Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-04 / 131. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. június 4. Fellőtték a Gemini-9űrhajót Célrakéta üldözés, űrséta a tervben Pénteken a tervezett időben fellőtték a Gemini—9 űrhajót Thomas Stafford és Eugen Ceman űrhajósokká 1 a fedélzetén. Hat perccel a fellövés után az űrhajó rátért pályájára és megkezdte a célrakéta üldözését, amellyel találkoznia kell, ha minden a programnak megfe- felelően történik. Az űrhajó pályájának Földtől való legnagyobb távolsága 269 kilométer, legkisebb távolsága pedig 150 kilométer volt útjának első perceiben. Röviddel azután, hogy a Gemini—9 levált az őt hordozó Titan rakétáról, Stafford, az űr- hajó parancsnoka megkezdte az első manővert, amely szükséges ahhoz, hogy a Gemini—9 azonos pályára kerüljön a négy méter hosszú, hordó alakú célrakétával. A célrakéta pályájának legmagasabb pontja 296 kilométer magasságban van. Az első, Ausztrália felett végrehajtott sikeres manőver eredményeképpen a Gemini—9 pályájának legalacsonyabb pontja mintegy 60 kilométerrel megemelkedett, s a célrakétától való távolsága, amely, eredetileg 1030 kilométer volt, 740 kilométerre csökkent A Gemini—9-nek a tervek szerint 44 kört kell megtennie a Föld körül. Cérnán űrpilóta két és fél órás űrsétára készül. Stafford vezetőpilótának viszont háromszor kell összekapcsolnia az űrhajót a célrakétával. Az összekapcsolásnak a találkozást követő fél órán belül meg kell történnie, amennyiben a műszaki feltételek azt megengedik. A földi ellenőrző állomás szakértői ebben a kérdésben még bizonytalankodnak, mert kétséges, hogy levált-e a célrakéta védőlemeze. Ennek a védőlemeznek az a feladata, hogy a fellövéskor keletkezett hőtől vétjje a célrakéta orr-részét. Ha nem válik le, az összekapcsolás nem lehetséges. A Gemini—9 kétszemélyes amerikai űrhajó a Föld-körül tett harmadik fordulata idején megvalósította a program szerinti űrrandevút, a szerdán fel- bocsátott Agena rakétával — jelentették be hivatalosan Cape Kennedyben. A Surveyor felvételei A Surveyor amerikai űrállomás, amely csütörtökön hajnalban ereszkedett le a Hold felszínére, eddig .863 jó minőségű képet sugárzott a Földre. A felvételek között egyaránt találhatók közeliek, amelyek az űrhajó egy részét mutatják és még a csavarok is látszanak a Survey orom, valamint a panoráma-felvéteIrorszájj elnöke ismét De Valera A 84 éves Eamon de Va- lerát hét esztendőre ismét Írország elnökévé választották. Az eredmény azonban eléggé lesújtó a Fianna Fail nevű kormánypártra: igen kevés szavazattöbbséggel előzte meg az ellenzéki Fine Gael Párt jelöltjét, a 49 éves Tomo Higginst. Da Valera 558 538 szavazatot, ellenfele 548 240 vok- sot kapott. így mindössze tízezerre csökkent a Fian- na Fail Párt fölénye, amely Pénteken délután Bukarestből Belgrádba érkezett Riza Pahlevi iráni sah. Az iráni államfő Joszip Broz Tito köztársasági elnök meghívására június 3-tól— június 11-ig tartózkodik az országban. A magasrangú vendéget a Belgrád mellet1959-ben még 120 ezer szavazatot tett ki. Még szembetűnőbb a kormánypárt visszaesése, ha a szavazatok területi megoszlását vesszük: O’Higgins elsősorban a városokban vezet. Dublinnak. a fővárosnak mind a hat körzetében O’Higgins kapta a szavazatok többségét, de Valera pedig a falusi szavazók voksaival szerezte meg a győzelmet. ti repülőtéren Joszip Broz Tito köztársasági elnök, Marko Nikezics külügyminiszter és több más jugoszláv hivatalos személyiség üdvözölte. Az iráni sahhal együtt Belgrádba érkezett Abbasz Aram külügyminiszter is. lek, amelyek egészen a látóhatárig ábrázolják a Hold-felszínt. .Az újabb felvételek is egyenetlen felszínt mutatnak, nem annyira hasadé- kokkal, mint inkább sima átmenetű mélyedésekkel. Az egyik kép olyan — az egyik amerikai tudós megfogalmazása szerint — „egyenetlenséget” ábrázolt, amely könnyen bizonyulhat, a későbbi vizsgálatok kimenetelétől függően, akár eddig ismeretlen Hold-hegynek is. A Német Szövetségi Köztársaság kormányának jegyzéke a Magyar Népköztársaság kormányához Mint a Magyar Távirati Iroda jelenti, a Német Szövetségi Köztársaság londoni nagykövetsége — kormánya nevében — jegyzéket adott át a Magyar Népköztársaság londoni nagykövetségének, a Magyar Népköztársaság kormányához való továbbítás kérésével. A jegyzék a béke és az európai biztonság, valamint az európai szocialista országokhoz való viszony kérdéseiről fejti ki az NSZK kormányának álláspontját. A jegyzéket és kormányunk ezzel kapcsolatos álláspontját a ma reggeli országos lapok részletesen ismertetik. Öngyilkos csatád Kongóban A csütörtöki kivégzés nem váltotta ki a kongói közvélemény rokonszenvét sőt, mint a UPI írja, lép- ten-nyomon elítélő megnyilatkozásokat lehet hallani. A helyi sajtó beszámol az előző napi kivégzésről, de a lapokban kommentárok nem jelentek meg. A Reuter és az AFP hír- ügynökség szerint az egyik kivégzett exminiszter, Amman uel Bamba felesége, bátyja és nővére öngyilkos lett, felakasztotta magát. A hírt más hírügynökségek is ismertetik, de az AP úgy tudja, hogy a volt miniszter nővére nem halt meg. mert időben megmentették elvágták a nyakát szorító kötelet. Az asszonyt kórházba szállították. Monszun Dél-Vietnamba beköszöntött az esős évszak, a monszun időjárás, amely eláztat mindent. De még ez sem akadályozza meg a szabadságharcosokat a felszabadító hadműveletek folytatásában. Roppant erő az igazi hazaszeretet és a haza megvédésének szent akarata. Eredeti felvételünk a szabadságharcosok egy fergeteges rohamát ábrázolja a jenki tengerészgyalogsög ellen. Az amerikaiak emberveszteségei mind nagyobbak, s a becstelen háborúért mind több vérrel kell fizetniük. Egyáltalán nem csoda, hogy az Egyesült Államok lakosságának már több mint a fele — elítéli kormánya vietnami politikáját, s a békét követei; Nos, a valódi monszun Dél-Vietnamban időről időre, a kibontakozó politikai monszun pedig az USA-ban egyszersmindenkorra: — tönkreáztatja a Pentagon és kapcsolt köreinek győzelmi reményeit Belgrádba érkezett az iráni sah SZOBASZÖKŐKÚT ÉS KAKASLEVES JUGOSZLÁVIAI JEGYZETEK in. Elöljáróban engedjenek meg néhány megjegyzést. Öröm mind Növi Sad-on, mind Belgrádban, vagy akár csak egy kis falu üzleteiben vásárolni. Nemcsak bő áruválaszték várja a vásárlót, hanem számunkra kissé szokatlan udvariasság is. A méteráru boltban szó nélkül teszik le a végeket a pultra, cipőt keresel, kérés nélkül rakják eléd a legújabb modelleket. S ha mégsem veszel semmit, nem fordulnak el szó nélkül az elárusítók, hanem így köszönnek: „legyen máskor is szerencsénk”. S ha vásácipőknek, a könyveknek. A falszekrény természetesen szétszedhető, így két falnál is el lehet helyezni. Divat napjainkban Jugoszláviában a fehér-fekete bútorkombiháció. A bútorok kivétel nélkül poliésztere- sek, epigré huzattal készülnek, s a jugoszláv bútoripar dicséretére szólva gyönyörű kivitelezésben. Láttam szekretert 367 új dinárért, mely egyben íróasztal is. Milorad Milenkovics, aki a vállalatnak egyik boltvezetője, elmondotta, hogy az ország legnagyobb bútorgyáraival közvetlen tarrolta három hónapi terméküket. ☆ Zágráb mellett mintegy kétezer munkást foglalkoztat a kaprovnicei Podravka gyár. Leves, szósz-koncent- rátumoíkat, ételízesítői; gyártanak. Ha azt mondom, kakasleves, az egyet jelent a Podravka gyárral. Ebből a nagyon jóízű leveskockából évente 50—60 milliót gyárt az üzem, s ugyanennyit a marhahús- leves kockából is. Nem tudnak annyit csinálni, ami el ne fogyjon. Az asszonyok szívesein vásárolják, mert nagyon jóízű és öt perc Ebből a fekete-fehér bútor kombinációból szívesen vásárolnak az emberek rolsz, ízlésesen csomagolt árut vihetsz magaddal, legyen az csupán egy kis zsebkendő. Mindez természetes ott, s jugoszláv barátaink szerint ez ' az anyagi ösztönzésnek köszönhető. Vagyis a kereskedő fizetésében látja hasznát ‘ annak, ha több árut ad el. • Bútorkiállítást rendezett ott-tartózkodásom ideje alatt a Slovenijales Kereskedelmi Vállalat. Háromszintes kiállító épületben mutatták be a jugoszláv bútoripar legújabb termékeit. ízléses, praktikus bútorokat láttunk. Olyanokat, amelyek könnyen elhelyezhetők a mai kisméretű lakásokban, s amelyeknél nem kell törnie a fejét a háziasszonynak: hova tegyem a negyedik párnát, vagy a második paplant, mert nem fér a heverő aljában? Legtöbb bútor bútorfal- ként készül. Benne van a nappalra felcsukható kétszemélyes heverő, az ágyneműtartó, a fehémeműs, a felsőruhás szekrény, sőt külön szekrényke van a tanak kapcsolatot. Üzleteikben állandó közvéleménykutatást tartanak. Feljegyzik a vásárló észrevételeit, megjegyzéseit és két-három havonként, amikor megbeszélik a tapasztalatokat, meghívják a bútorgyárak képviselőit is azokra. így nem egyszer megtörténik, hogy ha a vásárlóknak már nem tetszik egy-egy bútorszövet színe, vagy jó ötletet mondanak el újabb típusú bútorok készítésére, akkor azt a szövetet kivonják a forgalomból, s megkezdik az új típusú bútor gyártását. így például az üvegiparral éppen a vásárlók kívánságára vették fel a kapcsolatot, s rendelték meg a kis szoba szökőkutakat, mely a mi pénzünkben körülbelül 400 forintba kerül, ízléses, modem szobadísz és egyben hangulatlámpa is. Még csak annyit, a Slo- veniales állandó érdekképviseletet tart fenn Francia- országban és New Yorkban. így például az egyik bútortípusból egy amerikai üzletember előre megvásáalatt, ha kell, tizenhat személyre is ízletes húslevest főzhetnek. Mondanom sera kell, mennyire megköny- nyíti ez a jugoszláv nők második műszakját. S ha ehhez hozzáteszem, hogy két-három perc alatt a koncén trátumokból a különböző mártásokat is készíthetnek, nem kell hangsúlyoznom, hogy ezekből is szívesen vásárolnának a magyar háziasszonyok. A gyár áruforgálmi osztályának vezetője Pávlete Zvanko elmondotta, hogy ők is rendszeresen tartanak piackutatást, s ezeknek eredményei a mindig újabb és újabb készítmények. A Vegeta nevű ételízesítőjükből 25—30 millió zacskóval gyártanak évente, pedig egy tasak vegeta egy hónapig is elegendő és bármely étéi ízesítésére alkalmas. Gyártmányaikból jelentős meny- nyiséget exportálnak mind a nyugati, mind a keleti államokba. Most szeretnék a magyar kereskedelemmel is felvenni a kapcsolatot. Ennek érdekében szívesen tartanának ételbemutatókai hazánkban. Varga Viktória Balaguer győzött Dominikában A dominikai választások eredményeiről szóló legutóbbi AFP-jelentés adatai szerint összesen 1 123 395 szavazat közül Balaguer 673 870-et kapott, míg Bosch 449 525-öt. Tekintettel arra, hogy a szavazatokat összeszámláló bizottság már majdnem teljesen befejezte munkáját — csupán néhány vidéki körzet eredménye maradt hátra —, Balaguer megválasztása biztosnak tekinthető. — Ä 224 345 szavazatnyi különbség Balaguer javára ugyanis oly nagy, hogy a hátralevő szavazatok száma már nem befolyásolhatja az eredményt. Arról azonban még nem adtak ki jelentést, hogy a hivatalos végeredményt mikor teszik közzé. Az AFP péntek reggel közölte, hogy csütörtökön Bosch forradalmi pártjának hívei tüntettek a fővárosban. Katonaság támadta meg a tüntetőket, akik a karhatalom egyik gépkocsiját felborították. Ezután a rendőrség is köz- tartóztattak. A jelentések belépett, a tüntetőket szét- szerint három katona megoszlatták és egy embert le- sebesült. KELLEMES UTITÁRS A MELEG TAKARÓ