Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-13 / 61. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NEPLA* 1966. március 13. Rugós helyett heveder Érdekes, de kellemetlen jelenséget figyeltek meg újabban a nagyüzemi szarvasmarha-telepeken: Nemcsak a borjak, hanem az üszők és a felnőtt te­henek egy része is szopik. A pontos felméréseik szerint a teheneknek több mint 10 százaléka él ezzel a káros szokással. A káros jelző szó szerint értendő, mert becs­lések szerint a szopós te­henek az összes nagyüzemi tejtermelésnek mintegy 4 százalékát fogyasztják el ily módon. A helyzet felmérése után a szakemberek olyan mód­szert, eszközt kerestek, amely nagyüzemi módon pótolja az „anyai rúgást”, a feltételes reflexet, illetve megakadályozza a tehene­ket a szopásban. Ilyennek ígérkezett az úgynevezett palóka, a tehén orrlyukába erősített, tüskés, szöges fa­vagy fémtárgy, de egyiket sem sikerült annyira rög­zíteni, hogy az állat vala­hogyan ki ne bújjék be­lőle. Próbálkoztak a tehe­nek tőgyére kent csípős kémiai szerekkel is, de ezek sem váltak be. Egy másik kísérletben elektro­mos berendezést szereltek a tehenekre, hogy a tőgyük­höz érő szopós állatot gyen­ge, de a feltételes reflex kiváltására elegendő áram­ütés érje. Ez az eljárás ha­tásos volt ugyan, csak ép­pen költségessége és bo­nyolultsága miatt nagyüze­mi méretekben megvalósít­hatatlan. Az Állattenyész­tési Kutató Intézetben most végül megtalálták az ered­ményesnek bizonyuló meg­oldást, amely az állat fe­jére húzott kötőfékből és az övtájékra csatolt heve­derből áll. Ez a mozgásban, táplálkozásban nem gátolja a tehenet, de azt megaka­dályozza, hogy a fejét szo­pás végett felemelje. Ha nem is vált ki olyan fel­tételes reflexet, mint a rú­gás, mindenesetre illemre kényszríti majd a nevelet­len teheneket Százezer forintos ajándék az öregeknek Jásztelken A jásztelki Tolbuchin Termelőszövetkezetben öre­gek napját tartottak csü­törtökön. Hagyományos ün­nepség ez már a faluban. Most is a község kétszáz­ötven öregje jelent meg a termelőszövetkezet fogadá­sán. A nyugdíjas szövetke­zeti tagokat Lázár József tsz-ednök, Muhari Éllek párttitkár, Kisbakonyi Ist­ván tanácselnök fogadták a szövetkezet nevében, • ők is köszöntötték őket. Az is hagyomány már Jásztelken, hogy az öre­geknek jutalommal egé­szíti ki kevéske nyugdíját a termelőszövetkezet. Ez al­kalommal 58 000 forintot osztottak szét. Januárban, a zárszámadó közgyűlésen ugyancsak 50 000 forintot kaptak az öregek. így, no­ha még csak az esztendő harmadik hónapjában já­runk, már százezer forint jutalmat vettek fel a jász­telki öregek szövetkezetük­től; Az ízletes birkapörkölt­nek, némi bornak, sörnek és a pénznek is betudha­tóan igen jó hangulat kere­kedett a jásztelki öregek napján. Végülis nótaszóval „rekesztették” be a szövet­kezet fogadását. Tároljuk gondosan a növény védőszer ekei (Tudósítónktól) A közelmúltban Tiszafü­reden a mezőgazdasági könyvhónap rendezésében a növényvédőszerek mér­gező hatásáról hallottunk igen értékes előadást; A népes hallgatóság megle­petéssel tapasztalta, hogy a nővén yvéd őszére^ meny­nyire veszélyesek lehetnek az emberekre és állatokra. Igen ajánlatos, hogy a mezőgazdasági nagyüze­mekben gondosan tárolják a növényvédőszereket. Hi­szen évente több tízezer tonnát használnak fel a különböző kártevők irtásá­ra. Az is vitathatatlan, hogy néhány esztendővel ezelőtt még lényegesen ke­vesebb növényvédőszert használtak. Mint az előadó hangsú­lyozta, különösen a méreg- kamrák tisztántartásáról gondoskodjanak a szövet­kezetekben. Sajnos sok helyen még a takarmány­tápokat is ezekben a mé­regkamrákban tárolják. — Mindannyiunk érdeke, hogy a hasznos és nélkülözhe­tetlen növényvédőszerek rendeltetési helyükön és az előírt szabályok szerint használódjanak fel. N. J. Azonnali belépéssel felveszünk kőműves, ács- állványozó, központi fűtésszerelő, külső és belső szerelésben, továbbá kapcsolótábla és tokozott szekrény szerelésben jártas villanysze­relőket, festő és mázoló, bádogos, tetőfedő — lágy­fedő és keményfedő — szakmunkásokat, építőipari segédmunkásokat, 10—15 fős kubikos brigádokat, bádogos és tetőfedő szakmunkások mellé betaní­tott segédmunkásokat, továbbá telepi segédmun­kásokat. (ÉM. képesítéssel rendelkező — norma­ellenőrt), vizsgázott kályha — kazán — fűtőket. Jelentkezés saját költségén (Épületkarbantartó Vállalat Budapest, V. kér. Guszev u. 16. sz. Mun­kaügyi osztály) naponta 8—13 óra között. Vállalatunknak változó jellegű budapesti és vi­déki m nkahelyei vannak, dolgozóinkat teljesit- ménybérrendszer alapján díjazzuk, munkásszállást, napi egyszeri étkezést biztosítunk, a 4 hetenkénti hazautazási költséget megtérítjük. Munkahelyein­ken minden második szombaton ^ahadszombatot tartunk Ne mondjon le ea, évi kislakásépítkezéséről!!! Szigetelésen felül felmenő falakhoz a gázszili kát kézi falazóblokk • téglát tökéletesem helyettesi till! Meleg lakás csak gázszilikát falazóblokkból készíthető! Uj falazóanyag! Beszerzéséről, használatáról és áráról felvilágosí­tást telepeink és a SZOLNOKI TÜZÉP V. Központja nyújt! A Szolnoki Sütőipari Vállalat fiú iparitanulókat szerződtet. Jelentkezés: Szolnok, Rákóczi u. 50. BANYAKAVICS rövid időn belüli szál­lítására megrendelése­ket felvesz a Délegyházi „Egyesült Törekvés" Tsz Családiház építtetők figyelem ! Az 1966-oe évi építési, tatarozást, szakipari munkák elvégzésére keresse fel bizalommal szövetkezetünket A munkák kivitelezését beérkezési sorrendben [ apróhirdetések] ALLAS KÉPESÍTETT köny­velői oklevéllel el­helyezkedne több éves gyakorlattal rendelkező, — gép­író adm- munka­körben is. ..Munka­hely változtatás’’ jeligére a kiadóhi­vatalba­A UÉKI A- G. ke­res legalább i éves állami gazdasági gyakorlattal ren­delkező munkaügyi előadót- — Fizetés megegyezés szerint- Lakást tud biztosí­tani a gazdaság. Je­lentkezés írásban a gazdaság martfűi központjában­_____ A z EM. 44- sz- AU­ÉDitőioari Vállalat azonnal felvesz - budapesti munka­helyekre — villany- szerelőket. könnyű- eeokezelőket (ÉM. vizsgával) kubiko­sokat és férti se­gédmunkásokat- - Családfenntartók­nak naoi 15— Ft. nem családfenntar­tóknak nani 10— Ft különélést díiat fizet. amennyiben vidéki lakásbei e- lentéssel rendelkez­nek és állandó la­kóhelyükre napon­ta nem térnek ha­za- Munkásszállást és naoi kétszeri ét­kezést - térítés el­lenében biztosít- - Tanácsigazolás és munkaruha szüksé­ges- — Továbbá fel­vesz — szeptemberi beiskolázással - kő­műves. ács. vb­szerelő. hidesnadló és Darkettás szak­mában load tanu­lókat, 8 általános Iskolai végzettség­gel- Jelentkezés le­vélben- Cím Buda­pest. V.. Kossuth Lalos tér 13—15 munkaerőgazdálko­dás. A HÉKI Állami Gazdaság ácsokat, kőműveseket és fér­fi segítő munkáso­kat felvesz- Mun­kásszállást és napi háromszori étkezést térítés ellenében biztosít- Jelentkez­ni lehet a gazdaság központi iizemegy- ségében Martfűn­A SZOLNOKI Tég­lagyár férfi segéd­munkásokat ió ke­reseti lehetőséggel felvesz. Jelentke­zés: Szolnok, Ugar 28- szám. NYUGDÍJAS vagy mellékfoglalkozású asztalost alkalmaz­nánk soorthaiók iavítására havi 500 Ft-ért- VÍZIG SK kaiak-kenu szak­osztály, — Szolnok, Arany János u- 1­ADAS-VETEL ELADÓ hálószoba­bútor, zongora és fehér háromrészes márvánvlap- Szol­nok. Markotányos u- 6- szám-_______ T AVASZ- BÜK­KÖNY vetőmae el­adó- Cím: Szászbe­rek, Béke Tsz. te­lefon: 6­MOZAIKLAPOK színes mintákkal, fehér cementből is kaphatók- Kérlen ingyen árjegyzéket. Molnár Sándor mo- zaiklao készítő, Ti- szaföldvár.________ R OZSA gyönyörű újdonságokban, ela- diolusz a legszebb színekben, díszcser­jék. ribizlik. egres- Kérje díjmentes f a i taismertetőmet ■ Szállítás postán- Székely Budapest. III.. Vörösvári út 18. szám._________ 5 TONNÁS ió ál­lapotban lévő gu- miskocsi és 2 db 8 éves heréit ló áron alul eladó. Ju­hász Sándor, Ho- mok, Oikincsem 11, KÉTSZEMELYES rekamiék, fotelok, székek, fotelágyak, garnitúrák kisipari kivitelben, részlet- fizetésre. Kérjen díimentes képes árjegyzéket Román kárpitos, Budapest, Nagymező utca 66. 1 db villanymotor 380 Voltos szíva ty- tvúval, 1 db ben­zinmotor szivattyú­val eladó- Szolnok. Török u- 15- Tarlá- nyi János­LAKASrSCTF Elcserélném két és félszobás gázfűtéses szövetkezeti laká­som szolnoki ker­tes házért- Címet a kiadóhivatalba ké­rek;______________ I NGATLAN^ CSALÁDI ház ol­csón eladó. Tisza- földvár. Darvas ut- ca 32.____________ T ÁRSASHAZ építé­sére házhely eladó, Szolnok VI- kerü­letben. Cím a ki- adóhivatalban;_____ 1 20 négyszögöl ház­hely Tiszaföldváron fő-útvonal mellett eladó- Tiszaföldváir. Molnár Sándor, Kos­suth u. 142­RÁKÓCZI út 9 sz- alatt lévő családi ház lebontással el­adó, Szolnokon­Beköltözhető ház. — két szoba, konyha. mellékhelyiséges lakással eladó. Ta­tabánya, III-. Gá­bor Áron utca 8­GÉPJÁRMŰ PANNI robogó úl állapotban eladó. Géczi Pál. Salgó­tarján Faiskola u- 5- szám.__________ W ARTBURG de Luxe — mint az úi — 37 000 km-rel el­adó- Kenderes, Le­nin út 7, telefon: 20. - délelőtt 9—Il­ié-_______________ 4 08-as teljesen be­fizetett Moszkvics kiutalást elcserél­nék Wartburg de Luxe, vagy Limou­sine, szintén befi­zetett kiutalásra.— Megbeszélhető hét- köznaDokon 7—16 óráig Szolnok. 33— 72 telefonon. Erdei­SKODA 1102-es ió állapotban eladó. Szandaszöllös. Rá- kóczi út 5-_______ S KODA Octavia Super. CH rendszá­mú — eladó. Dr. Vá­gó, Szolnok, Május 1 út 37-__________ 5 8 köbcentis Sim­son eladó. Szolnok. Hunyadi J. u. mel­lékköz. KISZ laká- sok. 6/2. épület. EGYEB FELHÍVÁSSAL for­dulunk a 18 évet betöltött, szülésznői pályára hivatást ér­ző nőkhöz (32 éve* korig), hogy a szep­temberben induló két éves iskolára ielentkezzenek, — gimnáziumi érett­ségivel esetleg 8 általános iskolával. Levélcím: ..Martos Flóra" szülésznő- képző Iskola. Sze­ged. Lenin könit 105. (Női klinika). ÉPÍTTETŐK FI­GYELEM! A TEM­PO KSZ ÜJ SZOL­GÁLTATÁS A: BE­TONKEVERŐ GÉP­PEL ÉS EGY FO DOLGOZÓVAL HELYSZÍNEN VÁLLALUNK BE­TON ES HABARCS- K EVEREST. ELŐ­KÉSZÍTÉST. MEG­RENDELÉSEKET VIDÉKÉN IS TEI,- JESITÜNK. VIDÉ­KI TELEPEINKEN TÁJÉKOZTATÁST ADUNK. TEMPO KSZ SZOLNOK. JÄSZKÜRT U. 17. SZÁM. TELEFON: 13-00. Hirdessen a Néplapban végezzük, ezért m TUzal5ldrári Építőipari Szövetkezeinél, IW.aföldvár A SZENTESI ÜJ BARÁZDA MTSZ értesíti Kunszentmárton lakosságát, hogy Alkotmány u. 2. sz. alatt virágüzletét megnyitotta Menyasszonyi csokrok, cserepes és szálas virágok, élő és művirág koszorúk állan­dóan kaphatók. Olcsó árak, előzékeny pon­tos kiszolgálás várja kedves vevőinket. Tekintse meg a modem é< választékos árukészle­teinket A Szolnok Megyei Tanács Vasipari Vállalata Szolnok, Hunyadi János u. 4. szám gyakorlattal rendelkező építőipari technikust alkalmaz. — Jelentkezni lehet a vállalat munka­ügyi osztályán. Bérezés a 13/1962. Kip. M. számú utasítás alapján. Útiköltséget felvétel esetén térít. Az őszibarack a legfinomabb gyümölcsök egyike! • • Ültessen őszibarack oltványt! A legnemesebb fajtákból, garantáltan fajtaazonos oltványt, megrendelésre, soronkívül — vasúton utánvéttel, nagyobb tétel esetén gépkocsival — szállít a SZIKRAI ÁLLAMI GAZDASÁG FAISKOLÁJA Kecskemét, Borbás 36. Telefon: Nagykőrös 364. kössön szerződést

Next

/
Thumbnails
Contents