Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-14 / 62. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 186». u3*retm Vt HÚSZ ESZTENDŐ A Néplap felszabadulási pályázata „KED VESZ f!Ú..." Á lengyel prózairodalom újdonságai Két évvel ezelőtt történt. Diákos izgalommal számoltuk a napokat. Táblánk sarkában napról napra szaporodott a betűk száma. — Szabó Imre, a tanyasi jász gyerek írta fel a hetediket. Szinte látom, ahogyan kikerekíti, azután eléáll, ráma- solyog az osztályra — Tóth- ra, Szepire, Sörtére — és elugrik a felírás elől: VAKÁCIÓ! — Otthon úgy fogadtak, mint máskor, kérdeztek, elmondták a levélben elhallgatott, meglepetésnek szánt eseményeket: mosógépet vettek, elsejétől húsz forinttal több zsebpénzt kapok, mert apám fizetése emelkedett. Bátyám is hazajött. Tibor, nyolcadikos öcsém is előkerült valahonnan. Asztalhoz ültünk, olyan vacsorához, amelyre anyám egy hétig készült. Mindenki elfoglalta régi helyét: a családfő körülnézett: „Jó, hogy itt vagytok gyerekek!” — mondta a szeme és kimondta hangosan ugyanezt, más változatban többször is. Asztalbontás után komolyabb társalgás kezdődött. Bátyámék a rádió híreit értékelték. „Nem szeretek politizálni” jelszóval, öcsémnek meséltem élményeimét. Amikor szóhoz jutott, belőle is kitört az újság. — Levelezek Amerikába, New Yorkba — mondta. — Kivel? — Tizenhároméves lány. A Világifjúságból vettem a címét. — Angolul? — hitetlenkedtem. — Magyar. Negyvenhétben mentek ki a szülei, Németországon keresztül. — Nézd, itt van a levele. Ideadta, elolvastam: — nyelvkészségét szeretné fejleszteni, kéri a „kedvesz fiút”: írjon mindenről amivel foglalkozik, könyveiről, barátairól és küldjön sok képeslapot. — Remélem a „kedvesz lányt” letegezted? — Nem illik, különben is náluk nem szokás. — Miről írtál neki? Jellemeztem az előadás szereplőit, barátaimat. — Milyen előadásról beszélsz? — Majdnem elfelejtettem: negyedikére tanuljuk, a Pál utcai fiúkat. Csudajó lesz, nekem adták Neme- csek szerepét. — Nagy dolog — lepődtem meg — bele ne sülj! — Próbáljuk január óta, ezzel megyünk szemlére is. Másnap nem volt szó a levélről, megérkezett bátyám felesége. Csodálkozó szemekkel néztük: „jaj de jó, Marcsinak kisbabája tesz” — akartam mondani, de féltem, hogy elpirul. Délután apánkat „papó”- nak szólítottuk. „Jó, hogy nem öregapám, ki az erősebb? A kiskésit!” Harci állásba helyezkedett, rávetettük magunkat,. Mindkettőnket az áevba borított, egyik kezével Tibit fogta, a másikkal engem. * Most. két év után is frissen megmaradt bennem »«v kén. Tisztán látom öcsém kipirult arcát, ahogy beront. Az Ifjúsági Könyvek Nemzetközi Uniója 1964. évi kongresszusát október 18-án tartotta meg Madridban. A kongresszus döntött a kétévenként kiadásra kerülő Andersen-emlék- érem sorsáról. Ezt az érmet olyan íróknak adják, akinek művei népszerűvé váltak a gyermekek és fin- Mkorúak körében. — Itt a levél, „anyu fia”! ez nekem szólt — megjött, megjött! — kiabálta. — És megörült „apu fia”, mert válaszolt a „kedvesz lány”. — El sem olvashatod — vágott vissza. — Nem is érdekel! Otthagytam, kimentem udvart seperni. Ez is hozzátartozik a szünidőhöz. Ünnepek előtt nagytakarítást rendeztünk, de apánkhoz különben is hozzátartozott szombatonként — a seprű, vagy javította, vagy sepert. Nem sokáig foglalatoskodhattam, az udvaron, mert Tibor kijött. — Fegyverszünet, bátyó! Segíts! — Mit akarsz? — Képzeld, azt írja: nem hiszi el, hogy örülünk április negyedikének, szülei sem hiszik. — Miért? — Nem lehet az olyan szép élet ahogyan a kedves fiú leírja — kaptam kérdésemre választ a levélből. — Kéri, hogy igazán írjuk meg: mit érzünk akkor, ha 1945 április negyedikére gondolunk — fogalmaztam egy mondattá a levél második felét. — Papírt, tollat öcsém, kezdjük! — „1945 április negyedikére a Szovjet Hadsereg felszabadította hazánkat és... — Leírtam — nézett rám —, olyan mintha könyvből másoltam volna. — Minden nagy dolog közhely — próbáltam időt nyerni. — Nem vagyok közhely — mondta öcsém és letette a tollat. Furdalt a lelkiismeret. Történelemkönyvemből elolvastam egy fejezetet, ismerős volt. Szünet előtt ötösre feleltem ebből az anyagból. — Töprengtem: azért nem tudtam levelet írni, mert nincs emlékem nyomorról, háborúról. Nem én kaptam a pofont, apámnak adta egy német tizedes. Emberek. Egyiket elhurcolták sárga csillaga miatt, másik kenyeret hozott óvóhelyünkre. Egyiknek sem látom az arcát. Filmből, regényből ismerek csak éhségtől bódult embert. Számtalan csatajelenetet elfelejtettem, de máig tisztán emlékszem egy gyerekkori késvágás helyén csöpögő vérre. Nem érzékeltem közvetlenül a háborút, és örömöt, bánatot általában a primér élmények hatására érez az ember. Mit, mihez kellene hasonlítanom, hogy ne hazudjam holnap a tapsót az ünnepi beszéd után? Reggel lázasan készülődtem. Tízre hirdették az ünnepséget. — Úttörő kórus kezdte: „Április négyről szóljon az ének” — harsogták az iskolások. Utána felállt a tanácselnök. Beszélt. — Történelemfelelet — gondoltam és elment a kedvem a figyeléstől. Véletlenül megütötte fülemet egy szám: — „két, falunkból származó gverek kapott múlt évben mérnöki diolomát” — végre! — gondoltam, de nem volt időm a tegnapiakhoz kapcsolódni, mert az elnök folytatta Beszélt a húsfogyasztásról, a Az idei Andersen-érmet René Guillot-nak adták, aki hosszú időn át matematikatanár volt Szenegálban, majd később Párizsban, s mintegy ötven ifjúsági regényt írt. Amellett hat ifjúsági enciklopédiát állított össze; leghíresebb regényét, a „Griska és mackóiát” 14 nyelvre lefordították. tervezett törpe vízműről, felsorolta szövetkezetünk termésátlagait, érvelt, hasonlított, ismertette a befejezett járdásítás költségeit. Bódultam a számoktól, de közben kialakult levelem vázlata. Tehát, a történelem, mint olyan 1945-tel nem ért véget, és nekünk akik nem éltük át azt a kort, könnyebb természetesnek venni a járdásítást. de öt évvel ezelőtt szó sem lehetett játszótérről, strandfürdőről. Ez a mi történelmünk, amely a tanácselnökünk történelemfeleletével kezdődik. Ezt kell megírni. Gyorsan hazaértem, asztalhoz ültem és leírtam a következőket: „Kedvesz Kislány! Ha hiszed, ha nem, nekem, illetve nekünk Magyarországon április negyediké jelenti az örömöt. Amikor a tanyasi, jászparaszt fia ránkmosolyog az osztályban, amikor kirohanunk az iskolából, megállunk szívni a mező szagát, amikor pár forinttal emelkedik a zsebpénz, amikor gyereket vár bátyám felesége és sorolhatnám de mást is jelent: jelenti a munkát is. Apánk kalapácsát, seprűjét. Anyánk kenyérszelő kését, fakanalát, öcsémnek terveit, akit kigúnyolsz, ha megtudod. Viseltes, kinőtt ruháinkat is, de csak gúnyolódj! — Mérnök lesz: jó feje van. Lehet, hogy neked mást jelent, nem hiszed, nem érted. Gyere el hozzánk, megmutatjuk, megmagyarázzuk”. Amikor Tibi hazaért, kezébe nyomtam. Elolvasta. Azt hiszem: egy mondattal toldta meg másoláskor. — „Várom leveledet: Tibor”. Tegnap rendezgettem az iratszekrényt. — Kezembe akadt a kockás papíron fakuló piszkozat. Két évvel ezelőtt történt, azóta sem jött válasz levelünkre, pedig öcsémmel közösen vártuk. Talán egyszer mégis megérkezik. M. Juhász Ferenc Karcag Nevét a magyar olvasó- közönség is ismeri: novellái, elbeszélései nálunk is napvilágot láttak. Nemrégiben pedig moszkvai tudósítások számoltak be Az elnök című film nagy sikeréről, amelynek forgatókönyvét ugyancsak Jurij Nagi- bin írta. Nem sokkal később Monte Carloból érkezett jelentés: a negyvenöt éves szovjet író Téli tölgy című elbeszéléséből készült szovjet televízió film a nemzetközi tv filmfesztiválon elnyerte a nagydíjat, az Arany Nimfát. (A Magyar Televízió is műsorra tűzte.) Az APN szovjet sajtóügynökség munkatársa, A. Ru- hadze a közelmúltban felkereste az írót Krasznaja Pahra-i otthonában. Krasznaja Pahra Moszkvától mintegy harminc kilométerre fekszik. A Nagi- bin villa első pillantásra olyan, mint a hagyományos Moszkva környéki nyaralók, azzal a különbséggel, hogy élénkszínű festése és manzardos megoldása kecsessé és modernné teszi. Az író az év nagyobbik részét itt tölti. Nagibin dolgozószobáia a tágas manzárdban van. IróAz elmúlt hónapban a lengyel könyvpiacon több figyelmet érdemlő mű jelent meg. Elsősorban regényekre gondolunk, itt, pontosabban szólva három prózaíró: Kornél Filipowicz, Julian Kawalec és Wilhelm Mach legújabb köteteire. Kornél Filipowicz elsőrangú novellista és több remekbekészült kisregény szerzője. A legutóbbi években írott műveit rendkívül szűkszavú, tömör szerkesztésmód jellemzi. Űj regényének „A fogoly és a lány”-nak cselekménye a második világháború idején játszódik. A fiatal svájci lány és a Svájcba internált lengyel katona sízerelmi története csupán ürügy arra, hogy az író remek humorral, megragadó elevenséggel bemutathassa két különböző nemzetet képviselő ember erkölcsi és jellemasztalán dossziék, levelek, irodalmi folyóiratok tornyosulnak. Mellettük írógép. Az egyik falat könyvespolc borítja, a másikon akvarellek, metszetek, grafikák. Az ablakon kitekintve a Qyeszna egyik halványkék jégkéreggel bevont mellékágára látni. A folyón túl sűrű erdő sötétlik: az író vadászparadicsoma, ahonnan rendszerint új történetekkel, élményekkel megrakodva tér meg otthonába. A látogatónak most is legfrissebb vadászélményeiről mesél, miközben föl- s alá sétál a szobában. Témája: az orosz erdő friss téli szépsége, a hóbundába burkolt fenyők, a félig befagyott, de azért vidáman csörgedező patakok. A természet mindig fontos szerepet játszik az író műveiben: szervesen kiegészíti a szereplők belső világát. Munkájáról szólva Nagibin hangsúlyozza törekvését: „Az író ne találjon ki semmit, hanem valódi élmények, megtörtént események alapján írjon”. Elbeszéléseit így nevezi: „Pillanatfelvételek az életről”. — Talán ez az oka. hogy nem beití különbségeit, az ebből fakadó konfliktusokat. A kitűnő kritikus és pró- aaíró, Wilhelm Mach öt regényt adott ki idáig és két ízben tüntették ki Állami Díjjal. Legújabb regényének címe: „Ágnes, Kolumbusz lánya”. A regény hősnője falusi tanítónő, aki tanulmányai elvégzése után, igen nehéz környezetben vállal munkát. Az író rendkívül érdekes, sokrétű társadalmi és pszichológiai képet rajzol erről a környezetről, hősnőjének az új környezethez való alkalmazkodásáról. intellektuális fejlődéséről. A harmadik regény, Julian Kawalec „Táncoló héja” című műve. Julian Kawalec 1916-ban született, paraszti családból. A háború előtti Lengyelország életét már a felnőtt ember szemével szemlélte. A faluír regényt, műfaja a novella, elbeszélés, kisregény és a filmforgatókönyv. — Lehet, hogy nem elég élénk a képzeletem — mondja mosolyogva —, de nem akarok és nem is tudok másként írni. Ám ugyanakkor éppen ez a valósághűség, amely egész munkásságát jellemzi, teszi olyan meggyőzőekké alkotásait, adja sajátos szépségüket. így hát nem véletlen, hogy A leglassúbb vonat című filmet, amelynek forgatókönyvét Nagibin írta, a szverdlovszki doku- mentumfilmstúdióban készítették. Az elnök című filmet a Trubnyikov napjai c. kisregénye alapján írta. Most egy ugyancsak kétrészes film forgatókönyvén dolgozik: Az igazgató lesz a címe. Az író ezúttal tehát nem egy kolhozelnök, hanem egv ipari vezető hétköznapjaiba vezeti be a nézőt. — A film alapjául Iván Lihacsov élete és munkássága szolgál — mondja Nagibin. — De senki ne higy- je, hogy életrajz-filmet csinálok, noha jómagam személyesen ismertem, ezt a val nem veszítette eí kapcsolatait, Legjobban izgatják a falun a háború után végbemenő viharos, forradalmi változások, amelyek gyökerében átalakították az elet minden területét: a gazdasági rendet, aiz erkölcsöket, a társadalmi viszonyokat és az emberi lelket Legújabb regénye a társadalmi előrelépés problémáját állítja reflektorfénybe. Olyan embernek élményeiről és belső válságáról szól, akinek gyermekkora szegény paraszti családban telt el, s magas, felelős posztra került. Kawaiac drámai erejű prózája ebben a ; regényben is teljes fegyverzetben áll előttünk. Ezért teljes joggal nevezhetjük Kawalec új könyvét az utóbbi, évek lengyel re- gónytennése egyik legfigyelemreméltóbb alkotásának. A. Hamerlinski kiváló férfit, aki nem mindennapi életutat tett meg, amíg a sofőrből a moszkvai autógyár igazgatója, majd miniszter lett. Ugyanakkor a forgatókönyv írásánál igen nagy hatással van rám Lihacsov alakja és életútja, bár voltaképpen mégsem személy szerint róla írok. Az igazgató alakja így mégis csak általánosabb érvényű lesz. — Ma, amikor milliós tömegek olvasnak, az író felelőssége is nagyobb az általa leírt szóért, mint bármikor azelőtt — folytatja Nagibin. — Az irodalomban, a festészetben, a színművészetben és a zenében lehet kísérletezni, de változatlanul a népet kell szolgálnunk. Felelősséggel tartozunk az ember iránt. Különösen fontos ez napjainkban, amikor hihetetlen pusztító erejű nukleáris fegyver van az emberiség kezében. Ezért is oly fontos: a művész hivatásának, megfelelően nemes erköl- csiségre nevelje az embereket. Ehhez pedig az kell. hogy az irodalom és a művészet érthető legyen, megértse a név, amely halhatatlan és élni fog akkor is, amikor mi már nem leszünk, mégpedig egy olyan vitáéban, amely nem ismeri a háborút. — A jövő emberének nevelését már ma el kell kezdeni — mondja végezetül Nagibin —, ezért írok oly gyakran gyermekekről, a jövendő csodálatos és té tnkzatos állampolgárairái Rene Guillot nyerte az Andersen-emlékérmet STANISLAW JERZY LÉC: * Fésületlen gondolatok Nem sokan sejtették a XIX. században, hogy utána a XX. század következik. * Vannak zebrák, akik még a rács mögé is beállnának, csak hogy fehér lónak lássák őket. * Az ördög nem alszik. Legalábbis nem akárkivel. * Ne építsünk menhelyet a szellemi nyomorúságnak. * A jól nevelt papagáj semmit sem ismétel. * A családi kört nem körzővel csinálják. * Milyen fullasztó a levegő! Nyissátok ki az ablakot, hadd érezzék odakint is. * Vajon egy felfalt misszionárius elvégezte-e küldetését? ♦ Én pucéron látom az embereket, de nem mindig vallom be. A végén még tőlem követelnék, hogy öltöztessem fel őket. * Némely költő feje szénával van kitömve. Jó csemege a Pegazusnak. * Az embert úgy kell pőrére vetkőztetni, hogy közben ne mutassuk meg a piszkos alsóneműjét. Az eunuch így szólt: „Mit nekem egy nő, én háremekhez vagyok szokva”. * Csak a bolond nem remeghet büntetlenül: elárulják a csörgők a sapkáján. * Ki tudja, mi mindent fedezhetett volna fel Kolumbusz, ha nem kerül az útjába Amerika? * Szegény barátom, azt mondod: „Utánam az özönvíz!” — de csak a WC láncát húzod meg. * Vannak gondolataim, amelyeket még magamnak sem vallók be. De ezeket úgyis ismeritek. (Elbert János fordítása * Stanislaw Jerzy Lee lengyel költő, 1909-ben született. Több évtizedes munkássága során jónéhány kötetnyi verssel is jelentkezett, otthoni népszerűségét és külföldi hírnevét azonban évek óta rendszeresen megjelenő aforizmáinak, köszönheti; ezekből közlünk néhányat a Nagyvilág nyomán. Pillanatfelvételek az életről LÁTOGATÁS JURIJ NAGIBINNÁL
