Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-03 / 103. szám

7 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. május 3. Kolumbia új elnöke: Carlos Lleras Restrepo A vasárnap lebonyolított kolumbiai elnökválasztáso­kon bevált a papírforma — a szavazatok több mint 60 százalékának összeszámlá- lása után már biztosra ve­hető, hogy az elnöki bár­sonyszékbe az elkövetkező négyéves időtartamra Car­los Lleras Restrepo, a konzervatívok és a liberáli­sok koalíciójából álló nem­zeti front jelöltje kerül. Llerasra 1 353 980, egyetlen ellenfelére, Jose Jaramilli Gíraldóra, a konzervatív pártból kiszakadt nemzeti népi szövetség elnökjelölt­jére pedig 538 985 Szavazat jutott. Az újdonsült elnök augusztus 7-én veszi át hi­vatalát elődjétől Leon Va­lencia jelenlegi köztársasá­gi elnöktől (konzervatív párti). Hírügynökségi kommen­tárok szerint Lleras élvezte a katolikus egyház, a leg­befolyásosabb szakszerveze­tek, a gazdasági és ipari kö­rök, valamint a fegyveres erők támogatását. Tito az EAK-ban Tito jugoszláv elnök és felesége hétfőn, este megér­kezett Alexandriába. A ki­kötőben Nasszer elnök és felesége üdvözölte a mar- sallt és feleségét. Hétfőn este Nasszer elnök vacsorát adott Tito marsall tiszteletére az egyik ale­xandriai klubban. A hiva­talos megbeszélés kedden kezdődik Nasszer elnök alexandriai rezidenciájá­ban. Ez lesz Nasszer és Ti­to 17. találkozója. Mindenfelől A francia hadügyminiszter Bonnban tárgyal Messmer tábornok, fran­cia hadügyminiszter, asi vasárnap délután érkezett Bonnba, vasárnap este és hétfőn Von Hassel nyugat­német külügyminiszterrel tárgyalt. A francia had­ügyminiszter kedden kato­nai berendezéseket tekint meg Trier környékén, majd visszautazik Franciaország­ba. A nyugatnémet kommen­tárok hétfőn általában azt hangsúlyozzák, hogy Bonn álláspontja az NSZK-ban állomásozó francia csapa­tok kérdésében továbbra is változatlan: Bonn azt óhajt­ja ugyan, hogy 65 000 fő­nyi francia haderő tovább­ra is az NSZK-ban marad­jon, de ehhez feltételeket fűz. A vasárnap esti órákban szíriai és izraeli katonák a határ mentén tüzet nyitot­tak A jelentések szerint az üsszetűzés mintegy har­minc percig tartott. ☆ A Dominikai Köztársa­ságban május 1-én össze­tűzések voltak. Egy ilyen összetűzés alkalmával meg­ölték I-Iermogenes Vaz- quezt, Juan Bosch volt el­nök pártjának szóvivőjét. * Az olasz egyetemisták kétnapos sztrájkot kezdtek követelve Ugo Papi pro­fesszor, az egyetem rekto­rának elbocsátását. — A sztrájk következménye an­nak, hogy a múlt heti ösz- szetűzéseknél megöltek egy szocialista diákot. ☆ Tüntetések Sukarno ellen Indonézia visaxaakar lépni a% ENSZ-be Hétfőn háromezer jobb­oldali diák vette körül Dj akartában a parlament épületét és két órán át tüntetett. A tüntetésre az adott okot, hogy a parla­menti képviselők október óta első ízben ültek össze. A diákok a választások ki­írását követelték és sür­gették annak a döntésnek a hatálytalanítását, amely­nek értelmében Sukarno élete végéig betölti az el­nöki tisztséget. Az AFP jelentése szerint a fővárosban feloszlatták az indonéz nemzeti párt egyenruhás különítményeit. Az intézkedés bele tartozik abba az akcióba, amelynek célja a párt egész balszár­nyának (Sastro-Amidjojo- csoport) felmorzsolása. A feloszlatást Amir Machmud tábornok, Djakarta város- parancsnoka rendelte el. Adam Malik külügymi­niszter bejelentette, hogy Indonézia vissza akar lép­ni az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Hozzáfűzte, visszalépése előtt kívána­tosnak tartja az ENSZ alapokmányának módosítá­sát. A közép-jávai katonai hatóságok úgy döntöttek, hogy „ideiglenesen” bezá­ratják a djogdjakartai egye­temeket, az ANTARA je­lentése szerint az intézke­désre azért került sor, mért a jobboldali és bal­oldali diákcsoportok között fokozódott, a feszültség. Mint az AÍ*P jelenti! a KAMI szélsőjobboldali in­donéz diákszervezet vasár­nap újabb támadást inté­zett Sukarno elnök ellen. Követelte, hogy az elnök „adjon számot” az indoné­zeknek mindarról, amit az utóbbi években tett. Hétfőn Párizsban meg­nyílt az UNESCO végre­hajtó Tanácsának üléssza­ka, amely oktatási, tudo­mányos és kulturális kér­désekkel foglalkozik. Az ülésszak május 31-ig tart és Budapesten fejeződik be, ahová a végrehajtó ta­nács tagjai az ülésezések utolsó két napjára érkez­nek. ☆ Az gysztrálíai . Vjctoria- óllam kormánya vizsgála­tot rendelt el egy neonáci mozgalom ellen. Ugyanis a Melbourne-i városi park­ban tartott májusi ünnep­ségek során öt fiatalember jeleni rneg horogkeresz­tes karszalaggal A vizs­gálat azért indult meg, hogy megállapítsák: kik állnak az ifjú náci tünte­tők mögött. GyorsHsia A totó hivatalos nyereményjegyzéke A Sportfogadási éa Lottó Igazgatóság közli; A totó május 1-i 18- sz­fogadási hetére beérkezett 1 135 947 darab szelvény. — Nyereményalap 1 840 234— forint, jutalomalap 664 988— forint, összesen 2 505 223— fo­rint­A nyereményalap felosz­tása; 1. nyerőosztályra: 552 070 fo­rint 50 fillér; 2. nyerőosz­tályra: 368 047— forint; 3- nyerőosztályra: 368 047— fo­rint; 4. nyerőosztályra: 552 070 forint 50 fillér­Tizenhárom találatot hat pályázó ért el, nyereményük szelvényenként a nyere- ményilleték levonása után 73 609— forint. A tizenhárom találatosak közül öt pályázó a plusz egy mérkőzést is eltalálta, nye­reményük a jutalommal együtt a nyereményilleték levonása után 180 007— fo­rint. Tizenkét találatot 91 pá­lyázó ért el, nyereményük szelvényenként a nyere­ményilleték levonása után 3236— forint. Tizenegy találatos szelvé­nyek száma 1338 darab, nye­remény szelvényenként a nyereményilleték levonása után 220— forint. Tíz találatos szelvények száma 9260 darab nyeremény szelvényenként a nyeremény­illeték levonása után 48 — forint. Az ezer forinton aluli nye­remények kifizetésére május 7-től az ezer forinton felülie­kére máius 12-től kerül sor­az 1966. május 2-án megtar­tott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 16. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk; Utalv—vásárlási utalvány, r—rádió, fénykepezőg—fény­képezőgép, hűtőg—hűtőgép, íróg—írógép, házt gépek—ház­tartási kisgépek, perzsasz— perzsaszőnyeg, motorkerékp. —motorkerékpár. 142 338 óra, 598 871 lemez­játszó, 602 077 r., 605 445 di­vatáru, 615 022 hűtőg-, 627 674 rádió, 613 188 ut., 636 793 ut-, 1 539 709 üdülés Jaltában, 1 540 804 Utalv., 1 545 566 óra, 1 548 999 tv, 1 549 407 fény­képezőgép, 5 375 148 élés­kamra ut., 5 382 504 ruházati cikkek, — 5 383 856 bútor, — 5 620 921 magnó 5 624 249 han­gulatsarok; 5 627 823 zene­szekrény és tv, 5 633 821 író­gép, 5 638 530 ut.f 5 641 796 éléskamra ut., 5 642 325 élés­kamra ut-, 7 610 899 magnó, 7 615 747 divatáru, 7616 087 utalv., 7 635 646 tv, 7 635 646 tv, 7 635 995 utalv-, 9 011738 üdülés (Supetarban), 9 018 071 bútor, 9 029 934 lemezjátszó, 9 033 639 üdülés (Jaltában), 9 040 796 utalv-, 9 042 440 élés­kamra ut„ 9 048 787 óra- és ezüstáru ut-, 9 049 474 élés­kamra ut-9 050 543 éléskamra ut*, 9 055 494 r„ 9 057 466 han­gulatsarok, 9 059 521 éléskam­ra ut-, 9 059 177 óra, 9 068 401 tv, 9 068 815 kínáló garnit-ra. 9 075 250 zenegépek, 9 076 497 óra, — 9 077 981 óra duó, 9 087 910 tv, 9 091 698 ut, 9 094 382 r., 9108 988 üdülés (Jaltában), 9 109 806 divatáru, 9 117 801 zenegépek, 9 121 343 bútor, 9126 834 tv, 9140 644 zeneszekrény és tv, 9 162 454 r.í 9178 442 éléskamra ut, 9 182 741 éléskamra utalvány, 9 187 047 lemezjátszó, 9 195 417 utalv,, 9 196 345 óra- és ezüst­áru ut., 9 210 240 hűtőgép, 9 210 813 ut, 9 213 507 utalv.. 9 213 803 r., 9 215 161 kínáló garn-, 9 220 735 ut-, 9 221 873 motorkerékpár­8 702 728 motorkerékpár, — 8 721 491 lemezjátszó, 8 727 724 divatáru, 8 748 760 utalvány, 8 750 951 karóra duó, 8 751 525 karóra duó, 8 761 426 fényké- pezőg., 8 770 540 perzsasz-. 8 782 197 magnó, 8 783 903 éléskamra ut-, 8 785 808 bú­tor, 8 786 966 varróg-, 8 803 211 ut.; 811 180 éléskamra ut, 8 813 96” üdülés Supetarban, 8 820 480 ut„ 8 823 095 élés­kamra uh, 8 827 550 üdülés Jaltában, 8 840 973 utalvány, 8 845 491 üdülés Supetarban, 8 846 330 varróg-, 8 846 470 r-, 8848 602 varróg., 8 851 681 ut., 8 852 355 Budapest, Ni-, Ma­jor u- 18- sz- alatt felépülő társasházban az I, cm. 2- sz. alatti háromszobás (kettő kisméretű) étkezőkonyhás, eiőszobás, erkélyes örökla­kás, 8 857 934 bútor, 8 873 030 tv, 8 877 174 óra trió. 8 882 692 lemezjátszó, 8 911 260 tv, — 8 936 312 tv. 2 937 141 fényké- pezőg., 8 937 179 óra, 8 942 137 kávéskész),, 8 946 708 ruháza­ti cikkek, 8 950 021 televízió. 8 952 386 rekamié, 8 972 532 tv, 8 976 635 ruházai cikkek. 8 979 211 zenegépek, 8 982 373 óra duó, 8 999 251 ut. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az eset­leges számhibákért felelős­séget nem vállalunk. — A nyerteseknek a szel vén v fo­gadási szelvényrészét május 20-ig kell eljuttatni a Sport- fogadási és Lottó Igazgató­ság lebonyolítást osztályára (Bp. V.; Nádor u. 15-). Erőt sugárzó harcos május 1. Felhőtlen, kék égbolt, ragyogó napfény köszöntötte a május elsejei ünnepséget. A magyar munkások 1900-ban gyűltek össze először, hogy a munka ünnepét köszönt­sék. Azóta illegalitásban, vagy nyíltan — 1919-ben először és 1945-ben másodszor szabadon — minden évben megünnepel­ték május elsejét. Budapesten városszerte már kora reg­gel gyülekeztek a csoportok, kibomlottak a zászlók, sok helyütt fúvós zenekarok reggeli hangversenye ébresztette a fővá­ros lakosságát. A felvonulási téren vörös-, nemzeti­színű zászlókat lengetett a szél, a dekorá­cióból kiemelkedett a Gorkij-fasor torko­latában Marx, Engels és Lenin hatalmas méretű arcképe, A tribünökön ott voltak a magyar munkásmozgalom veteránjai, a budapesti diplomáciai testületek tagjai és a 23 országból hazánkba érkezett küldött­ségek. Tíz óra előtt néhány perccel elfoglalta helyét a díszemelvényen Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára, Dobi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gás­pár Sándor, dr. Münnich Ferenc, Nemes Dezső, Somogyi Miklós, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai, Brutyó János, a Politikai Bizottság póttagja, a SZOT el­nöke, Németh Károly, a Budapesti Párt- bizottság első titkára. Sarlós István, Bu­dapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bi­zottságának elnöke, Méhes Lajos, a KISZ Központi Bizottságának első titkára és Egri Gyula, a Magyar Testnevelési és Sporttanács elnöke. Az ünnepen Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT fő­titkára rádión és a televízióban köszön­tötte az ország népét. Díszszemle Moszkvában A világ legnagyobb táv- és önirányítású elhárító rakétáját is felvonultatták má­jus 1-én a Vörös téren. Földi vezérlőközpontja minden ellenséges rakétát rend­kívül nagy távolságból észrevesz, s kilövi ezt a rakéta-óriást, amely repülés köz­ben, saját radar-berendezésével maga keresi meg az ellenséges rakétát, önmű­ködően ráirányul és megsemmisíti. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Május elsejei ünnepségek világszerte HAVANNA A munkásosztály nem­zetközi szolidaritásának ünnepén Havannában sok­százezer dolgozó vonult fel. Színpompás menet élén a kommunista párt és a kormány vezetői haladtak. A felvonulás után Fidel Castro miniszterelnök nagy beszédet mondott. BELGRAD Május 1-ét a jugoszláv főváros is ünnepi díszben köszöntötte, a hagyomá­nyoknak megfelelően Bel­grad számos kerületében kulturális rendezvényeket tartottak, szabadtéri hang­versenyeket rendeztek. LONDON / Az idei londoni május elsejére a délkelet-ázsiai események nyomták rá bé­lyegüket. A felvonulók az Észak-Vietnam elleni bom­batámadások beszüntetését követelték és síkra szálltak amellett, hogy Wilson mi­niszterelnök vonja meg támogatását az amerikaiak vietnami politikájától. A felvonulók miután végig­haladtak London utcáin, a Hyde-parkban gyűlést tar­tottak. A gyűlés szónoka John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának fő­titkára élesen bírálta a Wilson-kormány politiká­ját. PÁRIZS A párizsi május elseje részvevői a Köztársaság-té­ren gyülekeztek. Többezren juttatták kifejezésre a sza­badságáért és függetlensé­géért küzdő Vietnam népé­vel vállalt szolidaritásukat. A szónokok valamennyien felhívták a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok vietnami agressziója fokoz­za egy új világháború ve­szélyét. STOCKHOLM Mint az UPI jelenti, kö­rülbelül ötszáz ember vo­nult vasárnap a stockholmi amerikai nagykövetség elé és követelte a vietnami amerikai agresszió beszün­tetését. A tüntetők leszed­ték az amerikai zászlót az épület homlokzatáról. BONN Münchenben, Kölnben, Dortmundban, a Ruhr-vi- dék más városaiban, vala­mint Essenben nagyszabá­sú május elsejei ünnepsé­geket tartottak. A felvonu­lók a feszültség enyhítését, a vietnami háború beszün­tetését követelték, síkra szálltak a rendkívüli tör­vényhozás bevezetése el­len, a dolgozók szociális jogainak védelme érdeké­ben. BECS ___________ B ecsben három órán 6t vonultak a Ringen a fővá­ros szocialistái, akikhez a többi között a párt elnöke Bruno Pittermann beszélt. Délben kezdődött meg ugyancsak a Ringen Becs kommunistáinak hagyomá­nyos felvonulása a parla­ment előtt felállított emel­vényig. Igen sok ötletes tábla, transzparens hirdet­te a forradalmi osztrák munkások követeléseit: biztosítsák a Néppárt közös piaci társulási terveivel szemben — Ausztria sem­legességét és függetlensé­gét; fogjon össze a mun­kásosztály a reakció ellen; békét Vietnamnak; igazsá­gos választójogot; ne a tő­kések, hanem a dolgozók adóját csökkentsék. SANTIAGO _______________ C hilében országszerte áp­rilis 30-án és május 1-én gyűléseket tartottak a mun­kásosztály sorai egységé­nek megszilárdítása jegyé­ben. A gyűlés részvevői ki­fejezték, hogy lankadatla­nul törekszenek a proleta­riátus nemzetközi szolida­ritásának erősítésére, a vietnami, a dominikai és más szabadságukért és függetlenségükért küzdő latin-amerikai, ázsiai és af­rikai népekkel való test­véri szolidaritás kiszélesí­tésére. CANBERRA______________ A usztrália minden nagy városában tömeggyűléseket tartottak a dolgozók május 1-én. Az ausztráliai dol­gozók a béke, a népek ba­rátsága és az ausztráliai csapatoknak Vietnamból való visszahívása mellett tüntettek május 1-én. BAMAKO_________________ A Mali Köztársaságban hatodszor ünnepelték meg vasárnap a szabad május elsejét. A Bamakóban meg­tartott ünnepélyen tizen­négy afrikai és európai or­szág, közöttük hazánk és a Szovjetunió szakszervezeti küldöttségei is részt vettek, GUAYAQUIL Ecuadori Nemzeti Felsza­badítás! Front május 1-t felhívásában buzdítja a né­pet. hogy tömörítse sorsát az elnyomás ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents