Szolnok Megyei Néplap, 1966. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-01 / 26. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1966. február 1. Pakai negi/edik leif a ßudapcsi-baj»soksagon A h<H végén kétnapos versenyen bonyolították le a szolnoki Árhirn úti isko­la tornatermében a Keleti területi serdülő és ifjúsá­gi cselgáncs bajnokságot. A versenyen a Békéscsabai Dózsa és Honvéd, a Kecs­keméti Dózsa, a Bajai Víz­ügy, a Szegedi EAC és a Szolnoki MTE hetven spor­tolója indult. E városunk­ban még kevéssé ismert sportág eseményén nem volt sok néző, pedig a küz­delmek minden súlycso­portban érdekesek, olykor izgalmasak voltak. A baj­noki címek többségét az országosan is élvonalba tartozó kecskemétiek nyer­ték. — Figyelemre méltó eredményt ért el a Biber Pál testnevelő által irá­nyított Szolnoki MTE gár­dája, közülük Bogdándi bajnok lett, többen pedig csak a döntőben maradtak alul, Ids pontkülönbség­gel. A versenybíród tisztet közmegelégedésre a buda­pesti Janda György és Per- jési Ferenc látta el. — A verseny befejezése után Fe­renc?. Attila, a megyei cselgáncs szövetség elnöke ünnepélyes keretek között köszöntötte a bajnokokat, helyezetteket, majd átadta az okleveleket. A két leg­technikásabb versenyző —• Bogdándi György (Szolno­ki MTE) éS Gerő János (Kecskeméti Dózsa) — a megyei TS küiöndfját kap­ta. Serdülők. 4« kg: 1. Mar­ton Ferenc (K. Dózsa), 44 kg: 1. Bognár Tibor (K. Dózsa), 48 kg: 1. Kerekes Sándor (K. Dózsa), 53 kg: 1. Lovas Ferenc (K. Dó­zsa), 5« kg: 1. Felföldi Csa­ba (K. Dózsa), 60 kg: l, Nagy Sándor (K. Dózsa), 64 kg: 1. Horváth László (K. Dóztaj. Ifjúságiak. 56 kg: 1. Ge­rő János (K. Dózsa), 65 kg: 1. Léhoczld Mátyás (B. Dó­zsa), 75 kg: 1. Lukács Zol­tán (K. DóZsa), 3. Kertész László (Szó. MTE), 3. Sza­bó István (Szó. MTE), 83 kg: 1. Maródi László (K. Dózsa), 2. Nagy László (Szó. MTE1. nehézsúly: 1. Bog­dándi György (Szó. MTE). íme, a nehézsúlyú ifjúsági oaoiganca­bajnok. Bogdándi György, aki ráadásul dijat is kapott Jó technikájáért, szép stílusáért Nem, ezek nem kísértetek, fehér lepelben, hanem két cselgánesozó. Keziik-lábnk bizony meglehetősen össze­gabalyodott Mezőtúr és az MTt rezet az /. o. sakkcsapatbajrioksÚQon Lejátszották az elmaradt mérkőzéseket a megyei L o- sakkcsapatbajnokságon. — A III. forduló Martfű—Karcag találkozója igazságos pont- osztozkodással, 5-5 ered­ménnyel végződött- Az V- fordulóra kisorsolt Martfű— MTE mérkőzést 7:3 arányban a bajnokcsapat nyerte. A ta­bella élén Mezőtúr áll 40 ponttal, második az MTI 88 pontié' Február 6-án a Vi- fordu­lóval folytatódik a bajnok­ság. Mind a bajnoki elmért, mind a további helyezésekért heves küzdelem várható s ennek megfelelően minden találkozó egyfomán fontos. A BAJNOKSÁG ÁLLASA J + “ — Pontar. 5 5 0 0 40 .10 1- Mezőtúr 2- MTE 3. Olajbány. 4. Jb. Lehel 5- Jb. Vasas 6- K-szállás 5 5 0 0 38 5 4 0 1 32 5 3 0 2 30 5 3 1 2 26 5 2 0 3 20 :12 'IC .20 :12 x :30 Vasárnap a BVSC vívó­termében rendezték meg az idei ifjúsági párbajtőr Bu- dapeat-bajnokságot, mely­nek szolnoki résztvevője is volt Pákái György MÁV- vívó személyében. A negy­venöt résztvevő három for­dulóban döntötte el, ki jut a legjobbak közé. Pákái mindhárom fordulóból el­sőként jutott tovább. Saj­nos a középdöntőben láb­sérülést szenvedett, a dön­tőt már csak védekezve küzdötte végig. is négy győzelmet szerzett, és ezzel negyedik lett, mely teljesít­ménye dicséretes. Ugyancsak vasárnap or­szágos n. osztályú férfi tőr- verseny volt Szolnokon. — Szeged, Gyöngyös, Nyíregy­háza, Gyula, valamint a Szolnoki MÁV tizennyolc vívója lépett pástra. A ver­seny L osztályra nem mi­nősített, mert nem volt meg a nyolc fi. osztályú vívó az A nyíregyházi Sárdi valamennyi ellenfelét legyőzte a döntőben, s veretlen ül lett első a II. osztályú férfi tőrversenyen Képünk egyik asszója közben ábrázolja. indulók között. A 3 hatos csoportban vívott elődöntő után alakult ki a kilences döntő mezőnye, 3—3 szol­noki, szegedi és nyíregyházi versenyző részvételével. A verseny feléig nyűt volt a küzdelem, Rideg (Szó. MAV) igen jól tartotta magát és egymás után szerezte győ­zelmeit, Jó tempóérzékkel igen szép találatokat ért el, és az első hely egyik esélyese volt. Utolsó mér­kőzéseit azonban többszöri vezetés után is elvesztette, mert edzéshiánya miatt el­fáradt. Egyedül ő szorított» meg a kiemelkedően vívó Sárdit, a verseny győztesét. Végeredmény: 1. Sárdi (Nyíregyháza) 8 gy, 2. Winkler (Szeged) 7 gy, ...4. Rideg 5 gy, 10 kt. • A Pest megyei Nagykátán is megindult a vívóélet a Petőfi színeiben. A Szolno­ki MÁV meghívására négy ifjúsági leány tőrözővel ba­rátságos csapatmérkőzést vívtak megyeszékhelyünkön. Az eredmény 10:6 lett a MÁV javára. A nagykátai lányok tehetségesek és igen lelkesek, még hallunk róluk. G. Kiss Színvonalas mérkőzések a teremkézilabda bajnokságon Félidejéhez érkezett vasár­nap a téli teremkézilabda bajnokság küzdelemsorozata. Egyes korcsoportokban már befejeződtek a bajnoki címet eldöntő mérkőzések. így az Ifjúságiaknál a Verseghy gimnázium fiú csapata meg­érdemelten végzett az első helyen- Reméljük, hogy a sok jó játékost felvonultató középiskolás együttes a sza­badtéren is folytatja sikeres szereplését. A férfi felnőtt mezőnyben a csoportokon belül nagy harcot vívtak a csapatok a továbbjutást je­lentő első, második helyért. Edzőmérkőzések Újpesti Dózsa—Szolnoki MTE 13:1 (8:1). A szolnoki labdarúgók félórás késéssel érkeztek meg Budapestre, szombaton délután NB I-es ellenfelükkel szemben nem futotta többre erejükből. Az egyetlen MTE-gólt Karakas sz^r^zte. Békéscsabai Építők—Me­zőtúri Honvéd 1.-0. A me­zőtúriak végig egyenrangú ellenfelei voltak az NB ll­es hazaiaknak, s csak ön­góllal vesztettek 5. HETI 1. Brescia—Fiorentina 3 1:2 2- Catania—Napoli X 9« 3* Foggia—Milan X <k0 4- Inter.—Lanerossl 1 3:2 5- Juventus—Atalanta X 1:1 6- Lazio—Torino 1 I« 7- Sompdorla—Cagliari X 1:1 8- Spal—Roma 1 2:1 9. Angers—Nantes X 1U 19- St- Francais—Bord. 2 2:4 11- Nlmes—Sedan 1 1:0 12- Strasbourg—Valenc. X 0:0 13- Lyon—Rouen X 9:0 i +1 114- Toulouse-Sú Étien­1 2« A játék színvonala ismét ja­vult az előzőleg látottakhoz képest- A vasárnapi fordulók jobbára az esélyesek győzel­mét hozták. Férfi ifjúságiak: Verseghy I—Szolnoki VM 17 A, Ver­seghy rí—Tiszaföldvári G. 19:8, Jb. Leh?l—Szó. 1TSK 12:11, Tiszaföldvári G—Szó. VM 20:5, Verseghy L—Szó. TTSK 12:4, Verseghy II— Szó- VM 1285, Verseghy I—Tisza­földvári G. 13«. Jb. Lehel— Verseghy II. 14:14, Jb. Lehel -Szó. VM 21:3. VÉGEREDMÉNY I. Ven*. I­5 4 1 0 72:40 9 2. Jb. Lehrt 5 3 2 0 77:52 8 3. Vers­II. 5 3 1 1 70:49 7 4. ITSK 5 2 0 3 42:58 4 5- T-földvár 5 1 0 4 59:68 2 (. Szo. VM 5 0 0 5 26:80 0 Férfi felnőttek: Szó. Víz­ügy—Beseny szög 19:9, Üj- szász-Martfű II. 17:3, Jb-Le­hel-Gyulai HSE 22:15, Tisza- földvái^-Cj szász 29:2a Kilián II—Vegyiművek 29:16, Kilián I—Gyulai HSE 25:14. A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE A-eső port 1. Kilián I. 3 3 0 0 65:45 6 2- ITSK 3 111 49:52 3 3. Jb. Lehel 3 1 0 2 56:55 2 4. Gyulai HSE 3 9 1 2 44«! 1 B-csoport 1. Kilián 11. 3 2 0 1 66:54 4 2-Szo. MAV 3 2 0 1 58:49 4 3- Vegyimű. 3 2 0 1 61:65 4 4- R-falva 3 9 9 3 51 «8 0 C-esoport 1. Ságvári H. 3 2 0 1 53:38 4 2- Tiszaföldvár 3 2 0 1 59:51 4 3. Martfű II. 3 1 0 2 47 «2 2 4- Oj szász 3 1 9 3 46:64 2 D-csoport 1. Vízügy 2 2 0 0 45:19 4 2. Besenyszög 2 10 1 24:28 2 3-Zalka HSE 2 0 0 2 19:41 0 Ezekből a csoportokból az első két-két helyezett jutott tovább, a mérkőzések vasár­nap folytatódnak. APRÓHIRDETÉSEK) ALLAS BEDOLGOZÓ hor­goló, vértesieké ké­szítő. norvég kesz­tyű kötő és varró­nőket felveszünk, — Szolnok megyéhez tallózók jelentkez­hetnek. Szolnoki Háziipari Termelő- szövetkezet. Szol­nok, Magyar o- 1*. A KPM Közúti Igazgatóság felvé­telre keres autó- motorszerelő szak­munkást. hálózati villanyszerelőt, aki iáratos a generáto­rok bekötésében is. Jelentkezni lehet a gépcsoportnál, Szol­nak, Vöröshadseres u- 4- szám. A JÁSZBERÉNYI Gépállomás azon­nali hatállyal fel­vesz mezőgazdasági gépszerelőket, autó­szerelőket. eszter­gályosokat, gépla­katosokat- továbbá gyakorlattal rendel­kező kőnwclőket- Fizeiés kollektív szerint. Jelentkezés személyesen vagy írásban a gépállo­máson. Jászberény, Hatvani út­A Tiszamenll Ve­gyiművek Szakszer­vezeti Bizottsága Pályázatot hirdet kultúrleazeatől ál­lás betöltésére. Kö­vetelmény kultiír- munkában több éves gyakorlat és leg­alább érettségi. Fi­zetés megegyezés szerint- írásos pá­lyázatokat a Szak­szervezeti Bizott- ság címére kérijik. Mezőgazdasági gép­csoport művezetői vizsgával lakatos, motorszerelő szak­mával. 25 éves gya­korlattal elhelyez­kednék termelőszö­vetkezetben gép­csoport vezetőnek Békefalvi Sándor Jászberény, Diófa utca 9­__________ T ISZA Böl italbol­tunkba boltvezetőt keresünk- Jelentke­zés a földműves- szövetkezet köz­pontiéban Fegy ver­neken- Erkölcsi és működési bizonyít­vány szükséges- — Útiköltséget felvé­tel esetén térítünk­Mezőgazdasági ko­vács elhelyezkedne február 1-e után tsz-be, fizetés meg­egyezés szerint- — Cím a kunhegyes] hirdetőben. Az EM- 44- sz- All. Építőipari Vállalat azonnal felvesz bu­dapesti munkahe­lyekre — burkoló szakmunkásokat, — könny úgépkezel ő- ket (EM. vizsgával) kubikosokat és fér­fi segédmunkáso­kat. Családlenntar- tóknak napi 15.— Ft. nem család- fenntartóknak napi 10— Ft különélés! díiat fizetünk, — amennyiben vidéki lakásbeielentéssel rendelkeznek és ál­landó lakóhelyükre naponta nem tér­nek haza- — Mun­kásszállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. Tanács­igazolás és munka­ruha szükséges. Je­lentkezés: Buda­pest, V.. Kossuth Lajos tér 13-15 földszint. A KISÚJSZÁLLÁ­SI Földművesszö­vetkezet terv- és pénzügyi osztályve­zetői munkakör be­töltésére pályázatot hirdet- Előírt képe­sítés: középfokú terv és pénzügyi képesítés- Jelent­kezni lehet az fmsz központi irodájá­ban személyesen — vagy írásban- Úti­költséget felvétel esetén térít. ^ adas-vetel ^ RÖZSA gyönyörű újdonságokban, gla- diolusz legszebb szí­nekben. díszcser­jék, ribizli, egres- — Kérie dílmentes fajtaismertetőmet. Szállítás postán. — Székely. Budapest. III-, Vörösvári u. 18. szám. ELADÓ nagymére­tű filodendron- — Szolnok, Vegyimű­vek lakótelep. V- épület, I. emelet 3- szám. GERGELY-féle 500- as keltetőgép el­adó- — Törökszent- miklós. Köztársa­ság u- 29. Nagyméretű, ió ál­lapotban lévő kony­habútor és ágvne- műtartó eladó- — Szolnok, Tisza mo­zi. Harangozó. LAKASCSBRF ELCSERÉLNÉM - központi egyszobás lakásomat kétszo­básra. ..Megegye­zünk” leiigére • szolnoki hirdetőbe­Elcserélném nagy­méretű egyszobás, félkomfortos gáz­tűzhely es szolnoki lakásomat belterü­leti földszintesre. — Szolnok. Ségvárl Endre út 13.. III. 1. HAZASSAO 40—55 évig megis­merkednék magá­nyos nővel házas­ság céliából. Fény­képes levelekre vá­laszolok. ..Iparos” ielieére a kiadóhi­vatalt». _____ 3 1 EVES szakmun­kás házasság eél- lából megismerked­ne 21—27-ig szolid, házias barna leány­nyal. „Kék ibolya” íeligére a szolnoki hirdetőbe. SAJÁT házzal ren­delkező 33 éves 160 cm magas, jelenleg nvugdílas férfi há­zasság céliából — megismerkedne — hozzáillő huszonöt év körüli lánnyal- „Tavasz” ieligére • kiadóhivatalba. EGYEB FIGYELEM! - FI­GYELEM! AUTÓT. MOTORT AKAR VEZETNI? M08T MEG LEHET JE­LENTKEZNI. Hi­vatásos. nem hiva­tásos mkp. közép­fokú .valamint fel­sőfokú tanfolyamo­kat Indítunk Szol­nokon. Jelentkezni lehet: a KPM Autó- közlekedési Tanin­tézetnél, Szolnok. Eötvös tér 3 szám alatt 8—17 óráig. GYERMEK gondo­zását lakásomon vállalom. Szolnok. Vosztok út IX- épület 3 léocsőház, III. emelet 12. H- I■ Nagyszabású esebáncs verseny Szolnokon

Next

/
Thumbnails
Contents