Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-26 / 150. szám

1966. Június 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Egy évszázad negyed­része A hangját sokkal előbb ismertem meg, mint őt ma­gát. Gyakran hallottam a rádióban, felolvasott vagy verset mondott és mindig oda kellett figyelni, ha megszólalt és egy kicsit mindig tanulni lehetett tő­le, hogyan kell szépen ma­gyarul beszélni. Tulajdonképpen tehát Győző László már régi is­merősöm volt, amikor 1983- ban személyesen is megis­mertem. Ekkor lett a szol­noki Szigligeti Színház tag­ja­Éppen egy negyedszáza­da színész. Huszonöt év még életkornak is felnőtt idő, .huszonöt év alatt bár­mely szakmába beleöre­gedhet az ember. Belefá-' rád, talán bele is fásul. — Igen, bármely szakmába. Győző László azonban nem szakmájának, hanem hi­vatásának választotta a színészetet, így maradha­tott fiatal. Fiatal, ha nem B külsőségeket, az őszülő halántékot, a szemek kö­rül összefutó ráncokat te­kintjük. Azt hiszem, egy ember érzelmi megnyilvánulásai­ban árul el legtöbbet ma­gából, amikor például ne­vet. És Győző László 'ne­vetése fiatal. Azt szokták mondani, kis szerepekről hamar megfe­ledkezik a „hálátlan” kö­zönség, nekem mégis Győ­ző Lászlóval kapcsolatos legemlékezetesebb élmé­nyem egy epizódszerep; Steinbeck Lement a hold című drámájának Hunter őrnagya. Sokan talán olva­sóink közül is emlékeznek még erre a humanista „ná­ci” tisztre, aki a svéd kis­várost megszálló fehér barbárok között az egyet­len „európai” volt. Negyedszázada egy sá­toraljaújhelyi társulatnál kezdte a pályáját. A hábo­rú után pesti színházakhoz szerződött. Játszott a Ma­gyar Színházban, évekig a Nemzeti Színház tagja volt, az azóta megszűnt Üttőrő A vasút, Petőfi és a „Hasa bölcse* 1846 júliusában a postakürt elnyújtott dallamos szavába élesen hasított bele egy — Pest városában addig sose hal­lott zengzet. Az első magyar gözmozdonynak, a „Budá”- nak sípja volt ez, s Jelezte: a „felnyerltő vasparipa” ki­gördült a pesti pályaházból Vác irányába. Éppen 120 éve ennek I Petői! hamarosan szerét ejti, hogy vonaton utazzék. így Ír róla: „Azon a vasúton bámu­latosan halad az ember. Sze­retném ráültetni az egész ma­gyar hazát; néhány esztendő alatt talán kipótolná, amit né­hány század alatt elmulasz­tott a haladásban”. Bezzeg más módon gondol­koztak a vasút felöl a maradi táblablró uraimék! „A gőzgé-. pely füstje megmérgezi a le­vegőt — mondják a maradiak' —. a gőzvasút sebességét nem bírja el az emberi szervezet. A vonat szikrája felgyújtja a falvakat és a vetéseket”. „Az ember nem mer beleülni a gőzkocsiba, a vasút soha nem versenyezhet az olcsó lóvon- tatású áru-fuvarozással!” Ma­ga Deák Ferenc se hisz a vasút életképességében. 1840 december 8-án egy megyegyű­lésen szegezi le: „Én azt hiszem a Debrecen és Pest közti vonalra nézve, alig van valaki a Kendek közt, velem együtt, tekintve hazánk­nak... helyzetét, s a fuvarnak e vidéken való olcsóságát, álomnak ne tartaná azt, hogy itt valaha Is vasút létezhes­sen”. A „Buda” mozdony vontatta vonat, hét vagonnal, mintegy 350 utasával „repült” — mint Petőfi írta. Leszámítva a né- hányperces időzést Dunake­szin, 49 perc alatt tette meg Mat és Vác között az utat. i. I Színházban, az Operett­színházban, a rádió önál­ló társulatában és 1963- ban szerződött Szolnokra. Találhattunk volna stílu­sosabb helyet az emlékek felidézésére, mint a szí­nészbejáró melletti padok egyikét. Nyár van, nemso­kára ez az évad is véget ér. A délutáni nap sugarai elől árnyékba húzódva be­szélgetünk. Pályatársak, szerepek; a huszonöt év emlékei szin­te egymásra torlódva ne­hezen engedelmeskednek, hogy szavakba öntsék. Az ismerősök, barátok, pályatársak közül már so­kan nem élnek. — Szegény Komlós Vili bácsi. Atyai jóbarátom volt. Az Úttörő Színházban játszottunk együtt. Az öreg szenvedélyesen szerette a lóversenyt. Minden szerdán és szombaton együtt jár­tunk ki az ügetőre, vasár­nap a galoppra. Az egyik smucigságáról és dicsekvé­seiről híres kollegánk min­denáron csatlakozni akart hozzánk. Vili bácsi sehogy- sem szívlelte, de nem tu­dott kitérni előle. Az első adandó alkalommal azon­ban alaposan megtréfálta. Ez a kollega különben ar­ról is híres volt, hogy nagy tréfamester, ha más bőré­ről van szó. Megbeszélésünk szerint minden alkalommal fél •kettőkor kellett a házunk kapujában várnom Vili bácsit, aki taxival érke­zett. Az egyik Rákóczi úti bérház udvari lakásában laktunk édesanyámmal. — Történt, hogy nyugodtan ebédeltünk az egyik va­Májusi sajtószemlénket a mezőgazdasági témájú cik­kek felsorolásával kezdjük. A Magyar Mezőgazdaság május 4-i számában Kunos István legelógazdálkodási felügyelő beszámolóját ol­vashatjuk: „Eredmények, tervek Szolnok megye le­gelőgazdálkodásában”. A lap május 11-én megjelent számában „Gépüzemelés és gazdaságosság- címmel a jól működő Szolnok megyei termlőszövetkezetekről ír­nak. Részletesen ismertetik a rákóczifalvi Rákóczi Tsz gazdálkodását az erő- és munkagépekkel. Ugyaneb­ben a számban dr. Kerekes György „Kezdeti lépés a tsz-ek koncentrátum-ellátá- sában” című cikkében a mezőgazdasági szállítások­ról tesz néhány fontos meg­állapítást. Gergely Sándor a jászárokszállási Táncsics Tsz-ből pedig a permete­zésnél nélkülözhetetlen vegyszerkeverő készülék egyszerű, házi elkészítését ismerteti. A Szabad Föld május 1-i számában Teszkó Sándoi riportját olvashatjuk: „Há­rom állami díjas egy tsz- ben” — a tiszaföldvári Le­nin Tsz három vezetőjéről. Bódi Imre elnökről. Szabó Béla főmezőgazdászról. Tóth György párttitkárról. Ebben a számban írt Föl­deák Béla arról, hogy a mezőgazdasági munka idényjellegéből következően az ország termelőszövetk»­sárnap, hiszen csak fél kettőkor kellett lent len­nem a kapunál. Ügy lát­szik azonban, rosszul jár­hatott az órám, mert vá­ratlanul egy kántáló hang riasztott fel: „Akácos út, ha végig megyek rajtad én...” Adakozzanak egy pár fillért a szegény ál­lástalan színésznek...! — „Eszembe jut...” Adakoz­zanak egy pár fillért... Mint akit puskából lőttek ki, rohantam le a lépcsőn. Édesanyám a ballonkabá­tomat is úgy dobta utá­nam. Odalent az udvar kö­zepén Vili bácsi állt, erő­sen markolva a kínosan feszengő kollega bundájá­nak ujját, és már hullot­tak is a papírba csomagolt pénzdarabok. Hát ilyen volt Vili bácsi — mondta elgondolkozva — és ha mindenáron le akarod kerekíteni a törté­net végét, megírhatod, hogy nemrég találkoztam a rádióban az unokájával, aki színésznő Pécsett. — Hiába, nagy idő a huszon­öt év, ilyen öreg vagyok már. Azóta Vili bácsi uno­kája is színésznő lett. Huszonöt év még élet­kornak is felnőtt idő, hu­szonöt év alatt bármely szakmába beleöregedhet az ember. Belefárad, talán be­le is fásul. Győző László azonban nem szakmájának, hanem hivatásának válasz­totta a színészetet, így ma­radhatott fiatal. zeteiben kétszázezer ember munkaereje nincs kihasz­nálva. „200 000 ember mun­kaereje” című cikkében példának említi a kenderesi Haladás Tsz-t. A Népi Ellenőrzésben Dér Rezsőné részletesen beszá­mol a Szolnok megyei Ter­vező Irodában végzett el­lenőrzési vizsgálatról: — „Vizsgálat, amelyet nem vettek számításba a terve­zők. — Másodállások, mel­lékfoglalkozások a Szolnak megyei Tervező Intézetnél”. A Népszabadság, a Ma­gyar Nemzet és a Népszava részletesen beszámoltak a májusi békehónap Szolnok megyei nagygyűléseiről. Oktatással, művelődés- üggyel foglalkozó újságcik­keket májusban keveset ta­láltunk. A Szabad Földben május 8-án ..Megszólalt a Lehel kürtje?” címmel is­mertetik a jászberényi Jász Múzeum és a város közös kiadvánvát. a „Jászberény” című 70 oldalas füzetet. A Pest megyei Hírlap a Ti- szaörvénv határában feltárt Árpád-kori település ása­tásairól számol be. ..Ároád- korj lakóházak” címmel. A Névszabadsán, az Or­szág Világ írnak a Boldog­talan hold tv közvetítésé­ről Szénen elmrizi az elő­adást Daniss Ovőző a sze­gedi Tiszafáiban: „O’Neill: Boldogtalan hold Sorok egy színházi pstór-ől ” T)r. Kardos J/>zsefné Rideg Gábor HÍRŰNK AZ ORSZÁGBAN Konkrétabban tanulmányozzuk a helyi tapasztalatokat! * , íooocraooaoooaoooooaooocoooaoooooooo'ű „Az egész propagan • dát a gazdasági építés politikai tapasztalatára ! kell felépítenünk." (Le­nin) Ismét megjelent egy ter­jedelmes cikk a Szolnok megyei Néplap hasábjain, az osztályharc néhány idő­szerű kérdéséről. Nem tu­dom, hányadik cikk ez már a közelmúltban e té­máról, de úgy látom, hogy az osztályharc kérdéseiről írt cikkek zöme — köztük a Dr. Ungor Tibor által írt cikk is — egy-egy job­ban sikerült részlet kivéte­lével — leragad az általá­nosságokban mozgó fejte­getés síkján. Nem elemzi elég konkrétan társadal­munk átrétegződését, az egyes osztályok, rétegek és csoportok anyagi-tudati életfeltételeiben bekövetke­zett változásokat. Nem fag­gatja eléggé a megyei va­lóságot, nem konkretizál­ja az egyes megállap{táso- kat, nem követi nyomon a valóság dinamikus moz­gását — ezért túlzottan nagyvonalú. Ha csak annyiból áll a való élet gazdag tapaszta­latainak tanulmányozása, amiről a Néplap cikkei ta­núskodnak, fennáll a ve­szély, hogy túl magasból, madártávlatiból szemléljük a munkások, parasztok és a szellemi dolgozók napi küzdelmeit. Ez bizonyára nem így van. csupán az e témábói írott cikkek nem tükrözik vissza a Vili. kongresszus óta eltelt idő tapasztalatainak összegyűlt, gazdag anyagát. Ez sem jó. mert így a különböző tár­sadalmi csoportok konflik­tusai és összeütközései nem öltik magukra a kritika valamilyen formáját, neun nyernek nyelvi megfogal­mazást. kritikai feltárást, elemzést. Kis ügyek fontossága Sok ember — előrelátha­tóan még hosszú ideig — társadalmunk nagy kérdé­sei megítélésénél a napi tapasztalatból indul hí. a napi élet örömeiből, gond­jaiból von le következtéié- seket. Ha rossz a gép, mellyel napi munkáját vég­zi, ha alkatrész hiányában képtelenek azt megjavíta­ni, ha sorban áll húsért és már neki nem jut, ha a drága tyúkot nem tudja megvenni, ha cipőjének gu­mitalpa a harmadik napi használat után leválik, ha fiát nem veszik fel ipari tanulónak, ha lemarad a buszról, mert már nem fér fel, ha a tisztviselő nem veszi észre, hogy belépett az irodába, ha tudomására jut, hogy a pedagógus meg­pofozta a fiát, vagy jobb jegyet adott, mint amiért a kis diák megdolgozott stb. nem dobja sutba ezeket a hatásokat. Ezekre a napi tudat szintjén reagál, mond vagy nem mond véleményt, s így alkot képet a való­ságról, azaz pártunk * és munkásosztályunk politiká­járól, a helyi és nem helyi vezetők tevékenységéről, magatartásáról. Arról, ami körülötte történik, ami öt tűzbe hozza, amiért, vagy ami ellen tud lelkesedni, küzdeni, harcolni. Éppen ezért a politikában nem elhanyagolná tó helye és szerepe van a jelzett kis ügyeknek. Ezek a kis ügyek képezik azt a politikát, melyet Lenin „emberek millióinak tényleges sorsa ’. ként nevezett. A napi tudat nem sértő terminus, nem figyelmen kívül hagyható, kézlegyin­téssel elintézhető valami, hanem a napi valóságból, a mindennapi szükségletek­ből kiinduló élő valóság tükre, párlata. Olyan rtsz- szatükröződése a hétközna­pi jelenségeknek. amely ugyan megreked a jelensé­gek külső látszatánál, nem lépve túl a jelenségek fe­lületét, de ez is tudat és olyan tudat, amely nem hai el magától, hanem a tevé­keny munka során alakul át. S aligha figyelmen ki vül hagyható az osztály­harc Időszerű kérdéseinek elemzésénél, az ideológiai harc helyzetének kritikai vizsgálatánál. Különöskép­pen nem helyettesíthető az osztályharcról szóló, sok­szor megszűrt, ismert, ál­talános megállapítások is­mételgetésével. A mai falu áíréteg ezödése Ha az ember nyitott szemmel, s füllel jár. ért megért, gondolkodik, ta­pasztalja a mezőgazdasag forradalmi átalakulását Azt, hogy a technika és a tudomány gyökeresen át­alakítja a falu termelőerőit, szétzúzza a régi típusú pa­raszti termelésit. Szinte a kézművességből csapunk át itt is a gépi korszakba, a parasztság új életformá­jába. A falusi termelőerők azonban nemcsak a ré­gi termelést feszí­tik szét, hanem a régi pa­raszti életformát is. A pa­raszti életmód kialakulása spontán folyamat eredmé­nye volt. Az új paraszti életmód kialakítása azon­ban már tudatos harc kö­vetkezménye. Ennek a fo­lyamatnak az irányítása, végigvitele, kiizzad ása mel­lett a napi munka tapasz­talatainak elemzése szinten nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az osztályok helyzeté­nek változását nyomon kö­vessük, s az osztályharc so- ronkövetkező feladatait he­lyesen jelöljük ki. Tekintettel arra, hogy már nem az elnyomóra és elnyomottra tagozódik a falusi társadalom, tovább kell menni, a falu tagozó­dásának vizsgálatánál Is. É téren is indokolt a kap­csolatok megváltozott jel­legének, a munka, a mun­kamegosztás és a jövede­lemszerzés forrásainak ilyen szempontból történő vizsgálata. A falvak rétegeződése rendkívül gazdag, árnyalt, sokrétű. Helyet kap benne a tsz-paraszt, a munkabér­ből és a kettős jövedelem­ből élő volt paraszt. Kü­lön társadalmi figyelmet érdemlő a falusi alkalma­zotti réteg. Érdekes tanul­mányozást igénylő rétegző­dése a falunak: a vezetők a középrétegek és a köz- dolgozók szerinti rétegező­dós. A szolgabíró, a jegyző, a pap régi helyét, szerepét és funkcióját -egyre inkább a párttitkár, a tanácselnök, a tsz-párttitkár, a pedagó­gusok, jogászok, agronómu- sok, üzem- és brigádveze- tők és más vezető szemé­lyiségek töltik be. Itt az ideje, hogy a felsorolt ta­gozódás csoportviszonyai is a politikai munka közép­pontjába kerüljenek, elem• zésük tehát nem kerülhető el, ha az osztály viszonyok, osztályharc „mai kérdései­ről’’ beszélünk, vagy írunk. Kedvező feliételek, elégtelen kihasználás A munkáshatalom kiví­vása, megtartása és meg­szilárdítása, termelési vi­szonyok és a termelőerők gyökeres átalakítása, a volt uralkodó osztály művelt­ségi monopóliumának meg­szüntetése kedvező előfelté­telei a továbbhaladásunk­nak. A nevezett feltételek­ből adódó lehetőségek egy részét azonban még ko­rántsem használjuk ki. Soí: helyütt nem kielégítő még a munka, a tanulmányi, a hivatali fegyelem. Az in­dokoltnál lassabban alakul át a régi falusi, tanyasi életforma. A régi kispa­raszti — tanyasi életforma a bennük élőknek még sok helyütt természetesnek X • nik. Ez az életmód kiterme­li a vagyongyűjtés1 új for­máit is. Általános jelenség a fia­taloknál, hogy a paraszti élet csak akkor vonza őket. ha az városias jelleget ölt, ha a tudomány és technika művelőivé válhatnak. A helyzet paradoxona. hogy a paraszt-fiatalok jelentős része az idősebb nemze­déktől várja a falu forra­dalmi átalakítását. S a kész szocialista életformá­ba akar majd bemasírozna. Az sem ritka jelenség, hogy fiatal szakemberek politikailag passzívak tár­sadalmunk kérdései iránt, hangoztatva azit a téves né­zetet, hogy ,,az ideológiá­ból nem lesz kenyér”. Ide­je lesz átgondolnunk e té­ren is politikai munkánk fogyatékosságait, illetve ezt megalapozandó, az ideoló­giai osztályharc állását, e kérdéseket illetően. Nagy veszteség ma még, hogy számos pedagógusnak, orvosnak, jogásznak, tech­nikusnak, gyógyszerésznek a szakmai ismeretek mel­lett alacsony színvonalú «z ideológiai tudata. Az elmondottak mind azt jelzik, hogy tovább kell lépni az osztályok, az osz­tályharc és az osztály kü­lönbségek megszüntetésé­nek útján. Azért is indo­kolt ez, mert a szocializ­mus tulajdoniképpen nem más, mint átmenet és harc az osztálykülönbségek meg­szüntetéséhez. Átmenet nem a magántulajdon meg­változtatásához, hanem el­törléséhez, nem az osztály- ellentétek elken éséhez, ha­nem az osztályok megszün­tetéséhez, nem a fennálló megjavításához, hanem új alapokra való helyezéséhez. Ebben az értékteremtő és értékromboló nemes mun­kában, mint Marx írta. „valamennyi holt nemze­dék hagyománya lidércnyo­másként nehezedik az élők agyára $ nemcsak az élet­től szenvedünk, hanem a haláltól, az örökölt nyo­morúságtól is." Ezt a he­roikus, az élet értelmét adó küzdelmet aligha szemlél­hetjük és tanulmányozhat­juk madártávlatból. Kívá­natos inkább napi gyakor­lattá tenni a politikai munkában Lenin alábbi, ha más körülmények között született, de mégis nekünk a mának is szóló útmuta­tását: „Sokkal, de sokkal konk­rétabban tanulmányozzuk a helyi tapasztalatokat, o részleteket, az apróságokat, a gyakorlatot, a gyakorlati tapasztalatokat, sokkal job­ban ismerkedjünk meg az igazi élettel, a kerületek, a járások, a falvak életévei, elemezzük hol, kinek és miért (milyen módszerek­kel) sikerül a roppant nyo­mor és pusztulás ellenére valóságos, ha csak kicsiny javulást is elérnie; ne féljünk rámutatni a hibákra és a hozzáértés hiányára; népszerűsít­sük és reklámozzuk teljes erőnkből minden va- lamelyt kiemelkedő helyi funkcionáriust, állítsuk példaképül.” Bálint Sár dór * A szerkesztőség Bálint Sándor írását vitacikknek szánja, mint olyat, amely lapunk június 19 és 31-1 számában, dr. Ungor Ti­bor tollából megjelent, Az osztályharc néhány idő­szerű kérdése című cikké­vel együtt alkalmas arra, hogy egy, a témáról indí­tandó eszmecsere alánját képezze.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents