Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

1965. Július 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 „Evek — nyeregben" Szovjet tábornok könyve a magyar internacionalistákról Legendák és valóság Iván Kuc Bugyonnij híres lovashadseregének veteránja, részt vett a pol­gárháború, majd a Nagy Honvédő Háború harcai­ban. Neve Magyarországon sem ismeretlen: Kuc tábor­nok a Debrecen és még százötven magyar telepü­lés felszabadításáért vívott harcok hőse. Könyve fiatalkori élmé­nyeinek leírásával kezdő­dik: Iván Kuc ifjú korá­ban Szamarkandban gépla­katosként dolgozott. A vá­rosban akkoriban sok ha­difogoly élt, így barátko­zott össze a későbbi tábor­nok több magyarral is. A vörösgárdisták soraiban szintén vállvetve harcolt sok magyarral: Tankusics Sándor fegyverkováccsal, egy Gábris nevezetű hu­szárral, valamint Farkas Béla, Tóth József, Kovács János közlegényekkel, akik annyi hadifogoly társuk­kal együtt beálltak a Vö­rös Hadsereg éppen szer­veződő egységeibe. Nehéz idők voltak azok; a polgárháború évei. Szovjet-Turkesztánt gyűrű­be fogta az ellenség, s el­vágta Moszkvától. Élelmi­szerhiány lépett fel, s ke­vés volt a tüzelő, a ruha­nemű, kevés a fegyver. Ilyen körülmények között bizony nem volt egyszerű dolog a Vörös Hadsereg egységeinek felállítása és kiképzése. A katonák ki­válogatásában és kiképzé­sében igen nagy szerepük volt a kommunista inter­nacionalistáknak. Székely József, Magyar Béla, Bócz Károly és a többiek áldo­zatos munkát végeztek. A könyv szerzője maga is részese és szemtanúja volt az eseményeknek, — amelyekről szenvedélyesen tudósít. Különösen meleg szavakkal elmékezik meg arról, miként viselték ma­gyar barátaik az oroszok­kal, üzbégekkel, tadzsikok- kal, tatárokkal együtt az igen-igen kegyetlen harcok megpróbáltatásait. Hősi na­pok történetei peregnek előttünk: a vörösgárdisták győztes harcai a fehérek ellen a Fergánai völgyben, a Zeravsan hegyeiben, Bu- hara sivatagos vidékén. 1920 telén Iván Kuc osztaga azt a feladatot kapta, hogy számolja fel Szaid Ahmed-Hodzsa — baszmacs-bandáját, amely a zeravsani szorosba vette be magát. „Minél feljebb igyekeztünk a kanyargós hegyi ösvényeken, annál mostohábban bánt velünk a természet. Az esőzéseket hamarosan hófúvás váltot­ta fel. Lábunk alatt: sikos jégpáncél, amelyen minden lépésünk az utolsó lehetett volna. És akkor egy sebes­folyású hegyi folyón kellett átkelnünk, de se híd, se gázló!” így kezdődik annak az ütközetnek a leírása, — amelyben különösen kitün­tette magát Tankusics Sán­dor szakasza. Iván Kuc lovaskatonái 1920 végén a Dél-ukrajnai frontra érkeztek. A ma­gyar internacionalisták itt résztvettek Mahno bandái­nak szétverésében. Kuc tábornok könyvén dolgozva, sok érdekes ada­tot gyűjtött magyar bará­tairól, akik közül sokan életüket áldozták a polgár- háború ütközeteiben. Má­sok túlélték a harcokat, de hazatértük után Magyar- országon börtönbe vetették őket. Az egykori fegyver­társakból ma már csak ke­vesen vannak életben. Ök igen nagy segítséget, adtak a szerzőnek a polgárhá­ború turkesztáni esemé­nyeinek felelevenítésében. Hogyan alakult az „Évek — nyeregben?” hő­seinek sorsa? Bócz Károly a polgár- háború után hazatért Ma­gyarországra. Újpesten la­kott, — mondja Kuc tábor­nok. — Lecsukták, egy évet töltött börtönben, de sike­rült megszöknie, átjött a Szovjetunióba. Sok éven át felelős beosztásban dol­gozott, jelenleg nyugdíjas. Magyar Béla szintén a Szovjetunióban maradt. — Katonai akadémiát végzett és hosszú ideig szolgált a Vörös Hadseregben. Béres János leszerelése után had­történetet tanított. Jelen­leg ő is nyugdíjas. Iván Kuc tábornok to­vábbra is tartja a kapcso­latot magyar bajtársaival. — Tavaly Magyarországon járt, találkozott Debrecen és más városok, falvak lakosaival: olyan helyeken, ahol annak idején lovas katonái a hitleristák mö­göttes területein harcoltak az ellenség ellen. Kuc tá­bornok aktív tagja a Szov­jet-Magyar Baráti Társa­ságnak, amelynek vezető­ségébe is beválasztották. — örülnék neki, ha a magyar internacionalisták­ról szóló könyvemet a ma­gyar fiatalok ugyancsak olvashatnák — mondja a tábornok. — Hadd tudják meg, hogyan harcoltak apáik és nagyapáik a szovjet emberekkel váll­vetve a forradalom győ­zelméért. Hadd tudják meg, milyen mélységesen hittek az én magyar barátaim hazájuk szebb, örömtelibb jövőjében. V. Gorbacsov A z elmúlt hónapokban egyidőben több író is jelentkezett olyan művel, amelynek hőse hitéhagyott, korrupttá, gerinctelenné vált kommunista. Olyan emberek elzülléséről, tra­gédiájáról szóltak ezek az írások, akiknek a sorsa, különösen csokorba szedve őket és sorozatban tálalva — ahogyan ezt folyóira­taink tették — azt a gon­dolatot keltette: jogos a szocializmus féltése a fri­zsidertől, a személyautótól, általában a jóléttől, mert ez szüli a rangkórságot, a rangkórság a visszaéléseket, a korrupciót, a bűncselek­ményeket. E hősök közül a legbecsületesebb is leg­feljebb addig jutott, hogy megtorpanva ezen az úton egy pisztolylövéssel oldotta fel életének konfliktusát. Az ilyen irodalmi művek, egy társadalmi jelenség torz, hibás visszatükrözései. De — miközben élesen tilta­kozunk a mi társadalmi va­lóságunk torz, hamis ábrá­zolása ellen — nem tagad­hatjuk, hogy léteznek olyan jelenségek, amelyek alapul szolgáltak a fenti hibás kö­vetkeztetések levonásához. Ezúttal egy kicsit többről van sző, mint amikor azt mond­juk, minden legendának van valami igaz magva. Bátrabban, sűrűbben — vagyis mindig ott és akkor, ahol és amikor találkozunk velük — magunknak kell szembenézni ezekkel a je­lenségekkel azért, hogy az igaz magból ne legendák keljenek, hanem nagyobb hibákat, vagy éppen tragi­kus bukásokat megelőzve, mindannyiunk számára hasznos tanulságok. Érthe­tetlen, de úgy tűnik, néha félünk az ilyen feladatoktól. A Központi Bizottság irányelvei, amelyek az MSZMP néhány időszerű ideológiai feladatáról szól­nak, tartalmazzák ezt a tömör megállapítást: „A ka­pitalizmus eszmei öröksége mai viszonyaink között fő­ként a kispolgári ideológia mélyen gyökerező és széles­körben fertőző hatásában él tovább”. A „széles körben fertőző” meghatározás utal arra a régi igazságra, hogy a párttagság nem él társadal­munkban áthatolhatatlan fallal körülvéve, ellenkező­leg, nap mint nap ki van téve a legkülönbözőbb ide­ológiai, világnézeti hatások­nak, közötte a kispolgári- ság fertőző vírusainak. E gy vitára utalok. A szemináriumon az osztályharcrőL szóló témá­nál, néhány elvtárs szívó­san védte azt az álláspont­ját, miszerint nincs már nálunk kispolgári osztály, ezért tehát a kispolgári magatartás sem létezik. — Amit mi ennek nevezünk, az valami új dolog — mondták. Űj társadalmi je­lenség, amely a szocialista fejlődés mai szakaszán, _ an­nak bizonyos hibás vonásai­ból (túlzott liberalizmus, túl nagy demokrácia, az anyagi érdekeltség túlzott ki'hangsúlyozása, a munkás­hatalom pozícióinak^ bizo­nyos mértékű feladása — és hasonlókat értettek alatta) származik* H asonlít ez a felfogás ahhoz, amit az idézett irodalmi művekben is talá­lunk, amikor az írók vele­jéig kispolgár hősüket funk­cionáriusként, kommunista vezetőként ábrázolják mint­egy illusztrálva: ide jutnak a forradalmárok, bizonyos mai — szerintük társadal­munkra ma általában jel­lemző — körülmények között. Ezeknek a tévedéseknek az oka, a társadalmi tudat és a társadalmi lét viszo­nyának túlságosan leegy­szerűsített értelmezése. Az a szellemi szegénység, amely a marxizmusból né­hány axiómaszerű alapigaz­ságot ismer, de kissé bo­nyolultabb kérdésfeltevés esetén már nem képes el­igazodni. Ez esetben azt nem értik meg ezek a vul- gármaterialista szociológu­sok, írók, botcsinálta filo­zófusok, hogy a kispolgári magatartás — vagy annak térhódítása — nemcsak a kisárutermelés viszonyai között, a jelenleg is, vagy a közelmúltban kisáruter- melést folytató emberekre jellemzően található meg. Még pontosabban: a kis­polgári magatartást eseten­ként azoknak a körében is felfedezhetjük, akik osztály­helyzetüknél fogva nem tartoznak, nem is tartoztak soha a kispolgársághoz, akiktől társadalmi helyze­tüknél fogva joggal várhat­nánk a munkásosztályra jel­lemző szocialista gondolko­dást, magatartást, A fenti jelenségeknek ta­lán az is az oka, hogy mos­tanában kevesebbet beszé­lünk arról, tulajdonképpen milyen is a kispolgár. Pe­dig tudjuk róla: történel­mileg kialakult szerepe sze­rint gazdaságilag és társa­dalmilag egyaránt a lehető Pozitív hősnek nevezzük azt a figurát, aki drámáink­ban, filmjeinkben a szocia­lizmusért harcol, minket képvisel A pozitív hős pompás fickó természetesen és íróink esztétáink jóvol­tából egyre tökéletesebb lesz. Eszközben bizonyos változásokon is átmegy, mert aki fejlődik, az válto­zik is. A pozitív hőssel eleinte az volt a helyzet, hogy túl jól sikerült. Olyannyira esz­ményi lett, hogy a néző nem. tudott magára ismerni benne. Illetve önmagát még csak felismerte hőseiben, de a szomszédját már semmi­képpen sem. Nem jó, ha n pozitív hős ennyire pozitív hős — aggályoskodtak az okos szakemberek, és a hős­ből elhagyták a hősiességet, színpadjainkon akkoriban a harmadik felvonásban ez a kötelező párbeszéd hang­zott el: — És nem féltél? — kér­dezték a hőstől, miután tet­tét véghezvitte. — De igen! — felelt büsz­kén, s még a térdét is re. zegtette, hadd lássa min­denki, nem azért hős ő. mert hős, hanem mert na­gyon fél. így született meg drá­máinkban a pozitív gyáva alakja, akinek gyávasága lelkes csodálatot keltett. Csak egy baj van vele. Túlságosan jelentős volt a tetteiben is meg az egyéni­ségében. Nem jó, hogy aki minket rendkívüli dolgokra serkent, ennyire rendkívüli legyen — aggályoskodtak az okos szakemberek, s ag­gályaikat tett követte. így született meg a pozi­tív hős újabb változata, a pozitív szürke, aki annyira jellegtelen volt és jelentek- telen, hogy amikor bejött a színpadra, azt hittük, ki­ment. Nagyon jó figura volt ez a pozitív szürke, csak egy baj volt vele. Szürke, szür­ke, de sajnos, van esze! — aggályoskodtak az okos szakemberek, s mégse jó, hogy aki a pozitív tudatot képviseli, ennyire tudatos legyen, így született meg a pozi­tív hős újabb változata, a pozitív balga, akinek min­denkinél kevesebb esze volt, és mindenkinél több hite. Csak hitt, csak hitt a maga szent naivitásában amiközben környezete böl­csen kételkedett. Nagyon jó figura volt ez a pozitív balga, ha csak ki­nyitotta száját, máris mo­solyogni kellett. Ám a hi­bák nála is kiütköztek. Túl­ságosan erős volt a politi­kai érdeklődése Nosza, el­vették a politikumát, és maradt egy biliárddákó a kezében. Két felvonáson át csak kontrafalsot csinált mandinerrel, de amikor a harmadik felvonásban jöt­tek szólni, hogy fúrják a szocializmust, letette a dá­kót és elmondta a nagy mo­nológot. olyan nyelven, hogy a néző azt hitte. Fülig Jimmyt látja viszont a P. Howardtól. Nagyon kedélyes figura volt a pozitív dumás, csak egy baj volt vele. Duma ide, dákó oda, túlságosan erős az osztály ösztöne! — aggá­lyoskodtak az okos szakem­berek, és nem jó az, ha egy osztályt olyan ember védelmez, aki ezzel az osz­tállyal kapcsolatot érez. El­maradt tehát az osztályösz­tön, megmaradt a nemi ösz­tön. Hősünket most már csak az izgatta, hova fe­küdhetne. mert abban az ágyban, ahová akart, spé­ciéi már ketten feküdtek. Ez a figura már cseppet sem volt pozitív, hiszen mindent lefaragtak belőle, Unnál pozitívabb volt az író, aki negatív művéhez pozitív nyilatkozatot tett. így álltak a dolgok a leg­utóbbi időkig, amikor kide­rült, hogy nem kell búsul­ni, pozitív hős nem vész el, csak átalakul. Színpadon is, moziban is találkozhatunk már vele, az új változattal, amely nem restell ismét ro­konszenves, sőt vonzó len­ni, és eszméit nyíltan meg­hirdetni, és nem vívódik, mert nagyon is következe­tes, és nem együgyű, sőt nagyon is eszes, és nem bukdácsol, mert minden si­kerül neki. Mi tagadás, túl­ságosan is eszményi figu­ra ez Mert megjelent nálunk a pozitív maszek. Eddig ugyan úgy tudtuk, hogy mi vezetjük őt a szo­cializmusba és nem 6 min­ket. és csak a nyakkendőn­ket vesszük tőle, az eszmé­nyeinket nem, de íróipk. esztétáink folyvást kísérle­teznek, és a pozitív hős fej­lődése — be kell látni — nem állhat meg. Nem is áll meg a fejlő­dés. De megáll az ember esze. ....................mm...m.m. .......... ........ ............ K omlós János: Pozitív hős nrmmmn ............................................. ie glabilisabb réteg. Felfelé kacsingat folyton, de ten­denciáját tekintve mégis állandóan lefelé csúszik. — Helyzete bizonytalan, s ez magatartásában a félelem, a gerincteienség, a felelős­ség alól kibúvás, a tömeg­ben való névtelen feloldó­dás vágyaként jelentkezik. Eszményképe, hogy egy gépezet egyszerű csavarja legyen, s ha a gépezet rosz- szul működik, azokra hárít­hassa a felelősséget, akik megkonstruálták, beindítot­ták. Vagy ha éppen a gé­pezet jól működik, nagyzo- lással, önteltséggel verhesse a mellét mondván: pont ő az a fogaskerék, amely nél­kül leállna az egész gépezet. T ermészetes dolog, hogy változott körülmények között — amikor már szinte teljesen felszámolódott a gazdasági alapja — más formában jelentkeznek a kispolgáriság fenti, általá­ban jellemző vonásai. De annyira nem változhat meg, hogy fel ne ismerjük: az apolitikusság, a közügyek­től való elzárkózás, a ma­gánélet bástyád mögé való visszavonulás, az irtózás mindentől, ami újat, a meg­szokottól eltérőt jelent, te­hát kizökkent a kényelme­sen berendezett gépezet fo­gaskerék-rendszeréből — mind megannyi mai jele a kispolgári gondolkodásnak. Mindezek alapmotívuma ma sem más, mint a kispolgár örök vágya az elért pozíció stabilizálására, mintegy biztosítékrendszert kiépíten­dő a lecsúszás veszélye el­len. Kispolgáriság ez akkor is, ha — uram bocsá’ — egy munkásból lett vezető, vagy funkcionárius szemlé­letében, életfelfogásában ta­pasztaljuk a nyomait. És hová tegyük a bürok­ratizmust, a döntés felelős­ségétől való félelmet, a kollektív vezetés jelszava alatt, az értekezletek labi­rintusába való menekvést, a „ne szólj szám”, vagy „én is elnézem, nekem is elnézik” elméleteket, a sok­szor már tűrhetetlenül bosz- szantó liberalizmust? Bi­zony mindezek eredője a kispolgári gondolkodásmód­ban kereshető. Mintahogyan az individualizmus is az, amelynek gyökere nem más, mint az egyén és társada­lom viszonyának kispolgá­ri felfogása. És a szerzés- vágy is, amely bizonyos fo­kozatokon keresztül hará- csolássá, arra alkalmas po­zícióban pedig a hatalom­mal való visszaéléssé, jog­talan anyagi előnyök ki­ügyeskedésévé, nem egy esetben bűncselekmények elkövetésévé fajulhat. Nyilvánvaló dolog, hogy a kispolgári életszemlélet talaja, gyökere, a kisáru­termelés megszűnőben van, bár nem lebecsülendő ma­radványai még megvannak. De maga a kispolgáriság létezik, s polipkarokkal ra­gasztódig, kötődik hozzá jelenlegi életünkhöz. U tánpótlása bőven van még a kispolgári gon­dolkodásnak. Nem utolsó sorban a nyugati életforma, életszemlélet beáramlásának megnövekedett lehetőségé­re gondolok itt, amely óha­tatlanul velejár az egyéb­ként helyes és a békés egy­más mellett élést szolgáló külpolitikánkkal. Ezek a gondolatok, ame­lyek inkább csak a kérdé­sek megfogalmazását tar­talmazzák, azok részletes kifejtése. megválaszolása nélkül, azt célozzák, hogy szükség szerint, s az adott helyen, következetesebben lépjünk fel a kispolgáriság ellen. Csak így előzhető meg az is. hogy később le­gendák szülessenek. Mert a legendák ellen fellépni már nehezebb. Varga József Bokros László: Halász

Next

/
Thumbnails
Contents