Szolnok Megyei Néplap, 1966. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-20 / 67. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NEPLAt* 1966 március 20* ECV HÉT a világpolitikában Mérlegen a NATO — Milliók és milliárdok — Kérdő­jelek Indonéziában — Az arab kormányfők határozatai Hét nappal azután, hogy nyilvánosságra hozták De Gaulle francia köztársasági elnök levelét „a többi ti­zennégyhez” — a NATO tagállamok még mindig nem tudtí megfogalmaz­ni közö6 álláspontjukat Pá­rizs elhatározásáról. Az a döntés, hogy Franciaország, ha nem lép is ki a NATO- ból, de katonailag kivonja magát az atlanti paktum fennhatósága alól — alap­jaiban rendítette meg rät az amerikai kezdeménye­zésre 1949-ben, örökérvé­nyűnek tervezett imperia­lista katonai-politikai szö­vetséget Míg Franciaor­szág partnerei azon vitat­koztak, hogyan próbálják betömni a NATO omlado­zó bástyáján támadt öles repedéseket — Párizs újra megszólalt s ha lehet még határozottabban körvona­lazta álláspontját Couve De MurviMe kül­ügyminiszter kereken ki­mondta, hogy a NATO el­avult és idézzük: „az a hátrány, amit ez az elavult­ság jelent nagyobb hord­erejű a szövetség által nyújtott előnyöknél”. Arról van ugyanis szó, hogy az atlanti paktum pillére az a washingtoni vezérgondo­lat volt amely a nyugati hatalmak egész politikáját egy állítólagos „vörös tá­madás” vélt fenyegetésére építette. A második világháború óta eltelt két évtized azon­ban igen látványosan bizo­nyította: ilyen fenyegetés nem létezik, a NATO va­lójában támadó katonai blokk — ■ éppen felállí­tása volt az, amely az európai szocialista orszá­gokat arra kényszerítette, hogy Varsóban életrehívják saját védelmi szervezetüket. De Gaulle tábornok le­vele ezzel a való helyzet­tel vetett számot, amikor kijelentette, hogy Európa nem válsággóc, legalábbis abban az értelemben nem. hogy a „szovjet fenyegetés” mítosz. Földünk igazi vál- ságközpantja jelenleg Dél- kelet-Azsia — itt azonban a NATO tagállamainak vaj­mi kevés keresnivalójuk van. Az Egyesült Államok vietnami agressziója vi­szont a többi NATO tag­államot azzal fenyegeti, hogy Washington felelőtle­nül belesodorja őket egy világméretű konfliktusba. Egyebek között ezért elé­gelte meg Párizs, hogy a NATO-szolidaritás ürügyén „kicsússzon a francia ha­tóságok kezéből az ország védelméért való felelősség” — amint ezt a francia kül­ügyminiszter megfogal­mazta. A párizsi döntés idősze­rűségét jelzi, hogy az Egye­sült Államok törvényhozá­sa épp e héten hozott olyan intézkedéseket, amelyek a vietnami agresszió fokozá­sát célozzák. Az amerikai hadvezetés a már koráb­ban elfogadott katonai költ­ségvetés tételein belül to­vábbi 11 milliárd dollárt kap, csakis a vietnami há­ború céljaira. A sors iróniája, hogy ép­pen ezen a héten, amikor e súlyos milliárdok meg­adásra kerültek — az im­már nem is sorszámozott, oly gyakori, esedékes bel­politikai válság szinte me­netrendszerűen beköszön­tött Dél-Vietnamban. Ame­rikai hírmagyarázók me sí­döbben ten veszik tudomá­sul. hogy Ky tábornoknak, akit csak néhánv hete ölelt keblére — valóságosan és fénykéoészek kameráinak kereszttüzében — Johnson elnök Honoluluban, máris lunta-válsággal kellett far­kasszemet néznie. Ismétel­ten bebizonyosodott, meny­nyire nem ura nemhogy egész Dél-Vietnarrmak, de még saját kormányának sem Ky tábornok. Jellem­ző módon mutatják ezek az események, hogy a va­lóságban mennyit ér az az úgynevezett kormány, ame­lyet az Egyesült Államok a dél-vietnami nép egye­düli képviselőjének szeret­ne kikiáltani... Az Egyesült Arab Köz­társaságban befejeződött az arab kormányfők tanács­kozása. Valamennyi napi­Szombaton reggel érkez­tek meg az első beszámolók arról a tragikus szerencsét­lenségről, amely elózó nap sújtotta a Misrair egyipto­mi légitársaságot. Az EAK vállalat egyik utasszállító repülőgépe, 25 utassal és 5 főnyi személyzettel, pénte­ken 18 óra tájban érkezett Ciprusból Kairó fölé. A nemzetközi repülőtértől még 5 percre járt, amikor rádión közölte, hogy a gép törzse megrepedt, magas­ságmérőjében is hiba kelet­kezett, ezért leszálláshoz el­sőbbségi engedélyt kér. A tervezett leszállás előtt azonban a gép eltűnt a CARACAS Három volt venezuelai kongresszusi tag, a betiltott baloldali forradalmi moz­galom és a Venezuelai Kommunista Párt vezetői pénteken Caracasból Ró­mába utaztak, miután fel­szólították őket az „önkén­tes száműzetésre”; A három baloldali sze­mélyiség: Domingo Albert Rangel, a baloldali forra­dalmi mozgalom (MIR) ala­pítója, Jesus Maria Casal, a MIR tagja és Jesus Fa­ria, a Venezuelai Kommu­nista Párt volt főtitkára. Mindhármukat 1963. októ­berében börtönözték be azzal a váddal, hogy az 1963-as választások meg­hiúsítására törtek. BRÜSSZEL Péntek este bosszú tár­gyalások után megállapo­dás jött létre a belga ke­resztény-szocialista párt és a liberális párt között a felállítandó kormány ösz- szetételéről és a miniszte­ri tárcák elosztásáról. A végleges kormánylis­tát csak a királyi jóváha­gyás után teszik közzé. A Reuter szerint Spaak kül­ügyminiszter helyére vagy Harmeí, * szétbomlott koa­líciós kormány miniszter­elnöke, vagy Segers minisz­renden lévő kérdésben egyhangú határozatokat hoztak. Eszerint kitartanak az arab szolidaritás mel­lett Szembefordulnak minden olyan törekvéssel, amely fel­robbanthatná az arab or­szágok egységét Támogat­ják Afrika és Ázsia fel­szabadító mozgalmait és nem módosítják viszonyu­kat az NSZK-hoz. Több más kérdés mellett a gaz­dasági együttműködés, ille­tőleg a már elfogadott ter­vek végrehajtása is napi­renden szerepelt repülőtéri radar-emyőroi. Kairótól körülbelül 16 ki­lométernyire, Szuez irányá­ban, sivatagi területen akadtak rá roncsaira a mentőosztagok, amelyek a dühöngő homokvihar mi­att csak több órás késéssel tuditak eljutni a helyszínre. A gép személyzetének tag­jai és valamennyi utasa meghalt. Az utasok között volt egy jemeni delegáció is, amely — élén Moham­med Abdoh volt földmű­velésügyi miniszterrel —az NDK-ból hazafelé tartott. A szerencsétlenül járt gépnek nem volt magyar utasa. SAIGON Da Nangban pénteken folytatódtak a dél-vietnami kormány ellen irányuló tüntetések, s a várost, amely Dél-Vietnam egyik legnagyobb kikötője, is­mét általános sztrájk bé­nította meg. BECS Az osztrák sta­tisztikai hivatal adatai szerint az elmúlt évben is­mét csökkent a népszaporulat az országban, mégpe­dig egy év alatt 6.002 százalékról 4.009 százalékra. A házasságkötések száma az utóbbi években ugyan­csak csökkenő irányzatot mutat WASHINGTON Johnson elnök pénteken a késő délutáni órákban a Fehér Házban fogadta a néger polgárjogi mozgalom 11 neves személyiségét, köz­tük Martin Luther Kinget és Roy Wilkinst, a színes­bőrű lakosság haladásért küzdő országos szövetség titkárát. Mint Bill Moyers, a Fehér Ház sajtó titkára közölte, a faji megkülön­böztetések és a legutóbbi polgárjogi tüntetések prob­lémája került megvitatásra. terelnökhelyettes kerüL VARSÓ A csütörtöki és pénteki lengyel sajtó ismerteti a a lengyel püspöki kar március 6-án kihirdetett pász­torlevelét, amely eltérést mutat a lengyel főpapok ko­rábbi magatartásához képest , A lengyel püspöki kar szerint a német püspökökhöz intézett nemrégi szózatot ért bírálatok a legalapve­tőbb kérdésekben nem mindig voltak a legmegfele­lőbbek. Ezután hangoztatja: a püspöki kar és az egész lengyel papság a két német állam létének, az Odera—Neisse határ sérthetetlenségének hazafias ál­láspontját vallja, s csak azok felé hirdet megbocsá­tást, „akik megértették saját bűnüket és békében ftkftrTLafc éftná vriünhf Sukarno háziőrizetben Subandriot bíróság elé állítják Cape Kennedyn a Gemini -8 űrhajósai Szombaton a kora dél­utáni órákban nyolc és fél órás repülőút után megér­kezett Cape Kennedyre Neil Armstrong és David Scott, a Gemini—8 ameri­kai űrhajó két pilótája. A két űrhajóst ünriepélyes külsőségek között fogadták, s azonnal csaknem 200 új­ságíró rohanta meg őket. Armstrong és Scott azon­ban kitértek a riporterek záporozó kérdései elől, s rövid nyilatkozatban mind­ketten csupán a Gemini—8 útjának első hét órájáról — a sikeres szakaszról — be­széltek, hangsúlyozva, hogy ebben a szakaszban min­den rendben volt és cso­dálatos élményben volt ré­szük. Az amerikai űrhajó csaknem tragikussá vált műszaki hibájáról nem nyi­latkoztak, hangoztatva, hogy még ők sem ismernek minden tudományos és mű­szaki adatot erre vonatko­zóan. Az űrhajósok előre­láthatólag tíz nap múlva tartják első sajtóértekezle­tüket Suharto, Indonézia kato­nai diktátora a dj akartai rádió jelentése szerint szombaton cáfolta, hogy ka­tonai junta vette át a ha­talmat, és azt. mondta, hogy Indonézia „legfőbb vezetője továbbra is Su­karno”. Tagadta azt is, hogy a tábornokok állam­csínyt hajtottak végre. — Ezenkívül hangzatos kije­lentéseket tett a Malaysia elleni harcról, amelyet sze­rinte az új vezetőség is to­vább folytat. A dj akartai rádió egyéb­ként szintén szombaton je­lentette be, hogy Suharto elrendelte azoknak az egyetemeknek és középis­koláknak újbóli megnyitá­sát, amelyek jobboldali diákjai napokon keresztül dühödtem tüntettek Sukar­no és a kormány baloldali miniszerei ellen. A pénteken megbénított djakartai repülőtéren szom­baton az első gép már le­szállási engedélyt kapott, a távközlés azonban szüne­tel, miközben a hadsereg újabb intézekdésekkel szi­lárdítja egy héttel ezelőtt A tizennégyet nyilatkozatának visszhangja Az AFP és a Reuter a francia kormányhoz közel­álló forrásokra hivatkozva jelenti: a 14 NATO-szövet- sóges pénteki közös hűség­Paul Martin kanadai kül­ügyminiszter kijelentette, hogy a lehető legrövidebb időn belül át fogják he­lyezni a Franciaországban megkaparintott hatalmát. A rádió és a sajtó, im­már teljesen a tábornokok kezében. Sukamo elnök sorsáról nem érkeztek új hírek azóta, hogy ismere­tessé vált: erőszakkal a fő­várostól 64 kilométernyire fekvő bogori nyári palotába költöztették. Az AP hírügynökség hír- magyarázója azt írja róla, hogy az új katonai rend­szer hajlandó mer artani őt valamiféle „alkotmányos uralkodó” színezetében, ad­dig, amíg lehet. A rezsim emberei azonban arra is készek, hogy ellene for­duljanak, ha Sukamo köz­vetlenül kihívást intéz el­lenük. Az AFP jelentése szerint „jól tájékozott djakartai körök” értésére adták, hogy Subandriot a szeptember 30-i akcióban való részvé­téi vádjával az elé a külön­leges katonai bíróság elé fogják állítani, amely már több hete futószalagon tár­gyalja az akció többi rész­vevőjének pereit. Az indonéz hadsereg „ki­szivárogtatja”, hogy Su- bandriora nézve terhelő dokumentumokat foglaltak le egyrészt a külügyminisz­tériumban, másrészt Su- bandrio magánlakásán. — Többek között Kínával va­ló szövetkezéssel te meg akarják vádolni. Suhand rio jelenleg a had­sereg „védőőrizetében*, va­lójában fogságban van, és megfosztották a kormány­ban viselt tisztségétől. Egy másik jelentésébe« az AFP azzal foglalkozik, hogy Subandriot, valamint a másik miniszterelnökhe­nyilatkozata nem ingatja meg Franciaország azon szándékát, hogy kivonja erőit a közös katonai pa­rancsnokság alól. felállított kanadai Légitá­maszpontot és a kanadai királyi légierő légihadosztá­lya főhadiszállását. lyettest, Salehot, a katona­ság akkor fogta el, amikoa Sukamo elnök éppen a fej­lemények miatt kiállott sú­lyos idegizgalmakat pihente ki. Mindketten az elnök környezetében tartózkodtak. KOPPENHÁGA A dán igazság­szolgáltatás fur­csasága, hogy egy négyszeres rend­őrgyilkos csak életfogytiglani bör­tönbüntetést ka­pott, ami azt je­lenti, hogy 16 év múlva kiszabadul. Dániában még az első világháború előtt törölték el a halálbüntetést. Mogens Soeren- sen 38 éves szere­lő tavaly szeptem­ber 18-án Koppen­hága közelében betört egy üzem­be és zsákmá­nyával autón me­nekült Egy rend­őrautó megállítot­ta. Soerensen nem tudta, hogy csak sebesség-túl’épés miatt akarják fe­lelősségre vonni, s agyonlőtte a két rendőrt. — Húsz perccel később újabb rendőrautó került az útjába. Ezúttal is agyon­lőtte, a ben tülö­két. Mind a négy rendőr húsz év körüli, csalá­dos ember voit, TOKIÓ A Reuter Iroda szomba­ton reggel „sürgős” jel­zéssel továbbította azt a kőkeményét, hogy a tokiói nemzetközi repülőtéren másfél órára felfüggesztet­ték a forgalmat Ennek oka az volt hogy a leszállást vezérlő repülőtéri radar­berendezésben hibát talál­tak. A hír azért keltette fed a sajtó érdeklődését mert a tokiói repülőtér a közelmúltban a polgári re­pülés történetének legkülö­nösebb szerencsétlenség-so- roeoatának színhelye volt WASHINGTON Az Egyesült Államok atomenergiai bizottsága pénteken bejelentette, hogy a névadai atomkísérleti te­repen végrehajtották a* 1966-os év kilencedik föld­alatti nukleáris robbantá­sát. FORT VICTORIA Ian Smith rhodesiai mi­niszterelnök egy beszédé­ben azzal dicsekedett hogy Rhodesia ezideig megbirkó­zott a brit szankciókkal, a a jelenlegi harcból politi­kailag és gazdaságilag meg­erősödve fog kikerülni. BONN Az NSZK-ban a müncheni Piper kiadónál most jelent meg Karl Jaspers-nek, a Svájcban élő híres né­met filozófusnak új könyve „Merre sodródik aa NSZK” címmel. A polgári filozófus könyvében a nyu­gatnémet belpolitikai fejlődést elemezve, aggódva mii­tat rá arra, hogy az NSZK-ban jelenleg „egy pártoli- garchia” kormányoz, majd hangsúlyozza: „már látjuk a lehetséges utat amely a pártoligarchiától a tekin­tély-államig, a tekintély-államtól a diktatúra-államig, a diktatúra-államtól pedig a háborúhoz vezet...”. Termelőszövetkezetek figyelem í Kedvező feltételekkel köt sörárpa ertekesitesi szerződést a Szolnok megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat A szerződés alapján átadásra kerülő s 5 r- árpáért 370.— Ft-nt fizet a termelőnek, Részletes felvilágosítást a járási és városi kiren­deltségek nyújtanak- ugyanitt a szerződés Is meg- köthetőt Repülő szerencsétlenség Egyiptomban M i n den f elől

Next

/
Thumbnails
Contents