Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-14 / 269. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. november 14. Vadászat után Azt mondja a múltkor Bánhalmán a szakszervezeti bizottság titkára: „Voltak itt nyugati vadászok. Gyönyörű kocsikkal jöttek., vastag volt a pénztárcájuk. Valaki megjegyezte: „de jól megy a nyugatia knak”. Magyaráznom kellett neki, hogy onnan nem a munlcá- sok jönnek, ne tévessze ösz- sze a gyárosok, bankárok életmódját az ottani dolgozókéval". Máshol is hallottam már hasonló vitákról. Ez érthető is. Egyre inkább jön- nek-mennek a turisták és köztük, vagy méginkább előttük a semmi-szatócsok, bóvli árukon nyert fillérjeikért dicsérve Nyugatot. Egyszóval ilyen vagy olyan eset kapcsán gyakran szó- bakerül a nyugati életiorma. Többnyire nem általában, elemző módon az egész ka- 'a világ, hanem csak ; ^fejlettebb országok gazdasági viszonyai kerülnek terítékre. Részben érthető ez, hiszen ha a magyar turista átlépi a határt, jóformán a kapitalizmus „belvárosába” kerül, semmit sem lát — mondjuk — a spanyol, vagy a délamerikai perifériákból. S mivél a turista nem dolgozni megy, csak az utca forgatagából, az árakból alkot képet magának — tegyük hozzá: nagyon egyoldalú, s így meglehetősen hamis képet. A hamis kép szülte illúziók hatására felvetődhet benne, s a disszidáltakban fel is vetődött bizonyára az a gondolat: jó volna Nyugathoz tartozni; Jó volna? De hiszen tartoztunk már. Évszázadokon át a Nyugat előretolt bástyájának hirdették Magyarországot. S mi volt a hála, mi volt számunkra a haszon? Régi és újkeletű példák említésére hasít a fájdalom, gyötör az emlék. A muhi csata után gukat, úgy gondolták: a gyűjtés szervezői nem voltak őszinték hozzájuk. Van is ebben valami, utóvégre a mi agitációnk egyik jellemzője az, hogy igaz. Nincs szükség arra, hogy tényeket megváltoztassunk, vagy elhallgassunk. Sőt, a helyzet reális mérlegelése agitációnk fő hatóereje Ha így vizsgáljuk a nyugati világot és saját helyzetünket, nincs szégyenkezni valónk. Ne csak a jelent, a jövőt is tekintsük. Most még a fél világ gyarmati kizsákmányolásából teremtett ipari potenciál néhány — és egyre kevesebb — iparágban tagadhatatlan előnyt jelent a vezető kapitalista hatalmaknak. Nyersanyagforrásainkat^ országunk nagyságát és lélek- számát nem mérhetjük hozzájuk. Mégis derűlátók vagyunk. S minden okunk megvan erre. A gyarmati világnak befellegzett — ez tény, senki sem vonhatja kétségbe —, legfeljebb más szavakkal fejezheti ki. Ugyanakkor a szocialista világ gazdasági együttműködése, a KGST tevékenysége egyre erősödik. Erőforrásaink így ki- meríthetetlenek lesznek, a szocialista országok piaca nagy szériák gyártására nyújt lehetőséget. Nálunk nincs meg a profitért való versengés, a konkurencia káros hatása. Egyszóval: fejlődésünk előtt nagy távlatok nyílnak Eddig ts többet építettünk, gazdagabbá tettük országunkat, mintha az utóbbi húsz év alatt is kapitalista úton haladtunk volttá. Pedig de sokszor fordul még elő hiba, mennyivel gazdagabb volna életünk, tartalmasabb a munkánk, ha kellő munkaszeretetei, felelősséget tudtunk volna ébreszteni mindenkiben. Hogyan lehet megtűrni olyan dolgokat például — mint azt lapunk is említette —, hogy Nagyivánon négy liter tejet fejjenek tehenenként a tsz-ben, mikor egy valamirevaló kecske is megadja az 5 litert, a gondozó saját tehene pedig a tizenhatot is. Az ilyen példa, sajnos, még nem egyedi. S ha majd az ilyen eseteknek elejét tudjuk venni, ha egész népgazdaságunkban jobban érvényt tudunk szerezni a termelékenység emelésének, a termelési költségek csökkentésének, még jobban élhetünk. Egy társadalmi rend fejlettségét nemcsak anyagiakban és a nálunk tagadhatatlanul nagyobbmérvű szociális juttatásokban mérhetjük. Magasabbrendűsé- gét egyéb tények is bizonyítják. Ne bonyolódjunk elméleti fejtegetésekbe, maradjunk csak közérthető témáknál. Jónéhány hónappal ezelőtt a Szépművészeti Múzeumban megrongáltak egy híres festményt A képen látható nő szemét szúrták át. Az egyik takarítónő tette. Tettének látszólag érthetetlen indítékát vizsgálva, kiderült: korábbi emlékei hatására cselekedett. Régebben ugyanis Dániában volt háztartási alkalmazott, heti egy délutáni kimenővel. A háziúr a fizetés fejében egyéb szolgáltatásokat is követelt, a háziasszony pedig sosem hagyta békén. Hideg, részvétlen pillantása volt — olyan, mint azé a nőé ott a múzeumban őrzött festményen. Eszébe jutott régi sorsa, azért szúrta át a vásznat ott, ahonnan a nő hideg tekintete sugárzott Megaláztatásának emlékét, az emberi mivoltán ért sérelmét de sok idősebb emberünk érzi még ma is a múltból. Tőlük kérdezzék csak meg, milyen jó érzés az, hogy megszűntek a kasztok, hogy öntelt, masokat semmibevevő emberek csak ideig-óráig maradhatnak nálunk vezető poszton. Ezért valljuk mi, ha egyelőre szerényebben is, de itt élünk, nem vágyódunk el, mert ez a hazánk. S büszkék vagyunk arra, hogy már nem az egész országra, hanem csak vadkacsákra, szarvasra járnak hozzánk vadászni a tőkések. És azért is annyit fizetnek, ameny- nyit megkövetelünk. Simon Béla Egy hasznos könyv Katonaélet Mi vár az újoncra a hadseregben? A Katonaélet című könyv megjelentetésével a Zrínyi Katonai Kiadó arra vállalkozott, hogy a fiataloknak bemutassa, mi vár rájuk a bevonulás után a hadseregben. A könyv nagy részét olyan katonák írták, akik sokéves kiképzői, nevelői múlttal a hátuk mögött, mindenre válaszolhatnak, ami a leendő katonákat érdekli. Számos ankét előzte meg a könyv összeállítását. A megbeszélések alapot adtak ahhoz, ^ miről kérnek tájékoztatást a fiatalok, mit szeretnének tudni a katonai szolgálatról, a hadseregről. A könyv a tények ismertetésén túl életképeket, riportokat, fényképes tudósításokat is tartalmaz. Szerzői nem szépítik a katonaéletet, olyannak ábrázolják, mint amilyen. Az olvasó „belép” a laktanyába, a hálókörletekbe, a tantermekbe, sportpályákra, de a gyakorlótérre is „elkíséri” a katonákat, megtudja, hogyan zajlik le harcgyakor- lat, még a légvédelmi ra- kétások életébe is betekinthet. Jelentős helyet kaptak a könyvben azok az ismeretek, amelyek nélkül nehéz eligazodni a hadseregben. A rendfokozatok, a napirend, a szolgálat, a fenyítés-dicséret rendje, a szocialista verseny formái, a hadsereg központi szervei és intézményei — mindmind fontos tudnivalók. A párt- és KISZ-élet kérdéseire, a kulturális és a sportolási lehetőségekre is választ kap az olvasó. A gyakorlati ismeretek, tanácsok mellett a könyvecske foglalkozik néphadseregünk feladatával, szervezetével, s számot ad a férfivá érés nevelőiskolájának szelleméről, hangulatáról, a katonák gondolatairól, érzéseiről. A könyv egésze: ízelítő, kóstoló a katonaéletből, s e kóstoló után a sorköteles fiatalt már ismerős környezetbe szólítja a behívó parancs. K. N. ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooccxxoooooocx FAYAD MIND EGYÜTT A költeményt mind együtt írjuk. Az utcán minden most ültetett fából, minden falból, mely védelmezni épül (a nyomorultak álma) a paraszt minden izzadtság-cseppjéből (sötét könnyekkel szemében nézi a földet, mely annyi kínját látta) költemény születik termékeny tűzvész terjed szelek, hegyek és tenger hangján a fölhasadó földek hangján földet hasító eke hangján s az emberén, ki dallal szánt a napsütésben. Vers, költemény, amit mind együtt írunk műhelyre folyópartra a házra és a hegytetőre a nádvágóké pengéjére olvasni tanuló gyerekszemre írni tanuló kezeimre s szivébe mindazoknak, akik csak most tanulják hogy szenvedés nélkül is lehet élni. Esik a hajnal neszei rebbentgetik az utcát. Föld, virág, friss kenyér szaga érzik. A forradalom nem alszik sem nappal sem éjjel. András László fordítása. Fayad Jamis fiatal kubai költő és festőművész. 1930-ban született, a kubai írószövetség folyóiratának főszerkesztője, nem régen járt hazánkban, József Attilát és Radnótit fordít spanyolra. Első hat József Attila fordítása kis kötetben jelent meg Havannában, 11963-ban. * Manuel Vidals Paraszti ballada Két melled fényében •Átűnö a kiszolgálás: agy pohár tiszta víz és mélytányérban bab közt hús rotyog. Odakint esik, idebent pedig az eső hangja szól, szobánkban félhomály és jó dohány füstje leng. S a gyöngédség. Holnapunk gyöngédsége Kisüt a nap, puhán ragyogja be a sáros rögöket, a pálmák húsos ágát, a malac kiszökött, megyek és befogom., és felszedem a tojást is a fűből. így finom élni, hogy enyém a föld, a tartozást is kifizettem a boltban, az asszony kávét szűr most, utána meg fürdik, s jó tisztán befekszik az ágyba. András László fordítása. Manuel Vidal fiatal kubai költő. Havannában született 1929-ben. Festészettel is foglalkozik, verset 18 éves kora óta ír. A kubai Kulturális Igazgatóság ösztöndíjával hosszabb időt töltött külföldön, különböző országokban. menekülő királyunkat kifosztják a németek. A független Magyarországért küzdőknek bitóik sora jutott Aradon. Aztán a két világháborúba hajszolás — közben 1919 fényeinek kioltása. Ferenc Jóskának — jórészt országunk kifosztásából — csupán a nyári palotájában több, mint száz konyha volt — a mi uradalmainkban négy népes családnak jutott egy; Mindenki tudja: egyben- másban még előttünk járnak Nyugaton. Kár volna ezt elkendőzni, inkább azt kellene vizsgálni: minek eredményeként. Volt olyan időszak, amikor a nyugati világot úgyszólván elintéztük azzal: „haldoklik a kapitalizmus”. Nagyon visz- szás helyzetek adódtak aztán agitációs és propagandamunkánk ilyen végtelen leegyszerűsítéséből. Az egyik alkalommal például sztrájkoló amerikai bányászoknak „segítsük nyugati szaktársainkat” jelszóval gyűjtést indítottak a nyomdászok. Akkor méltatlankodtak csak, mikor később megtudták, hogy az amerikai munkanélküli segély többszöröse az ő fizetésű k- »ek Reesanvn érezték maBodó Béla: Vallomás 1. — Ilyenkor — mondja a barátom —, hozzák a telefonszámlát Valahogy el ne felejtsem kifizetni, családi botrány lesz belőle! — Családi botrány? — A kislányom tizenkilenc éves. Kék szeme van, tiszta, mint a nyugodt tó. Ö haragudna nagyon, ha kikapcsolnák a telefont. — Én nem vagyok tizenkilenc éves, a szemem se kék, mégsem örülnék neki; — Persze, de Zsuzsi és Pista mindennap többször is hívják egymást telefonon, Pista például elmondja: ilyen kék szeme nem volt még senkinek, mint Zsuzsinak —, a telefonszámla pedig növekszik. S barátom mutatja a telefonszámlát. Nagy a végösszeg, valóban. — Ez mind szerelem — mondja. — Én kétszer telefonáltam egész hónapban a sógoréknak. A többi: szerelem. Nagy, lobogó szerelem: — Hogy vagy? — Szeretsz még? A kérdés darabja egy forint. Kezdünk számolni, csak játékból: tíz vallomás tíz forint, száz vallomás száz forint, ezer vallomás ezer forint. Hányszor mondják el egymásnak a szerelmesek: — Szeretlek, szeretlek... Ez annyi mint.2. A fecskének mindig fekete frakkja van, fehér mellénnyel, a barátaim, a medvék többnyire barna bundát viselnek, az őz sem váltogatja a színét — csak nekünk gond, ha egyszer új ruhát csináltatunk, milyen színe legyen? A nők pontosan tudják, milyen szín, milyen fazon a ai- vat, még a gombokat is tudják, a bő szoknyát, a szűk szoknyát, rövidet, hosszút — a nők általában minden rájuk vonatkozó ügyet jól tudnak. Tehát új ruha kell, de nekem. Barna legyen, sötétkék, szürke? Helyes új ruhában tisztelni a színházat, a koncertet, de milyen színben? elhatározás kell ide, döntés: egy gonddal, ha jó gonddal is, több. — A régi mérték még megvan — mondja a szabó —, de azért most ismét megmérjük, jó? Veszi a centiszalagját, felesége vár az adatokra ő írja. Nevetek magamban. Mire kíváncsi? A vállam lett szélesebb? A lábam hosszabb? Megnőtt a karom, amióta nem csináltattam ruhát? Milyen tapintatos ravaszság. Mert a hasméretemre kíváncsi ő, megpocakosodtam-e? Mondjam neki. voltam soványabb is, sőt már rongyos is életemben? Ezt mondtam inkább: — Hasban megvállasodtam .. Nevet. Levettem válláról a terhet. 3. így szól a tréfás ember a villamoson: — Megy ez a kocsi, kérem, a végállomásig? A kalauz felkapja a fejét. Már hogyne menne! Minden kocsi elmegy a végállomásig, aztán megfordul, s megy a másik végállomásig. Ilyen a kocsik élete — filozofál, hogy visszaadja a buta tréfát — ilyen az életük a kocsiknak, csak mennek, mennek mendegélnek, két végállomás között, olyan ez — teszi hozzá —, mint az utasok dolga, születnek, élnek, meghalnak, bölcső — koporsó, két végállomás. Csak az többe kerül, mint egy vonaljegy. — Rendben van — mondja az utas —, de ez a kocsi, amelyen most szerencsém van az ön helyeslése és jegyváltás mellett utazni, ez megy-e a végállomásig? — Szívesen adom rá a becsületszavamat — mondja a kalauz. Nézem embereimet, a tréfál- kozókat. Jól van. Emlékszem, sötét napokra, gyilkos tekintetekre, gyanakvásra, félelemre, pincehomályra, lélekhomályra. .Jól van most... 4. Színházban vagyok. Jelenet. Bejő egy fiatalember, bejő egy nő, szerelmesek egymásba. Tudjuk ezt. az előző jelenetekből. Most szakítani akarnak — szerelmesek szeszélye — de mi, a nézőtéren, tudjuk: dehogyis szakítanak, a szerelem forró. Sót: ahogyan ez törvény, megcsókolják majd egymást, itt, a nyílt színen, majd ezer néző előtt — noha a jelenet a darab szerint négyszemközt játszódik. De mégis előttünk ölelik át egymást, várjuk ezt, sőt elvárjuk tőlük. Any- nyira elvárjuk — a darabíró érdeme a várakozás felkeltése—, hogy a hátam mögött ülők egyike hangosan megszólal: — Na! Mint aki mondja: gyerünk, ne dacoljunk a végzettel. Mint aki azt mondja: ezt a csókot vártam, mert a színpadi szituáció már régen az enyém, tehát a csók is az enyém, vagy legalábbis nevemben adódik. Hátranézek: hát egy fiatalember a türelmetlen. Haja a szemébe lóg, mellette egy kislány, szőke. Ügy látszik, a közbeszólót nem kellene nógatni. Csók a színpadon. A fiatalember tapsol. A kislány is. Mindenki tapsol 5. Ropog a koksz a kályhában. Olyan a hangja a parázson táncoló koksznak, mint a gépfegyveré. Durr-papp, durr-papp, durr- d.r-dur... Csakhát a gépfegyver minden ropogása: bukás. Valaki felbukik, véresen, egy perccel ezelőtt még élt. Ezt is láttam már, az ember sok mindent megél. Durr! — nincs többé egy ember, durr! — nincs egy másik sem. A gépfegyvergolyó ostobán lár- mázik, a lárma embert eszilc. Durr... — ugrál a koksz a parázson. a szoba felme!eg«zik ettől a vidám uarándozástól.
