Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-31 / 179. szám

t SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP IMS. JÚlltIS SÍ: Sekou Touré vezetésével guineai párt- és kormány­küldöttség érkezett Budapestre Sekou Tourénak, Guineai Demokrata Párt főtitkárá­nak, a Guineai Köztársaság elnökének vezetésével pén­teken délelőtt Budapestre ér­kezett a Guineai Köztársa­ság párt- és kormánykül­döttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának és kormányának meghívására látogatott ha­zánkba. A guineai államelnök ha­zánkban még nem járt, csupán 1960 szeptemberé­ben átutazóban töltött rö- videbb időt a Ferihegyi re­pülőtéren, Sekoku Touré magyarországi tartózkodása idején találkozik párt- és állami vezetőkkel, tárgya­lásokat folytat a kőt orszá­got kölcsönösen érdeklő kérdésekről, s előrelátható­lag hétfőn utazik el ha­zánkból. A fogadtatás alkalmából a Ferihegyi repülőtér fő­épületének árbőcam ma­gyar és piros-sárga-zöld gunieai nemzeti lobogó len­gett. Az épület homlokza­tán üdvözlő felirat köszön­tötte a neves afrikai állam­férfit. A betonon már jóval az érkezés hivatalos idő­pontja előtt ezrek gyűltek össze a fiatal afrikai or­szág delegációjának kö­szöntésére. Sugárhajtású va­dászgépek kíséretében tűnt fel a küldöttség IL—18-ás különrepülőgépe a Ferihegyi repülőtér fölött, majd 11 óra 20 perckor a repülőtér épülete elé gördült. A gép atjajában feltűnt Sekou Touré államelnök és moso­lyogva integetett az egybe­gyűlteknek; a guineai ál­lamfőt és a delegáció többi tagját nagy taps, éljenzés fogadta. A budapestiek guineai és magyar zászlócs­kákat lobogtatva köszöntöt­ték a vendégeket. A guineai párt- és kor­mányküldöttség fogadására a repülőtéren megjelent Ká­dár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára, Kállai Gyula, a kormány elnöke, Fock Je­nő, a kormány elnökhe­lyettese, a Politikai Bizott­ság tagjai. Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, a Politikai Bizottság póttagja és Kis­házi Ödön, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke. Jelen volt a fogadtatásnál a kor­mány több tagja, közéle­tünk számos ismert szemé­lyisége. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja, s el­jöttek a vendégek üdvözlé­sére a Budapesten tanuló guineai és más afrikai diá­kok képviselői. A repülőgépből kilépő vendégeket a magyar párt­ós állami vezetők szívélyes, baráti kézszorítással üdvö­zölték. Felcsendültek a guineai és a magyar him­nusz hangjai, majd Sekou Pénteken délután az or­szágházban megkezdődtek a magyar—guineai tárgya­lások. _ Magyar részről a tárgya­láson résztvett Kádár Já­nos, a magyar küldöttség vezetője, továbbá Kállai Gyula, Kisházi Ödön, Púja Frigyes, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága. külügyi osztályának vezetője, Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese, Karádi Gyu­la, a külkereskedelmi mi­niszter első helyettese, dr. Rosta Endre, a ■ Kulturális Kapcsolatok Intézetének ügyvezető elnöke — a kül­döttség tagjak Touré — Kállai Gyula és Kisházi Ödön társaságában — ellépett a díszegység sorfala előtt. Úttörők virág­gal kedveskedtek az afrikai vendég knek, akik ezután megismerkedtek a magyar kormány tagjaival, a diplo­máciai képviseletek vezetői­vel, szeretettel köszöntötték az afrikai diákokat és a budapesti dolgozókat. Az ünnepélyes repülőtéri fogadtatás befejező aktusa­ként a díszszázad díszme­netben vonult el a vendé­gek előtt. majd Sekou Touré és a küldöttség tag­jai magyar államférfiak társaságában gépkocsiba szálltak. Az autókaraván fehér bukósisakos motoros­rendőrök díszkísére'ében indult el a város felé. Se­kou Touré nyitott gépkocsi­ban ült, s amerre a gép­kocsisor elhaladt, ezrek és ezrek üdvözölték az afrikai államfőt, aki szívélyesen viszonozta a budapestiek köszöntését. (MTI) Guineai részről a tárgya­láson részt vett Sekou Touré, a guineai küldött­ség vezetője, Béavogui Louis Lansana külügyminiszter. Keita, Famara, Erdős-Gui- nea miniszteri rangú kor- ' mánybiztosa. Camara Da- mantang. az Elnöki Hivatal belügyekkel foglalkozó osz­tályának főigazgatója", a Guineai Demokrata Párt Politikai Bizottságának tag­jai, továbbá Fofna Karirh. a gazdaságfejlesztési mi­nisztérium .l. államtitkára, Maurice Camara, Guinea budapesti nagykövete. Sekou Fiatal korában törzsének vénei azt mondták Sekou Tourénak: „Negyven éves leszel és mindenkit magad köré gyűjtesz”. Amikor ti­zenötéves korában Conak- ryban, az akkori Francia- Guinea fővárosában alkal­mi munkásként kereste ke­nyerét, nem gondolt erre, s még akkor sem, amikor 22 éves létére a szakszerve­zeti mozgalom egyik kiváló : szónokaként bekapcsolódott a politikai küzdelembe. — Harminchatéves korában, 1958 bán pedig beteljese­dett a vének jóslata. — A francia kormány által meg- 1 tervezett francia közösség feletti szavazáson Sekou Touré, már a guineai ön- kormányzat vezetőjeként arra hívja fel az afrikaia­kat, hogy szavazzanak „nem”-mel, s ezzel füg­getlenséget választják. Néhány héttel a válasz­tások előtt De Gaulle Co- S nakryba látogatott. Nyugat- | Afrika többi francia gyar­matán ünnepelvyf fogadták, Sekou Touré viszont ezek- . kel a szavakkal fogadta a francia elnököt: „ön csak 1 a francia uralmat kívánja ezzel az alkotmánnyal fenn­tartani. Mi inkább vagyunk szabadon szegények, mint rabságban gazdagok”. — A francia elnök meglepettsé­gében nem tudott mást mondani: „ha a szeptember 28-i szavazáson az ország elveti az alkotmányt, en­nek nem lesz akadálya”. Sekou Touré kor- ' m vet­te ezeket a szí, t, és „nem”-re hívta a guineaia- kat, akik óriási többséggel követték a felhívást és 1958 októberében Guinea függet­len köztársaság lett. Azóta csaknem hét esz­tendő telt el, s az elefánt, amelyet Sekou Touré a Guineái Demokrata Párt jelképévé választott, egy­más után gyűrte le a gyar­mati múlttól örökölt nehéz­ségeket. A két és fél mil­liós Guinea népe „emberi beruházással”, azaz ingye­nes társadalmi munkával látott hazája újjáteremté- séhez, utak, vízvezetékek, ipartelepek építéséhez. Gui­nea tervszerűen fejleszti bauxit-termelését és feldol­gozóiparát, megteremtette első technikai főiskoláját. Ebben a tevékenységében jelentős támogatást kapott a szocialista országoktól, mindenekelőtt a Szovjet­uniótól. Lehetőségeinkhez mérten népköztársaságunk is hozzájárul az új Guinea építéséhez. Geológusaink, vízkutatóink, s más szak­embereink népes csoportja működik közre a guineai országépítésben. Conakry és az egész ország autó­buszközlekedését Ikaruszok- kal bonyolítják le, de még a guineai labdarúgás fel­lendítésében is közremű­ködnek magyar szakembe­rek. Népünk barátsággal kö­szönti Sekou Touré elnö­köt, a Guineai Köztársaság harcokban erősödött elnö­két, Afrika függetlenségé­nek kiváló harcosát. Elnapolták a görög parlament ülését Athén — (MTI) Pénteken, magyar idő szerint 18 órakor a többszö­rös rendőrkordonnal körül­vett görög parlamenti épü­letben, amelynek közelében többszáz tüntető próbált áttörni a rendőrök láncán, megnyílt a parlament tör­ténetének alighanem legrö­videbb ülése. A karzatok zsúfolásig megteltek — nem így a honatyák padso­rai: hiányzott a Centrum Unió Papandreut támogató 142 képviselője és az EDA (Egységes Demokratikus Baloldali Párt) 22 képvise­lője. Az ülés megnyitása után Panajotisz Kanelopulosz szólalt fel és viharos tá­madást intézett Papandreu ellen, majd kijelentette, hogy míg Papandreu és az őt támogató képviselők nem jelennek meg az ülésen, „nem marad ebben a te­remben és nem könnyíti meg ezt a játékot”. — E szavakra tüntetőén kivo­nult a teremből a 99 jobb­oldali képviselő. Az elnök gyorsan kihasználta az al­kalmat és felfüggesztette az ülést. Spanyol atombomba Madrid—Bonn (MTI). Spanyolország abban a helyzetben van, hogy rövi­desen saját atombombát állíthat elő — jelentette ki Madridban a „Junta De Energia Nucear” az atom­erő bizottság szóvivője. Ez a lehetőség azon alapszik, hogy Spanyolországnak van a leggazdagabb uránium­készlete Európában. Spa­nyolország azonban pénz­ügyi okokból nem épít — atombamba-gyártáshoz szükséges urániumdúsító berendezést. E tekintetben Madrid inkább más euró­pai államokkal működik szorosan körze — neveze­tesen Nyugat-Németország- gal. Megkezdődtek a magyar— guineai tárgyalások WILFRED BURCHETT: DZSUNGELHÁBORÚ V. DEL-VIETNAMBAN Kaland az Vállunkra vetettük ke­nyérzsákunkat, s tovább haladva a gyérülő erdőben, mintegy félórás gyaloglás után kiértünk egy kilomé­ternyi szélességű tisztásra, amelyet a túloldalon arány­lag sűrű dzsungel szegé­lyezett. Az egyik m’mong tiltakozásom ellenére el­vette a kenyérzsákomat, s Thanh kijelentette: — A lehető leggyorsabban kell haladnunk! — Ez Is kikép­zésemhez tartozott: az eről­tetett menet: eleinte tizen­öt percet, de végül már két órát kellett így megtennem, pihenés nélkül. Ügy lát­szik, éppen ilyen alkalmak­ra való tekintettel... Gyorsan nekivágtunk hát a tisztásnak, s már a kö­zepe felé jártunk, amikor észrevettem, hogy a hátunk mögött haladó m’mongok az eget fürkészik. És pilla­natok múlva én is meghal­lottam a helikopterek zú­gását, Most aztán szapo­rán szedtük a lábunkat. — Ám becslésem szerint így is legalább ötperces út állt előttünk, s bár a helikop­tereket nem láttuk még, hangjuk erejéből ítélve nyil­vánvaló volt, hogy mi vár­ható öt percen belül. A hang fülsiketítő dübörgés­sé erősödött, s négy ala­csonyan szálló, rút, sötét árnyék tűnt fel az imént el­hagyott erdőrész felett. — Keselyűk módjára készül­teit lecsapni ránk, mintha »ontosan tudnák, hol tar­őserdőben tózkodunk — s ez alkalma­sint nem is volt titok előt­tük. Akkor már szabályo­san futottunk, és — miköz­ben néhány partizán tüze­lőállást keresett és felhúzta fegyvere ravaszát — tár­saim intettek nekem, hogy rohanjak, ahogy csak tu­dok. Az utolsó néhány száz métert mindössze négyen tettük meg, erőnk végső megfeszítésével, s már megkezdődött a lövöldözés, amikor a szó szoros értel­mében beugrottunk az er­dőbe, és egy fákkal be­nőtt sziklapárkány barlang- szerű mélyedésébe húzód­tunk. A helikopterek géppus­ka-sorozatokat adtak le. a maroknyi partizán géppisz­toly- és karabélylövésekkel válaszolt. Társaim arcát és az eseményeket nézve fel­ismertem, hogy elérkezett utazásunk legválságosabb órája. A négy helikopter egy teljes századot, nyolc­van-száz embert is magá­val hozhatott, mi pedig — jómagámat is beleértve — mindössze tízen voltunk. Az egy helyben lebegő és célpontokat kereső helikop­terek fülsiketítőén lübö- rögtek, de még a motorzú­gásra is ráduplázott a gép­puskák szörnyű kelepelése és a partizánok két köny- nyú géppisztolyának szá­nalmas egyenlőtlen vála­sza. A helikoDterek úgy köröztek és lebegtek, mint­ha el akarnák dönteni, hol szálltának le. Ügy éreztem, én vagyok az oka mindennek, mert a biztonságomért felelős sze­mélyek tanácsa ellenére ragaszkodtam hozzá, hogy módosítsuk az előre megál­lapított programot. Utána akartam járni egy fantasz­tikus történetnek, és csak utunk végpontján találkoz­hattam a rejtély egyedüli ismerősével. Addig ma- kacskodtam, amíg bele­egyeztek ebbe a kitérőbe, és most — tessék, itt az eredmény! Lehetetlen hely­zetbe juttattam egy csapat nar szerű, odaadó parti­zánt, akik egytől egyig feláldozzák értem az életü­ket is, ha kell. Rendes kö­rülmények között nem üt­közhettünk volna ellensé­ges járőrbe, mert előzőleg igen alaposan felderítették azt a területet, amelyen áthaladunk. S biztos, hogy a járőr értesítette a heli­koptereket. Ezek most már egész közel jártak az erdő széléhez, ahol megbújtunk, s alig lebegtek a fák csú­csainál magasabban. Thanh átadta nekem a karabélyát. Az előzetes közös kiképzé­sen — amelyre állítólag a vadállatok miatt volt szük­ség — jobb lőeredménye- ket értem el, mint ő. A motorok hirtelen fel- bődültek, a szögletes, bál­naszerű orrok az ég felé emelkedtek — a tétovázó helikopterek belerepültek a lenyugvó nap sugaraiba. — Kifutottunk az erdő szélé­re, s én csaknem elsírtam magam örömömben, ami­kor a partizánok egymás után felemelkedtek a fű­ből és felénk tartottak. — Megsebesült valaki? — ez volt az első kérdésem — miután kiderült, hogy min­denki ép és egészséges, — megkérdeztem, miért nem szálltak le a helikopterek. — Nézzen körül, s meg­látja, miért nem szálltak le — mondta Dinh, az egység alacsony termetű, zömök parancsnoka. S ekkor vet­tem csak észre — futás közben elkerülte a figyel­memet, — hogy a tisztás innenső felét egyenlő tá­volságban elhelyezett, há­rom-négy méter magas, ki­hegyezett karók borítják. — Ha itt próbálnak leszáll­ni, felnyársolódnak, vagy összezúzzák propellereiket — mondta Dinh, — mert ezeket a karókat tudomá­nyos alapossággal telepítet­ték. Ezért lebegtek olyan sokáig: valamilyen részt kerestek. — És miért nem szálltak le a tisztás túlsó felén, ahol nincsenek karók? — kér­deztem. — Ennek nem lett volna értelme. Ezek a helikopte­rek csak akkor hatéko­nyak, ha egyenesen le tud­nak csapni zsákmányukra, ahhoz a taktikához híven, amelyet az amerikaiak bábjai így neveznek: „A sas elragadja a csirkét”. Ha már áz ellenséges katonák­nak néhány száz métert kell megtenniök a mi tü­zelésünk közepette, feltét­lenül veszteségeket- szen­vednek, s mihelyt veszte­ségeik vannak, abbahagy­ják az akciót. Különben is tudták, hogy a dzsungel szélén vagyunk, s mire megteszik a tisztáson a fél kilométeres utat, az erdő­be húzódva elkerülhetjük a csapást, hiszen oda már nem mernek követni ben­nünket. A napszállta is kö­zel volt, ők pedig sötéte­déskor visszakérnek támasz­pontjukra. Emellett szépen kicirkalmaztuk a gépeiket, több találatunk volt, lát­tam a géptestekbe behato­ló golyókat, de valamilyen fontos alkatrészt kell elta­lálnunk ahhoz, hogy lezu­hanjanak. S általában azt tapasztaljuk, hogy vala­hányszor beléjük eresztünk egy kis ólmot, mindig odébbállnak. Lehet, hogy ön fenyegetőnek látta a helyzetet — mondta moso­lyogva —, de nem volt miért aggódnia. (Folytatjuki A rajtaütés tervének kidolgozása előtt az alakulat harcosai gondosan tanulmá­nyozzák az őrállomás modelljét.

Next

/
Thumbnails
Contents