Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-14 / 113. szám

t SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966, május 14. Koszigin és Nasszer megbeszélései Asszuán fogadta a szovjet vendéget Péntek reggel a szovjet kormányfő Nasszer elnök­kel együtt Asszuán városál látogatta meg. Az új Nílus- parti sétányon a város ap- raja-nagyja köszöntötte a vendégeket, s eljöttek üd­vözlésükre a környező fal­vak parasztjai is, azok a nubiaiak, akiket az asszuá- ni gát mögött létesített mesterséges tenger terüle­téről telepítettek át az Asszuántól északra fekvő vidékre. A zászlódíszes, virágko­szorúkkal ékesített asszuá- ni Nílus-parton összegyűlt sokezres tömeg a szovjet- arab barátságot éltette. — Hetedik éve dolgoznak en­nek a barátságnak az épí­tésén azok a szovjet szak­értők, akik a volgai erőmű építésekor szerzett tapasz­talataik alapján vettek részt Afrika egyik legna­gyobb gátjának és vízierő­művének építésében. Mint Nasszer elnök mondotta a gyűlésen, ezt a baráti együttműködést hat eszten­dő folyamán semmi nem ár­nyékolta be: a szovjet kor­mányfő pedig a szocialista haza nevében mondott kö­szönetét a szovjet építők mintegy ezer főnyi csoport­jának. Koszigin elmondot­ta, hogy jelenleg az Egye­sült Arab Köztársaságban szovjet segítséggel 133 kü­lönböző ipari vállalkozás létesül: a Szovjetunió egyiptomi kivitelének 70 százaléka gépből és ipari felszerelésből áll, ami azt mutatja, hogy a Szovjet­unió a fejlődő ország ipa­rosítását segíti elő, ellen­tétben az imperialista ha­talmakkal, amelyek hasz­not igyekeznek húzni a fejlődő országok elmara­dottságából. Amikor Sedki Soliman, a gátépítés minisztere és Madkur Abul Ezz, Asszuán kormányzója átnyújtotta a szovjet kormányfőnek a gátépítés emlékérmét, a város kulcsait, amikor Amin Omar, az Arab Szocialista Unió titkára gránittömbbe faragott dom­borművel ajándékozta meg Koszigint, valamennyien méltatták a baráti együtt­működést, amelynek Asz- szuán valóban világraszóló szimbóluma. A szovjet kormányfő pénteken elbúcsúzott Asz- szuán lakosaitól és Nasszer elnökkel .együtt a Kairó és Alexandria között a delta­vidék és a sivatag határá­ban húzódó Mudireieh El Tahrirt, a felszabadulási tartományt látogatta meg. A sivatagi úton a Tahrir északi körzetébe robogott a két elnök és kísérete: itt szovjet szakértők részvéte­lével folyik a sivatag meg­hódításának gigászi mun­kája. Részben artézi ku­takkal, részben a nilusi ágakból csatornákon át ön­tözik a homokot, amelyen zöldellő szőlőskertek, gyü­mölcsösök, gyapotmezők pompáznak. Alexandria határában Hamdi Ashur, a város kor­mányzója, valamint az Arab Szocialista Unió he­lyi szervezetének vezetősé­ge köszöntötte Nasszert és Koszigint. Az egyiptomi hagyományoknak megfele­lő nagy tanácskozó sátor színes ponyvái alatt zajlott le a fogadás: ott volt a vá­ros minden hivatalos mél­tósága, a hadsereg és a flotta több tábornoka és tengernagya. — Este az alexandriai vadász-horgász klubban Nasszer elnök va­csorát adott a szovjet kor­mányfő tiszteletére. ☆ Az EAK elnöke és a szovjet kormányfő az alexandriai Mámorában Nasszer elnök rezidenciá­ién folytatta a baráti meg­beszélést. A Horea halón utaznak ezután Port-Said- ba. — (MTI) ☆ A Koszigin-vezette szov­jet kormányküldöttség tag­jai. valamint Nasszer el­nök péntek reggel Asz- szuánból az Alexandria kö­zelében fekvő At-Tahrir térségébe repültek. Kairóban az Elnöki Palotában megkezdődtek a Koszigin vezette szovjet kor­mányküldöttség és a Nasszer vezette EAK kormányküldöttség tárgyalásai. — A képen: balról jobbra: Gromiko, Koszigin, Nasszer és Amer marsall. (Rádió- telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Kínai repülőgépet lőttek le az amerikaiak Titkos egyezmény Olaszország és az US4 között Az Űj Kínai hírügynök­ség jelentése szerint csütör­tök délután öt amerikai re­pülőgép megsértette kína légiterét és a VDK-val, Laosz-szal és Burmával ha­táros Jünnan tartomány északkeleti részén rakétatá­madást intéztek az itt gya­korlatozó kínai repülőgépek ellen. Az amerikaiak egy kínai repülőgépet lelőttek. Amikor a kínai repülőgé­pek ellentámadást indítot­tak, az amerikai kalózgépek délnyugati irányban elme­nekültek. A Kínai Honvédelmi Mi­nisztérium szóvivője nyilat­kozatban ítélte el az ame­rikai imperialisták e hábo­rús provokációs cselekede­tét. A szóvivő egyben kife­jezésre juttatta a Kínai Népköztársaság tiltakozását a súlyos incidens miatt Olaszországot titkos kato­nai egyezmények kötik az Egyesült Államokhoz, ugyanúgy, mint annakide­jén Franciaországot, amely elhatározta, hogy kiválik a NATO katonai szervezeté­ből — közölte Fanfani olasz külügyminiszter csütörtö­kön este a szenátus külügyi bizottságában. Kommunista szenátorok interpellációjára válaszolva Fanfani beis­merte: „mindenki tudja, hogy vannak titkos egyez­mények, ezek azonban a hadügyminiszter hatásköré­be tartoznak és csak ő ad­hat ezekről érdembeli tájé­koztatást, ha akar”. Magától értetődően a kül­ügyminiszter kijelentése nagy zavart idézett elő a kereszténydemokraták kö­rében, akik mindig is ta­gadták ilyen egyezmények létezését. PÁRIZS A kongói szenátus jóvá­hagyta Antoine Gizenga volt kongói miniszterhelyet­tes szenátorrá választását. Gizengát az egykori Kivil- vilu tartomány képvisele­tében választottak szenátor­rá annakidején. Megválasz­tását azonban a szenátus sokáig nem hagyta jóvá. azzal az ürüggyel, hogy .,nem voltak meg az ezt tanúsító okmányok”. NYUGAT-BERLIN A nyugatnémet szakszer­vezeti szövetség 7. kong­resszusának csütörtök esti ülésén határozatot fogadtak el, amelyben üdvözlik a né­met munkásosztály két leg­nagyobb pártja — az NSZEP és az SDP — között megindult párbeszédet. A vietnami háborúról elfoga­dott határozatban a kong­resszus kiállt minden olyan politikai és diplomáciai le­hetőség felhasználása mel­lett. amelyek elősegítenék a vietnami háború megszűn­tetését. A kongresszuson to­vábbá határozatot fogadtak el a békeharc támogatásá­ról és a nyugatnémet neo­fasiszta párt betiltásáról. TOKIO Nagyszámú állami alkal­mazott tüntetett pénteken a tokiói parlament előtt. A tüntetők fizetésemelést és a munkakörülmények megja­vítását követelték. NAIROBI Mint a Daily Nation cí­mű nairobi lap jelenti, Ke­nya körtársasági elnökének legidősebb lánya, Margaret Kenyatta elhatározta, hogy fellép képviselőjelöltként Nairobi keleti választási ke­rületében. Ennek a kerület­nek a képviselője J. D. Ka­li volt. Amennyiben Mar­garet Kenyatta befut, ő lesz az első női képviselő a kenyai parlamentben. JERUZSÁLEM Az izraeli külügyminisz­térium szóvivője csütörtök este bejelentette, hogy Iz­rael a lengyel kormányhoz intézett jegyzékben hivata­losan is megerősítette, elis­meri Lengyelország jelenle­gi határait; PEKING A román kormánykül­döttség, amely Vietnamból hazatérőben Pekingben idő zött, péntek reggel eluta­zott a kínai fővárosból. DJAKARTA Az Indonéziában működő Kelud vulkán kitörésének a legújabb jelentések szerint, ezer áldozata volt. PRÁGA Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt első titkára, a Cseh­szlovák Szocialista Köztár­saság elnöke csütörtökön ta­lálkozott Walter Ulbricht­tal, a Német Szocialista Egységpárt első titkárával, az NDK államtanácsának elnökével, aki évi rendes szabadságát tölti Csehszlo­vákiában. SANTO DOMINGO A dominikai választások közeledtével (június 1.) fo­kozódik a feszültség a poli­tikai csoportok, az elnök­jelöltek táborai között. Mint a UPI jelentéséből kitűnik, a fő problémát at amerikai megszálló csapa­tok jelenléte okozza. Az amerikai hadsereg ejtőer­nyősei megakadályozták az alkotmányhű csapatok fel­kelésének győzelmét és a polgárháború óta megszáll­va tartják az országot. Az amerikai ejtőernyő­sök ellen egyébként olyan nagy a gvűlölet, hogy a fel bőszült tömeg csütörtökön Santo Domingo belvárosá­ban megtámadott és meg­vert két amerikai katonát akik csak nagy ügevel-baj- jal tudtak elmenekülni. PÁRIZS Az Humanité értesülése szerint az algériai hatósá­gok továbbra is börtönben tartják azt a tíz politikai foglyot, akiket az algíri rád tanács két héttel ezelőtt hozott döntése értelmében szabadlábra kellett volna helyezni. Fogságuk meg­hosszabbítását az igazság- ügyminiszter rendelte el. Fogvatartásuk helyét hoz­zátartozóik sem tudják. A vizsgálóbíró nem engedé­lyez látogatásokat, arra hi­vatkozik, hogy miután jog szerint szabadlábra helyez­ték a foglyokat, ezek már nem tartoznak hatásköré­be. PRÁGA Pénteken Pozsonyban folytatta tanácskozását a Szlovák Kommunista Párt kongresszusa. A vitában felszólalt Jiri Hendrych, a CSKP KB elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára. WASHINGTON Az Amerikai Atomener­gia Bizottság bejelentette, hogy a nevadai atomkísér­leti terepen végrehajtották az 1966-os év 18. amerikai kishatóerejű földalatti atomrobbantását, ffilNDENFELÖL Elutazott a jugoszláv katonai küldöttség A jugoszláv katonai dele­gáció, amely Ivan Gosnjäfc hadseregtábomok, a jugo­szláv fegyveres erők főpa­rancsnokának helyettese, nemzetvédelmi miniszter vezetésével baráti látoga­tást tett hazánkban, ma délelőtt elutazott Budapest­ről. A küldöttséget a Feri­hegyi repülőtéren katonai tiszteletadással, ünnepélye­sen búcsúztatták. Jelen volt a búcsúztatás­nál Czinege Lajos vezérez­redes. honvédelmi minisz­ter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, dr. Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára, dr. Hor­gos Gyula kohó- és gépipa­ri miniszter, Erdélyi Ká­roly külügyminiszterhe­lyettes, továbbá a magyar néphadsereg tábornoki ka­rának számos tagja, a Hon­védelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munka­társa. Amikor a vendégek a re­pülőtérre érkeztek, a zene­kor eljátszotta a magyar cs a jugoszláv himnuszt, majd Ivan Gosnjak Czinege La­jossal együtt ellépett a kül­döttség tiszteletére felsora­kozott díszőrség előtt. Ezt követően a jugoszláv nép­hadsereg küldöttei elkö­szöntek a megjelentektől, majd az ünnepélyes búcsúz­tatás a díszőrség díszmene­tével ért véget. földreform Szíriában A szíriai kormány foko­zott ütemben hajtja végre a földreformot. Szombattól kezdve újabb földosztásra kerül sor, amelynek kere­tében több mint tízezer hektár földet osztanak szét 1093 parasztcsalád között. E családok ugyanakkor húsz faluban új lakóháza­kat kapnak. * Hafez Aszad tábornok, szíriai hadügyminiszter be­szédet mondott az egyik légitámaszpont tisztjei és legénysége előtt. Kijelen­tette, hogy az miperializ- mus és a reakció fokozza aknamunkáját, újabb ösz- szeesküvést készít elő Szí­ria ellen. A helyi reakció együtt lép fel az egész arab világ reakciójával és az imperialista erőkkel, amelyek csapatokat von­nak össze Szíria határán. Az ország partjai közelé­ben összpontosítják a 6, amerikai flottát. Figyelem! Az ÉM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Bp. XXI., (Csepel), Kiss Já­nos altábornagy Us 19—21, budapesti és Pest megyei munkahe­lyekre felvesz kubiko­sokat. általános segéd-;, munkásokat, rakodókat, ács. állványozó és kő­műves szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat. — Mun­kásszállást biztosít. Fel­vétel esetén tanácsi igazolás szükséges. Je­lentkezés a fenti cí­men. a munkaerőgaz­dálkodáson. Állami gazdaságok , FMSZ-,ek KTSZ-ek FIGYELEM! Tűzvédelmi célra 200 1 gurító abroncsos vashordóval víztárolót ké­szíttethetnek. Állami gazdaságoknak és ' állami vállalatoknak 203.40 Ft, FMSZ-eknek és KTSZ- eknek 231.10 Ft. Megrendeléseket kérjük: Göngyölegfelújító Vál'ilat Budapest, XIII, Váci út 69. Telefon: 200—021. Ingyenes szakmunkásképző tanfolyamra jelentkezhetnek 23—45 éves férfi segédmun­kások. Kőműves szakmunkásképző tanfolyam indul május hó folyamán Kecskeméten és Cegléden. Munkalehetőséget, munkásszállást és ebédet biztosítunk, 15 százalék idénypótlékot és 15— 20 Ft különélés! pótlékot fizetünk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek jelent­kezési lapot és tájékoztatót. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét. Klapka utca 34.

Next

/
Thumbnails
Contents