Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-25 / 149. szám

% ■4 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, június 28. / Marad-e a négy pont előny? Lesz-e helycsere? Erre ad válasxt az IVB II tavaszi utolsó fordulója A labdarúgó NB II küz­delmei az utolsó fordulóhoz érkeztek. A sorsolás szeszé­lye úgy hozta, hogy a ta­vaszi idény két legjobban szereplő együttese a Szol­noki MÁV és a Bp. Spar­tacus éppen a hajrában ta­lálkozik. A mérkőzés érde­kességét a rangadó jelleg mellett fokozza az a tény is, hogy két ellentétes já­tékstílusú csapat küzd hol­nap a bajnoki pontokért. A Szolnoki MÁV eddigi si­kereit a lendületes, csupa­szív játékának köszönhet­te, a fővárosiak viszont technikai fölényüket igye­keztek kamatoztatni. A két NB Il-es csapat évtizedes vetélkedése min­dig „nagy” mérkőzést és szoros eredményt- hozott, többségében az otthon ját­szó együttes javára. A ha­zai környezet, a papírfor­ma most a szolnokiak esé­lyét mutatja. A labda azon­ban Szolnokon is gömbö­lyű. Egy azonban bizo­nyos, hogy a MÁV—Bp. Spartacus találkozó Igazi sportcsemegét ígér. Másik két NB Il-es csa­patunk az MTE és a Jb. Lehel Gyulára, illetve Ceg­lédre utazik. Ami az előb­biek találkozóját illeti, há­rom esélyesnek mondhat­juk. A bajnokság során mindkét csapat eléggé rap­szodikusan szerepelt. Az MTE javára a nagyobb technikai tudás, a vendég­látókra pedig a gólratöróbb, erőszakosabb játék írható. Az MTE védelme a leg­utóbbi fordulóban nem na­gyon remekelt. Ha Gyulán is így játszik, a vereség biztos. Ha azonban... De ezt majd meglátjuk. A Lehel játékosainak úgy látszik kevés volt a 16 mérkőzés ahhoz, hogy túl­tegyék magukat az NB I/B- ből való kiesésükön. A ta­vaszi utolsó fordulóban olyan együtteshez utaznak, amely éppen az utóbbi he­tekben jött fel. A ceglédi csatársor a legjobbak közé tartozik, bizonyítja ezt 3.3 lőtt góljuk. Ennél többet (kettővel) csak a Szolnoki MÁV rúgott. A papírfor­ma a hazai győzelem mel­lett szól. A Lehel játéko­sainak nehéz dolguk lesz. A döntetlen mindenfélekép­pen sikernek számítana. A bajnokság tavaszi utolsó fordulója egyébként arra is választ ad, hogy a MÁV ősszel négy pont előnnyel indulhat-e. valamint helyet cserél-e az MTE és a Lehel Gyű lávail, illetve Cegléd­del? Hétvégi műsor SZOMBAT LABDARÜGÄS Szó. Vegyiművek—Mezőtúri Sp. 17.30. Almási J. ÜSZAS Megyei ifjúsági úszóbajnok­ság Szolnokon a Damajnich uszodában délután 18 órakor. VASÁRNAP LABDARÜGÄS NB II. s Szolnoki MÁV—Bp. Spartacus 17.30. Aranyosi. Megyei I. o.í Jb. Honvéd- Szolnoki Cukorgyár 17, Vá­gó B. Rákóczifalva—Törökszt.- miklósi Vasas 17.30, Horváth L. Szó. Kilián—Jászjákóhalma Délibáb úti pálya 10. Gáli. Üj- szász—Kisújszállás 17, Sándor J. Kunszentmártoni VM—Szó. Olajbányász 17.30. Szávó. Kar­cag—Kengyel 17.30, Szántó J. Jászárokszállás—Jb. Vasas 17, Békéscsabáról. VÍZILABDA OB I.: Szolnoki Dózsa— Csepel Autó Damjanich uszoda, 11.30. A mérkőzést a televízió is közvetíti. ÜSZAS Országos n. o. csapatbaj­nokság délelőtt fél 11-kor Szol­nokon. a MÁV uszodában. Megyei ifjúsági úszóbajnok­ság Szolnokon a Damajnich uszodában délután 18 órakor. Indul a sakkozók Magyar Népköztársasági Kupa versenye Az idén először írta ki a Magyar Sakkszövetség or­szágos jelleggel az MNK-t. Mint más sportágakban is, itt is az a cél, hogy népsze­rűsítse a sportágat, módot adjon alacsonyabb képes­ségű csapatoknak NB-s csapatokkal való találkozó­ra. Az elképzelés jól bevált, 90 csapat nevezett: a fő­városból 25, vidékről 65! Szolnok megyét a kupa küzdelmeiben a Szolnoki MTE, a Jászberényi Lehel és a Jászberényi Vasas képviseli. Az MTE veretlenül nyer­te Szolnok megye 1966. évi I. o. sakkcsapatbajnoksá­gát és az ősszel induló osz­tályozó előtt jó felkészü­lésnek tekinti az MNK-t. A csapat tagjai szorgalma­PROBST SZTÁR CIRKUSZ Szolnok megyei ját­szási helyein levá­gandó lovat, szalmát és szénát KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROL. san készülnek e találko­zókra, többen jelenleg is egyéni, minősítő versenyen vesznek részt. Az MTE el­ső ellenfele a XIII. kerü­leti Házkezelőség csapata, amely 1966-ban Budapest I. o. bajnokságán a 10. he­lyen végzett. A Jászberényi Lehel a XVIII. kerületi Akarat, a Jászberényi Vasas az Egye­sült Gyógyszergyár csapa­tát fogadja. Mindkét csapat Budapest II. o. bajnoksá­gában vett részt: előbbi a Maróczy csoport 6., utóbbi a Charousek csoport 5. helyén végzett. A három találkozó egyi­kére sem lehet jóslásokba bocsátkozni. Bár mindhá­rom megyei csapatban számszerűleg több a maga­sabb minősítésű játékos, mint a fővárosi csapatoké­ban, ebből még nem lehet messzemenő következteté­seket levonni. Az MNK a szokásos 12 fős létszám­mal szemben 16 fős csapa­tok küzdelméből áll. Az a csapat kétségtelenül előny­ben van ellenfelével szem­ben, ahol az utánpótlás megfelelő és a játékosok tudása arányban áll jelen­legi minősítésükkel. Az MNK küzdelmeiben jó szereplést és az első akadály sikeres vételét kí­vánjuk mindhárom Szol­nok megyei csapatnak. — B. S. — A VÍZIG kenusai Budapesten Szombaton és vasárnap az újpesti öbölben rende­zik meg az FTC „A”-típu- sú versenyét, melyen részt- vesz az NDK-beli ASK Vorwärts Potsdam klub ti­zenkét versenyzője is. — E vetélkedésben megyénket a VÍZIG kilenc kajakosa, il­letve kenusa képviseli. A csepeli Duna-ágban a ,,B”-típusú versenyt ren­dezik meg ma és vasárnap. Ezen 23 egyesület, több vi­déki. köztük a VÍZIG ti­zenöt úttörő versenyzője vesz részt. A Békés megyei Atléti­kai Szakszövetség szomba­ton délután és vasárnap délelőtt Gyulán az „Ifjú atléták országos seregszem­léje” területi döntőjét ren­dezi meg, melyen a Békés, Szolnok, Csongrád és Bács megyék versenyzői vesznek részt. Ezen megyénkből rajthoz állnak a Szolnoki MÁV 20 versenyzője mel­lett a Martfűi MSE és a Jászberényi Vasas 16—17— 18 éves atlétái is. Budapesten az Országos Junior bajnokságot rende­OSN Honvédségi testnevelési és sportbemutató Szolnokon dél­után 13 órától a Kilián György Repülő Tiszti Iskola sportpá­lyáján. Műsor: Repülő-model­lező, ejtőernyős, technikai és harcászati, asztalugró, csel­gáncs bemutatók, tréfás váltó- verseny, tömeges szabadgya­korlat, labdarúgó mérkőzés. — „Sportolj velünk” sportági be­mutató. — AZ IBUSZ jászberényi irodája közli, hogy nyitva­tartási idejét július 1-től szeptember 30-ig az aláb­biak szerint megváltoztat­ja: — nyitvatartás hétköz­nap: 8—12.-ig, 14—18-H szombaton: 8—12.30-ig. — Valuta beváltás és külföldi jegykiadás hétköznap 17-ig, szombaton: 11 óráig. zik ma és holnap, ahol Hasznos Júlia és Cs. Farkas Mária, a Szolnoki MÁV két tehetséges versenyzője képviseli megyénket. A Szolnoki MÁV felnőtt I. osztályú atlétái — tizen­öten — Salgótarjánba utaz­nak, ahol a Nógrád megyei Atlétikai Szakszövetség ál­tal rendezett Országos Vi­déki felnőtt bajnokságon szerepelnek vasárnap dél­után. Ezt a versenyt a he­lyi szövetség azért rendezi, hogy az 1966. évi vidéki bajnokság előtt a vidéki versenyzők ismerkedjenek a tarján! pályával. Atlétáink Gyulán, Budapesten és Salgótarjánban Autósok, motorosok figyelem ! A KPM Autóközlekedési Tanintézet alapfokú hi­vatásos, nem hivatásos és motorkerékpár tanfo­lyamokat indít a megye területein. Jelentkezni lehet: Szolnokon: Szolnok, Eötvös tér 3. sz. Jászberény: Kári Béla Jászberény, Kisker, üveg­bolt. Kisújszállás: Demeter Kálmán Kisújszállás, Móricz Zs. Gimnázium. Karcag: Nagy Lajos Karcag, Vegyes Ip. Ktsz gu­mirészlege. Mezőtúr: Metzger István, 7. sz. AKÖV kirendelt­sége, Mezőtúr. Jászapáti: Szigetvári József Jászapáti, Lenin u. 8. Jászszentandrás: Molnár István ált. isk. igazgató­nál. Tiszaföldvár: Kosalkó Sándor Tiszaföldvár, Kos­suth u. 154. szám. A Várpalotai Szénbányászati TRÖSZT 14—16 éves fiúkat vájártanulónak iSKoláz be a Munkaügyi Minisztérium várpa­lotai 305. sz. Iparitanuló Intézet és Szakközép­iskolájába Felvételre jelentkezhetnek, akik 1950. Jűnlns L és 1952. szeptember L napja között születtek és 32 általános Iskola Vili. osztályát elvégez­ték. — Tanulmányi idő: 3 év. Az intézetben a következő juttatásban része­sülnek: Munkaruha fejvédő. bőrsapka bakancs. Ösztöndíj a tanulmányi eredmény alapján, félév emelkedéssel 160—540 forintig. Évente 30 nap fizetett szabadsági A Jó tanulmányi eredményt elért tanulóknak biztosítjuk a továbbtanulást. Felvételi kérvényhez csatolni kelli Általános Iskolai bizonyítványt, anyaköny­vi kivonatot szülői beleegyezést és az or­vod alkalmassági Igazolást Jelentkezni lehet: személyesen, vagy írásban • Várpalotai Iparitannlé Intézet és Szakközépis­kola Igazgatóságánál. Várpalota, Felszabadulás út L Szeretettel várunk: » Várpalotai Szénbányászati Tröszt dolgozói és az intézet vájártanulói ALLAS fc’.IH. BetonelemgyAr- t6 Vállalat Szent­endrei Betonárugyá- ra viel telepére va- gonrafcodásl munka­körbe férfi segéd- munkásokat azon­nali belépésre fel­vesz. Tanácsi Igazo­lás szükséges. Mun­kásszállás és üzemi étkezés van. Jelent­kezni lehet: Vác. Kis rét dűlő l. szám alatt. (Por tégy ár és vád kisállomá9 mel­lett.) ÉM. Betonelemgyúr­tó Vállalat Szent­endrei Betonárugyá- ra azonnali belépés­re felvesz betonle- mezgyártás! munka­körbe férfi segéd­munkásokat. vala­mint mozaiklap gyár­tási munkakörbe női segédmunkásokat. — Tanácsi igazolás szükséges Munkás- szálló és üzemi étke­zés van Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osztályán Szentendre. Dózsa György út 34 szám platt FŐAGRONÖMUSI beosztásból állást változtatnék tsz-be állami gazdaságba ..Agrármérnök” lei­igére a szolnoki hir­detőbe Lakás szük­séges. A MEZŐTÚRI Sallai Termelőszövetkezet tehenészeket keres felvételre. Fizetés munkaegység könyv szerint. Felvétel ese­tén lakást biztosí­tunk. Jelentkezés a tsz központi irodá­jában. Mezőtúr. Rá­kóczi út 47. szám. Útiköltséget csak fel­vétel esetén térí­tünk. É. M. Szolnok me­gyei Állami Építő­ipari Vállalat gya­korlattal és vizsgá­val rendelkező gép­kocsielőadót keres. — Jelentkezni lehet: Szolnok. Ady End­re út 117/c Gépészeti Osztály. SZOLNOK Megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat Szolnok, Dózsa Gy. a. 5. Az alábbi szak­mákban ipari tanu­lókat vesz fel: Acs. kőműves. tetőfedő. — vízszigetelő. — épületburkoló. épü­letbádogos. parket­tás. épületlakatos vízvezetékszerelő. Je­lentkezni lehet Vili általános iskolai bi /.onvltvánnval a fen M efm alatt FELVESZÜNK ma­rós és forgácsoV szakmunkásokat — azonnali belépéssel. Fizetés teljesítmény­bérben. Vízgépészeti Vállalat Kunh^yes. Széchenyi u. 32. ORSZÁGOS Talajja­vító és Talajvédelmi Vállalat Szarvasi Ki- rendeltsége két fő munkavezetőt tech­nikumi végzettség­gel, Szolnok környé­kére, valamint rako­dó munkásokat azon­nali belépéssel fel­vesz. — Jelentkezés: Szolnok, Cukorgyár, gazdasági épület. É. M. Betonárugyá- ra B-pest, XXI., Rá­kóczi Ferenc u. 289 (Csepel) azonnali belépéssel felvesz géplakatos, autósze­relő, vízvezetéksze­relő, villanyszerelő, hegesztő szakmun­kásokat és vizsgá­zott fűtőket, valamint betonelem és mo­zaiklap gyártására férfi és női segéd­munkásokat, azon­kívül építőanyag is­merettel rendelkező férfi raktári kiadót. Munkásszállást és na­pi egyszeri étkezést biztosítunk. Vidékiek részére* tanácsi iga­zolás szükséges. Je­lentkezés a fenti cím munkaügyi cso- oortjánál. A SZOLNOKI Jár­műjavító Üzemi Vál­lalat esztergályos, lakatos és szakmun­kásokat és férfi se­gédmunkásokat ke­res felvételre. Je­lentkezni lehet: az Üzem Munkaügyi osztályán 7—15 óráig szombaton 7—12-ig. APRÓHIRDETÉSEK ADAS-VEIEL EGY jó állapotban lévő deszkás oldalú lőcsös igáskocsl el­adó. Megtekinthető: Szolnok, Móra Fe- renc u. 7. Szabóné. BONTÁSBÓL eladó ajtók, ablakok, sár- léc és vályog. Szol- nok, Vadász u. 15. ELADÓ 30 db 3 éves anyabirka. Abony, VII. kerület, Turjá- nyos dűlő 3. (Tégla­gyárhoz közel.) KÉTSZEMÉLYES re- kamiék, garnitúrák, fotelágyak, kétsze­mélyes modern he- verők kisipari kivi­telben részletfizetés­re. Kérjen díjmen­tes képes árjegyzé­ket. Román kárpi­tos Budapest, Nagy- mező u. 66. NÄDRZÖVET (stuka túrnád) 1 tekercs 20 m2 60.— Ft. Megren- rendelésre korlátlan mennyiségben azon­nal szállít Tóth Fe- rencné, — Tiszaluc, Akácfa u. 42. Építkezéshez és szerszám készítéshez alkalmas akácfa el­adó nagyobb tnenv- nviségben Is. Búza­kalász Tsz, Baga- mér. BONTÁSBÓL eredő tetőnád eladó. Szol­nok, Dobó I. u. 35. GÉPJÁRMŰ JÓ állapotban lévő fekete Pannonia el­adó. Mezőtúr, Rá­kóczi út 53. SKODA 440-es 35 000 Ft-ért eladó. Kun- szentmárton. — Dr. Karpf állatorvos. DANTJVIA piros mo­torkerékpár jó álla­potban eladó. Szol- nok, Dobó I. u. 37. TRABANT-COMB1 600-as jó állapotban eladó. Szolnok, Be- loianntsz u. 27. ______ J UNAK 350-es prí­ma állapotban lévő eladó. Megtekinthe­tő: Szolnok, Kárász u. 13. 17-től 20 óráig SKODA 445-ös sür­gősen eladó. Beseny- szög. iskola. Szabó FORD Taunus fize­tési kedvezménnyel eladó. Megtekinthe­tő: Szolnok, Tán­csics Mihály 13. Va­sárnap és hétfő. SIMSON- MOPED el­adó. Törökszentmik lós. Nádasdi utca 9. (h** köznap 17 órá­tól.) IZS motorkerékpár bejáratva eladó, — esetleg részletre is. Lőcsei, Kunszent- márton, Rákóczi út. 125-ös motorkerék­pár jó állapotban sürgősen, olcsón eladó. Törökszent- miklós, Sallai Imre utca 19. OCTAVIA-Super el­adó. Kunszentmár- ton, Vöröshadsereg u. 2. szám. 350 km3 Werolex el­adó jó állapotban. —■ Érdeklődni lehet hétköznap 16 óráig. Telefon: 21—18 16 órától Raktár u. 3/a. Szabados Antal. INGATLAN KÉTSZOBA össz­komfortos házat OTP kölcsönnel át­vennék Szolnokon. „60 000” Ft jeligére a szolnoki hirdetőbe. KÉT szobás kertes új házamat egyszo­bás bérházi lakás­cserével első emele­tig eladnám. „Ker­tes” jeligére a szol- noki hirdetőbe, MODERN villa be­költözhetően eladó Szolnok. Verseghy u. 10. szám. IKERVILLÁNAK is alkalmas telek Fo- nyódligeten eladó. Balatonfenyves, Vac- hot Sándor u. 8. 3 SZOBÁS család» ház 1600 n-öl gyü­mölcsössel eladó. — Szandaszöllős, Rok­kant föld 20. KIS családi ház 800 n-öl gyümölcsössel eladó és egy gu­miskocsi. Szolnok, Kocsoros 1/a. KÉT szoba, konyhás mellékhelyiséges ta­nya 1200 n-öl fás te­lekkel eladó. Ugar 89. Abonyi úti meg­állónál. Eeseki. MEZŐTÚR belterüle­tén, Nagycsapatkert­ben 1400 n-öles te­lek. jelenleg szántó­föld, 15.— forintos négyszögölenkénti áron eladó. Érdek­lődés: Molnár István Budapest, XI., Orlai u. 9. I. 6. KÉT szoba, előszo­ba, konyha, spejzos családi fél ház be­költözhetően eladó. Szolnok, Madách u. 8. JÁSZBERÉNY Kis­hegyen 18 sor Jó szőlő, esetleg ter­méssel is eladó. Ko­vács Kálmán Jász­berény, Cserta La­jos u. 18. VEGYE9 AUTÓSOK figyelem! Hűtőt csak szakem­bernél javíttasson. — Szolnok, Kertész u. 21. Telefon: 16—19. SZŐRSZÁLAIT vég­legesen eltávolítja rövidhullámmal Kiss Kozmetika. Szolnok, Somogyi Béla u. 2. (Szabadság térnél). KORA tavasztól ké­ső őszig összkomfor­tos házban állan­dóan szobák kapha­tók: Baloghné, Fo­nyód, Mandulás u. 19. szám. FELHÍVJUK a la­kosság és a közüle- tek figyelmét, hogy festő részlegünk rö­vid határidőre vállal gépkocsi fényezést, dukkózást, címtáblák javítását és bútor- festést. Gumi javító részlegünk gépkocsi, motor és kerékpár köpenyek és tömlők javítását rövid ha­táridőre vállalja. Ve­gyesipari Ktsz, Ti­szaföldvár. JASZALSOSZENT- GYÖRGYI Vegyes­ipari Ktsz gáterffi- részen — bármilyen mom-.» * **ni fifrésze- lést vállal. MEGÉRKEZETT a ré­gen keresett drót be­tétes katedrái öntött üveg, az Uvegnagy- kerhez. Az állami és szövetkezeti üzle­teken keresztül be­szerezhető. — üveg Nagyker. szolnoki le- rakata. HÁZASSÁG 56 ÉVES elvált 176 cm magas intelli­gens, jó megjelenésű nyugdíjas MÁV mű­szaki ellenőr megis­merkedne 40—45-ig magas, molett, intel­ligens független nő­vel házasság céljá­ból. „összkomfortos lakásom van” Jel­igére a szolnoki hir­detőbe. Hit* dessen a Nép* lapban

Next

/
Thumbnails
Contents