Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-24 / 70. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19ö&„ üiáxtiui 24. Marad vagy megy Sukarno ? Az AP Singapore-ban szerzett értesülése szerint Sukarno indonéz elnöknek három választása van jövőjét illetően. Az egyik lehetőség, hogy végleg leköszön tisztségéről, a másik, hogy névlegesen elnök marad, a harmadik pedig, hogy „pihenés” céljából hosszabb időre külföldre távozik. A hírügynökség úgy véli, hogy Suharto tábornok, Indonézia új „erős embere” a harmadik lehetőség híve és azt javallja az elnöknek, zarándokoljon el Mekkába, vagy pedig utazzék Japánba. Vannak olyan hírek is, amelyek szerint a Suharto által bejelentendő új, feltehetően 24-tagú kormányban a tábornok lenne az első miniszterelnökhelyettes. Megmaradna miniszterelnökhelyettesi tisztségében a nemrég kinevezett Adam Malik. A most kinevezett polgári személyek közül Adam Malik külügyminisztert tartják a jövő emberének, aki nem annyira politikusokkal, mint szakértőkkel kíván majd együtt dolgozni. Djakartából keltezett jelentésében az AP elmondja, hogy a szűkebb kabinet Suharto elnökletével hétfőn és kedden is ülést tartott, de még nem sikerült megállapodnia az új kormány összetételében. A Reuter arról számol be, hogy a dj akartai kínai nagykövetség levélben tiltakozott az indonéz kormánynál amiatt, hogy március 18-án Makassarban tüntető diákok megrohanták és feldúlták a kínai konzulátus épületét. A kínai jegyzék elégtételt, kártérítést követel és sürgeti a bűnösök felelősségrevo- nását. Sztrájk bénította meg a francia ipart és a közlekedést A villamos és gázművek dolgozóinak bérsztrájkja szerdán megbénította Franciaországot. Az áramszolgáltatás beszüntetése miatt a legtöbb ipari üzem leállt, a párizsi Metro és a helyi vasutak, a vidéki városok közlekedése is nagyrészt szünetelt. A szak- szervezetek ezzel szemben biztosították a kórházak A TASZSZ jelentése szerint Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-meg- bízottja U Thant ENSZ-fő- titkárhoz intézett levelében ismertette kormánya véleményét a Dél-Nyugat- Afrikában alkalmazott faji megkülönböztető intézkedésekről. Mint a levél megállapítja, a Szovjetunió kormánya és népei elítélik a dél-afrikai rezsim által Dél-Nyugat-Af- rikában és Dél-Afrikában életbe léptetett Apartheid- törvényeket, s úgy vélik, hogy ez a politika az emberiesség ellen irányuló bűnnek minősíthető, fenyegeti a népek békéjét és biztonságát. Ugyancsak a TASZSZ jelenti, hogy kedden este az ENSZ székházában ünáramellátását. Több millióra becsülik azoknak a dolgozóknak a számát, akik a villanysztrájk következtében nem jelentek meg munkahelyükön. Csütörtökön éjfélkor a vasutasok lépnek újabb 36 órás sztrájkba. Az állami hivatalok dolgozói és a pedagógusok is sztrájkra készülnek. Drámai küzdelem egy anya és gyermeke életéért Savnik, e néhány ezer lakosú városka Montenegro égbenyúló hegyei között fekszik, ahol a tél nyolc hónapig tart és a lakosság állandó harcot vív a hóval és a viharokkal. Itt játszódott le az a történet, amelyről Jugoszláviában mint az emberi szolidaritás és összetartás szép példájáról beszélnek. Jelica Karadzsics 25 éves fiatalasszony szülési fájdalmakat érzett. Az orvos megállapította, hogy az anya és megszületendő gyermekének élete veszélyben forog, sürgős műtétre van szükség. A jugoszláv néphadsereg mosztari alakulata felajánlotta, hogy helikoptert küld a szülő anyaáért. Savnik felett azonban hóvihar dúlt és a helikopter nem tudta megközelíteni a helységet. Ekkor Savnik lakosai felajánlották, hogy hordágyon viszik el az asszonyt a legközelebbi városba, a 48 kilométernyire levő Nik- sicsbe. Tömegével jelentkeztek a férfiak és belőlük alakult az a 30 főnyi csoport, amely a dühöngő hóviharban eiindult a kockázatos útra. A hótól semmit sem lehetett látni. A telefonoszlopok és a huzalok szerint próbáltak tájékozódni, de néhol a hó még ezeket is belepte. Amikor a kimerült, éhségtől és szomjúságtól gyötört csapat Nik- sicsbe érkezett, nemcsak a fiatalasszonyt kellett kórházba fektetni. Az utolsó pillanatban végrehajtott műtét sikerült Az anya és gyermeke él. Erhard pártelnök Hírügynökségi jelentések szerint Erhard kancellárt a keresztény demokrata párt (CDU) a lemondott Adenauer helyébe elnökké választotta. A párt első al- elnöke Rainer Barzel lett. Ugyanezen az ülésen Adenauert tisztletbeli elnökké nevezték ki. Johnson a NATO-ról Johnson elnök az amerikai külügyminisztérium külügyi intézetében elhangzott beszédében a NATO szerepével és jövőjével foglalkozott Johnson kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem zárkózik el a NATO megreformálása elől, mert — mint mondotta — e szervezet csak akkor életképes, ha együtt növekszik és módosul a kor igényeivel, ha ezeket az“ igényeket ki tudja elégíteni. A változtatásokat azonban csak kollektiven lehet és szabad végrehajtani, — tette hozzá Johnson hangsúlyozta s ezt a mondatát a nyugati hír- ügynökségek határozott válaszként értékelik —, hogy „a reform útja a konzultáció és nem az elszigetelődós”. Újabb földrengés Kínában Peking (Üj-Kína) Március 22-én az északkínai Hopej-tartomány területét két — 6,7 és hét erősségű — földrengés rázta meg. A két földrengés központja Csdngtaj térségében volt. Hatását sokkal szélesebb körben lehetett érezni,' mint a március 8-i földrengést. A földrengés epicentrumában sok épület összeomlott, az előzetes óvintézkedések következtében azonban kevesebb áldozatot követelt, mint a március 8-i földrengés. Nagyon sokan dolgoztak a mezőkön, amikor a földrengés bekövetkezétt. A hadsereg egységei röviddel a földrengés után a helyszínre érkeztek és a helyi párt — és kormány — szervezetekkel együttműködve segítenek a lakosságnak a mentési munkálatokban. BELGRAD Belgrádban megerősítették, hogy az el nem kötelezett országok között tanácskozások folynak külpolitikai irányvonaluk egybehangolásáról s közös kezdeményezések kidolgozásáról. A jugoszláv fővárosban ugyanakkor cáfolják, hogy hamarosan összehívnák az el nem kötelezett országok újabb értekezletét SALISBURY Az AP jelenti Salisbury- ból, hogy a fehértelepes kormányt kiutasította a brit képviselet két tagját Rhodesiából. Az AFP értesülése szerint ugyancsak kiutasították az országból a „nemzetközi amnesztia” nevű mozgalom egyik, immár harmadik tagját rövid időn belül. A szervezet a politikai foglyok és családtagjaik támogatásával foglalkozik. RÓMA Hírügynökségi jelentések szerint dr. Michael Ramsey Canterbury-i érsek Rómában szerdán délelőtt az anglikán templomban misét celebrált a római brit kolónia számára. A misét kínos incidens zavarta meg. A templomban megjelent az a három brit protestáns pap is, aki az anglikán egyházfő látogatása miatt szintén Rómába utazott és mise közben tüntettek Ramsay érsek eíUien. A három tüntetőt az angol követség felkérésére a civilruhás olasz rendőrök kivezették. PEKING Az Űj-Kína hírügynöK- ség szerdán közölte a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának levelét a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságához, amelyben meghívja a KKP küldöttségét, hogy vegyen részt vendégként az SzKP XXIII. Kongresz- fizusán. Az Üj-Kína ismerteti a Kínái ' Kommunista Párt Központi Bizottságának keddi válaszlevelét, amely a már korábban is hangoztatott SzKP-ellenes vádaskodások kíséretében elutasítja a meghívást. VARSÓ Wroclawban összedőlt egy előregyártott elemekből épülő négyemeletes mezőgazdasági főiskola. A romok közül eddig hat munkás holttestét emelték ki, a hetedik a kórházba szállítás közben halt meg. A feltételezések szerint még legalább három munkás maradt a romok alatt. A mentési munkálatok folynak, a katasztrófa okainak megállapítását megkezdték. BEIRUT Libanonban új kormány alakítására készülnek. — Karame miniszterelnök ugyan még nem jelentette be hivatalosan lemondását, de a parlamenti képviselők többsége az utóbbi időben követelte a jelenlegi kormány leváltását. A képviselők többsége síkraszállt azért, hogy paralamenti képviselőkből álló kormány vegye át a hatalmat, s ennek vezetője is Karame maradjon. BRÜSSZEL Az európai gazdasági közösség miniszteri tanácsa kedden befejezte Brüsszelben kétnapos tanácskozását anélkül, hogy jelentős haladást ért volna el a közös agrárpiac pénzügyi fedezetének kérdésében. A megbeszélések során ismét napvilágra kerültek Franciaország és Nyugat-Német- ország érdekellentétei, — amelyek akadályozták a megegyezést. Mint az AFP jelenti, valamennyi küldöttség úgy véli, hogy nem fogják tudni betartani az 1967. július 1-i időpontot, amit határidőnek tűztek ki a közös agrárpiac bevezetésére. MOSZKVA Jesus Faria, a Venezue« lai Kommunista Párt Köz« ponti Bizottságának főtitkára nyilatkozott a Pravda tudósítójának. Kijelentette* boldog, hogy visszakapta szabadságát és Moszkvába utazhatott, de az öröme akkor lesz teljes, ha a venezuelai kommunisták valamennyi bebörtönzött vezetőjét szabadlábra helyezik. A venezuelai politikai foglyok — tette hozzá — nagyszerű emberek, törhetetlen harcosok, igazi kommunisták. WASHINGTON Az Egyesült Államokban a nagykereskedelmi árak indexét tekintik a belföldi inflációs nyomás egyik legfontosabb mutatójának. Ez az index a munkaügyi minisztérium jelentése szerint — 1966 februárjában az eddiginél gyorsabban emelkedett. A mutatószám, amelynek bázisa az 1957— 1959 évek átlaga* 1966. februárjában 105,3 pont volt, vagyis 0,7 ponttal magasabb, mint januárban. A minisztériumnak ebben a jelentésében sok amerikai közgazdász újabb bizonyítékát látja annak* hogy az Egyesült Államokat infláció fenyegtir LONDON Wilson angol miniszter- elnök Londontól 30 kilométernyire nyugatra Slough városában választási gyűlésen vett részt. A gyűlés súlyos incidenssel végződött, mert ellenfelei közül valaki „bűzbombát” dobott a miniszterelnökre. — A bűzbomba Wilson szemét találta el és a miniszterelnököt orvosi ápolásban kellett részesíteni. Az orvosok elmondták, hogy Wilson szeme a bűzbomba tartalmától begyulladt, de remélhető, hogy egy-két napon belül meggyógyul és a brit kormányfő folytathatja kortes-útját. Lép é$ a Hold felszínén A „Luna—9” szovjet automatikus űrállomás sima leszállása a Hold felszínén lehetővé tette, hogy a legközelebbi jövőben automatikus műszerek segítségével tanulmányozzák a holdfelszín világát, s a későbbiekben űrhajós-csoportot küldj eneik a Holdra. Andriján Nyikolájev szovjet űrhajós, közvetlenül a kozmikus kísérlet sikeres befejezése után kijelentette a sajtó képviselőinek: „A szovjet automatikus űrállomás rádiójeleket ad a Viharok Óceánjának vidékéről. Ez már nem csupán néma zászlócska, hanem .okos’ készülék, amely jónéhány értesülést küld Földünk természetes bolygójáról. — Elmondhatjuk, hogy megtettük az első lépést a Hold felszínén.” Andrej Szokolov szovjet festőművész, akinek rajzait olvasóink figyelmébe ajánljuk, a közeljövő képeit vetíti elénk. Egyik rajzán űrhajót láthatunk a Föld égyik mesterséges holdjának közelében. A műhold lakosai búcsút intenek a Hold felé induló rakéta legénységének. A Mars holdját, a Dernost, a művész közbeeső állomássá alakította, amelyről rövidesen útjára indul a Marsra repülő űrhajó. A Demos a Mars holdja. Itt mint közbeeső állomást láthatjuk, a bolygó vizsgálatához. Felszínéről éppen űrhajó indul a Marsra Űrhajó a Föld mesterséges holdjának közelében. A műhold lakosai búcsút intenek a távoli expedícióra induló rakéta legénységének M i n den Jelöl nepélyes keretek között letétbe helyezték a taskenti deklaráció okmányait. Par- taszarathi, az Indiai Köztársaság állandó ENSZ- képviselője átadta U Thant ENSZ-főtitkámak a deklaráció ratifikált kópiáit. Részt vett az ünnepségen Makejev, a Szovjetunió ENSZ fődelegátusának helyettese és Ahmed Ali pakisztáni ügyvivő. A gyarmatosítás kérdéseivel foglalkozó ENSZ- bizottság kedden túlnyomó többséggel elfogadott határozatában az Adenben foganatosított tömeges letartóztatások megszüntetésére szólította fel Nagy- britannia kormányát. A határozat ellen csak Nagy- Britannia. az Egyesült Államok és Olaszország szaENSZ-hírek