Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-15 / 62. szám
VHáq proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK HE6WI ÉA MERYFI PÁPTBiyflTTCflC ÉC A Menve. TAUAfc . AB.A Mfjrß^WyßMM^X XVTI. évfolyam, 63. szám. Ara: 50 fillér 1966. március 15., kedd. Megnyílt a megye első ímsz ÁBC áruháza Kunhegyesen A zuhogó eső, a csípős hideg szél sem csökkentette az érdeklődést Kunhegyesen vasárnap az új ABC áruház megnyitása iránt. Az ünnepélyes pillanatra ugyan csalk kilenc órakor került sor, de az utcán, az új bolt előtt már nyolc órakor sorban álltak az asszonyok, a férfiak. A több mint nyolcszázezer forintos költséggel épült áruházban látottak megérték a várakozást. A bő választékú élelmezési cikkeken kívül a legfontosabb háztartási berendezésék, a zöldség- gyümölcsfélék, gyermekjátékok, írókészletek, üvejj- és porcelán tárgyak várták az első vásárlókat. Kilenc órakor megnyíltak az ajtóit. Rövid időn belül több mint ötszázan szorongtak az árukkal megrakott polcok előtt a gondolák körül. Az avatáson megjelent Oláh János országgyűlési képviselő, az MSZMP törökszentmiklósi járási bizottság első titkára, Szikszói Sándor, a SZÖ- VOSZ igazgatóság tagja, Nyíri Béla, a megyei tanács vb elnökhelyettese. Varga Illés, a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke, a helyi párt, tanács, állami és társadalmi szervek képviselői. A külsőire is impozáns üzletet Varga Illés nyitói - ta meg, majd Rácz Ferenc, a községi tanács vb elnöke a község dolgozói nevében megköszönte a felsőbb szervek segítségét, a helyi fmsz vezetőinek kezdeményezését, hogy elősegítették a korszerű ÁBC áruház létrehozását Az átadás-átvétel után szinte varázsütésre mozdultak meg a fejek, s fordultak az árucikkek felé. Cirokseprűk emelkedtek a magasba, amint Mvették azokat a tartólécek közül, koeorakba kerültek a nylon tasakoktoa csomagolt kenyerek, gazdára találtak az autószifonok, a pénztárgép beütötte a?, első tételt. Az fmsz vezetői ajándékkal kedveskedtek az első vásárlónak. S mit hoz a véletlen: férfinek. Kolozsvári lajosnak jutott az ajándék bonbon, a hét deciliter bor. Az elsőnapi forgalom azt Ti* nap alatt e»er vagon 8%uperfo»»fát 1965-ben napi 40—50 rakott vasúti kocsi hagyta el a TVM területét, ma már 100—120 kocsi megrakásá- ra van lehetőség és ezt s szállító üzem dolgozói ki is használják. A napokban a Dózsa szocialista brigád érte el az eddigi legjobb eredményt, a rakodási versenyben egy műszakban 51 kocsit raktak meg. Március 1-től 10- ig 1002 vasúti kocsiba 19 100 tonna szuper foszfát berakását végezték el a szállító üzem dolgozói. A t öblítik a halastavakat és a holt ágakat Közismert dolog, hogy a halállomány csak ideális biológiai körülmények között szaporodik kellőképpen. A Tisza és Körös menti halastavakat és holt ágakat a következő hetekben átöblítik, majd 15 millió köbméter friss vízzel töltik fel. Ezt a munkát a Tiszasülyi Állami Gazdaságban már megkezdték. Kibővített ülést tartott q szolnoki pártbizottság Hétfőn délután kibővített ülést tartott az MSZMP szolnoki városi bizottsága, melyen a pártbizottság tagjain kívül részt vettek Szolnok MSZMP szervezeteinek titkárai. Az ülés Fáradtgőzt hasznosító berendezés készül a szolnoki járműjavítóban (Tudósítónktól) A szolnoki járműjavító kovácsműhelyében gőtééi üzemelnek a nagyteljesítményű pörölyök. Eddig nem sok hasznát vették a munkavégzett, úgynevezett fáradt gőznek, mély ki-ki- sssökve szükségtelenül nedvesítette a műhely levegőjét. Most egy olyan berendezés készül a termelést elősegítő beruházások sorában, mely újból munkára- fogja az egyszer már megdolgoztatott gőzt, Sietve hasznosítja annak hőjét. A fáradt gőzt felfogják, visszavezetik a kazánhoz, ahol felmelegfftifc vele a tápvtoet Tehát javítják hatásfokát, megtakarítják a tápvíz előmelegítéséhez szükséges szenet. A munkálatok jó iramban haladnak, az építés és szerelés Pusztai Mihály reszortvezető irányításával ! örténik. A szükséges épület már elkészült 9 ebben az érdem a Pintér kőműves és a Molnár állványozó brigádé. A tetőszerkezet beemelésében nagyteljesítményű darus kocsijukkal szovjet katonák is közreműködtek. Jelenleg a technológiai szerelési munkák folynak és rövidesen elkészül a hatszázezer forintos beruházást jelentő létesítmény, mely rövid idő alatt behozza a mostani kiadásokat* bizonyítja: az emberek szeretik az ABC rendszerű boltokat A „mindent egy helyen” jelszó ennél az áruháznál jól érvényesül. A csaknem negyvenezer forint értékű áruforgalomból pedig nem túlzás arra következtetni: a megye első fmsiz ÁBC áruháza igazi kereskedelmi centrummá lesz Kunhegyesen. — mj — Szezonra készül a Balaton A Balaton 197 kilométeres partvonalán, a 42 nyaralótelepen már javában készülnek a nyári szezonra. Siófokon és Balatonfüre- den két nagy szállót építenek. Rövidesen befejeződik a balatonfüredi SZOT szanatórium épületének teljes felújítása. Tovább bővítik és korszerűsítik a kempingeket te Minden nagy sátortábort Hlátnak fedett helyiséggel: klubszobákról, játéktermekről ás különféle szórakozási lehetőségekről gondoskodnak. A balaton- szabadi-sóstó kempingjében 20 műanyagházat, három másik kempingben pedig, egyenként 28 ágyas, műanyagfalú motelt állítanak fel, Balatonfüreden, már befejezéshez közelednek a tereprendezési munkák. — Csaknem valamennyi tavaly épült kempingben már munkához láttak a fásító brigádok és újabb parkokkal szépítik a környéket. A nagyobb nyaralóhelyeken csaknem húsz új, kisebb nagyobb vendéglátó egységet hoznak létre. Kü. Ionosén Siófokon lesz nagyobb a szórakozási lehetőség, itt több bárt és eszpresszót nyitnak. A tópart útjain is serényen halad a munka. Gyors ütemben folytatják a 7-es út korszerűsítését, szélesítik a 71-es út kaszát. SZÖLÖNYITAS ■ t&r *rT "w5 Befej eződlk a vízműtelep építése Tantermek, gáacseretelep létesül Tűrkevén Mi épül az idén Túrke- vén? Mire használják fel a város lakói által befizetett forintokat? Segít-e az idén is a lakosság társadalmi munkában a város fejlesztésében? Ezekről beszélgettünk dr. Nagy Károllyal, a városi tanács vb- titkárával. — Az idén is legnagyobb problémánk és feladatunk a város vízellátása — mondotta bevezetőül dr. Nagy Károly. Majd így folytatta: — Az öt millió forinttal épülő vízműtelepünk az év végére elkészül. A hidroglóbusz már áll, tavaly lefektettünk 2200 folyóméter csőhálózatot. Az idén 2600 folyómétert haladunk még, ezzel a körvezeték elkészül. Ebből az öt millióbői 2,2*millió forintot, most, 1966-ban használunk fel — Az elkészülő vízmű Több mint hárommillió forint jut az idén szociális létesítményekre a megye állami gazdaságaiban Ebben az évben a megye állami gazdaságaiban ismét jelentős összeget fordítanak szociális létesítmények építésére. Így például a Karcagi Kísérleti Gazdaságban egy munkásszállást építenek 850 000 forintért, a Nagykunsági Állami Gazdaságban pedig három szolgálati lakást, 600 000 forintért. Nagy örömet szerez a Surjáni Állami Gazdaság dolgozóinak, hogy év végéig csaknem másfél millió korszerű üzemi konyhát hoznak létre. Ugyanakkor egy szolgálati lakást is átadnak. A Palotás! Állami Gazdaságban úgyszintén, A Szolnok megyei gépállomások közül a Tószegi Gépállomás kap ebben az évben jelentősebb állami beruházást. Útépítésre 520 000, raktárak építésére 730 000 és fürdő, öltöző építésére 500 000 forintot fordítanak. Jelentősnek ígérkezik a Kunszentmártoni Gépjavító Állomáson az üzemi konyha és étterem biztosítja majd a város teljes vízellátását? — összességében 6,3 kilométeres fővezeték, egy 200 köbméteres hidroglóbusz és a vízműtelep négy kúttal tartozik a vízprogramiunkhoz. Ezzel naponta 650 köbméter vizet tudunk biztosítani. Természetesen ez nem elegendő a 11500 lakosú város ellátására. — Van azonban Túrkevén 11 Norton-kút és vagy 4 kilométernyi régi vezeték. Így már elegendő vizet tudunk adni a lakosságnak. Tervünkben szerepel ennek a 4 kilométernyi régi vezetéknek a felújítása te Tavaly egy kilométert már felújítottunk, újabb egy kilométert az idén, jövőre pedig a további két kilométeres régi hálózatot javítjuk meg. — Hallottuk, hogy az idén bővítik a gimnáziumot is. — Igen. Mintegy fél millió forintos költséggel három tanteremmel bővítjük a túrkeveí gimnáziumot. Százhatvanezer forintot a községfejlesztésből biztosítottunk, négyszázezer forintot pedig állami támogatásiként kaptunk az építkezéshez. Sajnos a tervek későn készültek el, így azokat csak decemberben tudtuk átadni az ÉPSZER Vállalatnak, mely a kivitelezője lesz. Ezúton is kérjük azonban az ÉPSZER Vállalatot, ha csak egy mód van rá, szeptemberre készüljenek él a munkával, mert ha nem, úgy negyven gyermeket, nem tudunk felvenni a gimnáziumi-' Csak megjegyzem, az iskola taaulói is tudják, mit jelent nekünk «* a bővítés. ök is jelentős társadalmi munkát vállaltak az építkezésnél. így például ígérték, hogy kiássák az alapárkot, sőt egyéb segédmunkákban is segítenek. — Telik-e még valamire a községfejlesztésükből? — Szeretnénk az idén gázcseretelepet létesíteni a városban. Jelenleg Túrke- vén 250 család rendelkezik gázpalackkal, s várható, hogy a következő években ez a szám megduplázódik. Ha sikerül a gázcseretelepet létrehoznunk, akkor fogyasztónként és alkalmakként 20.» forinttal csökken a csere összege, mert nem kell elszállítani a palackokat Nekünk 118 ezer forintba kerül a telep megépítése. Szeretnénk azonban, ha a fogyasztók hozzájárulnának az építkezéshez egyenként 100—150 forinttal. Ez az összeg nekik egy évben bőven megtérülne. Ugyanakkor nemcsak hétfőn és csütörtökön, hanem a hétnek minden napján tudnának palackot cserélni, — Ezek a mi idei fő feladataink. Természetesen számítunk a lakosság társadalmi munkájára, összesen mintegy 440 ezer forint értékben. A város lakóií kérjük fel arra, hogy ültessenek el négyezer facsemetét és hozzák rendbe a város belterületén a földutakat, — mondotta befejezésül dr. Nagy Károly. V. V. napirendje az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi határozatának ismertetése volt A beszámolót Sípos Károly első titkár tartotta meg. Ezt hozzászólások követték.