- ZÉP-telepen nincs tégla! Azt hiszem, így most már érthető. Nem a kiutalások, keretszámok és diszpozíciók világában él az, aki ezt nem érti. A Tiszafüred környéki TÜZÉP-telepek igényelt kereteinek még az 50 százalékát sem hagyták jóvá az illetékesek, mert ezen a környéken nem folynak jelentős közületi építkezések. Itt inkább a kislakésépítés dívik. Ahhoz meg ugyebár minek annyi hagyományos építőanyag? Menjen csak a füredi gyár termelése jó messzire, mondjuk Szolnokra, az állami építőiparnak. Hadd utazzon a tégla, ismerje meg hazáját! Majd a derék fürediek, poroszlóiak, meg a többi község vállalkozó szellemű építkezői elmennek érte hetedhét országba — ha olyan nagyon kell nekik. Elvégre a szolnoki téglagyár is termel, meg az abonyi, meg a ceglédi, meg a tiszaföldvári is. Vagy talán azok nem jók a több emeletes szövetkezeti vagy állami épületekbe, mert nem „világlátottak”? Nem tudjuk. Rejtély. Valamit azonban tudunk. 1. Tiszafüred környékén nem lehet téglát kapni. 2. A tiszafüredi téglagyárban nem tudnak mozogni a sok téglától. Az illetékes, aki ezt a rejtélyt meg tudja oldani, megérdemel egy téglát. Jobban mondva egy féltéglát, hogy döngesse vele a mellét. — bj * A Magyar Távirati Iroda Jelentése szerint az EM Tégla- és Cserépipari Tröszt üzemeinek dolgozói mintegy tízmillió égetett téglával maradtak adósok az elsó negyedévben. Az adósság törlesztésére Intézkedtek a tröszt műszaki vezetői. Többek között 36 téglagyárban szervezték meg a téglakihordók rendszeres, váltott vasárnapi munkáját. A tröszt intézkedésére valameny- nyi vállalatnál áttértek a Baranya megyeiek újfajta tégla- kazalozási módszerére. A téglatartozás sürgős törlesztése érdekében a kongresz- szusi versenyben új mozgalom bontakozott ki. Sok gyárban vállalták a dolgozók, hogy óránként egy taligával, azaz 80—100 téglával többet hordanak ki a kemencéből. így áprilisban és májusban nemcsak pótolták az elsó negyedévi adósságot, hanem mintegy huszonegy millió égetett téglával túlteljesítették az év első öt hónapjára előirt tervet. Sikerült pótolni a félkészterméb termelésében keletkezett korábbi kiesést is. Annak ellenére. hogy az időjárás csaknem harmincmillió nyers téglát tönkretett, most már hatmillió terven felüli nyers tégla szárad a gyárak tárolóhelyein. Ott f.' a Atéfiíaf \$€*t „Nagyiizemesítik“ a keskeny sortávú szőlőket A rendelők megbecsülése erkölcsi és anyagi sikert hoz A régebben, keskeny sortávolságra telepített szőlők „nagyüzemesítésére” többféle módszert próbálnak ki a kertészeti és szőlészeti főiskola gazdaságában. Egyes táblákon minden hatodik sor kivágásával úgynevezett művelősort alakítottak ki, amelyen elfér a permetezőgépet vontató traktor. A nagyan sűrű telepítésű szőlők egy részében minden második sort kivettek, s így a kapálást is gépesíthetik. A kiemelt tőkékkel más szőlőterületek kipusztult, elgyengült tőkéit pótolják, mégpedig igen gazdaságosan, mivel ezek új helyükön is azonBODONI nal teremnek. Egy további változatnál egyáltalán nem ritkították a sorokat, de minden másodikat kordo- nos magasművelésűre alakítottak át. A sorritkításból származó terméscsökkenést a kor- donos magasművelés és a széles sorközökben alkalmazható zöldtrágyázás termésfokozó hatása néhány éven belül ellensúlyoza. A nagyüzemi művelés tulajdonképpeni előnyei viszont azonnal keletkeznek: a gépekkel sokkal könnyebb a szükséges számban és optimális időpontokban permetezni, kapálni, s ez már maga is jelentős terméstöbbletet eredményez. KÖVÉR. A Túrkevei Gépjavító Állomás az 1965. évben végzett munkájáért ismét megkapta az élüzem címet. Ez alkalommal kerestem fel Csom- bordi Kálmánt, az üzem párttitkárát a kéréssel: mondja el, hogyan sikerült elnyerni a kitüntetést. — Azzal nyertünk, hogy nagyon komolyan vettük a Központi Bizottság 1964. december 10-i határozatát. Akkor kezdtük el intenzívebben szervezni a munkaversenyt. Nehéz körülmények között voltunk pedig. A sértődöttségtől, a munkahiányig sokféle gonddal küzdöttünk. Nem mondtuk egymásnak sem, de magunkban tudtuk: nem vagyunk biztosak abban, mi alakul ki a kezde• • ményezésünkből. Most már tudjuk, jó, hogy nekivágtunk. Csak akkor még nem tudtuk felmérni, mi van az emberekben, mi mindent el lehet érni az ő akaratukkal, közreműködésükkel. S azóta is volt már ilyen merész prózálkozásunk. Az idén például bevezettük a prémiumos-időbéres fizetési rendszert. Ez is be'vált- Megvalósításában mindenki segített. A műhely fistet Most megint nem tudok valamit: azt, vajon mennyi erő, akarat, mennyi szép és jó törekvés létezhet az emberekben? És ha ezeknek az érzéseknek a húrját meg tudjuk rezdíteni, szinte nincs előttünk lehetetlenség. De hogy ne lírában beszéljek: a műhelyeknek például nagy önállóságot adtunk. Ott osztják el a műhely munkásainak járó fizetést, jutalmat, nyereségrészesedést. — A csoportvezető, pártbizalmi és szakszervezeti bizalmi. Azóta senki nem nevezi például a jutalmat pofapénznek. újságba való, ami jelszót mi elfogadtunk. De nálunk akkor az kellett: A nyolc óra munkával töltése mellett gondolkodnunk is kell. Tizenkét millió forintot érő importanyag felújítási tervünk volt tavaly és kevés híján harminc milliót tejesítettünk. — Az emberek dolgoznak. Mondhatom, hogy most benne vagyunk a napi élet sodrásában. S ezt a sodrást szeretnénk átterjeszteni a kisújszállási és mezőtúri üzemünkre is. Júliusban kongresszusi műszakot szervezünk. Előbb vagy később talán könnyebb lenne kirukkolni egy ilyen kongresszusi hónappal. De akkor lesz ez nekünk igazi erőpróba. Vállaltuk. Akkor, a betakarítás idején kell ugyanis a legnagyobb erő. Akkor lesz legtöbb emberrel — tsz-tagokkal. állami gazdasági dolgozókkal — kapcsolatunk. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, még kölcsönösen segíthetünk is egymásnak. A mi kongresszusi műszakunk — reméljük — hatással lehet azokra, akikkel ezidőbeft találkozunk. Oláh János negyvenhárom éve nyomdász.. Akinek valaha nyomtatásban csak két sora is megjelent, tisztelője lesz. Soha nem felejti el a fürge, ólomszürke ujjakat, a betűk fölé hajló fejet, a hunyorgó pillantást, mellyel arányokat mér fel. szépségből vizsgáztatja a kiszedett sorokat. János bácsi megfáradt szemét néhány dioptriás üveg frissíti. Negyvenhárom esztendővel ezelőtt adták be inasnak. Jászberényben három nyomda volt, ő Pesti Péternél tanult. Akkoriban már ólombetűkkel dolgoztunk, jelzem ha igazán mívesen akartunk szedni, elővettük a fabetűket. Gyönyörűen metszett rajzos, finom betűk voltak azok. A gépeket nem villanymotorral, hanem lábbal hajtottuk. — Miket készítettek: könyveket, újságokat? — Nálunk három újságot nyomtattak. A Jász-Hírlapot, a Katolikus Tudósítót, melyet a parókián szerkesztettek, s a felszabadulás előtt az Ugart. Minden sort kézzel szedtünk, egy lapra két nap is ráment. Amikor aztán felszabadultam, munkát nem kaptam, felmentem Pestre. Harminckettőig . voltam a fővárosban. Először a Központi Sajtó Vállalatnál, majd utóbb az Apostol nyomdában dolgoztam: Belépett a nyomdász szakszervezetbe és a hírlapszedők körébe. A nyomdai főnökök szervezetével egyezséget kötöttek: csak szervezett munkást alkalmazhatnak. — Aki nem volt szak- szervezeti tag, azt suszternyomdásznak csúfoltuk. — Egyse volt közülük jó szakember, komolyabb helyen nem tudtak volna becsületet szerezni. A magyar nyomdászt kemény fából faragták. Munkája világhírnek örvendett Sztrájkra lobbanékony sztrájkban kitartó emberek Hű segítői az illegális mozgalomnak. Rákosi Jenőt. Szabó Dezsőt, Pékár Gvulát szedtek nappal, éjszaka lopva röpcsit. — Akik a mozgalomban dolgoztak, szinte betűnként, alkatrészenként gyűjtötték össze a titkos nyomda kellékeit. Fiatal voltam ahhoz, hogy beavassanak, de tudtam a dologról. Amikor aztán újra hazajöttem Be- rénvbe. magam is tapasztaltam. hogv a nyomdász ravaszságán nehéz kifogni. — Mondja el a történetet — kérleltem. — Farkas Károly kommunista volt. Rábízta a főnök a gazda bál meghívójának szedését. A bálnak EGY NYOMDÁSZ VISSZAEMLÉKEZÉSEI pápai prelátus, főjegyző, főszolgabíró, nagybirtokosok voltak a védnökei. Károly bácsi a védnökök helyett: VÉNDÖGÖK-et szedett. így kapta kézhez mindenki. Citálták az öreget ide-oda, ő csak ezt hajtogatta: „Betűhibáért nem felelhetek”. A Pénzes polgármester hiába fenyegetőzött, nem került törvény elé. — János bácsi melyik betűtípust szereti a legjobban? — A Bodonit, ez áll a legközelebb hozzám. Ilyen betűvel szedtem az első öriálló munkámat. Azt nekem olyan kinyomtatva látnom, mint egy írónak a legelső kiadott regényét. Valahogy úgy érzem, a nyomdász a munkájából ismeri meg önmagát. Persze ma már nem szedek, csak tanítok. Van két leányka itt a nyomdában. Szavamra ügyesebbek, mint a fiúk. Hogy nagyot lendítsek az idő kerekén, elmondom, hogy Oláh Jánost az államosítás után a jászberényi nyomda vezetőjének nevezték ki. Azóta a könnyűipar kiváló dolgozója lett az öreg nyomdász. És közeledik a nyugdíjhoz. — Nem megyek én nyugdíjba, nem én. Hogy tudnám elhagyni a nyomdát? Belebetegednék, megszenvedném a ráérős napokat. Amíg hasznomat lehet venni, dolgozom. Tudja csak az a baj, hogy amire az ember elmondhatná: most már mindent megtanultam a mesterségből, lassan vége is az életének. A szedőgép mellett beszélgettünk még egy kicsit. A feleségét említette, hogy beteg szegény. A terveit is elmondta szép sorjában, aztán versekről, könyvekről esett szó. Móriezot, Krudyt kedveli, de olvassa a maiakat is, Sántát, Galambost, Simon Istvánt... Pozsgás arcú, kócos gyerek kopogtatott be. — János bácsi, tessék szíves hozzám kijönni, ha segítene megköszönném... Megbarackolja, s bólint. — Megyek kisfiam, megyek nyomban. Hogy utólag valamivel kedveskedjem neki, megkértem a lap nyomdászait: ez írás címét Bodoni . kövérrel szedjék. Hadd teljen kedve benne Oláh Jánosnak. Fábián Péter Itt nine* sxemfényresatés Könyörtelenül megköveteljük a minőségi munkát, mert a hanyagságot, a szemfényvesztő javítást azt, hogy ide selejtmunkákkaí járjanak vissza az ügyfelek, sem a tsz-ek pénztárcája, sem a népgazdaság, sem a gépjavító becsülete nem bírja el. Kerül azért selejt most is. Van még olyan munkacsoport, amelyik bent tölti a szombatvasárnapját, mert az elrontott, vagy felületesen végzett munkát ki kell javítania. Ki is javítja, de fizetés nélkül. Lehet, hogy nem éppen Kié a csillag Az az élüzem csillag, amit most ötödször elnyertünk, nem a vezetőké. A dolgozóké, a gépjavító dolgozóié, amit egymás, önmagunk és főleg megrendelőink megbecsüléséért kaptunk. Amit én úgy neveztem, hogy sodrás, az valójában az emberek akaratereje. S az sok új ötletet, gondolatot hoz magával. — Mi ezekkel mindig kiegészítjük a vezetők gondolatait. Talán így sikerül azt az elképzelésünket is valóra váltani, hogy üzemünk a szocialista üzem címet is elnyerhesse. Borsi Eszter Június 15-től nyári tejszállítási rend A Belkereskedelmi Minisztérium — a tej romlásának megakadályozására — megállapodást kötött a Tejipari Tröszttel, és országosan szabályozta a tejszállítás rendjét. Meghatározták, hogy azokon a megyeszékhelyeken és városokban, továbbá kiemelt üdülőhelyeken, ahol tejüzem működik, a napi megrendelt tejmennyiség hány százalékát kell a bolt nyitásáig leszállítani. Ez nem haladhatja meg a délelőtti órákban eladható mennyiséget. A délutáni értékesítésre szánt tejet a déli órákban külön túrajárattal szállítják és a palackokat, a kannákat a reggeli tejtől eltérő jelzéssel látják el. Az öregember meg a pöíögő masina Az orvosi rendelő ablakából, várójából is kilátni a forgalmas, macskaköves útra. Az öregember háttal ül az ablaknak, s csak félszemét veti néha a gyalogjáróra. Az orvost várja, azért jött jóval korábban, hogy hamar szabaduljon. Nagy darab, vállas zömök ember. A fején kevés már a haj, s napszítta arcában fehéren ül bajsza is orra alatt. Arca piros — úgy lehet láz pírja az, mert szaporán rángatja elő fehér zsebkendőjét: izzadság- cseppek gyöngyöznek a homlokán. Ünneplőben van — sötét felhajtott szárú nadrág, városi kabát takarja a magasgalléros, fehér inget. Mostanában sűrűn jár orvoshoz, s otthonról csak így engedi el az öregasz- szony. Meg kell adni a módját — azt mondja. Az orvos várat magára. A szemközti ülésen, szemével az utca forgatagát kémlelve öregasszony zsémbeskedik a késés miatt. Az öregember leinti: a doktor úrnak tudománya van, teheti! Közben fiatalok jönnek. Hegyessarkú cipős nők, neki tán unokája is lehetne némelyik. Az egyik enyhe cigarettafüstöt hozott, a másik meg térdén felüli szoknyáját le sem simítja, csak veti magát a padra, hogy mozog belé az egész istenség. Már régen nem nézi meg a nőket. Elnéz fejük felett — így csinál már vele is az idő. A hetvenedik év — hazafelé — szokta mondani a gyerekeknek, s egy éve érzi is, nem tréfa az! Tavaly ilyenkor, tavasz- szal, azzal a nagyivással kezdődött minden baj. Amikor a lovakat nyugdíjazták. Mert ő, a fűrésztelepi vontatók brigadérosa volt, egészen a betegségig. Ami tavaly kezdődött, azon a júniusi estén... Már hónapokkal előbb mondták, mondogatták az emberek: az irodán azt beszélik, nyugdíjazzák a lovakat. ezentúl nem igaerővel vontatják a fával telt vagonokat a teherpályaudvartól, meg vissza a fűrészárut. Püfögő masinát hoznak, nem kellenek a lóhaj- tók, mégúgy nem a lovak. Sokat megért már, de ezt azért nem hitte, sokáig. Hiszen ezelőtt negyven esztendővel még a tutajok csősze volt a Tiszán. Ott kezdte. Akkor még úgy jött a feldolgozandó fa a messzi erdőségekből. Sokat kellett vele dolgozni, míg az öles szálfák rendjén a vízpartra kerültek. Onnan igaerővel vitték a telepre. A háború után soha, senkinek nem fájt a régi, tutajos világ, csak neki. Azért vigasztalódott. A fa vagonokban, az ipari vágányon jött, a lovak — hatalmas, öreg muraköziek — tempósan láncon húzták a macskaköves út mentén, a síneken. Tulajdonképpen tiszai, vizet, állatot szerető ember volt mindig az öreg. A lovak úgy fogadták szavait, mint az értő gyerekek. Egy haragos szavától nekilódultak a kegyetlen teherrel. Tavaly aztán jött egy pöfögő masina — a lóhaj- tók más munkát kaptak —, őt, a majd hetvenévest intézkedni, „kormányozni” a szállításnál hagyták. Akkoriban úgyis megemelte magát: a lovak nehéz terhén segített, azóta nyilait sokat az ágyéka. Hogy a lovakat eladták, aznap este ittak bánatukban a régen velük dolgozók. Másnap ténfergett is, s nemsokára kórházba került. Sérvvel operálták — nyoma maradt a cipeke- désnek. Most meg a forróság bántja, napok óta. Hol fázik, hol majd szétveti a hőség. A masinás ember is azt tanácsolta, menjen orvoshoz... Izzadságtól fénylő homlokát az ablaküvegnek támasztja. Maholnap nyugdíjba megy, ki van az ideje! Tán jobb is. A masinás ember egy segédlettel jól elboldogul. ö meg majd kiül a Ti- sza-partra. Mert hírlik — egyre több tutaj jön megint. ...Az orvos fejcsóválva vizsgálja. Tréfás ember, de most komolyan kérdi: Ennyire unja bátyám a világot? — Csak, ahogy az engem — feleli, s a rendelő ablakából az egymás után katonás rendben gördülő vaeonokat nézi. Sóskúti .Túlír
