Szolnok Megyei Néplap, 1965. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-05 / 287. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. december S. MEL VIK AZ ERKÖLCSÖS ? Meto JoMUMMlti I A KÉERUHÁS „...csak az uralkodik, azé a hatalom, aki hódít hazát, jövőt, lelkeket, kié az erkölcs, tudás, szorgalom...” (Váci Mihály) Napi életünkben sokszor elhangzik az a kérdés; melyik szemlélet, beállítottság, életmód, életforma, stb. erkölcsös és melyik az erkölcstelen? Milyen magatartás, tevékenység, tett erkölcsös vagy erkölcstelen? Mi az alapja és kritériuma az erkölcsös életnek, munkának, gondolkodásnak? Mi teszi és teheti erkölcsössé vagy erkölcstelenné a szocializmusban élő, gondolkodó és dolgozó embert? Ha fellapozzuk Lenin etikai tartalmú beszédeit, cikkeit, választ kapunk kérdéseinkre. „...erkölcsös az — írja Lenin —, ami elősegíti a régi kizsákmányoló társadalom elpusztítását és valamennyi dolgozó egyesülését a kommunisták új társadalmát megteremtő proletariátus körül...” Arra a kérdésre, hogy melyik az igazi erkölcs, már Engels így válaszolt: „...abban az erkölcsben van meg a legtöbb tartósságot ígérő elem, amely a jelenben, a jelen forradalmi átalakítását, a jövőt képviseli, vagyis a proletár erkölcsben...” Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy itt és most mi segíti elő leginkább „a régi társadalom elpusztítását és valamennyi dolgozó egyesülését a kommunisták új társadalmát megteremtő proletariátus körül” — máris bonyolultabb a válasz. Nem könnyű annak megítélése, hogy mi az „amely a jelenben, a jelen forradalmi átalakulását, a jövőt képviseli”, mi az, ami a kommunizmus (szocializmus) felépítését, megszilárdítását szolgálja. Ha egyértelműen világos, hogy mi szolgálja a szocializmus építését, a régi kizsákmányoló társadalom elpusztítását, valamennyi dolgozó egyesülését, lényegesen könnyebb az előrehaladás, mert arra kell beállítódni, azt kell célul tűzni, választani, tenni. — Ahhoz kell igazítani a tevékenységet. az életformát, az életmódot, az embert, a közösséget, a termelést és a magánéletet egyaránt. A meghatározott cél megismertetése, lényegi megértése az azzal való belső azonosulás talán még nehezebb küzdelem következménye. Ez a „tudottá” és „tudattá” tevés az élő, eleven mozgalmi harcban nem a kommunizmus bemagolt ismerete volt és ma sem az, hanem a szívós, véres és vértelen, erőszakos és békés, gazdasági, politikai, ideológiai harc realizált ismerete. Lenin szavaival „...munka nélkül, harc nélkül fabatkát sem ér a kommunizmus bemagolt ismerete.” Ezt a munkát sem végezhetjük a valóság, az eddig megtett út, az elért eredmények kritikai átgondolása, elemzése nélkül. Ebben a munkában támaszkodnunk kell tudományaink eredményeire, közösségeinkre. Ismeretes, hogy ha nincs közösség, nincs morális elismerő, értékelő, fékező közeg, nincs és nem lehet igazi társadalmi kötődés. Nem lehet eredményes ez a tevékenység, ha az emberek zöme, a leghaladóbb osztály — a munkásosztály — céljait, érdekeit, szolgálatát nem teszi életelemévé. Állandóan szem előtt kell tartanunk, hogy az erkölcsi nevelés lényege a munkásosztály érdekének tudatosítása a dolgozók agyában és szívében. Sok olyan szemlélet, magatartás, tett van már itt — a fogyatékosságok mellett —. ami egyre inkább telítődik szocialista etikum- mal: kollektivizmussal, szocialista humanizmussal, hazafiassággal és proletár internacionalizmussal. Hány olyan ember van, aki önzetlenül segít másokon, örül mások sikereinek, együtt küzd, fárad másokkal. Sikereiknek titka: vágy az elérhető hősiességre, tiszta, nemes, önfeláldozó életre, tartós örömre, megelégedettségre, boldogságra. Életük, munkájuk, gondolkodásuk élenjáró etikummal telített. Távol áll tőlük a fásultság, a szájtátiság, a közömbösség, a kiábrándultság és a cinizmus. Uralkodás és önkényeskedés nélkül hatni tudnak másokra. Tisztelik, becsülik, szeretik egymást. Nem hibátlanok, sokszor hibáznak, de nem nézik el azért egymás hibáit, erkölcstelen tulajdonságait, hajlamait. Nem feledkeznek meg kötelességeikről. Van önálló véleményük, élnek jogaikkal. Arra törekednek, hogy munkával, jó tulajdonságokkal vívják ki tekintélyüket, megbecsülésüket. Nem az ő fegyverük az irigység, a féltékenység, a pletyka, a rágalom, a gyanúsítgatás, .idegen tőlük az intrika. Ügy vélem, hogy ezt az élenjáró erkölcsöt, azaz a kommunista erkölcsöt kell általánossá, szokássá tenni a termelésben, az életmódban és a magánéletben egyaránt. Számunkra egyedül ez lehet erkölcsös igazán. Bálint Sándor Világoskék ruhája mindjárt magára vonta a járókelők figyelmét. Kihúzott derékkal, nyugodt léptekkel ment s messze és egyenesen maga elé nézett. A járda hasadékai szinte feléje kacsintottak s észrevétlenül haladtak tova a lábai alatt, mintha az útját egyengették volna. Az utcasarkon újságot vásárolt, aztán oda állt az autóbuszmegálló táblája alá. Testtartása a gondolataiban elmerült emberről tanúskodott. Egy kissé előbbre tette egyik lábát, kezébe vette az újságot, kinyitotta és olvasni kezdte. Az utca pedig élte a maga mindennapi életét. Az emberek ide-oda járkálta*, és sókan vetettek futó pillantást a kékruhás emberre. aki roppant feevelme- zetten, szinte el rév ültén állt a tábla alatt, amely az autóbuszmegállóhelyet jelezte. A kórház kapuiából, amely olyan volt, mint valami tátott száj, két ta- risznyás parasztember jött ki; némán szedték a lábukat s a kékruhás ember felé közeledtek. Csodálkozó tekintettel álltak meg mellette, mintha nem is tudnák hogy egyáltalában várakoz. niok kell-e. A kékruhás ember csupán diszkréten fürkészi! pillantást vetett rájuk. Aztán anélkül, hogy türelmetlenségét leplezte volna, tovább folytatta az újságolvasást Később újabb fürkésző pillantást vetett a két emberre, s most már harag volt a tekintetében. Jobbjában az újságot tartva, balját a hozzá közelebb álló felé nyújtotta. Megérintette a vállát, s mikor az, értetlenül feléje fordult, így szolt hozzá: — A buszra várnak? — Ühüm! — szaladt ki egyikük száján, mialatt a másik csak most kapott észbe, hogy egyáltalán történik valami. — Akkor — mondta a kékruhás ember — álljanak sorba! A két ember csodálkozva nézett egymásra, tekintetükkel végigmérték a kékruhást, s szemmelláthatóan nem akarták felfogni, amit hallottak, de azért mégis szót fogadtak. Szépen egymás mellé álltak a kék.ruhás mögött. — Ha az emberek autóbuszra várnak, egymás mögé szoktak állni, nem pedig egymás mellé — folytatta a kékruhás. A két ember egymásra nézett, de azért szótfoga- dott. i Most mind a hárman egymás mögött, sorban álltak. A kékruhás ember lapozott egyet az újságban * tovább olvasott Amazok pedig továbbra is mögötte álltak, meg se moccantak helyükön, de türelmetlenek és nyugtalanok voltak. Csak annyira futotta bátorságukból, hogy időnként hátulról lopva végigmérték a kékruhás embert. Az pedig egy pillanatra levette tekintetét az újsághasábokról és az órájára pillantott. Aztán tovább olvasott Annyit azonban mégis észrevett, hogy egy középkorú ember érkezett a megállóhoz. Látta, amint előbb elhalad mellettük, aztán visszafordul, majd megáll előtte. Arra felé nézett, amerről a busznak kellett volna jönnie, majd a három embert kezdte méregetni. Egyikről a másikra tévedt a tekintete, amely végül :s a kékruhás ember hideg pillantásával találkozott. Aztán kissé előrehajolva az úttest felé fordult, s össze- össze érintette cipője orrát — Kérem! — csendült fel hirtelen a kékruhás ember hangja. A jövevény kíváncsian fordult a kékruhás felé. vajon őt illeti-e a megszólítás. — Ügy gondolom — folytatta a kékruhás —, sorba kell állnia! Az újonnan érkezettnek leesett az álla csodálkozásában. Maga elé pillantott, csak épp annyi ideig, amennyi szükséges lett volna, hogy ellenszegüljön, mikor azonban a kékruhás ellentmondást nem tűrő pillantásával találkozott, nagyot nyelt és kelletlenül a két parasztember mögé állt. Aztán egy fiatalember és egy lány érkezett a megállóhoz. Annyira el voltak foglalva egvmással, hogy észre sem vették a sort. A kékruhás ügyet, sem vetett rájuk. Egy kis habozás urán most már a legutóbb érkezett fordult feléjük: — P "mélem, észrevették a sori? Az ifjú meg a lány a sörben állókra pillantott s midőn a négy pár szemmel és négy szemrehányással találkozott, kissé elégedetlenkedve ugyan, de egymás kedvéért szépen beállt a sorba. Előbb egymás mellé S így is maradtak volna. ha egész idő alatt szemrehányó tekintetet nem vet rájuk az előttük álló. Aztán újabb és újabb utasok érkeztek, s eddigi szokásuk szerint kissé oldalt álltak meg, de nem sokáig tudták a rájuk meredő szemrehányó pillantásokat elviselni s egymás után szépem ők is beálltak a sorba. Az autóbusz azonban még mindig sehol sem volt. A kékruhás ember megint a karórájára pillantott, aztán összehajtotta az újságot. Zsebretette s azzal a szilárd elhatározással, hogy 5 pedig bevárja a buszt, rendíthetetlenül állt tovább. Az autóbusz azonban, amelynek a kékruhás ember órája szerint már nyilván meg kellett volna érkeznie, még mindig nem került elő. A kékruhás erre a sor felé fordult. Halkan odavetette: — Kultúráltabb városban ilyesmi nem fordul elő. Szavai azonban csak a közvetlen mögötte álló füléig jutottak el. aki értetlenül mögötte álló társához fordult és kutató pillantást retett rá. De az nem Is gondolt arra. hogy valamit meg kellett volna érteni. Éppen köpni akart egyet, de szeme sarkából megpillantotta a kékruhást s úgy érezte, hogy az nem engedi* Most egy kurtabajuszú fiatalember jött. A kékruhás észrevette gúnyos pillantását, amelyet a szépen kialakult sorra vetett. Legvégül a busz is előkerült Az emberek hátrafordultak, hogy lássák, mire a sor megingott. Elegendő volt azonban a kékruhás egyetlen szemrehányó pillantása, mire a sor kiegyenesedett. Az autóbusz felszálló ajtaja pontosan a kékruhás ember orra előtt állt meg. Az ajtó kinyílt, mikor azonban a kékruhás már épp fel akart szállni, elébe toppant a gúnyos tekintetű fiatalember. hogy megelőzze. Már-már fel is szállt volna, de a kékruhás akkor elét-e tartotta a karját, a mögötte álló első parasztemberhez fordult és határozottan rászólt: — Tessék felszállni, kérem! ö egészen elhülve a csodálkozástól, egy pillanatig tétovázott, de az újabb felszólításra megindult Mögötte a többiek. A kékruháe pedig még mindig a pökhendi fiatalember előtt tartotta a karját. Az meghökkent, egy pillanatig tétovázott, mitévő legyen, de aztán türelmesen várt. Tekintete közben a kórház felé kalandozott, ahonnan nagysietve két fehérköpenyes ember közeledett Az utasok lassanként féL szálltak. Utolsónak egy öregember maradt, akit a kékruhás még felsegített Most már maga is fel akart szálni, miköziben szemrehányóan nézett a gúnyos mo- solyú fiatalemberre, éb'zen a pillanatban azonban már ott is volt a kórház két fehérköpenyes embere és karon fogta. A kékruháa visz- szafordult, s midőn észrevette a két fehérköpenvest nyugodt hangon megkérdezte: — Valami baj van? Az egyik fehérköpenyes, aki a nagy sietségtől szinte lihegett, csak bólintott és egészen halkan így szólt: — Igen, — Jó. hogy még idejében jöttek — mondta a kékruhás és visszahúzta lábát a kocsi lépcsőjéről. A fiatalember még egyszer gúnyos és elégedett pillantást vetett rá, aztán felszállt., — Ö, micsoda egy emberi — szólalt meg valaki azok közül, akik az imént még sorban álltak. — Nagyon okos — mondotta egy másik. Többen, akik az iménl még sorban álltak, tátotl szájjal bámultak a kórház bejáratára. A két fehérköpenyes már karonfogva vezette befelé a kékruhást. A két parasztember egymást nézegette. Egyikük alig észrevehetően vállat vont. Egymáshoz húzódtak. Az autóbuszban kellemetlen csend támadt. A kalauz mintha még mindig nem fogta volna fel, mi történt. Csak akkor tért magához, amikor eszébe jutott, hogy el kell indítania a kocsit. Csengetett a sofőrnek. Csuka Zoltán fordítása ☆ Meto Jovanovskí 1928- ban született. A macedón próza egyik legtöbbet ígérő fiatal tehetsége; főleg novellákat ír. Első novelláskö- tete 1956-ban jelent meg. 1958-ban pedig egy humoros regénye. A jugoszláv irodalom egészében is jelentős helyet foglal el. Csanády János: Keilen lidércfényhen t i i } t Nyomott és kedvetlen vagyok, itt ül fejemen már az ősz hajszálakból font barátsapka, tetején táncol egy dizőz. Tűsarkán vidáman kopogva muszlinszoknyát dob homlokomra; villanni érzek egy kezet; letörli verejtékemet. i ~*31öttem riVog lába. combja _ Y s míg indián haját kibontja, rpanyo' x>ad táncba tántorul: fénylő kontya szemembe hull iQV járjuk még az őszbe: ketten, én fejemben és ő felettem, hol éjbenyúló árbocokra Szent Elme lángja száll lobogva! EGY PILLANATRA SE! Láttam A gyilkos halála című filmet. Az 1941-es Prágát, melynek útjain, hídjain, lépcsőin tudományos precizitással, egymástól pontosan a szükséges távolságra — szétszórtan álltak a vasba-páncélba öltözött SS esek. A géppisztolyok, tankágyúk példásan ápolt csövei .kibernetikai” szintű kiszámítottsággal kötötték gúzsba láthatatlan fővonalaikkal az egész világvárost. A halálpók, a horogkereszt fojtogatta undok potrohúval a várost. Pusztultak az emberek. A munKás sosem tudhatta, hazatér-e még egyszer a gyárból. A mérnök sem vehette biztosra, nem várja e tervezőál ványa mellett ülve egy brutális Gestapo-pribék. A paraszt valahol a közeli tanyán úgy adott inn; tehenének, hogy közben riadtan fülelt, nem hozzá fordulnak-e be az oldalkocsis motorkerékpáron száguldó acélsisakos hóhérok. Mert már a véletlenen múlott, él-e még egy napot valaki. Plakátok százai az utcákon, rajtuk a frissen kivégzettek névsora Békés hangulatú csipkefüggönyök mögött egykori nyugalmukra emlékeztek családok. De lehet, hogy ép peri szenvtelen gyilkosok kínozták az apát, fiút vagy édesanyát Mindenki gyanús volt A határtalan magabiztosságot mutató fasiszták azonban valójába: rettegtek a hős várostól, melynek komor köved mögött az ónállók mind több „rövidzárlatot” okoztak a megszállók áramhálózatában. Az élet ellentámadása megindult az erőszakos halállal szemben De mennyi, mennyi áldozat árán! A moziból kijövet arra gondoltak a mai nézők, ez a húszegynéhány évvel ezelőtti veszély megint ott van a népek feje felett. Vajon nem ugyanazt az „életformát” — szégyen leírni a szót, melyben az élet jelentése kiáltó ellentmondása az embertelenségnek — tapossák, égetik, rúgják rá és bele a szegény vietnami népbe? A horogkeresztes taip- szeg helyett most a dolláríorma.iú tipor férfiak, nők, gyerekek arcára, húsára. Jenki SS-esek vezetik le állati — megint egy helytelen az állatvilágra sértő szó — dühüket partizánokon, a rizsföldön összeszedett parasztokon, mikor fejjel nyomkodják vizes hordóba őket. Míg tüdejükben megpattannak az erek, s borzalmas halállal hagyják itt ezt a rettenetes világot. Mit irigyelt a vérszomjas fasiszta fenevad az orosz, holland, cseh vagy jugoszláv kőműves életéből? Miért üti ki whisky-bűzös röhögéssel a keservesen megtermelt marék rizst a jenkikatona a vietnami kisemeber kezéből? A gazdagságára, ipari civilizációjára gőgös Amerika! Melynek nyolchengeres autócsodáit nálunk is sokan tisztelik hasra borulva, s nem látják meg a csillogó kerekeken buggyanó vért. legázolt dolgos népek életének árat. „Nem less semmi bántódásotok! ’ bömbölte a német fasiszták megafonja a haláltusa utolsó perceiben járó cseh — de ugyanúgy francia, bolgár vagy ukrán ellenállóknak. Utána pedig hátborzongató iáidként felzengett a népszerű sláger Az élet, a gondtalan szórakozási a békés érzések kifejezése. Johnson is küldi kópéit, sugár- hajtású repülőit, bombaszőnyegeit. A haditudomány precíz, korszerű formamegoldásokkal készült esz«ö- zei ontják a vért, kínoznak, ölnek — ma is. Gyereket az Iskolapadban, anyát a küszöbön, fiút a zöldéi lő barázdában. Közben a propagandagépezet nagy hangszórója értesíti a világot, hogy Johnson imádkozott. Kérte az istent, minél előbb adjon békét Vietnamban. Az a jóságos ég pedig nem szakadt le ekkora hazugságtól. Mint ahogyan nem szakadt le Prágában, a Don- kanyarban vagy Görögországban sem — annak idején, ott Kefalónia felett például. De ez a film is figyelmeztet A békét akaró népek éberségének nem szabad, nem lehet egy pillanatra sem elaludnia napjainkban. Egy piciny kihagyás, és már odanyúl a barbár gyilkosok / szőrös keze ahhoz a bizonyos gombhoz. Nem szabad felejteni, ezt szuggerálja \ gyilkos halála c. film is. Mert vannak, akik számára szükséges ilyen ébre&zgetés. Tóth István
