Szolnok Megyei Néplap, 1966. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-25 / 149. szám
IMS. június 25. SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP s Két háztartási újdonság A háztartásokban a pohár, a tányér, általában törékeny üvegből, porcelánból készül, — tehát „fogyóeszköz". Az utóbbi években azonban a műanyagcikkek térhódítása és alkalmazása a háztartásokban is szembetűnő. Félévenként új háztartási cikkeket láthatunk a boltok kirakataiban, s ezek célszerű formájukkal, kellemes színükkel, de leginkább törhetetlen voltukkal válnak kedveltté. Bemutatunk most két újdonságot: Hétvégi kirándulásnál, nyaralásnál jó szolgálatot tesz a turista-sportfőző Mosogatni mindig kell, de tegyük ezt a munkát is kellemessé. Műanyag tál és mosogató kefe szükséges hozzá: kezünk nem ázik ki a zsíros vízben Aki nem dolgozik, ne is egyék (Bolgár népmese) m, öl volt, hol nem volt, még a nagy Balkán hegyet ségen is túl, egy távoli faluban élt egyszer egy kislány. Bogdánkának hívták. Egyetlen lánya volt anyjának, apjának. Csak az volt szüleinek nagy bánata, hogy Bögdánka nagyon kényes kislány volt. Édesanyja otthon dolgozott, takarított, mosott ételt főzött. Bögdánka pedig csak sétált fel, s alá, de nem csinált semmit. Mikor Bögdánka felcseperedett, a legények is kerülgetni kezdték, hogy feleségül kérjék. Anyja azonban mindenkit így fogadott: —• A mi Bogdánkánk nem szokta meg a munkát. Bizony, egy kicsit lustácska. Egyszer azonban egy öreg kopogtatott be a házba és így szólt: — Hallottam, hogy szép, eladó lányotok van; eljöttem, hogy magammal vigyem, a fiamnak. Anyja neki is így válaszolt: A mi Bogdánkánk nem szokta meg a munkát. Bizony, egy kicsit lustácska. — Nem baj! — válaszolta az öreg. — Nálunk, odahaza senki sem fogja majd munkára. Aki dolgozni akar, az dolgozik, aki nem, azt mi nem háborgatjuk. £ gy-két hét múltán megtartották a lagzit. Az öregnek három fia és két menye volt. Illetve, mostmár Bogdánkával együtt három. A lagzit kővető napon dolgozni kezdtek. Az ifiasszony, Bögdánka azonban csak ült a szép menyasszonyi ruhájában és nem csinált semmit. Ebédre valamennyien összejöttek, asztalhoz ültek. Bögdánka félre állt, hívásra várva. A többi meny behozta az ételt. Apósuk elé tettek egy nagy, kerek kenyeret. Az fogta, s szétosztotta. Mindenki, aki az asztalnál ült, kapott egy darabot. Bogdánkának azonban ezt mondta: — Te, lányom, bizonyára nem vagy éhes. — Hiszen, ha az ember nem dolgozik, nem is éhezik meg. Ebéd után ismét munkához láttak. A fiatalasszony azonban megint csak ült, nem csinált semmit. Eljött a vacsora ideje, s a család újból találkozott az asztal mellett. A menyek az apósuk elé tették a kerek kenyeret, aki — mint ahogy délben is tette — ismét szétosztotta az asztalnál ülők között. — Hát Bogdánkának? — kérdezte a fiatalasszony anyósa. — Ö nem éhes, — felelte az após. — Aki 'nem dolgozik, az nem lehet éhes. U/alnmennyien lefeküdtek, s a jól végzett munka után " hamarosan valamennyinket elnyomta az álom. Lefeküdtek az ifjú házasok is. De vajon éhes gyomorral lehet aludni? Bögdánka türelmetlenül várta a hajnal hasadását. Mikor megvirradt, csendben felkelt, megmosakodott. Megfejte a tehenet, majd kihajtotta a rétre. Délre Bögdánka megfőzte az ebédet, megtérítette az asztalt, majd a többiekkel együtt ő maga is asztalhoz ült. Az öreg elosztotta a kenyeret. A legnagyobb darabot Bogdánkának adta és így szólt hozzá: — Te, lányom, ma mindegyikünknél többet dolgoztál. Fogd hát a legnagyobb kenyeret. Egyszer apja és anyja vendégségbe jöttek, hogy meglátogassák lányukat. Bögdánka már messziről meglátta a kedves vendéaeket, s új családjával együtt fogadta őket. Kitárta a nagykaput, s már messziről így kiáltotta: — Apám. anyám? — gyertek gyorsan, s lássatok ti is munkához. Itt nem úgy van ám, mint nálunk. Aki itt nem dolgozik, az nem is eszik... Molnár Sándor fordítás« Tengerjáró gumimatrac Tengerjáró gumimatrac röpített a Balatonban, emeletnyi hullámok közt siklottunk mi csodagyorsan. Jó szelünk volt, semmi kétség, kis hajónkat csak dobálta, nem volt vész, mert én voltam a hajó első kapitánya! Donkó László Vacsorára Párizsi kosárka A felszeletelt párizsit forró zsírban héjastól kisütöm. így kosárkaformára összeugrik. Minden kosárkába egy tojást ütök, és tepsibe vagy rántottasütő- be rakva, sütőben megsütöm. Füstölt marhanyelv A marhanyelvet jól megmosom és körülbelül három órán át főzöm. Ha megpuhult, hideg vízbe tesszük, így könnyebben lehúzhatjuk a bőrét. Melegen is, hidegen is igen finom. — Rendszerint annyit készítek belőle, hogy egyik nap melegen (burgonyapürével) fogyaszthassuk, másik nap pedig hidegen, paprikával és paradicsommal. Idegrendszeri izgalmak és a fekélybetegségek A buapercti Kórélettani Intézetben jelentős tudományos munkát végeznek a fekélybetegség minél eredményesebb gyógyítása érdekében. A tárna időszerűségét mutatja, hogy a fekélybetegség ma igen gyakori. • A statisztikai adatok szer ránt a felnőtt lakosságnak csaknem tíz százaléka szenved gyomor-, illetve nyom- bélfekélyben. Hosszú lefolyásuk. a gyakori visszaesések és az utókövetkezfné- nyek rendkvül sok kellemetlenséget jelentenek a betegeiknek, és ijesztően sok a kiesett munkaórák száma is. Ez népgazdaságunk és népegészségügyünk szempontjából nagyon káros. — Nem új betegsez a fekély — mondta bevezetőül dr. Gsalay László, a Budapesti Orvostudományi Egyetem docense, a ké:- dés egyik hazai szakértője — hiszen az első esetet i. e, 30 évvel írták le, mégis az utóbbi évszázadban vált népbetegséggé. Hamburgi adatok szerint a fekélybetegek száma 30 év alatt 2,6 százalékról 17,8 százalékra emelkedett. A magyarországi statisztikák is növekedést jeleznek. Érthető tehát, hogy a kérdés , kórokéval, keletkezésének módjával, terápiájával sok közlemény foglalkozik. — Aíi idézheti elő a fekélyt? — A betegség okainak megértéséhez abból indu hatunk ki, hogy az erősen savanyú gyomomedv fehérje-bontó anyaga (pepszin) a szervezet minden más részén súlyos gyulladást és szövetelhalást okoz. Ez'alól csak a gyomor kivétel, amely különleges védekező tulajdonságokkal rendelkezik. Elméletileg tehát a fe kély két okból keletkezhet: Oj, nagyteljesítményű papfrgép -ndu'ásához valamint Cellulóz gyárunkhoz férfi segédmunkásokat keresünk betanulásra Munkaidő átlagban heti 42 óra folytonos munkarend (minden hat nap után kettő nap szabadnap). Megfelelő kereseti lehetőséget a munkakönyvi bejegyzéstől függően, munkaruhát és egyszeri kedvezményes étkeztetést biztosítunk. Munkás- szállásunk nincs. Jelentkezés: Papirtpari Vállalat Budapest XXI. Csepel. Duna u. 42. — Telefon: 279-620 142 m. Jászapáti Béke Vegyesipari Ktsz javítórészlegei A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN! Mindennemű háztartási kisgépek — rádió, televízió. lemezjátszó valamint esőcsatorna — javítását és készítését vállaljuk. PIHENNI. ÜDÜLNI. SZÓRAKOZNI AKAR? VÁRJA a Karcag—béreiéi gyógy és strandfürdő vagy a gyomomedv maróképessége fokozódik, vagy pedig a gyomornyálkahártya védekező képesség1 csökken le. Az állatkísérletek sze rint csak rendkívül nagy mennyiségű gyomornedv alkalmazásával lehet fe kélyt létrehozni. Ez arra mutat, hogy a gyomornedv önmagában nem lehet döntő tényező. E vélemény mellett szól az a megfigyelés is, hogy a gyomorfekélyben szenvedő betegek egy részénél a sósav termelés normális. Kétségtelen, hogy a nyombélfeké- lyesek több savat „termelnek", mint az egészségesek, mégis nem mutatható ki szoros összefüggés a saver, tékek és a betegség lefolyása között. Ezek az adarok azt bizonyítják, hogy a fekelyképződós okát nem ebben, hanem inkább a nyálkahártya ellenállóképességének csökkenésében kell keresnünk. Az erre ható tényezők közül csak azokat említem, amelyek « fekelyképződós gyakoriságának növekedésében szerepet játszhatnak. — Régi megfigyelés, hogy a fekélybeteg nagyobb izgalmak, felelősség, gondok idején tünetmentes szakból aiktív stádiumba juthat. A műtétre kerülő betegek több mint 80 százaléka állandó vagy időleges izgalmakkal bajlódó emberek közül kerül ki. Ezek az adatok az ideg- rendszer szerepére hívták fel a figyelmet. Állatkísérletekben különböző idegrendszeri területek izgatásával, illetve sértésével fekélyt tudtak létrehozni. De az emberi agyműtétek után is észleltek — bizonvos agyterület megsértése miatt — vérző fekélyt. — Hogyan váltják ki az ismétlődő konfliktusok a fekélybetegséget? — A kérdés megértéséhez a központi idegrendszer működésének pontosabb ismerete volt szükséges. Tudjuk, hogy t-.z agykéreg vegetatív központjai és a belső szervek működése szigorúan összehangolt: ennek a rendszernek az egyensúlya bomlik meg fekélybetegségben. A leggyakoribb okok, amelyek ezt a rendszert túlterhelik, a családi konfliktusok, az ambíciók és képességek közötti eltérés, bizonyos anyagi gondok, a túlfeszített szellemi munka és a felelősségteljes pozíció okozta állandó idegrendszeri izgalmak. — Emelkedik ezenkívül az úgynevezett gyógyszer- fekélyesek száma is. Főleg a cortison és származékai, az atophan, a butazolidin fekélykeltő gyógyszer. A helytelen és elégtelen táplálkozás, valamint a fekély közötti kapcsolatot eddig Indiában sikerült beoi- zonyitani. Valószínű, hogy a háború utáni fekélystatisztikák romlásában a táp- lálkozsi okoknak is szerepük volt. — Magyarországon 's széles körű kutatás folyik a fekélykérdéssel kapcsolatban. Ezekről a munkákról évente a Gastroentero- lógiai Társaság parádi vándorgyűlésein számolnak be. a hazai és a külföldi kutatók. Ez év első felében s gyógyszergyárak is ezzel a témával foglalkozó szimpóziumot tűztek napirendre. Halácsi Dezső ALFÖLDI ŐSPARKBAN LÉVŐ PLNZlOS lovasiskolánkban töltve szabadságát Szakképzett lovagló tanár, pressó, strandfürdő áll a vendégek rendelkezésére. Csoportok részére árengedmény! Felvilágosítást ad Lovasiskola Kétpó, Szolnok megye. Telefon: Kétpó L AGROKER Vállalat Szolnok, Rékasi út szolnoki lakosú férfi SEGÉDMUNKÁSOKAT keres rakodó brigádba július 1-i belépéssel. ■■■■ ■■■■ ■■■■ ■■■■ séma :::: :::: :::: I német SZTÁR CÍR K USZ Tiszafüreden június 25, 26-án Kunmadarason június 27, 28-án Kisújszálláson június 29, 30-án és július 1-én Túrkevén július 2, 3-án Mezőtúron július 4, 5-én Törökszentmiklóson július 6, 7, 8-án Előadások helye: VÁSÁRTÉR Hétköznap este 8 órakor Vasárnap délután 4 és este 8 órakor Jegyek elővételben a művelődési házakban válthatók DAGMAR KERSTNER LOVAGLŐ OROSZLÁNOKKAL EURÓPÁBAN EGYEDÜL ÁLLÓ ATRAKCIÓ és 25 világszám! A Probst állatkert nyitva de. 10-től—este 7 óráig i