Szolnok Megyei Néplap, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-23 / 120. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. május 23. SOLOHOV 60 ÉVES A Csendes Don, a Feltört ugar, az Emberi sors íróját nem kell bemutatni a magyar olvasóknak. — Ezért hadd ragadjuk ki mindjárt Mihail Soiohov emberi portréját abból a hosszabb méltatásból, amelyet Vita- lij Zakrutkin írt róla, s most az APN szovjet sajtó- ügynökség juttatott el hozzánk abból a kettős ünnepi alkalomból, hogy a világhírű szovjet regényírót az elmúlt napokban. hazánkban üdvözölhettük, röviddel hatvanadik születésnapja, május 24-e előtt; Az egyik emlék, amit Zakrutkin Solohovról felvillant, az író emberi és kommunista helytállását példázza. A harmincas években, a szocialista építés hőskorában — mint tudjuk — volt egy időszak, amikor a személyi kultusz legrosszabb vonásai — a gyanakvás, a bizalmatlanság, a törvénytelen letartóztatások — rendkívül élesen rajzolódtak ki. E hullám csúcspontján, 1937— 1938-ban Vesenszkajában letartóztattak négy járási vezetőt, akiket Mihail So- lohov személyesen jól ismert. (A négy vezető: Lu- govoj, Kraszjukov, Lega- csov, Limarev.) — Hasonló sorsra jutottak más ve- senszkajaiak is. Különböző cellákba kerültek, mégis egy-két hónap múlva már mindannyian értesültek róla, hogy Soiohov letartóztatása szintén előkészületben van. A letartóztatottak egy kicsempészett levélben figyelmeztették az írót. Ugyanakkor az egyik becsületes, jó érzésű állam- védelmista szintén figyelmeztette Solohovot a fenyegető veszélyre. Az író felutazott Moszkvába. Alig két hét múlva a letartóztatott vesenszkajaiak meglepetéssel vették tudomásul, hogy hirtelen beva- gonírozzák őket. Utóbb Kraszjukov, aki később szovhozigazgatóként dolgozott és nemrég egy gépkocsiszerencsétlenség áldozata lett, így beszélte el Zak- rutkinnak a történteket: — Természetesen nem tudtuk, hová visznek majd bennünket. Az őrök komoran hallgattak és mi már azt hittük, a mi ítéletünket is aláírta az a bizonyos láthatatlan bíróság; Ám végül Moszkvában kötöttünk ki. A letartóztatott vesensz- kajaiakat a fővárosban még egy ideig fogva tartották, de máris gondoskodtak arról, hogy megborotválják, megnyírják őket. Végül valamennyien új ruhát kaptak, majd behívták őket a belügyi szervekhez és a párt központi bizottságához, aztán: szabadon bocsátották. — Ez csakis úgy történhetett — emlékezett Kraszjukov —, hogy Mihail Solohovot akkor már világszerte ismerték. Ilyen írónak nem lehetett nemet mondani és ezt Sztálin is megértette. Végül is letartóztatásunkat alighanem „véletlen félreértésnek” nyilvánították, mert nemcsak hogy szabadon bocsátottak bennünket, hanem korábbi munkahelyünkre is visszahelyeztek; Azokban a nehéz években Soiohov nem csupán vesenszkajai földijeit mentette meg. Sok egyszerű orosz paraszt, pártmunkás; szovjet funkcionárius köszönheti menekülését So- lohovnak, a bátor és igaz embernek. Az írónak, aki nagyon szereti az embereket. A hitleri hordák Szovjetunió elleni támadásának másnapján, 1941. június 23-án Mihail Soiohov táviratilag felkérte Tyimo- senko marsall honvédelmi népbiztost, hogy a Csendes Donért kapott állami díj összegét írja a honvédelmi alap javára. Mihail Soiohov, a Vörös Hadsereg tartalékos ezred politikai biztosa a táviratban egyúttal Jelentette, hogy „bármely pillanatban kész bevonulni a Vörös Hadseregbe és vére utolsó cseppjéig védelmezni a szocialista hazát”; Az író állta a szavát. — Búcsút vett Vesenszkajá- tól, családjától, otthonától. Katonaruhát öltött, csakúgy mint annyian mások. Soiohov már a háború első, legnehezebb napjaiban, a Pravda és a Krasz- naja Zvezda haditudósítójaként megjárta a legveszélyesebb frontszakaszokat. — Mihail Solohovnak, nemzedékéhez hasonlóan, az a feladat jutott osztályrészül, hogy részese legyen az emberiség jövendőjéért vívott küzdelemnek, s közben figyelemmel kísérje egy sokmilliós embertömeg mozgását, megérje ezernyi város és falu pusztulását, a halál tobzódását és a véres csatákban kivívott igazság diadalát. Nincs az a hivatalos jegyzőkönyv és szakértői jelentés, nincs az a tanú- vallomás a szovjet földön elkövetett fasiszta háborús bűntettekről, amely teljes mélységében fel tudná tárni mindazt, amit a szovjet nép átélt; Vajon nem a nép szenvedéseinek mélységeiből merítette-e erejét és meleg emberi együttérzését Soiohov Emberi sors-a?... Ez az alkotás egyike azoknak a ritka műveknek, amelyeket Soiohov egyes szám első személyében írt. Emlékszünk a regényre — és a regény nyomán született filmre—: a befejezésre, amikor az elbeszélő némán kíséri tekintetével a főhőst, Andrej Szokolovot, a háború poklát megjárt katonát és fogadott fiát, Vanjuskát. — Vajon ebben az utolsó képben nem magát Solohovot látjuk-e? Mihail Soiohov bölcsőjét Kruzsilin kozák faluban, helyesebben egy pusztai tanyán ringatták. Kora gyermekségétől fogva földművesek között élte életét. így turult ki előtte a természet is. Ám az ifjú Soiohov napjait nem a szemlélődés töltötte ki. Együtt élt az emberekkel, együtt küzdött, dolgozott, örült vagy bánkódott velük. S közben megismerte a fák születésének, a vadmadarak szokásainak, a föld lélegzésének titkait, a természet megannyi szépségét. Ezért műveiben nemcsak kitűnő emberi jellemekkel találkozunk, hanem magával az egyszerű és csodálatos természettel is. Soiohov nem egyszerűen ábrázolja a természetet, hanem mintegy feltárja a sajátosságait mindannak, ami a földön él és lélegzik. 1959 tavaszán Párizsban francia íróknak és újságíróknak válaszolva Soiohov azt mondta: — A Donnál születtem. Vesenszkaja környékén éltem, ott, ahol a könyveim cselekménye játszódik. O t élek ma is. Elválaszthatatlan vagyok a Dontól. De ez más vonatkozásban ugyancsak !gaz. Mert nemcsak Solohovnak, az írónak az életútja kapcsolódik szorosan a Donvidékhez, hanem Solohové, a közéleti emberé is. Vesenszkajában akárkit kérdezünk, mindenki el tudja sorolni, mi mindent tett eddig és mennyit dolgozik ma is Mihail Soiohov szűkebb hazája felvirágzásáért; Ám nemcsak földijei keresik fel, sok levelet hoz a posta Solohovnak, a Szovjetunió legtávolabbi vidékeiről is: a legkülönbözőbb emberek keresik fel soraikkal, kérik tanácsát ügyes-bajos dolgaikban. Mihail Soiohov műveit milliók ismerik, de csak kevesen sejtik, hogyan születik a solohovi mű. Soiohov — hogy csak egy példát mondjunk — tizenöt esztendőn át dolgozott a Csendes Donon; A híres regény kézirata a második világháború éveiben elpusztult, csupán néhány lapját sikerült megmenteni; Ha azonban a kutatók egyszer mégis a kezükben tarthatnák az író egyenletes írásával telerótt papírlapok kötegét, a megannyi kéziratváltozatot, lapszéli jegyzetet, betoldást, vázlatot, a temérdek újra meg újra írt oldalt: megdöbbennének, látván, milyen roppant az író munkabírása, amelynél talán csak önmagával szemben is kíméletlen igényessége nagyobb. Soiohov szívesen időzik órák hosszat valahol a folyóparton, figyeli a halak játékát a sárgászöld vízben, hallgatja a szakállas kolhozpásztorok tempós elbeszéléseit. Szereti az erdőt, a vadászatot. Ha beül Gazik kocsijába, hogy bejárja a vidéket, a figyelmét nem kerüli el semmi. Pillantása megőrzi a dohogó kombájnok, a köveken sütkérező gyíkok, a keresztutat átszelő jellegzetes lábnyomok képét. De bármennyire is szereti Soiohov az erdőt- mezőt, a folyót, a földszagot, a legjobban az embert szereti. Minden jóravaló, dolgos ember: a barátja— I I TŰZI és a népművelés A közelmúltban labdarúgó mérkőzést közvetített a televízió Londonból. A falusi művelődési otthonok százaiban tömegek gyülekeztek a készülékek előtt. Izgatottan várakoztak és figyelték a „Kapcsoljuk Londont” feliratot. Nem mindenütt volt ilyen néma a várakozás. Egy vidéki tanítónak, népművelőnek eszébe jutott: meg kellene próbálni ezt az alkalmat is felhasználni az emberek ismereteinek gyarapítására. Így a művelődési otthonban a külföldi sportközvetítések előtt tíz-tizenöt perces ismeretterjesztő előadást tartott arról az országról, ahonnan a közvetítés történt. Bizonyára nemcsak egyetlen ilyen pedagógus van, mert ezt a tapasztalatot — sok más hasonlóval együtt — a Népművelési Intézet egy kis füzetben közzétette. Előzőleg felmérést végeztek tízegynéhány művelődési házban a televízió felhasználásának lehetőségeiről a népművelésben. — így kapták a labdarúgást ismeretterjesztéssel összekötő példát. De sok más érdekességet is. Nem kevés művelődési otthon akad, ahol a különböző szakkörök, foglalkozásaikat úgy szervezték meg, hogy egybeesnek a televízió hasonló témakörű adásaival. A képzőművész szakkörök például beépítették programjukba a televízió képzőművészeti jellegű adásait. Az irodalmi színpadok, színjátszó körök együtt nézik meg a televízió színházi közvetítéseit, együtt beszélik meg az irodalmi, dramaturgiai és színjátékbeli problémákat. Felsorolni is nehéz, hányféle formája lehetséges a televízió hasznosításának. Mindenekelőtt azt kellett tisztáznia a televíziónak, hogy a népművelés mely ágához kapcsolódik seerve- zetten. Kézenfekvő volt, hogy az iskolai oktatáshoz, de mindinkább az iskolán kívüli népműveléssel is szoros kontaktust tartson. (Ennek érdekében az elmúlt év nyarán Salgótarjánban tanácskoztak a népművelők és a televízió vezetői.) Az iskolai népművelés támogatására immár több mint egy esztendeje rendszeresen működik az iskolatelevízió. Hatása és jövője szinte felmérhetetlen. Különösen a vidéki pedagógusok emlegetik nagy dicsérettel az általános iskolásoknak szóló adásokat. — Mérhetetlenül _ nagy segítséget jelent számukra, hogy olyan dolgokat mutathatnak be a gyermekeknek, amelyeket egész életükben sem láthattak volna talán. Még nagyobb jelentősége van a pedagógia módszertani problémáinak megoldásában, a vidéki pedagógusok pedagógiai szakképzésének növelése tekintetében. Ez azonban, ismételnünk kell, a televízió és népművelés kapcsolatának csupán egyik és nagyon körülhatárolt oldala. Jelentősebb és fontosabb az a segítség, amit az iskolán kívüli népművelésben tud nyújtani. — Szinte alig van olyan adástípus, amelyik közvetve vagy közvetlenül ne segítené ezlt a munkát. Vegyük mindjárt a legkedveltebb televíziós műsort, a híradót. Rendkívüli jelentősége van annak, hogy embereik, akik olvasva talán igazán oda sem figyelnének bizonyos kül- vagy belpolitikai eseményekre, most a látvány erejével a legszorosabb kapcsolatot tartják fenn a világ és az ország változásaival. Érdekes megfigyelés egyébként — Angliában végeztek ilyen irányú kutatást —, hogy a gyerekek és az egyszerűbb nézők a televízió híradójának hatására olyan eseményeket is valóságosnak fogadnak el, amelyeket, ha moziban látnak, csak játéknak, művészetnek, és semmiképpen sem valóságként könyvelnék el. Ezért van ilyen nagy jelentősége a politikusok szereplésének is a képernyőn. (Közismert, hogy — egy amerikai köz- véleménykutató intézet tanúsága szerint — Kennedy győzelme Nixon felett annak is volt) köszönhető, hogy a televízióban rokonszenvesebb benyomást keltett a nézőkben.) Míg a híradó ilyen agita- tív jellege kézenfekvő, egyes más műsoroké látszólag nem annyira. A salgótarjáni tanácskozás azonban jól bizonyította: valóban alig akad olyan műsortípus, amely megfelelő ötletességgel ne lenne felhasználható a népművelők számára. A színházi közvetítéseket már említettük. Ám a műélvezeten túl ezek sem egyedül csak a színjátszókor tagjai számára hasznosíthatók. — Sok helyen eredményesen kísérleteznek — akár van a televízióban színházi jegyzet, akár nincs — helyi előadóval, aki az előadás előtt vagy után még irodalmi ismereteket közöl, majd vitát rendeznek a látottakról. Hasonlóképpen lehet hasznosítani a filmeket is. Ugyancsak kimeríthetetlen népművelési lehetőségeket rejt a különböző kérdezz-felelek műsorok, ki mit tud-ok közvetítése. Itt is találkozhattunk már olyan megoldásokkal, hogy helyi népművelő, ismerve a jelenlévő tv-nézők fel- készültségét, tovább folytatta vagy kiegészítette azt a játékot, amit a képernyőn láttak. A legkívánatosabb természetesen a különböző, televízióban elhangzó népművelési jellegű előadások, filmbemutatók hasznosítása. A legjobb művelődési házakban azonban itt sem elégednek meg azzal, hogy a hallgatók, nézők a készülék előtt ülve, pusztán befogadják a látottakat. Módot találnák arra, hogy valamilyen formában a jelenlévőket is aktivizálják, ami azért lényeges, mert így hatékonyabb a népművelés. Ez a problémakör egyben rávilágít a televízió és népművelés kapcsolatának legfontosabb és mindig aktuális kérdésére. A televízió országos jellegű műsorokat sugároz. Akkor és ott lehet kibővíteni; alkalmazni ezeket a műsorokat, ahol olyan előadók, népművelők élnek, dolgoznak, akik kitűnően ismerik a helyi körülményeket, sajátosságokat. Ez ugyanis a kulcskérdés. Ha nem tud adni valami olyan pluszt, amit a tv nem, s csak az ott jelenlévő nyújthat, akkor nincs értelme kibővíteni a látottakat. Akkor jobb megmaradni a képernyőn látható műsor befogadásánál. Már ez is olymérvű forradalma kultúráiig életünknek, amelynek következményeit ma még csak alig. vagy kis részben tudjuk érzékelni és hasznosítani. Dersi Tamás----------------------------------------1 Várna! Zsenit El egy madár... A költőnő a napokban tölti be a 15. életévét. A tengeren túl, kék üveghegyen él egy madár, a neve szerelem, rubint a csőre, és a két szemén gyémántos tűzben szikrázik a fény. A szárnya zöld, hegyén rózsás pihe, alatta forrón ver piciny szíve, és mint a villám, lecsap hirtelen, viharból, fényből jön a szerelem. Egyszer már láttam, volt egy pillanat, szívemre ült, s azt hittem itt marad, utána kaptam gyorsan, és kezem vergődött, karmolt, és az átkozott, tenyeremben verébbé változott, igaz valója eltűnt, messzeszállt, talán egy más szív fölött muzsikált. Elfogni őt, bezárni nem lehet, akár a fényt, vagy nyargaló szelet, csupán a vágy oly szárnyaló, szabad, hogy utolérje azt a madarat, a színe, hangja, mindig újra más, meseszerű, különös és csodás... és fönt lakik a kék üveghegyen — az a madár... a neve: szerelem. BOKROS LÁSZLÓ: BALATONFÜREDI KIKÖTŐ
