Szolnok Megyei Néplap, 1965. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-21 / 275. szám

1965. november 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Délután obiak mellett... EXPORT HANCULA1 Kicsi ház néz egy ablaká­val az utcára. Szürke már a délután, és csípős. Sötét fel­legek hozzák a havat, de még nem esik. öregember ül egyedül a kis földes szobában, ponto­san az ablak mellett. Néz egykedvűen kifelé az üve­gen, amelyen reggelenként már jégvirágok nyílnak. De délutánra elhervadnak, s kilátni az utcára, a járóke­lőkre. Addig terjed a világ, idős Szilágyi István szövet­kezeti nyugdíjas világa. — Igaz, ha elunja itt a néze­lődést, a jégcsapokra tér át, amelyek ott csüngnek az eresz alatt, hosszú, meg­nyújtott alakjuk sokszor az embert juttatja eszébe. Az embert, aki majdhogy úgy növekszik, mint egy-egy jégcsap, de úgy is fogy el. tehetetlenül, ha megenyhül az idő, beköszönt az öreg­ség. Önmagát juttatja eszé­be, a szélütött, beteg kezet, lábat, a tehetetlenséget, — ami rárakodott már tavaly ősz óta. De a jégcsapokat is csak akkor látja, ha feláll a székről, tesz néhány lépést, az pedig fáradságba kerül, megerőltetésbe, fájdalomba. Igyhát leginkább ül a szé­ken, közvetlen az ablak előtt, s a napok eltelnek fölötte. Kicsi, földes a szoba. Ka­napé, sifon, ágy, s lámpa is lóg a falbavert szögön. És üres a szoba. Mert maga van naphosszat idős Szilád gyi István. Reggel elmegy a szövetkezetbe felesége és az este veti haza. Néha jön az unoka, kedveskedik, az Atyának, s ettől felvidul. Akkor a legjobb. — Ügy öltöztet az asz- szony, etet is. Ha felemeli a karomat ordítani szeret­nék. Annyira fáj. Hatvan éves idős Szilá­gyi István. Megfáradt a munkában. A nincstelen- ség, a napszámoskodás, a gond, a cselédeskedés ha­marabb öregíti az embert, öt is. Akkor is, ha a föld­osztás négy holdat jutta­tott neki, mindjárt a grófi Midből, a legjavából. —- Nem volt nekünk föl­dünk, az apámnak se. Cselédeskedésböl éltünk. Balogh Béláéknál szolgált le az apám egyfolytában ti­zennyolc esztendőt, öreg béres volt, első béres. Mi­kor kiesett kezéből a mun­ka. odajött hozzánk. Kinek kell az öregember semmi nélkül? Mert az uraság semmit se adott neki. Él­jen, ahogy tud. Aztán, ha megunta apám, elment a testvéremékhez. Megélt ná­lunk, így élt, de kegyelem­kenyéren. Az öregember hosszú szünetet tart beszéd köz­ben. Hiába, nem úgy vélek- szik már, mint fiatalabb korában. Nehezebben for­málódnak a szavak is, las­san áll össze a mondat. Az átszervezés idején lé­pett be a közös gazdaságba, s ma a tiszasasi Rákóczi Tsz-től kapja havonta a 260 forintos nyugdíjat. A közös gazdaságban kétszáz­nyolc nyugdíjast tartanak nyilván, s közülük tizen- egvnek, mivel alapítótagok, felemelték, jobban mondva kiegészítették a havi járan­dóságot 500 forintra. Ebben az esztendőben 267 ezer fo­rintot fordítottak szociális és kulturális alapra, az ösz- szeg 80 százalékát szociális megsegítésekre, rendkívüli segélyezésekre használták fel. — Amíg a nyugdíj mel­lett éjjeliőrösködhettem a szövetkezetben, nem is volt baj. Dehogy a szél ért., be­teg ember lettem. Akkori­ban beszélni se igen tud­tam. Nem hagyott cserben a közös. Pénzt adtak, vala­mi rendkívüli segélyt. Ki gondolta volna? Egyszer­esek jött a szociális bizott­ság, megnéztek mindent, kérdezgettek és tán ők in­tézték a pénzt. Idős Szilágyi Istvánnak Öt hónapig havonként 150 forintos rendkívüli segély! szavaztak meg a Rákóczi Tsz-ben. Kővár' .-tol nyolc hónapon át 100 forintot ka­pott havonta. Ácsai Sán- domé 200 forintot és Gebei — Az „osztrák“ szivacskabát János ugyancsak 200 forin­tot vehetett kézhez. — Öregek napját is tar­tottak — szól ismét az öregember. — Meghívtak mindenkit, aki meg nem tudott járni, elvitték kocsi­val. Kaptam meghívót, akarja látni? De nem me­hettem. Ni.... tudok én mái úgy enni, az asszonynak kell segíteni szájamhoz az ételt. Bort meg világ­életemben nem ittam. Ha­nem, tudja, azért vártam. Vártam, észreveszik-e, hogy nem vagyok ott? Már jó este volt. de váriam. Egy­szer aztán Fábiánná elhoz­ta a paprikást. Ügy tisztelt meg bennünket a közösség. Finom volt, igazán finom. Hallgattunk. Kint már nagy pelyhekben hull a hó. Télnek is kell lenni. — A nyár jobb — emlí­tem. — Jobb. A nyár minden­képpen jobb. Nem szeretem a telet. Talán mert, hogy ilyen hótt-beteg vagyok. Ismét csend van. Tudom, hogy a nyárra gondol. A nyárra, amikor a búzát hozták. Mert minden esz­tendőben, cséplés után bú­zát is kap fejadagként in­gyen minden nyugdíjas, a szociális alap terhére. Ott ültek kinnt, a Gálfi Imre házánál. Tori Károly, A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság gépműhe­lyében pénteken este ősz­hajú, barázdált arcú embe­rek ültek a fehér asztalok mellett. Nyugdíjbavonuló munkatársaikat búcsúztat­ták a műhelybeliek. A kér­ges munkáskezek zavartan fogták az átnyújtott virá­gokat, a megbecsülés és a szeretet szimbólumát. A ti­zenhét idős szakit búcsúz­tatók hangsúlyozták; csak megköszönik munkájukat, de nem búcsúznak el vég­leg nyugdíjasaiktól. Remé­lik, szabadidejükben is be­TúltePesíti bevételi tervét a töröUszent­a bénakezű, Szentesi Lajos és ő. Valamennyien öregek, tehetetlenek, nyugdíjasok. Még javában tartott a nyár. Beszélgettek. Komó­tosan, ráérősen. Adták egy­másnak a szavakat, s ültek a napsütésben. Egyikük hirtelen megszólalt. — Hozzák a búzát! Kocsival hozták. Idős Szilágyi István felesége és a veje is jött segíteni, be­hordani a kamrába. — Ballagtam hazafelé Mire ideértem, már a kam­rában volt. Még a libákat is elfelejtettem. Mert hét libám volt, őriztem őket u nyáron. A búza ott áll még a zsákban, a kamrában. Ha majd őrletni viszik, kér az öregasszony igát a közös­től és úgy viszik el a ma­lomba. Akkor majd ismét kicsoszog idős Szilágyi Ist­ván a szobából, megnézi, hogyan rakják a szekérre. Áll majd a faluszéli kis ház előtt, s várja vissza a szállítmányt. Várja tü­relmesen, hiszen ebben a korban már hozzászokik az ember az ilyenhez. És ak­kor is, és most is, a nyárra gondol, a hét libára, be­szélgetésekre, örömöt-hozó kocsizörgésre. látogatnak a jól ismert műhelyekbe és továbbra is tanácsokat adnak fiatal munkatársaiknak. A Tisza-parti gimnázium diákjainak köszöntő műso­ra után megkezdődött a beszélgetés. Emlékszel?... Ásványrárónál, a madocsai gátakon, Mohácsnál, János- hidánál. A sok árvizet át­élt gépszerelők, lakatosok, esztergálvosok és gépkocsi- vezetők kissé megilletődött hangon emlékeztek küzdel­mes munkájuk fontosabb állomásaira. Igaz, ők csak közvetve védték embertár­saik vagyonát, de ha a gé­pek jól működtek, ugyan­úgy örültek, mint azok, akik még idejében megerő­sítették a gátakat — Meg lehetett érteni a tagság hangulatát — mond­ta Garamvölgyi Mihály, a szolnoki Vöröscsillag Ruhá­zati Ktsz elnöke. — Az eiső félévben egyáltalán nem dolgoztunk exportra, de még belföldi megrendelé­sünk is csak szűkösen volt. Pattanásig feszült a húr--­— Azután jött a hetedik hónap és minden jóra for­dult? — A második félév első hónapjai okozták csak az igazi gondokat. — Nem az volt a legfon­tosabb, hogy munlcához, mégpedig exporthoz jutot­tak? — Az igaz, de ez egy­szersmind komoly termelés­növelést is igényelt. Ho­gyan fogunk napi 1600 öl­töny helyett kétezret gyár­tani? Ez volt a nehéz lec­ke. Nehezítette a dolgun­kat, hogy a nyugatnémet rendelés tiszta gyapjúszö­vetből készült, s tudtuk, hogy az 58,27 forintos napi átlagbérből nem lehet ki­jönni. , — De végülis minden megoldódott. — A helyzet kulcsa az öltönygyártó szalag dolgo­zóinak, jobban mondva az ott dolgozó Lakatos Ignác szocialista brigádjának a kezében volt. A visszaemlékezést Laka­tos Ignác mondta el: — Higyje el. először én is azt mondtam, hogy ez nem megy... — Azután? — Azután egy kicsit el- szégyelltük magunkat. Mi az, hogy nem megy?! Ilyen nincs, összedugtuk a koba­kokat és... — És? — Átszervezés, rábeszé­lés, meggyőzés... Volt itt minden. Azután ment. Több is, mint kétezer. Körmendy Ferenc üzem­vezető: — Olyanok ezek az em­berek, hogy most már ők jönnek a javaslatokkal. így csináljuk, így lesz jobb, figyelje meg, Feri bácsi, így menni fog a kilencven. Nagyszerű munkatársaim ők. Ez a Lakatos-brigad m-g lelke az egész zakós szalagnak. De a „nadrágo- sok” is szervezkednek már. ők is szocialista brigádot akarnak alakítani. Jó példa volt a Lakatosék hozzáál­lása. De nézzék meg a szi­vacskabátos részleget is. A ktsz megbízást kapott osztrák bérmunkára. Step­pelt bélésű szivacsba’ilono- <cat gyártanak. A műhely­ben Bakos László csoport- vezetővel beszélgettünk: — Különben mit szól hoz­zá? — kérdezte büszkén, az „osztrák” szivacskabátra mutatva. — Gyönyörű — mond­tam. — Ne féljen, majd vásá­rolják odakint derék hon­fitársaink, mint kiváló kül­földi árut. Mi csak mos üv­günk, amikor valaki di­csekszik, hogy ezt nézzé­tek... Mutattak már nekem olyan „osztrák” orkánt is. amit mi varrtunk. A „szépművészeti mú­zeumban”, ahogyan a ktsz- ben a vasaló részleget be­cézik, Eresei János levasa- lóval beszélgettünk: — Mint a pille, próbálja csak fel — biztatott. — Ne is fájdítsa a szíve­met — mondtam. — Jövőre valószínű már belföldre is gyártunk ebből a szép felsőkabátból — mondta az üzemvezető. Mióta exportra termel­nek, az ORKISZ a napi 58,27 forintos bért 60,50 forintra emelte, méghozzá az év ele­jétől visszamenőleg. Azután a célprémium is jelentős. Minden egymillió forint ex­port túlteljesítés után 80 ezer forint. Megy a munka, óriási lendülettel. A máso­dik félévre előírt 4 290 f'OO forintos exporttervet már október végéig 95 százalék­ra teljesítették. — bognár — Menyhárt Sándor és Négyesl Imre, a szolnoki Ingat­lankezelő Vállalat dolgozói javítják a meghibásodott radiátorokat a városban. Sz. L. I, Tizenheíen e búcsúztak... 7. Hogyan épíéketliető a vállalatok, tevékenysége? miklósi Alkotmány Tsz A törökszentmiklósi Alkot­mány Termelőszövetkezetben örömmel néznek a zárszám­adások elé. — A szövetkezet ugyanis várhatóan majd há­rom millió forinttal feieli meg saját bevételi tervét- Eb­ből az állattenyésztés ad fél­millió forint többletet, de elsősorban a növénytermesz­tők kukorica- és árpaterme­lési sikerének köszönhető a jó eredmény. A szövetkezet hatszáz hol­don termelt őszi árpát és 13 mázsás átlagtermést vártak róla. A termés sokkal na­gyobb lett, húsz mázsa a holdankénti hozam. Ugyan­csak szépen termett a kuko­rica. s így az Alkotmány Tsz gazdái ötven vagon többlet- abraktakarmánnyal dicseked­hetnek. ElliészBK az Idei oktatási év statisztika ía A Művelődésügyi Minisz­térium statisztikai osztályán most összegezték a tanévele- ji felmérés adatait. Az össze­állításból kitűnik, hogy az 1965—1966-os oktatási év­ben 1413 512 gyermek ta­nul 6036 általános iskolá­ban. Első osztályba 161 537- en iratkoztak be, ez a tan- köte’ezettség 98 8 százalé­kos teljesítését jelenti. Va­lamelyest javult a váltako­zás aránya: az általános iskolákban ugyanis az elő­ző tanévben 100 osztály­teremre 141 tanulócsoport jutott, most 139, A javak munka szerinti elosztásának elve nemcsak a dolgozó egyénekre, ha­nem a termelő kollektívák­ra is vonatkozik. Amelyik vállalat jobban dolgozik, annak a többinél nagyobb anyagi és erkölcsi elisme­résben kell részesülnie. A kérdés az: hogyan, minek alapján dönthető el, melyik vállalat dolgozik jobban? A vállalati tevékenység értékelése a szocialista nép­gazdaságban mutatószámok alapján történik. Ilyen mu­tatószám a termelési érték — az előállított termékek árösszege —, az egy órára vagy egv főre jutó terme­lési érték, a költségszint — az összes költség a termé­kek árösszegének százaléká. bán —, a nyereséghányad. A nyereség a termékek ár­összegének százalékában, — egves kiemelt cikkek ter­melésének mennyisége, az exportterv teljesítésének százaléka, az elsőosztályú termékek részaránya stb. A vállalati tevékenység komplex — együttes — megítélésére általában ter­melékenységi mutatók szol- célnak. Nvnlc-tfz évvel ez­előtt még általános volt az a vélemény, hogy a válla­lati munka termelékenysé­ge akkor nő, ha növekszik az egy órára vagy az egy főre jutó termelési érték. Ez a mennyiségi szemlélet következménye volt: minél többet termelni minél ki­sebb létszámmal. E mutató nem érzékelte az olyan je­lentős gazdálkodási ténye­zőket, mint az anyag- és energia-megtakarítás, a se- lejtcsökkentés, a minőség javítása; de igen érzékeny volt olyanokra, amelyek tu­lajdonképpen nem jelentet­tek termelékenvség emel­kedést. Ilyen tényező volt például a gvártmány-össze- tétel változtatása a kisebb munkaigényű termékek ja­vára, a kooperáció bővíté­se, vagy — szélsőséges eset­ként — a rejtett minőség­rontás is. A későbbiekben mindin­kább figyelembe vették az összes ráfordítást. A mun­ka termelékenységét növe­li, ha a termék előállításához az eddiginél kevesebb anya­got, energiát, szerszámot stb. használnak fel. Ekkor a vállalati tevékenység érté­kelésének alaoia — már a vállalati költségszint. illetve a vállalati nyereség lett. Ez még mindig a mennyiségi szemlélet vonásait tükröz­te. A költségszintet úgy le­het csökkenteni és a nye­reséget növelni, hogy a vállalat növeli a termékso­rozatok nagyságát is. Bár e mutatókat minőségi muta­tóknak nevezték — mivel az egész vállalati tevékeny­ség minőségét célozták ve­lük kifejezni —, hatásuk­ban mégis a mennyiségi jel­leg dominált. Ma már nem vitatható, a munka termelékenysége nem korlátozódik csupán a munkaigényességre, a költ- sésszintre, hanem ennél jó­val tovább terjed. A mun­ka termelékenysége akkor is javul, ha emelkedik a termékek átlagminősége, a termék összetétel szerkeze­te pedig a korábbinál job­ban alkalmazkodik a szük­ségletekhez. Az utóbbi egy­két évben céltudatosan ke­ressük azokat a módszere­ket, amellvel a vállalati komnlex mutató ezekre a minőségi, arányossági té­nyezőkre is érzékennyé te­hető. Az új gazdasági iránvító rendszer kialakítására vo­natkozó elképzelések a mi­nőségi és az arányossági követelményeket helyezik előtérbe. Olvan ár- pénz­ügyi és hitelrendszert kí­vánnak kiépíteni, amelyek a jobb minőségű, a szűk keresztmetszeteket feloldó vállalati tevékenységet előnyben részesítik. A vál­lalati tevékenység komplex megítélésének alapjává a nyereséget kívánják tenni. Növelik a vállalatok önál­lóságát, csökkentik a köz­ponti tervutasítások részle­tességét, arra törekedve, hogy a piaci viszonyok vál­tozása — az árcsökkenésen vagy emelkedésen keresz­tülhasson vissza a vállalati tevékenység gazdaságossá­gára. Amelyik termék kor­szerű, jó minőségű, azzal a vállalatnak az átlagosnál több nyeresége legyen. Ha egy vállalat rátér olyan cikk termelésére, amelyik­ben nagy a belföldi keres­let vagy viszonylag olcsón állítanak elő egységnyi de­vizát. akkor ebből a ter­melői kollektívának anvagi haszna legyen. A többlet- nyereség egy részét ugyanis az átlagbér növelésére le­het felhasználni. Eddig bizonyos mutató­számok alapján a felügye­leti szervek ítélték meg a vállalati tevékenységet, s ez a megítélés szükségsze­rűen tartalmazott bizonyos szubjektív elemeket is. Ez­után szeretnék, ha a nyere- ségi mutató objektív minő­sítést adnak, s a vállalatokat központi beavatkozás, ad­minisztratív utasítás he­lvett főként az egves ter­mékek árának alakulása ösztönözné a helyesebb ter­melői és felhasználói ma­gatartásra. A munka termelékenysé­gének korszerű értelmezésű foenlma a gyakorlatban Így kellően érvényesülhetne Dr. Pirityl Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents