Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-27 / 73. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. március 27. KÉT EMBER FELET ÖTLEinc^GE MIATT KETTŐ MEGHALT A hídépítő vállalati sza- joli kirendeltségén dolgozott mint villanyszerelő Csok­iméi László. Kollegájának, Bán Gábornak kellett vol­na ellenőriznie munkáját, mint területi villamossági előadónak. Tavaly július 8-án az építkezésnél földmunkát végeztek. Csökmei a szál­lítószalagot szabálytalanul kötötte be az elektromos rendszerbe. A vezetőkábelt például egy huzallal erősí­tette a futószalag testéhez. A villamossági előadó nem ellenőrizte munkáját. Az említett napon a ku­bikos brigád tagjai meg akarták fordítani a futó­szalagot. Mint laikusok, nem gondoltak az áram alatt álló gép veszélyessé­gére. A mozgatás következ­tében a dróthuzal a kábelt átvágta, ezért a szállító­szalag elektromos áram­mal telítődött. Az érintés- védelmi szál is elszakadt, a védelmi relé sem mű­ködött. A szalagot mozgató ki­Én már azon sem cso­dálkoznék, ha reggelizés közben azt olvasnám az újságban, hogy a Nílus menti kormányok a Ma- gyarországról disszidált gólyáknak állandó letelepe­dési és iparengedélyt ad­tak. Még nem is tiltakoz­hatnánk ellene, hiszen szerencsétlen munkanélküli gólyáink ott kereshetik meg a kéménybetevő falatjukat, ahol éppen tudják. Micsoda optimizmussal tették meg évente kétszer azt a négyezer kilométeres repülöutat. Most meg azt vallják, hogy nem érdemes Magyarországra repülni, mert ami itt megy, az már kész abortusz, pardon ab­szurdum. Csak a berberek a megmondhatói, milyen örömkerepléssel olvasták a magyar lapokban fiatalja­ink nyilatkozatát, hogy aszongya: nem kell még a babakocsikat exportálni, kössék fel a camping-nad- rágot a nyugatiak, ha mi egyszer neki kezdünk. Ekkor értették meg a már-már elkeseredett gó­lyák, hogy a tízéves hallga­tás csak az ellenség meg­tévesztését jelenti. Tavaly nyáron a Dunakanyar, a balatoni campingek és a házibulik lelett. repkedve Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon Szerkesztőség: 20—93. 23—20. 20—69 Kiadóhivatal- 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok. I. sz. Irodaház Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei dos- tahlvatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizethető bár­mely postahivatalnál és kézbe­sítőnél. — Előfizetési díj 1 hó­napra 12.— Ft. Szolnok megyei Nyomdaipart Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor­lene embert áramütés érte, kettő közülük kórházba szállítás közben meghalt. A szolnoki járásbíróság Csökmei Lászlót és Bán Gábort bűnösnek mondta ki foglalkozás körében el­követett gondatlan veszé­lyeztetés bűntette miatt, ezért egy-egy évi szabad­ságvesztésre ítélte őket. — Enyhítő körülményként mérlegeltél? büntetlen elő­életüket, beismerő vallomá­sukat és családos állapo­tukat. A KÉTÉLTŰ BETÖRŐK Tiszapüspökiben, illetve Várpalotán éltek Bognár István és élettársa, Major Istvánná. A többszörösen büntetett előéletű Bognár 1965-ben az asszony segéd­letével hat alkalommal üz­leteket és magánlakásokat tört fel Szajolban és Tisza­püspökiben. Tetemes érté­kű ingóságokat és kész­pénzt loptak el. A szerze­ményt a szolnoki ócskapia­con, illetve Várpalotán ér­tékesítették és az így szer­zett pénzt italra költötték. A törökszentmiklósi já­rásbíróság többrendbeli be­mér előre fenték a csőrü­ket: na majd 1966 első fél évében, és már maguk előtt látták a célprémium békát. És tessék] Az egyik va­sárnapi Népszabadságból arról értesültek, hogy nem oda Buda! Ha hinni lehet a nyugati hírügynökségek­nek, a gólyák most azt la­tolgatják, hogy érdemes-e még egyszer Magyarország­ra repülni. A brigádveze­tők azt vallják, elég, ha ideiglenes ügyeletet tarta­nak szülőföldünkön. A Nílus menti munkaügyi döntőbi­zottsághoz időközben főbb száz panaszos levél érke­zett, amelyben a sértettek elmondták, hogy tavaly ta­vasszal többet jártak feles­legesen házról házra, mint a szolnoki AKÖV anyagbe­szerzője. Az optimistábbak azon­ban azt mondják; ne adják még vissza az útleveleket! Ki tudja, hogyan fogadják a magyar fiatalok a Nép- szabadságban megírt javas­latokat. Lehet, hogy az öt- száz-hatszáz forint nevelési segély jobban csábítja majd a férfiakat, mint a tavaszi kiskosztümben ringó női csípő. Valószínű, a 30—40 éves agglegények is bele­gondolnak sötét jövőjükbe és belátják, jobb, ha az örökösük fogja le a szemü­ket, mint egy szőke tupí- rozott, darázsderekú ápoló­nő. Gólyáink aggodalma két­ségtelenül megalapozott. Ettől függetlenül még iS szemrehányással illetem őket. Hát ilyennek ismer­ték meg a magyar fiúkat? Az abortusz bizottság a megmondhatója, hogy mi­lyen temperamentumos emberek lakják ezt a bé­kákban gazdag folyómenti síkságot. Ha a tumu'tus miatt az ajtók előtt várako­zóknak csak a negyede is lemarad a rendelésről, gó­lya legyen a szárnyán, amelyik győzi a bébik ház­hozszállítását. És még egyet: az egy főre eső ter­melésben mi sem akarunk lemaradni a nyugati álla­moktól. — loth — töréses lopás miatt Bognár Istvánt 5 évi szabadság- vesztésre ítélte, míg Major Istvánnét egy év és hat hó­napi szabadságvesztéssel sújtotta. Ugyanakkor nyolc, illetve négy évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlá­sától. v GARÁZDASÁG MIATT TÖBB SZÁZ FORINT PÉNZBÜNTETÉS Vallyon József és Vallyon István Tiszasülyön a MEDOSZ kultúrházában szórakoztak. Ott-tartózko- dásuk alatt belekötöttek az emberekbe, az egyik férfit elgáncsolták, megzavarták a táncolókat. Magatartásuk miatt Vallyon Józsefet 450, Vallyon Istvánt 300 forint pénzbüntetésre ítélték. A szolnoki MÁV állo­máson a nőket és az uta­sokat molesztálta Markót Antal szandaszöllősi lakos. Magatartása miatt 500 fo­rint pénzbüntetéssel sújtot­ták. Péter László alkalmi munkás, tiszavárkonyi la­kos a szomszéd község ven­déglőjében emberhez nem méltóan viselkedett, sőt az őt figyelmeztető üzletve­zetőt egy székkel meg akarta ütni. Épp úgy, mint előző társát garázda maga­tartásáért 500 forint pénz- büntetésre ítélték. 28- án Martfűn a Tisza Ci­pőgyárban 13 órakor Nagy Józsefné könnyűipari minisz­ter, Tószegen 19 ó Sári Mi­hály a szolnoki járási párt- bizottság titkára, Nagyivánon 19 ó Eszenyi Kálmán, a ti­szafüredi járási pártbizott­ság titkára, Karcagon 16 ó (összevont) Kovács István, a városi pártbizottság titkára, Jászberényben (ktsz-ek ösz- szevont) 17 órakor Andrási Béla országgyűlési képvise­lő, Kisújszálláson 16 ó a fa­ipari vállalatnál Szabó La­jos, a rádió szolnoki stúdió­jának vezetője; 29- én Kunmadarason 19 ó Kiss László, az MSZBT or­szágos titkára, Tomajmonos- toron 19 ó (összevont) Ko­vács Béla, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Tiszaburán 19 ó (összevont) Mándi Sándor, az MSZMP tiszafüredi járási bizottságá­nak első titkára, Tiszader- zsen 19 ó Móricz Béla, Ti- szaszentimrén 19 ó Szűcs János, a tiszafüredi járási pártbizottság osztályvezető­je. Tiszafüreden 19 ó Haj­nal István, a járási tanács vb-elnöke, Kisújszálláson 16 ó (összevont) Tóth János, az MSZMP . megyei bizottságá­nak osztályvezetője, Mezőtú­ron 18 ó pedagógusok (ösz- szevont) Majoros Károly, az MSZMP megyei bizott'áeá- nak munkatársa. Berekfür­dőn (összevont! 17 ó Varga Illés, a MÉSZÖV igazgatóba, Tűrkevén 18 ó a termelő­szövetkezetekben (összevont) Nvfri Béla. a megvei tanács vb elnökhelyettese, Tisza- ugon 19 ó Mengyi László, a megvei Pártbizottság munka­társa. Kungyalun 19 ó Mol­nár Gvörgy, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára Űíszászon 19 ó Nádas Jó­zsef. a szolnoki járási párt­bizottság első titkára. Zagy- varékason 19 ó Lovász Dá­niel, a szolnoki járási párt­bizottság osztói vvezetőie. — Jászberényben az asztalos- ipari vállalatnál 16 ó Száraz László, a városi pártbizott­ság osztályvezetőié: 30- án Törökszentmiklóson 16 c a városi tanácsnál Laj­tai Vera, a Pártélet főszer­kesztőié. Karcagon a városi tanácsnál 17 ó Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezetője, s?p'rinl,nn 1.1 Ó 3 bútorgyár­ban Varga József, a Szol­— A SZOLNOKI Álla­mi Gazdaság Piroskai üzem­egységében tartott tanfo­lyamon tizennégy szarvas­marhatenyésztő tett szak­munkásvizsgát, köztük több nő, akik itatásos módszer­rel nevelik a borjakat. A Palotási Állami Gazdaság­ban pedig március végén húsz nő vizsgázik baromfi- gondozásból, akik majd betanított munkásként dol­goznak az állami gazdasá­gok baromfitelepén. — A „Fiatalok Fóruma" péntek esti műsorán a mintegy kétszázötven részt­vevőt amatőr tánczenekar, n Colone1 s együttes szórakoz­tatta. Nagy Lajos őrnagy, a Kilián Repülő Tiszi Is­kola tisztje a néphadsereg­ben szolgálatot teljesítő fiatalok életéről beszélt, a jelenlévők érdeklődéssel hallgatták szavait. — ABADSZALŐKON a Lenin és az Aranykalász Tsz gazdái, valamint a kunmadarasi Építő-Javító Ktsz abádszalóki telepének dolgozói március 26—27-én vietnami műszakot tarta­nak. A munkájukért járó összeget befizetik a szoli­daritási számlára. — A KOHÖ- és Gépipari Minisztériumban pénteken a társadalmi tulajdon vé­delméről tárgyaltaik a tár­cához tartozó vállalatok rendészeti osztályainak ve­zetői. Kövesdi István, a minisztérium osztályvezető helyettese elmondotta, hogy tavaly harminc százalékkal kevesebb volt a tolvaj és hatvan százalékkal kisebb a lopások okozta kár, mint nők megyei Néplap főszer­kesztője, a pedagógusoknak (összevont) 18 ó dr. Ungor Tibor, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, a 7- sz, AKÖV II, telepén 15 ó He­gedűs Kálmán rendőralezre­des, Tiszasülyön 19 ó Telek Istvánná, a szolnoki járási pártbizottság titkára, Tisza- sason 19 ó (összevont) Gáti Sándor alezredes, Túrkevén a ktsz-eknél 16 ó Bordás László, a KISZÖV elnöke, Jászkiséren 18 ó Szekeres László, a jászberényi járási pártbizottság első titkára; 31-én Jászjákóhalmán 19 6 dr. Kasza Béla, a megyei ta­nács vb osztályvezetője, Abádszalókon 19 ó Zagyi János, a megyei pártbizott­ság titkára, Nagyréven 19 ó Bozsik Tibor, az Állami Gazdaságok Igazgatóságának vezetője, Cserkeszöllőn 19 6 Czakó Sándor, a kunszent­mártoni járási tanács vb el­nöke, Túrkevén a pedagógu­soknak 17 ó Tóth Imre, a városi pártbizottság titkára, Törökszentmiklóson 17 ó az fmsz- és a ktsz-eknél (össze­vont) Szoboszlai István, a KIOSZ megyei titkára; április 1-én Kisújszálláson a városi tanácsnál 18 ó Ko­vács Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának mun­katársa, Kuncsorbán 19 ó (összevont) Vad András, a megyei pártbizottság osztálv- vezetője, Szolnokon a KŐ­OLAJ I—II. alanszervezeté- nél 16 ó Brezvai István, a városi pártbizottság titkára tart pártnapot. n. Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 12. játékhéten nem végleges megállapítás szerint öt találatos szel­vény nem érkezett be. — Négy találatot 88 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 46 319 forint. Három találatot 7821 fogadó ért el. nyereményük egyenként ?60 forint. — Két találatot 188 320 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 13 fo­rint 50 fillér. — ZENEI koktél Tósze­gen. Ma délelőtt 10.30 óra­kor árubemutatóval egybe­kötött zenei koktélt rendez a földművesszövetkezet Tó­szegen a filmszínházban. Fővárosi művészek szóra­koztatják a megjelenteket. A Nap kél: 5.34 h-kor. nyugszik: 18.06 h-kor. A Hold kél: 7.54 li­kőr, nyugszik: IDŐJÁRÁS JET EN’TES Várható időjárás: Nyu­gat felől lassan megnö­vekedő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon havazással, esővel. Fokozatosan mér­séklődő és délnyugatira forduló szél. Erős éjszakai lehűlés. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 7—11 fok között. — MA JÁSZBERÉNYBEN országos állat- és kirakodó vásár lesz, Kunszeutármton- ban pedig országos állat­vásár, — CAMPING Szolnok címmel több színnyomású leporelló jelent meg a Glóbusz Nyomda kiadásá­ban, amely négy nyelven — magyar, angol, német és eszperantó — ismerteti mi­lyen szolgáltatásokat ve­hetnek igénybe a Szolnok­ra érkező campingezők. — A SZOLNOKI föld művesszövetkezet „Szocia­lista kultúráért” éremmel kitüntetett énekkara Buday Péter karnagy vezetésével résztvesz a szövetkezeti da­lostalálkozón, amelyet ma délután 17 órakor a füzes­abonyi járási művelődési házban tartanak. MOZI: Szolnok: Vörös Csillag: Az én kis feleségem, mati­né: Hattyúdal, hétfő: 101 kis­kutya, Tisza: Kedves csa­lád, hétfő: Örvényben, MÁV: Szerelmes biciklisták, Ve­gyiművek: Amikor jön a macska. Jászberény: Lehel: Ha ezernyi klarinét, matiné. Felmegyek a miniszterhez, hétfő: Az államügyészé a szó- Karcag: Déryné: Szép családok, matiné: Lányok tavasza, hétfő: Keletre mene­teltek, MEDOSZ: Örök meg­újulás, hétfő: Az én kis fe­leségem. Kisújszállás; Ady: ítélet Nümbergben I—II-, matiné: Az életbe táncolta­tott lány, hétfő: Zöld fény- Kunhegyes: Szabadság: A híd, matiné: Alba Regia, hétfő: Doni elbeszélés. Kun­szentmártoni Körös: Robin Hood új kalandjai, matiné: Messzi utca, hétfő: Anna Frank naplója- — Mezőtúr: Béke: Háry János, hétfő: Fel a fejjel, Dózsa: A mi házunk, matiné: Kéz kezet mos, hétfő: Örök megújulás. Szabadság: Az orvos halála, hétfő: Kedves család, Tisza­füred; Tisza: Fény a redőny mögött, matiné: Akik meg­hódítják az eget, hétfő: Rob­bantsunk bankot! — Török- szentmiklós: Dózsa: Az ál­lamügyészé a szó. matiné: Délibáb minden mennyiség­ben. hétfő; Ha ezernyi kla­rinét- Túrkeve: Vörös Csil­lag: Szegénylegények, ma­tiné: Gól büntetésből, hétfő: Az orvos halála. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Szín­házban 3-kor és este 7-kor: Rómeó és Júlia, Cegléden este 7-kor: A mosoly or­szága­Tanácsadás újítóknak, feltalálóknak Jogi és szakmai tanács­adást tartanak az Országos Találmányi Hivatal munka­társai március 31-én Szol­nokon az újítómozgalom segítése érdekében. Csütör­tökön délelőtt 9 órai indu­lással a következő üzeme­ket keresik fel; a jármű­javítót, a gépjavítót, a vas­ipari vállalatot és a Nagy­alföldi Kőolajvállalat TMK- részlegét. Délután 13 órá­tól a papírgyárba, a bútor­gyárba és a cukorgyárba látogatnak. Majd 16 órától 18 óráig az SZMT székhá­zában (Ságvári E. u. 14— 16.) tartanak fogadóórát. E tanácsadásnak, melyet a szakszervezet és az Or­szágos Találmányi Hivatal rendez, az a célja, hogy felvilágosítást nyújtson minden, az újításokkal kap­csolatos jogi és műszaki vonatkozású kérdésekben feltalálóknak, újítóknak, újítási előadóknak és egy­személyi elbírálóiknak. — TERMÉSZETTUDOMÁ­NYOS előadás. Hétfőn este 6 órakor Szolnokon a Ságvári művelődési ház 13. sz. ter­mében Kiss Dezső, a Köz­ponti Fizikai Kutató In­tézet főosztályvezető he­lyettese tart előadást Az atomenergia felszabadítana címmel. — BEFEJEZŐDÖTT az 1965—1966. évi KISZ-ok- tatás. A megyében — A tanintézeti alapszervezete­ket nem számítva — két­százötvenhét KISZ oktatási kör működött, több mint hétezer hallgatóval. Az új oktatási formán az ipari kérdések tanfolyamán ezer­kétszáz fiatal tanult. Elő­ször volt szervezett poli­tikai oktatás a tanin­tézeti KlSZ-alpszervezetek- ben, amelynek sikerét bi­zonyítja a kilencezernél több hallgató. — RUSZNYÁK Istvánt, a Magyar Tudományos Aka­démia elnökét svájci orvos- tudományi akadémia leve­lező tagjává választotta. A MAGYAR RÁDIÓ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon Naponta 18,00—19-00 óráig Vasárnapi mindenféle- Ze­nés összeállítás- Hétfő: Hétfői kaleidoszkóp. — A TVM-ből jelentjük. - Csár­dások. — Dűlőutak króniká­ja. — Mai vendégünk. — Noteszlap, — Zenés ki mit kér­TELEVÍZIÓ: 8-58: Grúz építészet. Köz­vetítés Tbilisziből, — 9-20: Iskola-tv- Fizika (közepisk II. oszt-) Az anyagmegmara­dás törvénye- — 9-50: Angol nyelv (középisk- II, oszt.; Walter a bíróságon- — 10 05: Foxi Maxi kalandjai. Magya­rul beszélő amerikai rajz­filmsorozat (ism-) 10-25: Ki miben tudós? A fizika-elő­döntő folytatása- 1523: Győ­ri Vasas ETO—FTC bajnoki labdarúgómérkőzés közvetí­tése Győrből- A szünetben a Magyar Hirdető műsora— 17-25: Ä komondor és társai. Magyar kisfilm. 17-35; Táiak, városok, emberek- Asuncion- től La Pazig (filmösszeállí­tás), — 17-45; A hét könyvei. 17-50: Az űrkabin ablakából. A világ szeme- 18-20: Har­mincezer kilométer a barát­ság útjain- Riportfilm a Kál­lai Gyula miniszterelnök ve­zette kormányküldöttség af­rikai és ázsiai körútjáról- — 19.15: Esti mese. - 19 30: Tv- híradó. 19-50; Sporthírek- — 20 00: A nagy óra. Magyarul beszélő amerikai bűnügvi- pszichnlógiai film- 21.30. Női dolgok (magyar rajzfilm). — 21.40: Lemezalbum. Don Juan Részletek Mozart operájából (ism — 7225: Tv-híradó m 2- kiadás. 1964-ben. NVUCI! Ny ven E heti pártnapok Március 27 Vasárnap Hajnalka rr ra'diö»tv» m BÍRÓSÁGI JEGYZETEK'

Next

/
Thumbnails
Contents