Szolnok Megyei Néplap, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-11 / 109. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965, május 11. — SZOMBATON rendezték a Szolnok megyei vadásztársaságok küldöttértekezletét a megyei tanács nagytermében. Három esztendőre megválasztották a megyei választmányt, ezen belül az intézőbizottságot, s kijelölték a közeljövőben sorra kerülő országos küldöttértekezlet résztvevőit. A megyei intézőbizottság titkára ismét Túri Lajos lett. A tanácskozáson részt vett Gaál Zoltán, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének ügyvezető titkára is, aki a szövetség elnöksége nevében oklevelet adott át az abádszalóki, tisza- gyendai, mezőtúri, jászberényi, tiszaföldvári és jász- iákóhalmai vadásztársaságoknak múlt évi eredményes tevékenységükért. — TIZENKILENC csoport mintegy 250 táncosa és zenésze mutatta be tudását vasárnap délután Mezőtúron a néptánc-fesztiválon. A bizottság 3 aranyérmet adott ki: a szolnoki Tisza-táncegyüttesnek, a túrkevel és a törökszentmiklósi Fmsz-tánccsoport- nak. Jól szerepelt a martfűi művelődési ház és az újszászi földművesszövetkezet együttese, ők ezüstérmet kaptak, öt tánccsoport kapott bronzérmet, a többiek pedig oklevelet. — A TISZAFÖLDVÁRI leányiskola és a 637. sz. helyiipari iskola felszabadulásunk 20. évfordulója tiszteletére a belterületi művelődési otthonban kiállítást rendez, melynek megnyitóját. ma délután 4 órakor tartják. A kiállítást vasárnapig tekinthetik meg az érdeklődők. — BÉLYEGKI ÁLLÍTÁST rendez a kulturális hetek keretében, felszabadulásunk évfordulója tiszteletére a szolnoki bélyeggyűjtő kör a városi tanács nagytermében. Az ünnepélyes megnyitás május 16-án délelőtt 10 órakor lesz, aznap este 7-ig, másnap 10—17 óráig látogathatja a közönség. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jóbarátoknak, akik szeretett férjem, illetve édesapánk, apósunk, nagyapánk Fekete József nyug. MÁV fűtő temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély gyászunkban osztoztak. özv. Fekete Józsefné, leinyal, vejel és unokái — A SZOLNOKON tartandó megyei fúvószenekarfesztiválra szorgalmasan készül a karcagi Munkásőrség zgyüttese, mely operettrészleteket, nyitányokat és egyvelegeket ad majd elő. — A KARCAGI földművesszövetkezet termelési tanácskozásán 135 ezer forint- nyeresérészesedést és 34 ezer forint jutalmat osztottak ki a dolgozók között. 15 szocialista brigád 114 dolgozója a jó munka elismeréséül oklevelet és „szocialista brigád”-jelvényt, 10 dolgozó pedig „kiváló” jelvényt kapott. A Nap kél: 4.13 h-kor, nyugszik: 19.09 h-kor. A Hold kél: 14.33 likőr, nyugszik- 2.50 h-kor. IDOJARASJELENTES Várható időjárás: felhőátvonulások átfutó esővel, többfelé északnyugati szél. Hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—17 fok között. FERENC A név eredete a népvándorlás korára nyúlik vissza, amikor a Rajna mentén lakó frankok elhagyták hazájukat és a kelta—gall törzsek által lakott Galliában, azaz a mai Franciaprszág- területén telepedtek meg. Idők folyamán a franlcok elvesztették eredeti germán mivoltukat, és összekeveredtek az őslakó galiokkal, valamint a megszálló rómaiak ivadékaival. A frankok nyelvén a Ferenc eredetileg „szabad ember"-t jelentett. Ez a nálunk igen elterjedt név a nyugateurópai nyelvekben Francis, Francois, Francesco, Franz formában használatos. 1üzek, baletetek Pénteken délután Nagykörűben, özv. Tóth Antal- né Rákóczi út 5. sz. alatti házának udvarán gyermek- játékból szalma tűz keletkezett, melyet a helyi önkéntes tűzoltók oltottak eJL A kár 700 forint * Vasárnap reggel a szolnoki papírgyárban nagy- mennyiségű szén öngyulladása következtében tüzet fogtak az ottlévő talpfák, de még idejében sikerült eloltani, így a kár csak 350 forint. * Szombaton délelőtt a mezőhéki Táncsics Tsz tulajdonában lévő pótkocsis vontatón a gépjárművezető felszólítása ellenére állva utazott Fenyves Péter rá- kócziújfalusi lakos. Leesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett * Szombaton délben Túr- keve belterületén a 9 éves Kurucz Judit körültekintés nélkül szaladt át az úton, s Ábrahám Károly egy robogóval elütötte. A kislány könnyebben megsérült. A VIT JEGYÉBEN Az Algériában sorra kerülő Világifjúsági Találkozóra Szolnokon is folynak az előkészületek. VIT-sors- jegyeket árulnak, különböző rendezvényeket tartottak már eddig is. Az esemény- sorozat következő állomása szombat, május 15-e lesz. A KISZ városi bizottsága a járműjavító KISZ- szervezetével közösen tartja ugyanis a járműjavító kultúrotthon összes helyiségeiben VIT-bálját. — Az este 7-től—éjjel 2-ig tartó táncesten a Kilián-táncze- nekar játszik, tombola, tánc- és divatbemutató is lesz. A bevételt a VIT- alapra fordítják. — KATONA MŰVÉSZEINK ez évi külföldi vendégszereplésüket a Német Demokratikus Köztársaság, bán kezdik. A Magyar Néphadsereg Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese — a szimfonikus zenekar, a kórus, a tánckar, a szólisták és népizenekar — május 12-én indul két heles NDKTbeli körútra. A bemutató előadást 13-án Drezdában tartják, majd még tíz alkalommal lépnek fel egyebek között Berlinben, Lipcsében. Greifswaldban s több más városban. rr "v* TV# MOZI • SZÍNHÁZ Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek és külön a MÁV Utasellátó dolgozóinak, akik drága édesanyánk Özv. Varga Istvánné elhunyta alkalmából, temetésén részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhítettékA gyászoló család Szolnok megyei NÉPLAP A Marvar Szocialista Mun- kásoárt Szolnok mérvéi Bizottsága és a Megyei Tanács laoia Főszerkesztő: Varra József Kiadta a Szolnok meevei Lapkiadó Vállalat Irazrató: Fülemen Laios Telefon- Szerkesztőség’ 20-93. 23-20, 20-69 Kiadóhivatal: 20-94 Szerkesztőséé és Kiadóhivatal: Szolnok. L sz. irodaház____Index-szám: 25 068_____ A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok mérvéi oos- tahlvatalok és fiókoosták terjesztik- A lap előfizetési dí1a egv hóra 12— Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnok meevei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor M O Z I: SZOLNOK Vörös Csillag: Elvtársak- Tisza: Komédia a kilincs- csel. MÁV: Jegy esdi. JÁSZBERÉNY Lehel: Cherbourgi esernyők. KARCAG Déryné: Szereti az embereket, professzor úr? MEDOSZ: Muhtár, hozzámK1SÜJSZALLÄS Ady: A kőszívű ember fiai I—II. KUNHEGYES Szabadság: Az aranyfej, KUNSZENTMÄRTON Körös; Az ezerarcú hős. MEZŐTÚR Béke: Kár a benzinért. Dózsa: Ki ártatlan? Szabadság: A halál ösvényein. TISZAFÜRED Tisza: Éjfélkor. TÖRÖKSZENTMIKLÖS Dózsa; Szemet szemér.- TÜRKEVE Vörös Csillag: Ne hagyd magad, Pitkin. SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház Lakiteleken este fél 8- kor: Lili bárónőA MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon 18-00-19.00 óráig Alföldi krónika- - Köagnyűzene. Ébred a város- Riport- Arcok és emberek. Jegyzet. A szavaló versenyen hallottuk. — Szép esti muzsikaTELEVÍZIÓ: 8.05: Iskola-tv- Orosz nyelv, az ált- isk. VI- oszt. Napirend II- rész. 9-00: Környezetismeret, az ált- isk. V. oszt. A baromfiudvar lakói- 10-05; Tanulmányi kirándulás, az ált. isk- VIII- oszt. — Kémiához- —A kőolaj- 1100: Orosz nyelv, haladóknak. Grisa, Andrej, Mása és a kultúra- 14.00: Orosz nyelv, az ált. isk- VI- oszt. (ism-) 14-55: Környezetismeret (ismétlés). 15-50: Tanulmányi kirándulás- — 16.55: Orosz nyelv haladóknak (ism-) — 17.30: Az Iskolatelevízió postája. Műsorkalauz pedagógusoknak- 17.45: Hírek- 17-50: A csillagok városa- Közvetítés az egri Palota Múzeumból- 18-35: Mai vendégeink: Heves megye vezetői. 18-55: Esti mese. 19 05: Tv-híradó. 19-25: Napi jegyzetünk. — 19-30: Diplomaták. Peter Karvas háromfelvonásos komédiájának közvetítése a veszprémi Petőfi Színházból. (14 éven felülieknek I) Az I- szünetben: Demeter Imre riportműsora a színházból. A II. szünetben: Vallomás a Vízivárosról- Boldizsár Iván belgiumi jegyzete. Kb. 22-00 Tv-híradó — 2. kiadásMegvalósítás előtt a megyei művelődési ház Tavaly nyáron vetődött fel először a megyei művelődési ház létrehozása. Nem arról volt és van szó, hogy új művelődési ház épül, hanem arról, hogy a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Ház ezentúl az egész megyére kiterjedő módszertani, instruálási munkát végez majd. Átveszi a Népművelési Tanácsadó és a Szolnok járási művelődési központ munkakörét is. Feladata tehát olyan mintaintézmény létrehozása és fenntartása, amely a megye népművelését elméletileg és gyakorlatilag egyaránt segíti. Az új művelődési Intézmény szerepéről, működésének feltételeiről Bárdi Imrétől, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjétől kértünk tájékoztatást. — Az illetékes megyei szervek, a Művelődésügyi Minisztérium és a SZOT már novemberben egyetértettek egy ilyen jellegű intézmény létrehozásában. A tényleges megvalósítást az hátráltatta, hogy e téma időközben túlnőtt Szolnok megye határain, országos üggyé szélesedett. Olyan határozat született, hogy országos szinten véglegeFiatal rendező, Dömölky János, első filmje elevenedett meg a tv képernyőjén szombat este. Vercors világhírű könyve, A tenger csendje szolgált a tv-dráma alapanyagául. Rendkívül nehéz feladatra vállalkozott az ifjú rendező. Egy bonyolult, gondolatisággal terhes, rendkívül cselekmény télén, csak a lélek bensejében lezajló történést kellett megelevenítenie. Egy öreg franciához és unckahúgához beszállásolnak egy német tisztet. A bácsi és húge. megegyeznek abban, hogy nemlétezőnek tekintik, nem szólnak hozzá, jelenlétét nem veszik tudomásul. Ám ez nem olyan könnyű. A német nagyon is észrevéteti jelenlétét, minden este elmond valamit saját eszményeiből. Azt a típust testesíti meg, amelyik a brutális, gátlástalan győző másik oldalát jelenti. A gyógyíthatatlan romanticiz- mus, az imperialista hódító álmoknak ködfaló, álmodozó változatát, valami nagy megbékélésről, „házasságról” a német és a francia szellem között. Mi, akik ismerjük a porosz militariz- mus és a náci fasizmus minden oldalát, ösztönös ellenkezéssel és ellenérzéssel, vesszük tudomásul ezt a monológot. Aztán jön a nagy kiábrándulás, a német tiszt szembekerül saját honfitársaival, saját eszményeinek gátlástalan és vak. durva és brutális megvalósítóival. Választása a lehető legsen rendezni kell a megyei művelődési házak működésének alapszabályait. Egységes alapelveket dolgoztak ki és talán ebben a hónapban már a működésükre vonatkozó jogszabályokat is megfogalmazzák. — Ezek a fejlemények bennünket kissé kellemetlenül érintettek, mivel a Szolnok megyei művelődési ház létrehozására és működterosszabb, a harcba menekül saját ábrándjainak nyilvánvaló csődje elől. A békülés nem lehetséges, még akkor sem, ha a házigazdákban felébred valami halvány rokonszenv a szörny iránt, amelyiknek lelke is van. Ügy érzem, a rendezőnek a kitűnő színészek segítségével sikerült a hangulatot, a tenger csendjét érzékeltetnie. Meg tudta mutatni a tenger színe alatti áramlatokat is. A három szerepet Darvas Iván, Básti Lajos és Vass Éva játszották. Közülük Vass Éva nyújtotta néma szerepében a legtöbbet. Beszélő arca volt, ahány kifejezés, ahány tekintet, mind mást és mást mondott. Végigjátszotta a skálát a gyűlölettől a sajnálaton át a rokonszenvig. S küzdelme lemérhető volt saját magával is. Darvas Iván német tisztje azt a típust jelentette meg hitelesen, amelyik éppen rokon- szenvességében tud igazán veszedelmes lenni: Lukács Lóránd operatőr a fojtogató csend hangulatát képeivel kitűnően érzékeltette. Akinek pedig a könyvet ajánlották, Jean-Paul Roux francia költőt és leányát 1941-ben meggyilkolták a német fasiszták. Vercors könyve emlékeztető, figyelmeztető és ez a kis tv-játék hangulatosan hitelesen illeszkedik bele a visszaemlékezések sorába. tésére vonatkozó terveink már régen elkészültek, — mégis meg kellett vámunk az országos döntést — Mi lesz a megyei művelődési ház feladata? — Elképzelésünk szerint hármas funkciót tölt majd be. Megyei módszertani központ lesz. ezenkívül ellátja a városi és a járási művelődési ház feladatait. — Ezek szerint létrejöttével a megyei népművelési tanácsadó is megszűnik. — Igen, illetve beleolvad a megyei művelődési házba. A népművelési tanácsadó, mint szervezet eddig sem tudta betölteni a módszertani központ szerepét, részben kis kapacitása, részben meglehetősen bizonytalan működési alapelvei miatt. Most azonban nemcsak a városi művelődési ház és a tanácsadó egyesüléséről van szó, hanem megszűnik az újszászi művelődési ház járási jellege is és ezt a szerepet is a megyei művelődési ház tölti majd be. A legdöntőbb, hogy a gyakorlati népműveléssel szoros kapcsolatban válik majd népművelési hálózatunk módszertani központjává. Feladatkörét, munkád ját legjobban talán a megyei könyvtár, a könyvtári hálózatban betöltött funkciójához hasonlíthatnám: — Köztudomású, hogy Szolnok nem rendelkezik az igényeket teljes egészében kielégítő művelődési létesít« mérniyeU Vajon biztositot- tak-e a megyei művelődési ház működésének tárgyi fel. tételei? — A munka megindulásának objektív feltételei* ha nem is optimálisak, mindenesetre elegendőek: Reméljük, hogy a jövőben a városnak ez a porblémája is megnyugtató módon rendeződik majd. — A tárgyi, anyagi feltételeken kívül egy ilyen átfogó néoművelési intézmény munkájához elengedhetetlen a megfelelő személyi feltételek biztosítása is. — Az újszászi művelődési ház járási feladatainak, valamint a népművelési tanácsadó megszűnésével elegendő státusz szabadul fel a megyei feladatok ellátására is. — rideg — Tanácstagi beszámolók . Szolnokon Május 14, péntek: Kókai János (52), Verseghy Gimnázium, 18; Tenyeri Jánnsné (53), Verseghy Gimnázium, 18; Tóth Lajos (120), Szanda- szöllős, kirendeltség helyiségében, 18: Rontó Béla (68), Rákóczi úti iskola, 18; Sza- lay László (118), Vegyiművek kultúrtermében, 17- Május 16, vasárnap: D. Ecseki István (110), Lenin Tsz kultúrtermében 14. Május 17, hétfő; Gyenge Antal (115), Alcsiszigeti iskola, 18; Rontó Antal, megyei ttag (33), MÁV Fűtőházi Dolgozók Kultúrott.hona, József A. u. 16.30- Május 18, kedd: Kiss István (20), Sípos téri iskola, 18; Menyhárt Józsefné (22), Sipos téri iskola, 18; Kozma I Sándomé (41), Közgazdasági Technikum, 18, RÉGÉSZETI LELET Nem Aquincumban, mégcsak nem is a rákóczi- fálvai avar temetőben található. Szerényen meghúzódik a szolnoki Kossuth téri irodaház előcsarnokában. Rajt e büszke felirat: A Ságvári Endre Művelődési Ház Híradója. A cím alatt található régészeti lelet: A TIT filmklubjának áprilisi műsora. Továbbá egy szenzációs kövület: Az MSZBT tv-klubja javasolja résztvevőinek a február 3-i és március 7-4 műsorok megtekintését. Legalul pedig egy toborzási felhívás, jelentkezz az énekkarba. Ez utóbbi talán még aktuális, viszont egy zenebarát valamilyen éles tárggyal összeszabdalta. A lelet tudományos leírásáért nem kívánok az Acta Archeologica hasábjaira kerülni. Mindössze csak annyit kérek: tartson lépést a kultúrpropaganda a naptárral. Ez nem is olyan ördöngős feladat, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a felsoroltak mellett a művelődési ház májusi programja is olvasható. — bálé — A TV-BEN LÁTTUK: A TENGER CSENDJE