Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-06 / 81. szám

<eiseghy Könyvtár AS f<j> St°' % jw>P* MEGYEI XVn. évfolyam. 81. szám. Ara 50 fillér 1966. április 6., szerda. \tSZKP XXIII. ko i«itss/iiwi áttéri a harmadik napirendi pont tárgyalására Alekszej Koszigin előterjesztette az 1966- 70-re ssáló ötéves népgazdaság fejlesztési terv irányelveit KOSZIQIN, A SZOVJETUNIÓ MINISZTERT AN A- CSÄNAK ELNÖKE BESZEL Az SZKP XXIII. kong­resszusának hétfő délelőtti ülésén elnöklő Sarai Rasi- dov felolvasta a Lima—10. önműködő űrállomás létre­hozásában és felbocsátásá­ban részt vett tudósok, konstruktőrök, mérnökök, technikusok és munkások levelét. A levél kiemeli, hogy a Hold első mester­séges szputnyik,jót az SZKP XXIII. kongresszusának tiszteletére bocsátották fel. A kongresszus küldöttei le­vélben köszöntötték a Lu­na—10. alkotóit. A levél hangsúlyozza, hogy az űr meghódításának ez az újabb lépcsőfoka törvényszerűen összefügg a Szovjetunió erejének növekedésével, a szovjet nép alkotó erejének virágzásával. A ^ küldöttek felálltak, midőn a teremben felcsen­dültek az Internacionálé ünnepélyes hangjai. — A párthimnusz dallamát a Hold mesterséges útitársá­nak fedélzetéről vett hang- felvételről közvetítették e kongresszusi teremben. A hétfői ülésen Konsz- tantyin Galanisin, Alexej Lepisev, Vilié Pessi, Alva­ro Cunhal, Alexandr Ko- karev, Lebadi, William Kashtan és Lev Kuidzsa- nov szólalt fel. A kongresszus hétfő dél­utáni ülésén Nyikolaj Ro- gyionovnak, az SZKP csel- jabinszki területi pártbi­zottság első titkárának fel­szólalása után véget ért a vita az SZKP Központi Bizottságának beszámolója felett. Rre/s- nyev, a Központi Bizott­ság első titkára, vitazáró beszédet mondott. Leonyid Brezsnyev vitazáró beszéde Zárszavában Leonyid Brezsnyev megállapította hogy a lenini SZKP 12 millió tagjának meghatal­mazott képviselői a kong­resszuson érdemben megvi­tatták a párt és az ország Hetének nagy fontosságú kérdéseit, az eddig megtett út eredményeit és a jövő terveit. A kongresszuson teljes egység nyilvánult meg a központi bizottság politikai vonalát illetően bel- és külpolitikai kér­désekre vonatkozólag egyaránt; kifejezésre ju­tott az internacionalista szolidaritás valamennyi szocialista országgal, az egész világ kommunistái­val, az imperializmus el­leni küzdelem minden harcosával. — A kongresszus mun­káját őszinte elvtársi szel­lem jellemzi, a kommunis­ták igényessége saját ma­gukkal és másokkal szem­ben közös ügyük diadala érdekében — folytatta Brezsnyev. Ez pártunk ma­gasfokú politikai érettségét mutatja. — A küldötték felszóla­lásukban nemcsak aktív támogatásban részesítették a központi bizottság poli­tikáját, hanem a központi bizottság beszámolóját ki­egészítve és gazdagítva to­vább is fejlesztették e fx> litikát. A kongresszuson elhangzott felszólalások egységbe olvadtak a köz­ponti bizottság beszámoló­jával. Ez mentesít attól, hogy terjedeltnesebb vita­záró beszédet mondjak — jelentette ki Brezsnyev. Végül Pjotr Maserov, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának tit­kára számos küldöttség megbízásából határozati ja­vaslatot terjesztett be, ame­lyet elfogadtak: A XXIII. kongresszus teljes egészében jóváhagy­ta az SZKP Központi Bi­zottságának politikai vona­lát és gyakorlati tevékeny­ségét. Jóváhagyta a köz­ponti bizottság beszámoló­(Folytatás a 2. oldalon) Fiatalok seregszemléje felszabadulásunk évfordulóján Cnnepség a szolnoki Lenin parkban — fogadalom megújítás — Kisdobosok esküje — Koszorúzások megyeszerte Hazánk felszabadulásá­nak 21. évfordulóját kö­szöntő ünnepségsorozat a szovjet hősök emlékművé­nek megkoszorúzásával kez­dődött Szolnokon. A párt, á tanács, a KISZ, valamint a társadalmi és tömegszer­vezetek képviselői a szov­jet és a magyar himnu­szok eljátszása után helyez­ték el a kegyelet virágait s Hősök téri emlékmű talap­zatán. Ezután a Tisza Szálló melletti Lenin parkba men­tek, hogy az ott gyüle­kezőkkel együtt szemtanúi lehessenek a szolnoki fiata­lok nagyszabású seregszem­léjének. Háromnegyed ti­zenegykor dobpergés és énekszó nyomta el a téren álló több ezres tömeg mo­raját. Gyönyörű selyem A Föld előőrse a Hold körül Megkezdte keringését Hold körüli pályáján a Lima—10. Moszkvából jelenti a TASZSZ: Vasárnap, ma­gyar idő szerint 19 óra 44 perckor (moszkvai idő sze­rint 21.44 perckor) a Luna—10 önműködő űrállomást Hold-körüli (szelenocentrikus) pályára vezérelték, s ily módon a csütörtökön felbocsátottszputnyik a Hold első mesterséges holdja lett. Az űrállomást úgy jut­tatták Hold-körüli pályára, hogy április 1-én sikeres pályamódosítást hajtottak végre, majd később, ami­kor Hold-közeibe ért, földi parancsra pontosan lebo­nyolított manővert végezt ettek vele. A szputnyik legkisebb távolsága a Holdtól (pefi- szelénium) körülbelül 350 kilométer, a Holdtól való legnagyobb távolsága pedij: (aposzelénium) körülbelül 1000 kilométer. Az önmű­ködő űrállomás Hold kö­rüli keringési ideje meg­közelítően 3 óra. A szputnyik fedélzetén tudományos műszereket helyeztek el a Hold körüli kozmikus térség kutatása céljából. A tudományos mérések adatait telemetrikus rend­szer segítségével továbbít­ják a Földre. A mesterséges hold útját és pályaadatait külön erre a célra kijelölt központ el­lenőrzi. A Hold első mesterséges holdjának pályára vezérlé­se a szovjet tudósok, mér­nökök és munkások újabb kimagasló teljesítménye. A Szovjetunió bocsátotta fel 1957-ben a Föld első mes­(Folytatás a 3. oldalon) zászlók alatt egymás után vonultak be az ipari tanu­lók, a különböző vállalatok és intézmények fiataljaiból és a középiskoláik tanulói­ból alakult századok. Barátok és ismerősök in­tegettek a rendezett sorok­ban álló fiataloknak. A kis­dobosok és az úttörők szü­lei még egyszer megigazí­tották a hófehér ing gal­lérját, a felhők mögül ki­bukkanó napsugár melegé­re sókan levetették tava­szi kabátjukat, és forma- ingben várták a fogadalom­tétel magasztos pillanatát. Tizenegy órakor megszó­laltak a 'harsonák, majd a himnusz eljátszása után ví- gyázz-állásban, zászlóik meghajtásával köszöntötték a fiatalok a térre bevonu­ló kék inges, piros nyak- kendős KlísZ-díszszázad tagjait Az elnökségben helyet foglalt a többek között — Csáki István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizott­ság első titkára. Fodor Mi­hály, a megyei tanács vb elnöke, Sípos Károly, a vá­rosi pártbizottság első tit­kára, Kapás Rezső, a váro­si tanács vb elnöke, Ko­vács Béla, a KISZ megyei bizottságának első titkára. Az elnökséget, a megjelent fiatalokat és az ünneplő közönséget Fehér József, a városi KISZ-bizottsóg első tikára köszöntötte, majd Kovács Béla mondott ün­nepi beszédet. — Április negyedikével népünk évszázados küzdel­me ért véget. Ez a nap adta meg a forradalmak végső igazolását. A pusz­tító világháborút követő felszabadulás lehetőséget adott egy új. demokratikus Magyarország megteremté­(Folytatás az 5. oldalon) A város lakossága a szolnoki Hősük terén lévő emlék talpazatára helyezi a megemlékezés virágait.

Next

/
Thumbnails
Contents