Szolnok Megyei Néplap, 1966. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-03 / 103. szám
19W. május 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tizenötezer ember vörös zászlók alatt (Folytatás az 1. oldalról.) mélyről indult, nagy utat tett meg, állja az összehasonlítást nemcsak a hasonló, hanem sokkal kedvezőbb körülményekkel rendelkező nemzetek fejlődésével is. De nevetséges az összehasonlítást Angliával kezdeni, amely a gyarmati népek százmillióinak elnyomásával, több évszázados kiszipolyozásával teremtette meg gazdagságát, hatalmát. Figyelmeztette Czinege elvtárs ezeket az összeha- sonlítgatókat, hogy ne csak a gépkocsik számát nézzék, hanem például az oktatást, az orvosi ellátást, a beteg- segélyző és gyermekvédelmi rendszert, az élelmiszerfogyasztást, amelyek tekintetében rendszerünk lényegesen előbbre haladt, mint bármely tőkés ország. Visszautasította a magyar reakciós emigráció tagjai részéről elhangzó „aggodalmakat” a magyar nép sorsa iránt. Ugyanígy furcsa, hogy azok a tőkés hatalmak oktatgatnak bennünket humanitásra, amelyek saját működési területükön lábbal tiporják ezeket az elveket. Elismeréssel szólt Czinege elvtárs fegyveres erőink felkészültségéről, technikájáról, katonafiaink helytállásáról. Befejezésül hangsúlyozta: igaz ügyünk sikerének nemzetközi feltételei biztosítottak, belső feltételei is kedvezőek. Rajtunk, mindennapos munkánkon múlik, hogy célkitűzéseinket sikerrel megvalósítsuk. — Az az ügy, amelynek képviseletében erre a harci seregszemlére összegyűltünk, biztos győzelmet ígér a jövőben is. Megyénk s benne Szolnok város dolgozói mindig becsülettel helytállnak a munkában. Pártunk és kormányunk nevében kívánom, hogy a jövőben is hasonló sikerrel, erőben, egészségben végezzék munkájukat! — fejezte be nagy tetszéssel fogadott beszédét Czinege elvtárs. A zenekar az Internacio- nálét játssza. Majd felbomlik a tömeg. Czinege elvtárs a megye vezetőinek kíséretében lejön az emelvényről, körülveszik régi munkatársai, alig győzi a sok kézszorítást. Egy szemfüles kisfiú megkéri, guggolna le amellé a kislány mellé, akivel éppen akkor beszélt. Czinege elvtárs leguggol, kattan a gép zárja. A televízió, a hivatásos fotósok mellett egy kisfiú gyűjteményébe is belekerül egy mosolyogó, vidám ember, meg egy pöttöm szőke kislány derűs, biztonságot sugárzó fényképe. Tudósítóink jelentik május elsejéről : Kisújaaállásról Zenés ébresztő köszöntötte a várost. Kilenc órakor már gyülekezett munkahelyén mindenki. Tíz órakor lelkes hangulatban vonultak fel a piactérre. A dekoráció és zászlóerdő kifejezte az amerikai imperialisták elleni gyűlöletet, s szolidaritásunkata szabadságukért küzdő gyarmati népekkel. Zenekar fogadta az érkezőket. A megnyitót B. Nagy Lajos, a pártbizottság munkatársa tartotta. Kiss László, az MSZBT Országos Elnökségének titkára tartotta a nagygyűlést, amelyen mintegy háromezer ember vett részt. Délután színes sport- és kultúrműsor szórakoztatta az ünneplőket. A májusi szélben ünneplőben állt a város, s tapsolt a piactéren a „Szabad országunk szabad fiai”1 című műsornak. Kiemelkedőek voltak a tűzoltóság és az úttörők egyesített zenekarának, a háromszázfőnyi nagy kórussal közös számai, T aj ti Imre vezényletével és a Kossuth iskola akrobatái. — Várnainé — Jászberényből Május 1-én reggel fél hét órakor zenés ébresztőre virradt Jászberény. A város ünnepi díszbe öltözött erre a vasárnapra. A főtér virágágyaiban gyönyörű tulipánok, virágba borult bokrok köszöntötték az ünnepet. A tanácsházánál felépített dísztribün előtt vonult fel a város ünneplő közönsége. A menetet Kluka István, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte. Elsőnek a város ipari vállaltainak, a Hűtőgépgyárnak és az Aprító- gépgyárnak a dolgozói vonultak fel üzemenként. A hűtőgépgyári nőbizottság külön egységben menetelt szép zászlókkal, virágokkal. A sütőipari vállalat „Vádoljuk az imperializmust”, „Békét Vietnamnak” feliratú táblái hűen tükrözték az emberiség békeakaratát. Szép, rendezett sorokban úttörő egyenruhában vonultak az általános iskolások. Bot-szabadgyakorlataikkal széppé, változatossá tették a menetet. Utánuk a középiskolások mat- rózblúzos csapata jött. Az ipari tanulók hatalmas, impozáns zászlók alatt vonultak, a felsőfokú tanítóképző vidám énekszóval menetelt. A felvonulást a KISZ-flatalok sora zárta le. Délután/ gazdag műsor várta a szórakozni vágyókat. A Déryné színházteremben a művelődési ház színjátszó- és tánccsoportja adott vidám műsort, a szabadtéri színpadon az aprítógépgyár tizenkéttagú gitáregyüttese, valamint a művelődési ház tánczenekara szórakoztatta a közönséget, a sportpályákon atlétikai versenyeken drukkolhattak a résztvevők. — Megnyílt a strand is, sokan fürödtek, napoztak az első májusi vasárnapon. — hartmann — Túrhevéről A város ünnepi rendező bizottsága gazdag programmal rendezte meg az idén ligetben egésznapos majális, délelőtt és délután sportműsor szórakoztatta az érdeklődőket. Este nagysikerű magyarnóta est zajlott le a művelődési otthonban. A Búzakalász Tsz gyógyfürdője is ünnepi köntösben várta az érdeklődőket, akik hódolhattak a víznek és a birkapörköltnek egyaránt. A Vöröscsillag Tsz dolgozói is boldog május A legifjabb látogatók május elsejét. Szombaton a gépjavító vállalatot élüzemmé avatták. A hagyományos labdarúgó mérkőzést a pedagógusok és tanácsi dolgozók között is szombaton rendezték meg. Május elsején öregek és fiatalok egyaránt siettek az ünnepi gyűlésre Hatalmas tömeg hallgatta meg Kromberg Györgynek, a pártbizottság munkatársának ünnepi beszédét. Gazdag műsort élvezhetett a közönség egész nap. Tizenegy órakor a 75 éves tűzoltó testület múzeumi kiállítását nyitották meg. A elsejét ünnepeltek a jól végzett tavaszi munka után, — lukácsi — Mezőtúrról Az ünnepi program szombaton este kezdődött a Kossuth téren, ahol a városi fúvószenekar térzenét adott. Ezt követte a város fiataljainak színpompás lampionos, fáklyás felvonulása. Az est leglátványosabb műsorszáma a Berettyón rendezett tűzijátékkal egybekötött vízikarneTiszapüspöki úttörők díszszázada zászlógyakorlatot végez vál volt. Május 1-én zenés ébresztő köszöntötte az ünnepre ébredt város dolgozóit. Délelőtt 9 órakor a Szabadság téren ünnepi nagygyűlés volt, ahol Lakatos Dezső, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság osztályvezetője mondott ünnepi beszédet. Ott volt a nagygyűlésen Zagyi János, az MSZMP megyei titkára is. A nagygyűlés után gazdag sport és szórakozási program kezdődött a sportpályákon és a népligetben. Sok üzem és termelőszövetkezet ebéddel kedveskedett dolgozóinak. Délután a szabadtéri színpadon színes kultúrműsor szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A népliget különböző rendezvényeinek és szórakozóhelyeinek több mint tízezer látogatója volt. Este májusi bált rendeztek a művelődési házban. — füstös — órakor zenés ébresztő adta tudtára a község lakosságának, hogy ünnepre virradtak. Hamar benépesedtek az utcák. Napsütéses reggel köszöntötte az ünneplőket. Kilenc órakor indultak el a felvonulók a nagygyűlés színhelyére, a sportpályára. — ibolya — Karcagról Kunszentmártonból Díszbe öltözött a járási székhely a nagy ünnepen. A főútvonal melletti házakat változatosan, sok ötlet tel díszítették. Reggel 6 Reggel 9 órára a főtér és a Madarasi út mindkét oldala megtelt nézőközönséggel .Fél 10 órakor megkezdődött nyolcezer dolgozó felvonulása. A menet valóságos békedemonstráció volt, több mint 500 tábla hívta fel a figyelmet a vietnami háború elleni tiltakozásra. A tribünről felejthetetlen látványt és élményt nyújtott a felvonulók serege. Köztük az úttörők, a sportolók, valamint a főiskolás ifjúság, középiskolás diákok színes csoportjai. A felvonulás után a vidám sokaságot a tsz-ek által felállított sátrakban a vendéglátóipari helyeken a már hagyományos birka- pörkölttel várták. — tarkő *— Az első fürdőzők a Tisza-ligeti strandon Majális I Q zinnyei Merse Pál Majáli_____[ sara gondol az ember. A f üvek és a fák élénk, üdezöldje, a levegő remegő azúrja, a színesruhás nők, ünneplős férfiak a festmény derűjét, impresszionista színhatását, optimizmusát juttatták az eszembe. Majális. Régi idők népünnepélyei elevenednek meg modem köntösben. Omlik az emberek áradata a ligetbe, a hídon mindkét járdán hullámzónak a férfiak, nők, gyerekek. Kora délutánra jár az idő, de a ligetben már teljes a nagyüzem. Ha valaki lemegy a kőlépcsőn, legelőször is a vásárok hangulata ragadja meg, sátrak sora kétoldalt, vízipisztolytól „igaz”-gyöngy sorig, szivacs-macitól bugylibicskáig. Nagy forgalmat bonyolít le a léggömbárus, meg a tökmagos néni. Bár ez utóbbit elnélkülözhették volna. A vidámparkban szinte a nyitástól telt ház van. Zúg a motor, „vágtái’ a kisvasút. Még a vezető ölében is üldögél egy szőke lófarok-fri- zurás kislány. No persze egészem kicsi... A lánchinta ülőkéi szinte vízszintesen forognak, itt sincs üres hely, egy sem. A sportpályákon kispályás labdarúgás, dzsúdózás folyik, a bő fehér lebemyeges különböző színű övvel felszerelt fiúk bemutatják a félelmes, de mégis szép és főleg hasznos sportot. Lassan hömpölyög a tömeg a Ti- szaliget főútvonalán. A hatalmas farmoloros autóbuszok lépésben hajtanak, egy Volga óvatosan és ünnepélyesen kerül ki egy gyermek- kocsit. Az úttest ma az ünneplő, szórakozó embereké, a járművek szinte bocsánatkérően haladnak mögöttük. A családiasság a majális alaphangja. Kis családok apa, anya, gyerekek, meg nagyobbak, üzemek, vállalatok dolgozói egy helyen. A Surjáni Állami Gazdaság sátrában, a vegyiművek hosszú asztalai mellett söröspoharak, borosfiaskók Csak a vendéglátóipar a megmondhatója hány liter sör, hány ezer pohár bor, no meg számlálhatatlan bambi és málnaszörp fogyott, nem beszélve a virsliről, debreceniről, bográcsgulyásról. Itt-ott cigányzenéi is hallhatunk, daloló társaságok ünnepük a kék eget, a májusi délutánt. Zolika másfél éves. Szép karcsú anyukájával, nagyszüleivel sétál az úton és minden érdekli. Apró kezével a felszálló léggömb után kap és sírásra görbül a szája, mert nem érheti el. Aztán elfelejti, mert megakad a szeme az Integrál-együttes tagjainak piros kabátján. Még a szája is nyitvamarad, élvezi a műsort. Van itt, mi szem-szájnak ingere. Az Állami Áruház divatbemutatóját népi táncosok fellépése, nóta- énekes követ. Nonstop műsor kettő. Jólesik a halászlé fői hatig. A közönség változik, de mindennek akad bámulója, tapsoló közönsége. Bár a kibővített camping ünnepélyes megnyitása csak ma lesz, már május elsején is fogadott vendégeket, tizenöt motorversenyzőt szállá- solfük itt el. A délután a gyerekeké. A strandon a medencék körül hancúroznak, ők foglalják le a székeket a vendéglőkben, a vállalatok találkozóhelyein. A vezetők és a beosztottak családias közelségben szórakoznak együtt. Az este a fiataloké. A szabadtéri színpadon megkezdődik a tánc. let- kiss, tviszt, rumba és tangó. A nézők, főleg a papák, mamák és a kisebb testvérek közül kerülnek ki ezúttal. A vidám ritmusok átragadnak a lent álló fiatalokra is, a tánc már a füves hepehupás talajon . is folyik. Á fények, a tánc, a zene, a távolból idehallatszó nótaszó szép májusi hangversennyé olvad össze. Egy néni, álmos unokáját vezeti haza kézenfogva. — Szép volt-e néni? — kérdem. — Szép volt, fiam, nagyon szép. Olyan békés volt. Csak maradjon is ilyen — sóhajtotta hozzá. Igaza van nénike. Neki is, a kiS- unokának is. meg minden jószándékú embernek: ilyen békés májust, ilyen békés majálist kívánunk mindig az embereknek. ‘ - ht -