Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-21 / 275. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. november 21; Közeledik a vezetőségválasztás Tömegsportesoporiok szervezésével szélesítik a» Olajbányásznál a testnevelési és sportmozgalmat Mai sportműsor A fehér sport védelmében (Tudósítónktól) A Szolnoki Olajbányász SK-nál is lázas készülődés folyik a beszámoló és ve­zetőség újjáválasztó köz­gyűlés jó megszervezése és az 1966. évi sportprogram alapos előkészítése érdeké­ben. A jó előkészítés fel­tételei adottak. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének Köolaj- és Gázipari Területi Bizott­sága az MTS 1964. május 22-i (a testnevelés és sport további szélesítését célzó) határozata szellemében tett javaslatot mind a közgyű­lés előkészítéséhez, mind az elkövetkezendő évek sportprogramjának kialakí­tásához. Az egyesület el­nöksége élvezi a párt-, szakszervezet és KISZ-bi- zottságok, valamint a gaz­dasági vezetők megértő tá­mogatását is. Ez szükséges is, mert a Szolnoki Olajbányász SK elnökségére és tagságára Jóval nagyobb munka há­rul mint más sportkörre, hiszen területi feladatot kell ellátnia. Ez azt jelenti, hogy az Alföld területén a szolnoki, egri, orosházi, szegedi kirendeltségek, haj- dúszoboszlói olajbányászok testnevelési és tömegsport­mozgalmát is szervezni, irá­nyítani kell. Az Alföld hatalmas te­rületén dolgozó olajbányá­szok sportolási problémáit oldotta meg ebben az év­ben is az „Alföldi Olajbá­nyász Kupa”, melynek küz­delmeit 5 népszerű sport­ágban bonyolították le. Az elnökség a kupaküzdelmek további szélesítését tervezi. A minőségi sport mellett fő feladatnak tekintik a testnevelési és tömegsport­mozgalmat. Az MTE mód­szertani útmutatója felhasz­nálásával Szolnokon és vi­déken 4—4 tömegsportcso­portot szerveznek. Erősítik a tömegsportbizottságot, úgyszintén az elnökséget. Bátran támaszkodnak a szakszervezeti és KISZ-bi- zottságokra, igénylik támo­gatásukat a vezető, irányí­tó és a mozgósító munká­ban is. Az 1966. év sportprog­ramjában szerepel a szol­noki Tisza-ligetben létesí­tendő „Olajbányász-sport­telep” építkezésének meg­kezdése. Ehhez nagyarányú társadalmi munka szerve­zése folyik. A kirendeltsé­geknél szintén társadalmi munkával kispályákat léte­sítenek. Természetesen a tömegsportmozgalom mel­lett döntő feladatként sze­repel a minőségi szakosz­tályok fejlesztése és erősí­tése is. Az 1966. évi költ­ségvetést, versenynaptárt e feladatok megvalósításának figyelembevételével készíti el az elnökség. Az elmondottakból meg­állapítható, hogy a Szol­noki Olajbányász SK el­nöksége komoly programot ad a tagságnak. Hogy ez a program valóra váljon, ah­hoz viszont tettre kész, ne­hézséget és fáradtságot nem ismerő vezetőket kell a ve­zetőség újjáválasztása során a testnevelési és sportmun­kába bekapcsolni. Feltétle­nül olyan vezetőket, akik megtiszteltetésnek veszik megbízatásukat, szakmai és ideológiai szempontból kép­zettek. Magukra nézve kö­telező érvényűén elfogad­ják a párt sportpolitikai irányelveit és bátran hozzá­fognak a határozatok meg­valósításához. Közös mun­kával azon fáradoznak, hogy az Alföld területén dolgozó olajbányászok sportmozgalmát mind job­ban szélesítsék, erősítsék. Pázmány Kálmán Kosáriabda-villámtorna Szolnokon városi közép- iskolás kosárlabda villám- tornát rendeztek négy csa­pat részvételével A győ- gyelmet a Közgazdasági Technikum diákjai szerez­ték meg 10 ponttal, 122:99 kosáraránnyal, 2. Verseghy Gimnázium 10 pont, 135:118, 3. Gépipari Technikum 9 pont, 99:121, 4. Tisza-parti Gimnázium 7 pont, 110:128. Tömegsport a Dózsa-blubhan A BM dolgozói számára is megkezdődött a téli sportidény. A Szolnoki Dó­zsa SK Tisza-parti székhá­zában, a nagy létszámra való tekintettel már most megindultak az 1966. évi felszabadulási verseny se­lejtezői tekében, sakkban, kiegészítésül pedig biliárd­ban is. Tekében eddig tizenkét csapat (nyolc-nyolc fővel), sakkban pedig tizennyolc egyéni versenyző indult, de a jelentkezés december 25-ig folyamatosan megy. Hetenként két alkalommal gyűlnek össze a résztvevők, hogy eldöntsék, kik a leg­jobbak közülük. A versenyeket április 1—4. között a döntőikkel fe­jezik be, ahol már bekap­csolódnak a többi szolnoki fegyveres alakulat legered­ményesebb sakkozói és te- kézöi is. SAKKÉLET Rovatvezető: Dalkő Nándor 20. sz- feladvány (Kiss J.) a o c r e o >• Matt 2 lépésben­☆ Tál vagy Szpaszkij?... Napjainkban folyik a világ- bajnoki középdöntő utolsó párosmérkőzése Tál és Szpasz­kij nagymesterek között. A küzdelem éles és rendkívül izgalmas, — hiszen nagy a tét. A győztes 1966 folyamán párosmérkőzést fog vívni Pet- roszjan világbajnokkal. Bemutatjuk a párosmérkő­zés 1. játszmáját' Spanyol megnyitás Tál—Szpaszkij 1. e4 e5 2- Hf3 Hc6 3- Fb5 a6 4- Fa4 Hf6 5- (1-0 Fe7 6­Bel b5 7. Fb3 0-0 8. c3 d5 (8. ...d5 a Marshall-támadás be­vezető lépése, ahol sötét gya­logot áldoz támadás érdeké­ben) 9. ed H:d5 10- H:e5 H:e5 n. B:e5 c6 (11. ...Hf6 12. Bel Fd6 13- h3 stb- is- ismert folytatás) 12. d4 Fd6 (Leg­újabb analízis szerint 12- F:d5!? világos számára elő­nyös) 13. Bel Vh4 14 g3 Vh3 15- Fe3 Fg4 (15. ...Ff5 is szá­mításba jön) 16. Vd3 Bae8 (1?. ...f5 is szokásos) 17- Hd2 Be6 18- a4 Vh5 (18- Vfl Vh5 19. a4 ba 20- Ba4 f5-öt is tár­gyalják a tankönyvek) 19. ab ab 20- c4 be 21. H:c4 Fb4 22. Becl Fe2 23. Fdl... 23- ...V:h2+! 24. K:h2 F:d3 25. He5 Fb5 26. Fb3 BdS 27. Ba7 f6 28- H:c6! F:c6 (28- ...B:c6-ra 29- B:a8! Bcd6 30. Blc8 stb- jöhet) 29. Ba6 Kf8 30- Bac6 Bc6 31. B:c6 H:e3 32- fe Fd2 33- Fc4 F:e3 34- dó Fd2 35- Bb6 Ke7 36- Be6+ Kf8 37- g4 döntetlen. ASZTALITENISZ Női NB II: Szolnoki MÁV —OSC, Tisza-parti Gimná­zium, 9 óra. Férfi NB II: Jb. Lehel- Kőbányai Textil, Jászbe­rény, leánygimnázium, — 18.30 óra. BIRKÓZÁS NB II-es szabadfogású CsB, Szolnok, Járműjaví­tó, 9 óra. KÉZILABDA Férfi MNK: Szolnoki Ki­lián HSE—Martfűi MSE, Reptér, 10.45. Törökszentmiklós járási teremkézilabda bajnoksága, 8 óra. KOSÁRLABDA Női MNK: Szó. Vörös Meteor—Békési VM, Szol­nok, közg. techn., 11. Az országos ifjúsági ku­pa elődöntője, Szolnok, — közg techn., 9. VÍVÁS Országos III. osztályú női tőrverseny, Szolnok, Abonvi úti iskola, 9.30. LABDARÚGÁS NB n: Martfűi MSE— Miskolci Bányász, Martfű, 13.30, Magyar Z. Az intézet minden tanulója sportköri tag A jászberényi iparitanu­ló intézet sportköre a kö­zelmúltban tartotta közgyű­lését. Pápai István, a sport­kör elnöke beszámolt az elmúlt két év munkájáról. A legörvendetesebb — mondotta —, hogy a sport­köri tagok száma 846-ra emelkedett, vagyis ma már az intézet valamennyi ta­nulója tagja a sportkörnek. Ebben az esztendőben kü­lönösen jó eredményt ér­tek el az atléták és a fiú kézilabdázók. Utóbbiak a megyei kö- zésiskolás bajnokság dön­tőjében az ötödik helyet szerezték meg. A közgyű­lés határozata szerint a jö­vőben minden elsős és másodikos tanuló résztvesz a Kilián Testnevelési Moz­galomban. A sportkör tagjai és a testnevelő tanárok társa­dalmi munkában vállalták, hogy alkalmanként a vá­ros általános iskoláiban foglalkozásokat tartanak. — Vezetőségválasztásra is sor került. Ennek során a tag­ság további bizalmat sza­vazott a jelenlegi vezetők­nek, és néhány új taggal erősítette meg a vezetést. Szolnok Járás labdarúgó­bajnokságának végeredménye 1. Tiszajenő 10 6 2 2 20:11 14 2. Besenysz. 10 6 1 3 12:11 13 3- Nagykörű 10 5 2 3 15: 9 12 4- Mezőhék 10 4 3 3 9:11 11 5. R-újfalu 10 3 0 7 13:19 6 6. Tiszavárk-10 3 0 7 12:20 6 R-falva II. 14 9 2 3 29:21 20 T-földv. II. 14 9 0 5 35:11 18 Vidéki viszonylatban me­gyénk sportélete meglehe­tősen sokrétű, ezért késztet csodálkozásra az a tény, hogy a nyári sportágak együk legszebbje, a kitűnő testedzést, jó szórakozást nyújtó „fehér sport”, a te­nisz, miért hiányzik csak­nem teljesen? Erről beszél­gettünk Deák Zoltánnal, a megyei tenisz szakszövetség elnökével és Szőke József­fel, a Szolnoki Dózsa te­nisz szakosztályának veze­tőjével Eltűntek a pályák Szavaikból kiderült, hogy néhány évvel ezelőtt Szol­nokon és a megyében is el­fogadható tenisz-élet zaj­lott, jónéhány pályával, több népes szakosztállyal. Elsősorban a MÁV-ot keil megemlítenünk, mely jó hírnévnek örvendett, s öt pályával rendelkezett. 1962- ben azután az egyesület úgy határozott, hogy kibő­víti a sporttelepen lévő uszodát. Ezt úgy hajtották végre, hogy a tenisz-pályák egyik napról a másikra el­tűntek, hajléktalanná vál­tak a teniszezők, edzési le­hetőségeik pedig jóformán semmivé váltak. Akkoriban a Szolnoki MÁV-szakosz- tály jelentette úgyszólván a megye minőségi teniszsport­ját, kiesésük komoly vesz­teség volt hát Megtudtuk, hogy Martfűn is hasonló volt a helyzet, ahol ugyancsak élénk te­niszélet folyt a két pályán, mintegy harminc verseny­zővel. Azonban a kézilab­dázók birtokba vették a jól ápolt pályákat. így az ad­digi munka kárba veszett, lévén, hogy megszűntek a további lehetőségek. Az:án a Vegyiművekben is teni- szezgettek már, ugyancsak két 'pályán, melyek helyén ma — buszmegálló van. Mi hát most a helyzet? Maradt pálya és néhány teniszező Kisújszálláson, Jászberény­ben, s a Szolnoki Vörös Meteornak a bank udvarán egy szabálytalan méretű pá­lyája, no meg a Dózsa- pálya. Sikerülhet az újjáéledés A fent elmondott, lesújtó tények ellenére sem egé­szen elszomorító a helyzet? úgy tűnik, ismét fellendülő­ben van a megye tenisz­sportja. Mindenekelőtt di­cséret illeti a Szolnoki Dó­zsa vezetőségét, hogy el­kezdték tenisz-szakosztá­lyuk fejlesztését, még hozzá elég nagy létszámmal, ha volt is lemorzsolódás. Rá­adásul csaknem teljesen el­készült második pályájuk is, jelentősen nőttek hát lehetőségeik. A szakosztálynak fele­fele arányban körülbelül negyven tagja van jelenleg, köztük néhány jóképessegű versenyző is. Országos szín­vonalat elérő teniszező azonban sem náluk, sem másutt Szolnok megyében nincs. De mód nyílik rá, hogy esetleg legyen. Mert új pálya épült a Kilián HSE-ben, van aztán Mező­túron is, befejezés előtt áll a szolnoki Tüdőkórház parkjában. De még több kellene, lehetőleg 4—5 egy­más mellett, például a Ti- sza-ligetben (szó is esett már hivatalos helyen erről)? Mert a tenisz felvirágoz­tatásának első feltétele ez volna. És ha pálya van, könnyebb megkedvelteim? népszerűsíteni a fiatalok között a sportágat, s a tö­megből előbb-utóbb minő­ség is kikristályosodik. Ak­kor pedig már lehet ren­dezni a versenyeket, először városi, megyei szinten, ké­sőbb talán sikerül feljebb kerülni, kapnánk esetleg rendezési jogot valamilyen alsóbb osztályú országos bajnokságra. Ezt esetleg összekapcsolnák egy érde­kesnek ígérkező röp-, kézi­vagy kosárlabda-találkozó­val, vasárnap, szép időben nyilván sok nézője lenne. Ez megkönnyítené a propa­gandamunkát, anyagilag is javítana a helyzeten, hiszen az eddigi támogatás min­denképpen kevés arra, hogy valójában teniszsportról be­szélhessünk Szolnok me­gyében, vagy akár csak számíthassunk is arra, hogy lesz. De ha a megyei és városi TS komolyan kezébe ve­szi a dolgot, bizonyára si­kerül zöldágra vergődni — a fehér sportban. S. A. TÓSZEGI GÉPÁLLOMÁS 1965. december 1-éo megkezdi a Zetor SOLI típusú traktorok nagyjavítását a Szolnok megyei mezőgazdasági üzemek és egyéb vállalatok részére. — A javításokat gépenként 13 napos határidővel vállalja. — Igényeket: TÓSZEG GÉPÁLLOMÁS címre kérik bejelenteni. KERESZT REJTVÉNY MTA Vízszintes: 1. A 140 éve ala­pított Magyar Tudományos Akadémiának a Nyelv- és Irodalomtudományok. vala­mint az Agrártudományok osztályán kívül az alábbi leg­fontosabb osztályai működ­nek- (Folyt- a függ. 13. es 8- sz- sorokban.) 13. Az alkotás egyik formája. 14. Bénulás. 15- Fém- 16. Sonka. 18- Sze­szesital. 20- A változó csilla­gok egyik típusa. 21. Cipeli- 23. A mai Angliát lakó kelta nép tagja- 25- Fehérnemű. 26. Folyó- 27. Ócskaság. 28. Visz- sza- zamat. 29- Dunántúli né­pi hímzés. 31. Kevert: iron. 32. Pest megyei község, de női becenév is. 33- Semmire- kelő, hitvány. 35- Kicsinyítő képző. 37- Szín. 38. Növény- támaszték. 38- Latin ellenté­tes kötőszó. 40- Fehérszőrze- tű ember, vagy fehér tollú madár. 42. Labdajáték. 43. Közelkeleti állam lakója- 45- Belga iparváros. 46. A függ- 34-ben említett költő ismert hősének névbetűi. 47. Széj­jelszed. 48- Délceg- 50. Üdítő ital- 51. Figyelmeztet. 52- Európai nép. 53. Kötőszó- 54. A függőleges 12. sz- fordí­tottja- 55. A MTA első elnö­ke. aki 1826-ban 30 ezer köte­tes könyvtárát az Akadémiá­nak ajándékozta- 56. ...ha­gyományai (Kármán József műve). 57. Testrész- 58. Ze­neszerzőnk, az MTA tagja volt. 59. Kímél- 61. Fosztó­képző. 63- A Lett főváros egykori neve. 64. Téli sport­eszköz­Függőleges: 2. Kezelni, gyó­gyítani. 3- Kossuth-dljas iró (Sándor). 4. Csillag — ango­lul. 5- Éra keverve. 6. Gép­kocsik országjelzése. 7. LH. 9. Ez évi- 10. Közterület- 11- Előd. 12. Állóvíz- 17- Költő (József, 1843-1921). 19. Elemi csapás. 21. Az Allatkert egyik kedvence. 22- Mennyiséget fejez ki- 23. Főzelékféle. 24. Női név- 26. ...remete; Kos­suthot nevezték így, szám­űzetése idején. 29. Férfinév. 30. Ilyen a jó víz- 34. Köl­tőnk. 1865-től 12 évig az Aka­démia főtitkára volt. 36. Tönkretesz. 41. Inzultál- 44. A nagybőgő ismert magyar virtuóza (Aladár). 46- A ja­pán császár címe. 48. A Ken­nedy elnök elleni merénylet színhelye volt- 50- írószer. 52- Névutó. 53. Harapni- 55- Morzejelek. 56. Hamis- 56- Szóösszetételekben: élet- 60. Római hatos- 62. Nógatás. 63. Azonos római számok. Beküldendő: a vízszintes 1. függőleges 13, 8, 34, vala­mint a vízszintes 55 és 58 so­rok megfejtése. — Beküldési határidő: november 25. Múltheti rejtvényünk he­lyes megfejtése: ,,A fasizmus minden maradványát eltün­tetjük a Föld színéről, meg- védjük a békét”. Könyvet nyert: Merk Ist­ván, Jászberény. (A könyvet postán küldjük ei.) Szolnok megyei Néplap REJTVÉNYSZEL VÉNYÉ, 1965- november 21.

Next

/
Thumbnails
Contents