Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-04 / 156. szám
A SZERENCSE RÁ A 7 " HUMORA Egy fiatalember, akinek még alig serked a bajusza, várakozott a borbélynál. — Sokat kel] még várnom? — kérdezte türelmetlenül. — Azt vélem, még várhát két-három évig. ♦ — Hol voltál Charles? Régen láttalak. — A Riviérán. — Kéjutazás? — Nem. Nászú, * — Nem szép dolog, hogy barátodat Tommyt, az ökölvívót távollétében cse- pülöd. — Miért, te mernéd a jelenlétében? * A haladás Az orvos a beteghez: — Lefekevés előtt mindig egyék valamit. — De doktor úr, leg- “ Az két hónappal ez- utóbb azt mondta, hogy előtt volt. Van magának lefekevés előtt ne egyek fogalma, hogy mit fejlődött 6emmit. azóta az orvostudomány? — Ilyen szép időben nekem nincs kedvem dolgozni! — Nekem sincs, csak én erőt vettem magamon és keresztrejtvényt fejtek. A NAGY KINCS —...? — Szálljon le! Mától fogva maga lesz az anyag- beszerző, mert annak motorral kell járni! — naUó főnök!... A repedés nem nagy, mégsem bírok tovább menni! Pedagógia az utcán A papa kíséri a fiát az utcán. A gyerek megátalkodik egy kirakat előtt s bejelenti igényét egy 350 forintos futballra. A szülő nem áll kötélnek s erővel továbbhúzza fiacskáját a csábító sportszerüzlettőlj mire az borzalmas visításba fog. — Csillapodj. Pista — mondja az apa. — ... Pistu- kám, nagyon kérlek, csillapodj... Mögöttük jött egy tanár, akinek nagyon tetszett az apa módszere. Meg is széli, tóttá. — Látja, kedves uram* így kell bánni a gyerekkel ez a korszerű nevelés, önnek ragyogó pedagógiai érzéke van. — Bocsánat — felelte az apa. — Én nem a gyereket csillapítom. A Pista én vagyok. 4OOOOOCK»OOCKXXX>CXXXXXXX)OOOOOOOOOOOCX»OOOOOOCOOOOOOCX>OOOOOOOOOOOOOOOOC)OOOOOOOC)ro w Köszönöm, hogy elolvassák... (( A társadalom vigyáz reánk ezért van sok óva-intő tábla: Mit szabad és mit nem szabad, ha betartjuk szabályokat: köszönet és hála! Eléd tűnik bárhol is jársz, italboltban, tejivóban, eszpresszóban. Tekinteted a falakon: ámulsz-bámulsz S közlik veled írásban — nem szóban: i,Ne szemetelj!” — „Ne lármázz!” — „Ne ugrálj!” villan feléd sok neonfényes tábla. Ám fordulat jön: a tejivóban ez áll: „Köszönjük, hogy vigyázott a tisztaságra!” Ez a mondat szivbemarkol S az utcára könnyes szemmel lépek, Egy csepp kávé, morzsa le nem hullott! És ezért egy kis büszkeséget érzek! Kedvenc tejivómba emelt fővel jövök, Félliter kávéra, szeretek is idejárni... Mert tudom azt, hogy jó kávéra igen, de hálára nem kell itten sorbanállni. De mi lesz később más helyeken, ha e mondat népszerű lesz, elterjed széles körben? Járókelő — jövő-menő társadalom egy szép napon majd erre döbben: Átkelőhelyen, minden oldalon tábla áll: „Köszönjük, hogy szerencsésen átérkezett!” Alföldiben asztalon egy tábla így: „Köszönjük, hogy ma oly jól étkezett’’ Táblák milliói lepik el életünk egét, tudom ebből majd ezer is akad Csapatunknak: a MÁV-meccsen: „Köszönjük, ha netán a labda a hálóba akad” Fodrásznál: „Köszönjük, hogy ma borotválkozott” Mellette kisebb: „Köszönjük a borravalót!” Temetőben: „Köszönjük, hogy elpipázott” Űton-útfélen köszönik a halált s valót... Tavasszal az őszt — télen a nyarat, Mindenki köszön, mindenki hálás! A bíróságon is e táblát látod „Köszönjük, hogy ebből nem lett válás” Moziban egy magyar filmnél elszunyókálsz? Ijedten ébredsz, s a vásznon egy tábla: szemed dörzsölöd... Káprázat? Nem: „Hogy egyáltalán itt volt, köszönet és hála!” Fáradt vagyok én is, elmúlok majd egyszer de újak születnek! A halál már ide is ért; S fejfámon e tábla fog a szélben himbálózni: „Köszönjük, hogy ...khm, hogy egyáltalán élt!” 4 szenvedélyes sakkozó MAGYAROS VENDÉGSZERETET
