Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-20 / 196. szám
ltW. augusztus 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Aratás domborműben A Művelődésügyi Minisztérium munkája, elismeréseként, a Népművészet Mestere kitüntetést adományozta Borsós Géza mezőtúri fazekas népművésznek, A kitüntetést augusztus lián adták át Budapesten. Figyelem a kezét. Szemmel alig észrevehető mozdulatokkal alakítja a korongon pörgő agyagot. Egyik ujjával csak épphogy érinti, és mint a virágke- hely nyílik szét a váza szája, egy finom kis szorítás, és karcsún szökik fel a dereka. Magamban azt számítga- tom, vajon hányszor perdí- tette meg Borsós Géza lába a korongot ez alatt a közel 50 esztendő alatt, amióta fazekas. Az előbb kijavított, mert népi kerámikust mondtam. — Fazekasságot tanultam. Mindig is így mondták régen, én is csak így nevezem. Csak most perdítette meg újból a korongot, amikor bejöttejn, a beszélgetés kedEgy boldog család körében A szolnoki futsz kórus kitüntetése Szerda este Varga Illés, a MÉSZÖV elnöke átadta a Szocialista Kultúráért kitüntető elismerést a szolnoki fmsz kórusának. Kodály, Bartók, Bárdos, a dallamok szétáradnak a teremben. Negyven dalos próbál Buday Péter karnagy széles mozdulattal vezényel. Az asztalon piros drapéria, mögötte néhány szék, egy kisasztalon magnetofon, szokatlan berendezés a próbához. A próba sem megy olyan simán, mint máskor, az ajtó felé néznek, ahol nemsokára belép a MÉSZÖV és a járási fmsz több vezetője, hozzák a szép zománcozott csillagot és a műanyagtokba rejtett oklevelet. Hétéves munkát után kitüntették a kórust. Sokan vannak az indítók közül is, de sok a fiatal, az egy-két éves tag. Ennek a kórusnak vonzereje van. Amikor más énekkarok sorra szűnnek meg, vagy súlyos személyi nehézségekkel küzdenek, a szolnoki fmsz égisze alatt egy izmos, ösz- szetartó és szilárd együttes aratja sikereit. Jelvények és oklevelek, zászlók és serlegek mutatják a kórus életútját. 1960 Balatonfü- red, dalosversenyen siker, 1964-ben az országos minősítő dalostalálkozón ezüstkoszorús minősítés. És közben és azóta is üzemi hangversenyek, politikai ünnepségeken, társadalmi ünnepségeken való részvétel. Szeretik őket, hívják mindenfelé; A siker titka: a jó hanganyagon és a jó vezetésen kívül elsősorban az az intenzív belső nevelőmunka, melyik, nyugodtan kimondhatjuk, — ritkaságszámba megy öntevékeny együtteseinknél. Havonta zenei félóra, ahol a zeneirodalom legkiválóbbjaival ismerkednek, közös kórushallgatás, a hangversenyekről nem maradhatnak el a kórus tagjai. Állandó vendégek a Damjanich múzeum kiállításain, klubestjeiken ki mit tud vetélkedők folynak az egyes szólamok közt. A vendégek csendben figyelik az ünneplő dalosokat és jólesően érzékelik azt a hallatlanul közvetlen, baráti légkört, amely az együttesben uralkodik. Véleményünk szerint nem is csoda, ilyen tartalmas, belső élet szükségszerűen termeli ki a barátságot, az egymáshoz tartozás érzését. Most felállnak a kórus tagjai, mindegyikük kezében borospohár, koccintanak a sikerre, és az eljövendő feladatokra, az esztergomi dalostalálkozóra és októberben a lengyel turnéra. Aztán folytatódik a próba, mert nincs megállás, a sikerért meg kell dolgozni; — ht — Tanfolyamok és tanulságok A nyár folyamán Jász- apátin és Martfűn tartották a különböző népművelési jellegű továbbképzéseket. Hét bentlakásos tanfolyamon kapták meg eligazításukat, illetve készültek fel vizsgájukra a tiszteletdíjas művelődési otthon igazgatók, a népművelési ügyvezetők, a klubvezetők, a népi táncosok (második és harmadik évfolyam) végül a színjátszó rendezők és az irodalmi színpad-vezetők. A különböző irányú tanfolyamok néhány általános tanulság levonását is lehetővé tették. Az első ilyen tanulság: feltűnően nagy a fluktuáció. Igen sok helyen ennek anyagi probléma a rugója. A tiszteletdíjas otthonigazgatók éppen úgy 3—400 forintot kapnak, mint évekkel ezelőtt. Ugyanakkor a munkájuk megsokszorozódott a televízió bevezetésével és a népművelési munka differenciálódásával. A tsz népművelési ügyvezetők sokhelyütt még azt a csekély egy-kétszáz forintot asm kapják meg, ami pedig a rendelet szerint járna nekik. Még ennél is nagyobb baj azonban a gazdasági vezetők sokhelyütt hiányos szemlélete, amely szerint a népművelési ügyvezető amolyan „megtűrt" ember. Az utóbbi két évben százhúsz klubvezetőt képeztek ki. ezeknek csak elenyésző százaléka dolgozik már ezen a szakterületen. Hogy ez a kérdés mennyire égető, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a járási és városi művelődési osztályok által kijelölt ötven hallgató közül mindössze tizennégy jött el a tanfolyamra. Pozitív tapasztalat Is bőven akad és ez a tanfolyamon résztvettek hallatlanul lelkes, elmélyült munkája és az előadások magas színvonala. Ebben az évben példásnak mondható a tanfolyamok megszervezése is. Külön elismerést érdemel a martfűi és a jászapáti művelődési ház vezetőinek munkája, amely- lyel lehetővé tették a tanfolyamok zavartalan lebonyolításéit — ht — Vendéglátó televízió véért félbe hagyta a munkát. A mesterséget Szentesen tanulta ki, 1930-ban szabadult. 1938-ban jött Mezőtúrra, a szövetkezetnek alapító tagja. — Ma nem úgy dolgozunk, mint régen. Akkoriban, ha egy kemencére valót kikorongoltam, magam is díszítettem, magam égettem. Most csak korongotok. Nagy hozzáértés kell ehhez a munkához. — Ügy tudom, hogy tervez is. — Néha, ha kedvem van, azért most is festek. Itt ki- korongolom és odahaza dolgozom rajta tovább. A szövetkezetnek rendszeresen tervezek újabb darabokat, ami zsűrizésre kerül, és ha elfogadják, sorozatban gyártjuk. — Az előtte lévő kész darabokra mutat. — Ezek is mintára készülnek. Hat ebből a hasasabb formájúból, hat a másikból. A forma régi, csak a díszítése lesz új. — Meg lehet-e számolni, hogy hány új edényt, dísztárgyat tervezett már? — Sokat. Nagy idő ám ez a 15 év is, amióta a szövetkezetben vagyok. — Talán mégis akad olyan közöttük, amelyik különösen emlékezetes maradt. — 1959-ben készítettem egy nagy vázát a Vörös Hadsereg születésének 40. évfordulójára. Az OK1SZ pályázatán első díjat nyertem vele. Nem mázas volt, hanem tiszta vörös, doin- borművekkel díszítettem. Aztán 60-ban csináltam egy hozzá hasonlót, az aratást ábrázolja. — Az is pályázatra készült? — Nem, csak úgy. Ked- v.m volt hozzá. Az aratást ábrázoló nagy váza most a mezőtúri ta- nácsháza nagytermében van, de ezt csak később tudtam meg. Akkor ott a korong mellett Borsós Géza utol- szó szaval ragadtak meg bennem: ....csak úgy. Kedv em volt hozzá.” Ezen gondolkoztam még akkor is, amikor újra pörögni kezdett a korong. Azt hiszem, csak ez avat valakit igazán foglalkozása mesterévé. Rideg Gábor A nyilvánog televízió különböző változataival talál, koztunk az utóbbi időben. Ilyenek: a klub-televízió, ahol műsor után megbeszélték a látottakat (János- hida), a van-de-nem-kell televízió (a művelődési ház ős a kisiparosok klubja Tószegen), az ez-is-kell televízió, ahol a tévé-nézés mellett még egyéb klubélet is van (Dimitrov Tsz művelődési háza, Karcag). És így tovább: a csak-ez-kell, ahol semmi más nem érdekli az embereket, ha megkezdődik a tévé-adás. a csak-szerel- meseknek, ahová csak párosán illik bemenni. Van még: nincs-de kellene, most-éppen rossz, átjáróház-, betekints- és még sokféle nyilvános televízió. Mindenütt megvan a sajátos hangulat, helyi szokások alakulnak ki a nyilvános tévé-nézéssel kapcsolatban. Tiszavárkonyban a művelődési ház tévéderengésf s nagytermében négyen ülnek. De szemben a kis utca másik oldalán fényes az eszpresszó. Oda is benézünk. Látjuk, hogy csak az előtér fényes. Bent a nagyobbik helyiségben vagy húszán ülnek — s nézik a televíziót! Radics Rudolffal, a szolnoki vágóhíd dolgozójával és Buczkó Ernő kőműves kisiparossal beszélgetünk a műsorokról. — Általában itt nézem a tévét — mondja Radics Rudolf. — Várkonyon ez a legkellemesebb hely, itt szórakozunk a haverokkal. Kár. hogy sör nincs — hát akkor bort iszunk. Kellemesebb itt, mint a kocsmában. Bár azt mondják, hogy ez is sokszor olyan, mint a kocsma. — Szeretem a folytatásos műsorokat, a Kitüntetések A művelődésügyi miniszter elvtárs a Szocialista Kultúráért jelvénnyel és oklevéllel tüntette ki Kópiás Sándort, a szolnoki járási tanács népművelési előadóját, Pápai Mihályt, a Hazafias Népfront művelődési ügyekkel foglalkozó munkatársát és dr. Varga Károly tanárt, a tiszaföld- vári helytörténeti múzeum vezetőjét színházi. közvetítéseket, sportversenyeket. A bűnügyi sorozat most már gyengül. Buczkó Ernő a könnyűzenei közvetítéseket szereti, tánczenét, operett muzsikát. — A művelődési háznak nincs büféje? — kérdezzük Szabó Jánosné üzemvezetőt. — ■ Nincs. Ha ott valami rendezvény van, mi zárórameghosszabbítást kapunk. Egyébként télen is inkább nálunk nézik a tévét, mert ott hideg van. — Ez sokkal kellemesebb hely... — buggyan ki Radics Rudolfból az őszinte szó. — Népszerű a tévében a Ki mit tud, az operett, a sportműsorok... — mondja Szabóné. — Én persze nem igen tudom nézni. Úgy hallottam, nemsokára elviszik tőlünk a tévét. Es a tószegi cukrászdából is... Várakozásunkban tehát nem csalódtunk. A nyilvános tévé egy új változatát fedeztük fel: a vendéglátó tévét. Benézünk újra a művelődési házba. Míg itt harmincra emelkedett a létAz évenként októberben megrendezésre kerülő múzeumi hónapot az idén is sok értékes kiállítás, előadás és rendezvény teszi emlékezetessé az egész megyében. Szolnokon és a megye többi városában és egyes községekben is mintegy 18 kiállítást rendeznek. A kiállítások bemutatják a megye múzeumainak új szerzeményeit, köztük a legutóbbi ásatások során előkerült értékes leleteket. A múzeumi hónap során mintegy húsz előadást tartanak a megyében. A régészeti, helytörténeti és néprajzi előadások mellett szám, ott háromra csökkent. Arról is hallottunk, hogy a művelődési házat nemsokára renoválják és külön tévé-szobája lesz. Az lesz- ez meg van. És nem rosszul van. Máshol is tapasztaltuk, hogy az új eszpresszók kisebb-nagyobb községekben bizonyos klubjelleget öltenek. (Például Tiszasa- son, ahol szintén tévét terveznek felállítani. Kun- szentmártonban. ahol könyvet is lehet vásárolni.) Mindenesetre előnyösebb a presszó klub-jellege, ahol könyv, feketekávé és tévé van, mint a kocsmáé, ahol főleg szeszesitalt fogyasztanak és a kártya megy. Jó irányítással, gondos vezetéssel (s ebben a művelődési szervek segíthetnének a vendéglátóiparnak) nem lesz az ilyen eszpresszó „olyan, mint a kocsma”. Végülis: miért ne legyen tévé az eszpresszóban is meg művelődési házban is? Meglehet, hogy elsősorban utóbbi helyre való a tévé — de Tiszavárkonyban ehhez az elsőbbséghez az erkölcsi jogot a művelődési ház nem szerezte meg. — Lőrinc — különös érdeklődésre tarthatnak számot a külföldi múzeumok élményszerű ismertetései. A vetélkedőkkel egybekötött ifjúsági napok a fiatalokat hozíák közelebb a múzeumokhoz. A - délelőtti tárlatvezetések anyagából állítják össze a kérdéseket, melyek a délutáni szellemi vetélkedőkön elhangzanak. A győztesek értékes könyvutalványokat kapnak. A múzeumi hónap értékes programjának újdonsága lesz a termelőszövetkezetek kiállítással egybekötött tapasztalatcseréje. A Szolnok megyei múzeumok mezőgazdasági tudományos felmérő munkával segítik a termelőszövetkezetek fejlődését. Famunkós emlékmű Gazdag programmal rendezik meg megyeszerte a múzeumi hónapot Tizennyolc kiállítás — Előadások külföldi múzeumokról — Tsz múzeumi nap A mai fiatalok Ravaszkás mosolyú, ba- júszos kis öregember ballag a sínek között. Néha- néha megáll, és félrehajtott fejjel hallgatja, melyik vágányról is indul a vonat Budapestre. A hangszóró útmutatásai alapján, jobb kezében egy demi- zsonnal ballag vonatjához; A háromliteres bütykösről nehéz eihinni, hogy súlyától billeg az öreg. Nagynehezen átmegy a vágányokon és a szerelvény mellett álló kalauzhoz fordul: — Kalauz úr, e-ez a vonat megy a Telekibe? — kérdezi kissé „nyújtva” a szavakat. A kérdezett mosolyogva válaszol: Szabó László szobrász- művész készíti a szolnoki famunkások sztrájkmozgalmának emlékére felállításra kerülő impozáns domborművet. A dombormű ötalakos kompozíciója hatásában, — az életnagyságnál alig valamivel nagyobb m-i-etei ellenére is — monumentális. Nem mindennapi szobrászati feladatot kellett megoldania a művésznek, hogy a szigorúan síkban tartott űgurák a plasztikusság tökéletes illúzióját adják, hiszen a térábrázoláshoz a valóságban szinte kizárólagosan csak két dimenzió állt művészi elkénzelése szerint rendelkezésére. Az erőteljesen hangsúlyozott vonalritmuson kívül a hátsó felület megmozgatásával a statikus, gesztusaikban is leegyszerűsített figurák kompozícióját dinamikussá, feszültségben is gazdaggá tette az alkotó. Képünkön a művész már az utolsó simításokat végzi a dombormű gipsz változatán, amelyet a zsűri is elfogadott. 1— rideg — — Nem kérem, ez a Garaira megy. A bácsika egy pillanatra meghökken, majd elmosolyodik: — Á, az a piac, nem a pályaudvar — mondja, majd még mindig mosolyogva, fejét csóválva mormogja: ezek a mai 9^ tál oki
