Szolnok Megyei Néplap, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-08 / 83. szám
Világ proletárjai egyesüljetek i MEGYEI ( A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG is A MEGYEI TANÁCS LAPJ XVI. évfolyam, 83. szám. Ara 50 fillér 1965. április 8., csütörtök. Töretlen lendülettel Boszorkán \jkowt yha a nagykörűi csereszny őskoriban Hegyközségben olcsóbba kerülne A csepeli csőgyár dolgozói hazánk felszabadulása 20. évfordulójának tiszteletére szocialista munka versenyt kezdeményeztek, s csatlakozásra szólították fel a vállalatok, termelőszövetkezetek kollektíváit. E felhívás nyomán megyénkben elsőként a martfűi munkások, majd sorra valamennyi vállalat dolgozói, termelőszövetkezeti parasztok kollektívái tettek felajánlásokat április negyediké ünnepére. Széleskörű versenymozgalom bontakozott ki, amelyet elsősorban a Központi Bizottság 1964. december 10-i határozatainak megértése, alkotó feldolgozása jellemzett. Csak két példát említünk. A 7. sz. AKÖV szocialista brigádjainak felajánlásai a takarékosság érdekében születtek. Céljuk a termelés költségeinek csökkentése volt. — A törökszentmiklósi mezőgazdasági gépgyár műhelyeiben a termelékenység növelését többek között újításokkal igyekeztek elősegíteni. — Az első negyedév során — vállalásaik egy részének teljesítéseként — 43 újítási javaslatot nyújtották be a brigádok; A méltányosság és a vállalások értéke azt kívánná, hogy bővebb fel- »orolást adjunk. — Am »helyett hadd hivatkoztunk „A felszabadulási munkaverseny hírei” című rovatunk hónapokon keresztül tartó közléseire. Legnagyobb örömünkre nap mint nap beszámolhattunk olvasóinknak a szocialista munkaverseny legfrissebb fejleményeiről. Maga az a tény, hogy e rovatban mindig volt miről hírt adni, bizonyítja a verseny tartalmi gazdagságát, töretlen lendületét, a munkások felelősségérzetét. Egy alkalommal pólójául megírtuk, hogy a szolnoki Ady Endre utcában épülő lakóházon dolgozó Zsemlye Mihály ács-brigádja április 4 tiszteletére vállalta, hogy a tetőszerkezetet határidő előtt felállítja, a fedéshez előkészíti. A megjelölt napon a brigád egyik tagja felhívott teA Népköztársaság Elnöki Tanácsa Valemtyima Vlagyi- mirovna Tyereskova Nyiko- Jajevának, a Szovjetunió hősének az emberi haladás ügyét szolgáló űrrepülése, e repüléssel szerzett elévülhetetlen érdemel, bátorsága és hört magatartása elismerélefonon és közölte, győződjem meg magam is, hogy nem a levegőbe beszéltek. Jóllehet az ünnep napja elmúlt, a küzdők lendülete, szenvedélyes többet, s jobbat akarása eredeti erejéből, varázsából semmit sem veszített. Április 3-án, szombaton a szolnoki járműjavítóban bensőséges ünnepen köszöntötték, s jutalmazták meg a vállalati törzsgárda 1661 tagját. A felszabadulás évfordulójára való emlékezés meleg hangulatában is sokan gondoltak a hétköznapokra, a további feladatokra. Dóra István, a kazánműhely szocialista brigád vezetője is. Elmondotta, kedvük van a verseny folyatásához. — Tolmácsolta a brigád szándékát: a vasutasnap és május elseje tiszteletére újabb, egész esztendőre szóló munkafelajánlást tesznek. Arra kérte a mozdony osztály dolgozóit, cselekedjenek ők is hasonlóan. Dombóvári Mátyás és Szentesi Győző szocialista brigádvezetők szinte egyszerre tették fél a kezüket. Igen, úgy helyes, ahogyan társuk mondta. Nem akarnak megállni, folytatják a versenyt. A jegyzőkönyv vezetője alig győzte írni a felhíváshoz csatlakozó brigádok nevét. A második ötéves tervet ebben az esztendőben befejezzük, de az idei munkánk alapozza meg a harmadik ötéves tervet. A szocialista munkaverseny résztvevői ennek az alapozásnak előmunká- sai. A jubileumi verseny nemcsak a munkások, mérnökök, művezetők, igazgatók odaadását bizonyította, hanem azt is, hogy a szocialista munkaszellem az igazi, a legfontosabb, a legsokat- érőbb tartalékok felkutatásához, feltárásához vezet. A járműjavító szocialista brigádjai ezt a gondolatot értették meg, s abból fakadt újabb vállalásuk. Igaz, jó ügyben mutattak elsőként példát. — Hisszük, hogy megyeszerseként a Magyar Népköz- társaság zászlórendjének gyémántokkal ékesített 1. fokozatát adományozta. A kitüntetést szerdán délelőtt Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke ünnepélyesein nyújtotta át az ország- ház M uokácsy -teamében. Az agrotechnikai terv tapasztalatai Két évtizedes mozgalmi munkáért Szülők nevelők fóruma Lement a hold Embrölésért tő év A tízezer holdas karcagi Béke Termelőszövetkezet két vezetője — Kovács Mihály elnök és Demeter György mezőgazdász — fo- gatos járművel indulnak a határba. Van ugyan a szövetkezetnek motorizált kocsija is, csakhogy amint a főagronómus mondja: — A Sebeséren még mindig kapkodhatja az ember a lábát. Vagyishogy süllyed még a talaj a szövetkezet sebeséri üzemegységében. Pedig ott kezdtek most hozzá a tavaszi árpa vetéséhez, s ki kell jutni oda. A másik üzemegységükben, a berekiben végeztek a tavaszi aprómagvak föld- betéteiével és az ipari növények magjait is elvetették, a kukorica van még hátra. Négy és félezer hold tavaszi vetést kell elvégezniük a karcagi Béke Tsz gazdáinak. Szerencsére nem egyöntetű a határuk talajadottsága. Ebből következően nemcsak a vetés oszlik meg, hanem majd a betakarítás is. A Berekben előbb vetnek, előbb is aratnak. Van azért olyan tavaszi munka is, amelyet már mind a két üzemegységben véglegesen letudtak. A po- cokirtásról van szó. Tízezer holdon járták be a határ srinte minden egyes barázdáját a pocok irtása végett. Volt, hogy háromszáz—háromszázötven ember Irtotta naponta a veszedelmes mezei kártevőt. Amíg ezen túl vannak, várat magára fejtrágyázás befejezése. A szövetkezetiék kétezer holdon ugyan saját gépeikkel ezt is elvégezték, de ezerkétszáz holdnyi terület fejtrágyázá. savai még adós a növényvédő állomás repülőgépes szolgálata. Az állandó szeles idő ugyanis lehetetlenné tette a repülők mezőgazda- sági munkáját. Pedig várná a gabona. A szövetkezet korai vetésű őszi gabonaféléi igen jól mutatnak, Van olyan búzaPéter János külügyminiszter* Becsbe utazott Péter János külügyminiszter — Szilágyi Béla külügyminiszterhelyettes társaságában — szerdán, dr. Bruno Kreis'kynek, az Osztrák Köztársaság külügyminiszterének meghívására hivatalos látogatásra Ausztriába utazott. Péter János búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megjelent dr Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Mód Péter. a külügyminiszter első helyettese és a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt dr. Emil Staffelmayr, a budapesti osztrák nagy- követség ideiglenes ügyvivője és a nagykövetség több munkatársa. táblájuk, amelynek a be- állottsága eléri a három es félmilliós tőszámot. Ahogy az elnök mondja, a berekfürdői Vincze-tanyai részen már lengeti a szél a búzát. Ámbár az is igaz a későbbi vetésű gabona viszont gyengélkedik. Erre gondjuk lesz ugyan a Béke Tsz tagjainak. Kezdik a vegyszeres gyomirtást, amelyet összekötnek karbamid levéltrágyázással. Tapasztalataik szerint az őszi árpa és a rizs a leg- hálásabb a karbamidért. A A Szolnok Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága szerdai ülésén első napirendi pontként a két vb-ülés közötti fontosabb intézkedésekről szóló jelentést hallgatta meg. Nagy érdeklődéssel fogadták Buday Péter, a városi tanács művelődési osztálya vezetőjének jelentését az új tanterv bevezetése óta az általános iskolákban összegyűjtött tapasztalatok, rój és eredményekről. Ezután Szilágyi László, a vb elnökhelyettese Ismertette az 1968. évi felújítási tervek előkészítését. Az időközben kiadott rendelkezéseket figyelembevéve terjesztette javaslatát a vb elé. A jelentés meghallgatása után az ülés résztvevői fejtették ki véleményüket. Pintér Béláné vb-tag a piac-környéki útviszonyok megjavítását kérte* De, (Tudósítónktól) Megkezdődött a tavaszi munka a híres nagykörű; germersdorfi cseresznyésben. Valóságos boszorkánykonyhát állított fel a cseresznyéskertben a földművesszövetkezei brigádja. Csillik András és Szilvási József főzi a mészkénlevet a hatalmas edényekben. Ebből vásárolnak a nagykörűi termelők. Rügy pattanástól virágzásig kétszer kerül sor a nagykörűi cseresznyés „megfürdetésére”. A cseresznyelégy rajzása idején szövetkezet készül a rizs vetésére is. Kétszázhatvan holdnyi területen rendbe- tették a rizstelepeket, s újabb kétszázötven holdas régen kikapcsolt rizstelep rekonstrukciójához is hozzákezdtek. Rizslegelő váltóval hasznosítják ezeket az öntözésre berendezett telepeket. Ha a hét végéig szép napfényes idő jár, a kukorica vetését is elkezdik. Elsőnek silókukoricát vetnek azért, hogy korai takarmány legyen belőle. Szász János tanácstag az ó-szolnoki vasúti sorompónál lévő áldatlan gyalogos- közlekedést kifogásolta. A kérdésekre adott ,á- laszból kitűnt, uogy a Fiumei és Kolozsvári út, valamint az Ady Endre út felújítását 1966-ra sem tervezték be. A turnéi út a városrendezés során megszűnik. A lakóházépítkezések miatt a Kolozsvári út felvonulási területté válik, már ma is lezárt. Az Ady Endre úton pedig az 500-as víz-főnyomócsövet fogják vezetni a víztoronyig, ezért ott nem lehet új útburkolatot készíteni. Negyedik napirendi pontként Orbán Péter, a városi tanács pénzügyi osztálya vezetőjének jelentését hallgatták meg az ülés résztvevői. A jelentés után a vb-ülés résztvevői az igazgatás osztály egy előterjesztését repülőgépes permetezéssel védekeznek, ahogy ezt Szilvási Ernő agronómus újságolja. Erre meg is kötötték a szerződésit a növényvédő állomással. A belterületre természetesen nem szórhatja a permetlét a repülőgép, s itt a földművesszövetkezet permetező brigádja pótolja a gépmadarak munkáját. Egyszerűbb és olcsóbb lenne a munka, ha a termelők hegyközséget alakítanának. Akkor kedvezményes áron jutnának permetezőszerhez, magasabb árat kapnának a termésért. A nagykörüiek pedig híres gyümölcs-exportőrök. Tavaly például szilvából is 11 vagonnyit vásárolt fel a földművesszövetkezet, de nem lehetett exportálni pajzstetvessége miatt. Az idén a lelkiismeretesebb megelőző munka azzal kecsegtet, hogy valóra válnak az export-remények. Elutazott Budapestről a szovjet veteránok küldöttsége Szerdán délelőtt elutazott Budapestről az a mintegy 150 főnyi szovjet küldöttség, amely a Magyar- Szovjet Baráti Társaság meghívására részt vett a fővárosban és a vidéken rendezett felszabadulási ünnepségeken. A délegá- edót — köztük a Magyar- ország felszabadításában részt vett magasrangú tiszteket, a partizánharcok hőseit, az elesett szovjet katonák családtagjait — • a Keleti pályaudvaron ünnepélyesen búcsúztatták. Az elutazásnál jelen volt Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke, Czi- nege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, valamint a kormány és a társadalmi élet más képviselői. Tanácstagi pótválasztás Szolnokon Szolnok városában elhalálozás, elköltözés és lemondás folytán megüresedett néhány városi tanácstagi választókerület, melyekbe a megyei tanács új választásokat írt ki. — A választási szervek letették az esküt és megkezdték működésüket. Elkészültek a névjegyzékek is, melyek megtekinthetők a városi tanács 102. sz. helyiségében, s a választókerületi bizottságok elnökeinél. Ma, április 8-án este 6 órakor a 100-as választókerületben f lesz jelölőgyűlés az Abonyi úti új iskolában. te követőkre találnak. F. P. Sebeséren még kapkodhatja az ember a lábát A szeles idő nem kedvez a repülőknek — Sürgős a munka a karcagi Béke Tsz-ben 4z új tanterv szerinti általános iskolai oktatás tapasztalatai és eredményei Ülést tartott a Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága