Szolnok Megyei Néplap, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-18 / 41. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, február 18. A magyar miniszterelnök k invait ban Kállai Gyula csütörtök reggel felkereste az Arab (Perzsa) öböl partján fekvő palotájában Szabah El-Sza- lem El-Szabah emírt, Ku­wait állam uralkodóját. Az emír dolgozószobájában fo­gadta a magyar miniszter- elnököt. Kölcsönös üdvözlé­sek után az emír sok sikert kívánt a magyar népnek és kormányának az ország- építő munkához. Örömmel nyugtázta, hogy a ma­gyar vendégek saját sze­mükkel ismerhetik meg Kuwaitot, s reményét fe­jezte ki, hogy meggyőződ­nek arról, hogy Kuwait szabadon építi külföldi kap­csolatait más országokkal, tekintet nélkül a társadal­mi rendszerek különböző­ségére Ezután Dzsabir Al-Ahmed El-Szabah miniszterelnököt kereste fel a magyar kor­mányfő és vele is szívélyes baráti beszélgetést folyta­tott. A gépkocsioszlop a miniszterelnökségről a va­donatúj Khaldija leányis­kola megtekintésére indult. A bejáratnál Khaled Ma- szud oktatásügyi miniszter és Szaud Rifai asszony, az Szerda este a brit alsó­ház új kormányrendeletet fogadott el, amely megerő­síti a Smith-rendszer elszi­getelésére irányuló intézke­déseket. Az új rendelet — amely vonatkozik a rhode- siai dohányra és krómérc­re is — betilt minden im­Mint a Vietnami Tájé­koztató Iroda közli, Dél- Vietnam egyik felszabadí­tott körzetében szerdán ün­nepségen emlékeztek mega dél-vietnami fegyveres erők egyesülésének ötödik évfor­dulójáról. Az ünnepségen beszédet mondott Nguyen Thi Binh, a felszabadító hadsereg fő- parancsnokának helyettese. Az SZKP ta­valy szeptemberi plénumhatározatá- nak megjelenése óta a Szovjetunióban valamennyi termelési területen sok szó esik a gazdaságos szerve­zésről, a jövedelme­zőbb termelésről. A szovjet autóközleke­dési vállalatok rend­kívül érdekes tapasz­talatait mondja el lapunk olvasóinak N. VisJin és V. Afanasz- jev, a 9. számú moszkvai gépkocsite- lóp igazgatója és párttitkára Gépkocsitelepünk öt moszkvai és leningrádi autóközlekedési vállalat kö­zött a múlt év májusában rátért az új tervezési és ösztönzési rendszer szerinti munkára. Az eddig felül­ről kapott 46 termelési mu­tatóból most csak egyet — a nyereségbefizetés mérté­két — szabják meg felettes szerveink: a nyereségből 40 százalékot az államnak keil befizetni. Az igazgató sa­ját hatáskörében állapít­hatja meg a szállítási, az önköltségi és más tervmu- tatókat. Természeten ez­zel párhuzamosan fokozot­iskola fiatal igazgatója üd­vözölte a magyar vendége­ket. Elmondották, hogy az ott tanuló ezer leány közül körülbelül ötszáz más arab országból jött, sok a Pa­lesztinái arab menekült, al­gériai, egyiptomi, Szíriái ösztöndíjas. A vendéglátók elmondták, hogy az ország, amely a kaptalista világ olajtermé­sének húsz százalékát ad­ja, bőségesen áldozhat az oktatás fejlesztésére és a legtöbb diák nemcsak in­gyenes oktatásban, hanem ellátásban, ruhajuttatásban és zsebpénzben is részesül. Kállai Gyula a következő bejegyzést tette az iskola vendégkönyvébe: „Nagy örömmel látogattuk meg gyönyörű, modem iskolá­jukat. Sok sikert, kiváló tanulmányi eredményeket kívánunk az oktatói kar­nak és a növendékeknek”. A kuwaiti lapok első ol­dalon, fényképes tudósítá­sokban számolnak be Kál­lai Gyula és a küldöttség érkezéséről. Csütörtök este a kuwaiti miniszterelnök a Daszman palotában vacso­rát adott Kállai Gyula tisz­teletére. port- és export-kapcsolatot Rhodesiával. Az új rende­let előterjesztésekor Sir El- win Jones főügyész elmond­ta, hogy az intézkedésre azért van szükség, mert a már elfogadott szankciók nem hozták meg a várt eredményt. Kijelentette, hogy a dél- vietnami felszabadító had­sereg jelenleg három fegy­vernemből áll. ötéves fenn­állása alatt 145 ezer ütkö­zetet vívott, több mint 500 ezer ellenéges katonát sem­misített meg köztük 22 600 amerikai agresszort, 60 el­lenséges zászlóaljat zúzott szét, köztük kilenc ameri­kait. RAWALPINDI A taskenti megállapodás életbeléptetésének újabb fontos fejleménye: India és Pakisztán megállapodtak, hogy kölcsönösen az 1949. április 1-i szintre csökken­tik kasmíri katonai erőik létszámát. A közlemény ki. mondja, hogy a felek meg­egyeztek: visszavonnak Kasmírból nemcsak sorka­tonaságot és félkatonai alakulatokat, hanem „olyan félfegyverzett polgári sze­mélyeket is, akiknek kato­nai ütőerőt lehet tulajdo­nítani”. KAMP-LINTFORT (Nyugat-Németország) A Krupp-konszem Ros­senray szénbányájában szerdán súlyos szerencsét­lenség történt. A délutáni műszak idején sujtólégrob- banás temette be az egyik aknát, 700 méternyire a föld alatt. A mentési mun­kák azóta is folynak. Ti­zenkét órás megfeszített munka után bejelentették, hogy a kísérletek nem jár­tak sikerrel. Hatan már a robbanáskor meghaltak, s az éjszakai órákban hét to­vábbi bányásznak is csak a holttestét lelték fel. FRANKFURT A tekintélyes Frankfur­ter Allgemeine Zeitung csütörtökön különös adalé­kokat ismertetett az Air India 117 halottat számláló január 24-i svájci repülő­szerencsétlenségének kö­rülményeihez. A lap felte­szi a kérdést: vajon a hi­vatalos szervek miért nem közölték, hogy attól a pil­lanattól kezdve, amikor az indiai Boeing 707 eltűnt a genfi irányítótorony radar- emyöjéről, nyoma veszett egy olasz sugárhajtású va­dászgépnek is. A lap a to­vábbiakban igen valószí­nűnek mondja, hogy a gép Mont Blanc-i katasztrófá­ját az olasz vadászrepülő­vel való összeütközése okoz­ta. de a különböző légitár­saságok összefogása és egyéb körülményeik miatt, a hivatalos szervek eltusol­ják az ügyet. SANTO DOMINGO Az országos sztrájk-bi­zottság szerda este Godoy elnök televízióbeszédét kö­vetően felhívta a sztráj kó­lókat, hogy csütörtöktől kezdve ismét álljanak mun­kába. Godoy elnök beszé­dében ígéretet tett, hogy eltávolítja az országból a tavaly kirobbant polgárhá­borúban résztvett katonai vezetőket. A fővárosban egyébként a rend még min. dig nem állt helyre. A vá­ros különböző pontjairól egyre másra jelentések ér­keznek polgári személyek és a rendőrség, illetve az amerikai katonák közötti összetűzésekről. WASHINGTON Az Egyesült Ál­lamok lakóinak száma az utóbbi négy év során mintegy 8,7 szá­zalékkal növeke­dett. A lakosság jelenlegi létszá­ma 194 899 000. GENF A genfi leszerelési bizott­ság csütörtökön tartotta 241. munkaülését. Az ülés elején Carapkin szovjet nagykövet, az értekezlet társelnöke felolvasta az Egyesült Államok kormá­nyához intézett szovjet em­lékiratot egy hidrogénbom­bákat szállító amerikai B— 52-es bombázó spanyolor­szági incidensének ügyében. Carapkin javasolta a ti­zennyolchatalmi bizottság­nak: szerkesszen felhívást, s ebben követelje az atom- bomba-terhet szállító repü­lőgépek idegen terület felett történő repülésének meg­tiltását MOSZKVA A TASZSZ tudósítójának értesülése szerint a tegnapra virradó éjjel a brazzavilled Kongóba próbajáratra in­duló TU—114 szovjet repü­lőgépet közvetlenül a Sere- metyevoi repülőtér kifutó­jának elhagyása után sze­rencsétlenség érte. Az uta­sok soraiban áldozatok van­nak. A szerencsétlenség okának kivizsgálása folyik. tők maguk térítik a helyes útra azokat, akik hanyag­ságot, mulasztást engednek meg maguknak. Amikor a rendes havi termelési értekezleten elő­ször összegeztük az új A kocsivezetők elhatá­rozták, hogy a továbbiak­ban műszaki ellenőrzés nél­kül dolgoznak. Korábban ugyanis az történt, hogy az ügyeletes diszpécser beírta a menetlevélbe az indulás és az érkezés pontos idejét, a műszaki ellenőr gondosan megmérte a tartályban le­vő üzemanyagoit, feljegyez­te a kilométeróra állását. Most mindezt rábízták a gépkocsivezető lelküsmere- tére. Néhány szót az új rend­szer szerinti munka első gazdasági eredményeiről. Például 1965 májusától au­gusztusig a gépkocsitelep teherforgalma 9,7 millió tonna/kilométerrel emelke­dett. (22,6 millió tonna/ki- lométerből 32,3 millió.) Az 1964. május—augusztusi idő­szakban elért 1 316 600 ru­bellel szemben 1965 ugyan­ilyen időszakában már 1 657 100 rubel bevételt ért el. Ez év négy hónapja alatt megtakarítottunk Sikerült a Diamant fellövése Az algériai Szahara szé­lén fekvő Hammaguir-i rakétakísérleti támaszpont­ról csütörtökön, magyar idő szerint 9.33 órakor fellőt­ték a Diamant rakétát, amely 18 kilogramm súlyú, D—1—A jelzésű, tudomá­nyos célokat szolgáló mes­terséges holdat vitt pályá­jára. A háromlépcsős, 20 méteres rakéta kedvező időjárási viszonyok között emelkedett a magasba, 13 percen belül második és harmadik lépcsője is mű­ködésbe lépett, s végül si­került földkörüli pályára juttatnia a „Zebulon”-nak becézett, kisméretű mester­séges égitestet. A Diamant-kísérlet har­madszorra volt sikeres. A brit kabinet csütörtö­kön Wilson elnökletével ülést tartott, amelynek na­pirendjén a kormányfő hét­főin kezdődő moszkvai lá­togatásának tárgyalási prog­ramja szerepelt. Angol kormánykörök rendkívül óvatosan ítélik rendszer szerinti munka eredményeit és elosztottuk a nyereséget, az emberek végleg megértették, hogy anyagi helyzetük nem füg­getlen többé munkájuktól, teljesítményüktől. 83 000 liter Diesel-olajat és 25 000 liter benzint A nye­reség 375 900 rubel lett, vagyis az előző év megfe­lelő időszakához mérten 213 400 rubellel több. Ebből a termelés bővítésére, be­rendezések vásárlására, új gépek beállítására, továbbá kulturális és lakásépítkezé- sd célokra, prémiumok ki­űzetésére és előre nem lá­tott kiadásokra 112 100 ru­belt fordítottunk és 37 300 rubelt fizettünk ki anyagi ösztönzésre, mégpedig eb­ből az Összegből a gépko­csivezetőknek 58,3 százalé­kot, a lakatosoknak 16,3 százalékot a műszaki sze­mélyzetnek 8,7 százalékot, az alkalmazottaknak 1,2 százalékot, az anyagmozga­tóknak 15 százalékot. Ezek természetesen még csak az első lépések. Tarta­lékaink még nem merültek ki. Reméljük, hogy még ennél is nagyobb eredmé­nyeket érhetünk el. Magyar— szovjet táviratváltás A magyar—szovjet ba­rátsági, együttműködési ás kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírásának 18. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizott­sága, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa és a magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány nevé­ben Kádár János, Dobi István és Kállai Gyula üd­vözlőtáviratot küldött Moszkvába. A Szovjetunió részéről Brezsnyev, Podgomij és Koszigin küldött táviratot a magyar államférfiaknak: meg a szovjet—brit csúcs- taiaiKozó Úocul. A mun­káspárt baloldali berkeiben viszont nyíltan kifejezik aggodalmukat: Wilson túl­ságosan elkötelezte kormá­nyát az Egyesült Államok vietnami politikájának tá­mogatására, semhogy a si­ker reményében kezdemé­nyezhetné a brit—szovjet társelnöki szerep érvényesí­tését a genfi egyezmények­kel kapcsolatban. Mind­azonáltal — hangoztatják az angol megfigyelők — Wilson mindent el fog kö­vetni, hogy Moszkvából ha­zatérve a „kelet—nyugati közeledés bajnokaként” lép­hessen a brit választópol­gárok elé. Százmillió dollár Indiának Humphrey, az Egyesült Államok alelnöke csütör­tökön sajtóértekezletet tar­tott Üj-Delhiben. Ezen be­jelentette, hogy az ameri­kai kormány százmillió dollár összegű rövidlejára­tú kölcsönt ajánlott fel Indiának. Az összegből. — amely kétszerese a Pakisz­tánnak felajánlott kölcsön­nek, India nyersanyagokat és tartalékalkatrészeket vá­sárolhat az Egyesült Álla­moktól. Humphrey a továbbiak­ban védelmébe vette az amerikai kormány vietna­mi politikáját, majd üd­vözölte az India és Pakisz­tán között létrejött Tasken­ti megállapodást, támadta a Kínai Népköztársaságot. Humphrey amerikai al- elnök csütörtökön este re­pülőgéppel Üj-Delhiből Ausztráliába utazott. A gépkocsivezetők naplója tabban előtérbe kerültek a gazdasági ösztönző intézke­dések is. Amióta gépkocsitelepünk kísérletképpen áttért a ter­vezés és irányítás új rend­jére, nagy változások tör­téntek. Először Is minden­ki rájött arra, hogy míg korábban „lazsálhatott” munkahelyén, most kizáró­lag tőle, a munkához való viszonyától függ mind az egyéni, mind pedig a kol­lektív eredmény. A válla­latnak nyereséggel kell dolgoznia. A bevételnek fe­deznie kell a kiadásokat minden egyes útnál, min­den egyes gépkocsivezető­éi „vevők“ érdekeltsége Gyakorlati intézkedése­ink során a moszkvai, a vlagyimiri és a kalinyini területen 19 kontejner ál­lomást szerveztünk. Az út­iránynak megfelelő szállí­tásoknál pedig 25—28 szá­zalékkal csökkentettük a díjtételeket. Ezzel érdekelt­té tettük klienseinket a gazdaságos szállítás kihasz­nálásában. Az eredmény az lett, hogy a rendeltetési hely­re szállított 100 kontejner- ből visszafelé 98-at hasz­náltak ki. Ez az újítás ha­nél, minden hónapban, sőt minden nap! Ebben az esetben a jövedelem tete­mes részét a termelés javí­tására, a jobb bérezésre fordíthatják. S az emberek rájöttek, hogy a jövőben igen sok függ egyéni ügyes­ségüktől, rátermettségüktől, kezdeményezésüktől. A gépkocsivezetők naplót fektettek fel. A naplónak három rovata van: mibe kerül a szállítás a vállalat­nak, mit jövedelmez a szállítás és végül, mennyit keres a gépkocsivezető. A sofőrök most tehát megta­nulták az állam filléreit is számolni. A kocsivezetőket koráb­ban egyáltalán nem érde­kelte, hogy a közlekedési eszközöket kihasználják-e, sok vagy kevés az üresjá­rat. Az új rendszer ebben is érdekeltté teszi őket. vonta 6000 rubel megtaka­rítását eredményezte, nem is szólva arról, hogy a gép­kocsivezetők számára is előnyös volt. Nem szabad megfeledkez­ni az új rendszer erkölcsi, nevelő hatásáról sem. A gépkocsivezetők teljesít­mény-kartonjait minden garázsban kifüggesztik, hogy a kollektíva láthas­sa, ki mennyit dolgozik. Ennek az lett az eredmé­nye, hogy a gépkocsiveze­KereskedeJmi tilalom Rhodesiával Ötéves a dél-vietnami felszabadító hadsereg Diszpécser helyett a lelkiismeret Tüntetés Nyugat-Berlinben A nyugat-berlini rendőrség brutális erőszakot alkal­maz az America House előtt tüntetőkkel szemben, akik az USA vietnami agressziója ellen tiltakoznak. A tüntetők bátran szembeszálltak a rendőrökkel is. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Wilson hétfőn Moszkvába utazik

Next

/
Thumbnails
Contents