Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-19 / 66. szám
* SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. március MGromiko és A Biztonsági Tanács ülése KÉT ÉVTIZED találkozása London — (TASZSZ) Gromiko szovjet külügyminiszter csütörtökön találkozott Douglas-Homeval. az angol konzervatív párt vezetőjével. A beszélgetés során számos nemzetközi kérdést érintettek és foglalkoztak a szovjet-angol kapcsolatok fejlesztésének kérdésével. * Az angol parlament bizottsági nagytermében az Interp;V'amentáris Unió brit—szovjet tagozatának vendégeként Gromiko szovjet külügyminiszter kifejtette nézeteit néhány égető nemeztközi problémáról. Gromiko kitűnő angolsággal fejtette ki: a Szovjetunió kész tevékenyen előmozdítani nemzetközi értekezlet összehívását a vietnami helyzet békés rendezésére, mihelyt az amerikaiak beszüntetik nyílt agressziójukat a demokratikus Vietnam ellen. A szovjet külügyminiszter nem hagyott kétséget afelől, hogy az indokínai egyezményekkel kapcsolatos brit társetaöki felelősség ősz- szeegyezteíhetetllen az Egyesült Államok agressziójához nyújtott angol kormánytámogatással. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szovjet kormány társelnöki minőségben kész a brit kormánnyal együtt olyan értekezletet kezdeményezni, — amelyen „van miről tárgyalni”. Másszóval 1— s ezt a képviselők láthatólag megértették — a szovjet kormány nem kíván csatlakozni olyan látszatkezdeményezésekhez, — amelyek csupán a brit kormány vietnami politikája miatt lázongó munkáspárti balszárny megnyugtatását célozzák. Gromiko a német kérdéssel kapcsolatban rámutatott, hogy a megosztottság minden napja növeli a különbségeket a két Németország között, s minél később szánják el magukat a nyugati hatalmak, hogy szembenézzenek a két Németország realitásával, annál nehezebb lesz az ország újraegyesítését megvalósítani. Ebben a tekintetben gyökeresen új helyzetet teremtene Nyu- gat-Németorszég bevonása az atlanti ..ukleáris fegyverkezésbe. Gromiko rámutatott, hogy a szovjet kormány az angol „atlanti nukleáris haderő” (ANF) tervét csupán az amerikai MLF változatának tekinti. A nyugati hatalmak egymásközti megállapodása alapján lefektetett úgynevezett „biztosítékokat” a szovjet kormány nem tekinti kielégítőnek annak szavatolására, hogy a német militaristák ne tehessék rá ujjúkat az atomfegyverek ravaszára. Bonyolódik Bonn—Kairó vitája Werner kereszténydemokrata képviselő a nyugatnémet parlament fejlesztési segély bizottságának al- elnöke — mint Bonnban közölték —, jelenleg Kairóban tartózkodik, hogy kifejtse a bonni kormány közelkeleti politikáját. * Algéria és Jordánia eleget tesz az Arab Liga határozatainak és megszakítHohlor sajtóértekezlete Az a több mint száz újságíró, aki két nappal ezelőtt a seremetyevoi-repülő- téren fogadta a Kongóból visszatérő Nyikolaj Hohlo- vot, tegnap az Izvesztyija szerkesztőségében rendezett sajtókonferencián értesült a szovjet újságíró meghurcoltatásának és szabadulásának kalandos történetéről és ugyanakkor a Voszhod- kcttö sikeres felbocsátásáról. Nyikolaj Hohlov, aki 46 napot töltött Csőmbe börtöneiben, szakállától megszabadulva, feleségének és az Izvesztyija főszerkesztőjének társaságában jelent meg a sajtóértekezleten. — Vlagyimir Sztyepakov fő- szerkesztő rövid bevezetője után óriási érdeklődés közepette emelkedett szólásra Nyikolaj Hohlov, az Izvesztyija volt leopoldvillei tudósítója; — Az önkény minden nyelven önkény — jegyezte meg, beszámolva arról a hatalmas arányú nemzetközi szolidaritási mozgalomról, amely kiszabadítása érdekében indult. Hohlov elmondotta, hogyan fogták el a leopoldvillei távírdán angol, francia és amerikai újságírók jelenlétében. Beszámolt a lufumgulai koncentrációs tábor és a mahalai börtön szörnyűségeiről, az éhezésről, az ellene elkövetett politikai provokációkról. Hálás szavakkal emlékezett meg Csehszlovákia, India és Nigéria leopoldvillei diplomáciai képviselőinek bátor közbelépéséről, Hajié Szelasszié etióp császár közvetítő akciójáról. Sorra elmondotta, hogyan omlottak össze az ellene emelt koholt vádak: hogy nincs érvényes útlevele, — hogy korábban diplomataként már kiutasították Kongóból, hogy kémkedett, hogy együttműködött a kongói felkelőkkel. — Személyes ügyem talán segít felhívni a figyelmet arra az elképesztő terrorra, önkényre, — amely Kongóban évek óta uralkodik. A börtönökben a kongói hazafiak mellett kongói újságírók, tisztviselők, sőt Mobutu hadseregének magasrangú tisztjei is megtalálhatók. Abban az országban, ahol még mindig nem dwrillt fény Lumumba gyilkosainak személyére, rósz. szabbul is végződhetett volna a dolog — jegyezte-meg Hohlov. A vallatásokra, amelyeket Csőmbe csendőreinek brutalitása kísért, nem is emlékezett vissza olyan le- verten, mint arra, hogy a kongói hatóságok elkobozták 12 jegyzetfüzetét, amelyek afrikai utazásainak anyagát tartalmazták. „Egy újságíró számára ez a legnagyobb veszteség”. — De azért közölte, hogy leopoldvillei feljegyzései megmaradtak, leveleket hozott a börtönből és ezek alapján cikksorozatot készül írni az Izvesztyijában. „Egyhamar nem szándékozom visszatérni Kongóba — válaszolta Nyikolaj Hohlov egy nyugatnémet újságíró kérdésére —, de Afrika rendkívül , érdekes terület, az afrikai vezetők igen színes egyéniségek, eredeti elgondolásokkal, úgy hogy nem idegenkedem az . afrikai tudósítói munkától^ | bodotL ja a dipolmáciai kapcsolatokat a Német Szövetségi Köztársasággal, amint a bonni kormány elsimeri Izraelt. * Krone államminiszter, a Nyugatnémet Szövetségi Védelmi Tanács elnöke, — a'ki kéthónapos látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodik, szerdán este Rusk külügyminiszterrel _ folytatott megbeszélést. — Krone később az újságíróknak kijelentette, hogy a külügyminiszter nagy érdeklődést tanúsított Nyu- gat-Németország közel-keleti politikája iránt. Krone viszont biztosította Ruskot arról, hogy Nyugat-Német- ország megérti az Egyesült Államok Vietnammal kapcsolatos álláspontját. Orvosi jelentés Güeorgäiu Dej egészségi állapotáról Bukarest (MTI) A csütörtöki romáin lapok az alábbi orvosi jelentést közük: „Gheorghe Gheorghiu-Dej élvtárs, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Román Népköztársaság államtanácsának elnöke tüdő megbetegedésben szenved. A betegség aiz utóbbi időben sárgaság nyomán fellépett májszövődményekkel és májelégitelenséggiel súlyosJohnson hét arca CLouisville Gourier-Journal karikatúrája) 4 rombadőlf ország, a földosztás New York (MTI) A Biztonsági Tanács szerdai ülésén megkezdte a ciprusi ENSZ-akciók decem. bér 13-tól március 10-ig lezajlott fejleményeiről szóló főtitkári jelentés megvitatását. U Thant beszámolója „ingatag fegyverszünetként” jellemzi a szigetország helyzetét és javasolja a tanácsnak, újabb három hónappal hosszabbítsa meg az ENSZ-erők megbízatását. Az ülésen felszólalt Kip- rianu ciprusi, Bdciosz görög és Eralp török megbízott. Elvben egyikük sem ellenezte a főtitkár javaslatát. Összeült az új román parlament Csütörtökön délelőtt Bukarestben megkezdődött a március 7-én megválasztott új román nagy nemzetgyűlés első ülésszaka. Az ülésteremben megjelentek a párt és a kormány vezetői Ion Gheorghe Maurer miniszterelnökkel 'az élükön. — MAGYARORSZÁGON minden változásért és újért kiáltott 1945-ben. — És az örökség: a rombadőlt ország, háború pusztította, elcsigázott, kétségbeesett nép, ínség. A gazdasági kár mindent összevetve 22 mil- miárd aranypengő, — azaz mintegy 250 milliárd forint volt, nemzeti vagyonunk 40 százaléka, minden magyar dolgozó 4—5 esztendei munkájának eredménye. A legnagyobb kárt az ország ipara szenvedte, az ipari üzemek kapacitásuknak csaknem a felét elvesztették. De jelentős kár érte a mezőgazdaságot is, elhurcoltak vagy elpusztítottak majdnem 7 millió állatot Szinte teljesen megbénult a közlekedés, az országban lakhatatlanná vált 120 ezer ház, az összes épületnek 7 százaléka. — A magyar kommunisták 1944. november 30-án Debrecenben közétették „Magyarország újjáépítésének és felemelkedésének programját”, melyben kimondták, hogy Mohács óta néni volt ilyen súlyos helyzetben az ország. Fegyvert kell ragadni a németek és a nyilasok ellen! Ha a nép veszi kezébe az ország vezetését, akkor Magyarország nem volt, — hanem lesz. És a magyar kommunisták mozgósítani tudták a Nemzeti Függetlenségi Frontban újjászervezett haladó, hazafias erőket. A nehézségek leküzdésében a munkásosztály haladt az élen,. 1935-ben 84 volt a tízezer holdnál nagyobb birtokosok száma, s mellettük élt 3 millió koldus. — 1944. december 22-én pedig az ideiglenes nemzeti kormány meghirdette az úri és egyházi nagybirtokok felosztását. A félfeudális nagybirtokos osztály; mint osztály — megszűnt. A földosztás során 5.6 millió katasztrális hold területet sajátítottunk ki, s a föld azé lett, aki megműveli! , BombaSámadás egy vietnami falusi iskola ellen A Dél-Vietnamban és különösen a Da Nang-i amerikai támaszponton elrendelt részleges hírzárlat nagyon megnehezítette a helyszínen tevékenykedő sajtótudósítók munkáját. Az AP rámutat, hogy a hivatalos korlátozások miatt a haditudósítók most nehezebb helyzetben vannak, mint a „nagyobb arányú” amerikai beavatkozás kezdete, azaz 1961 óta bármikor. Az amerikai hír- ügynökség példákat sorol fel arra nézve, hogyan korlátozzák Dél-Vietnamban — az amerikai Hadügyminisztérium utasítására — az újságírók tevékenységét. — Elmondja, hogy a Da Nang-i támaszponton öt újságírót őrizetbe vettek, majd szabadonbocsátásuk- kor közölték velük, hogy „félreértés’’ történt. — A támaszponton tudósítók csak kijelölt katonatisztek kíséretében tartózkodhatnak. A támaszpont és Da Nang város katonai klubjaiból és éttermeiből kitiltották a sajtó képviselőit. — A bombázásokban részvevő pilóták utasítást kaptak, — hogy „ne álljanak szóba senkivel”; New Yorkban Wess Gal- lagher, az AP vezérigazgatója nyilatkozatot tett közzé, amelyben tiltakozik a hírközlés szabadságának korlátozása ellen. — Hangoztatja, hogy „a most elrendelt ellenőrzés túlszárnyalja a második világháború legsötétebb napjainak hasonló intézkedéseit is. A washingtoni Külügyminisztériumban befejeződött a kormánytól független szervezetek képviselőinek kétnapos értekezlete. A konferencia zárószónoka a program szerint Rusk külügyminiszter volt, de a nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy az újonnan bevezetett hírzárlat értelmében a sajtó szervek névszerint közvetlenül nem idézhetik sem az ő, sem a többi hivatalos felszólaló szavait. Ezért csak általánosságban számolnak be az értekezlet lefolyásáról. A jelenlevőkkel közölték, — hogy az Egyesült Államok „az adott körülmények között” nem szándékozik leülni a tárgyalóasztalhoz. — De ha a „dél ellen folytatott északi agresszió megszűnnék, cserében az Egyesült Államok is végetvetne Észak-Vietnam bombázásának”. A New York-állambeii Ithacából jelenti az AP, hogy Jean-Paul Sartre, az Egyesült Államok vietnami akciói miatt lemondta a Comell-Egyetemen április 7-től—14-ig tervezett előadás-sorozatát. James A; Perkins, az egyetem elnöke nyilvánosságra hozta Sartre táviratát. Ebben a francia író és filozófus hangoztatja: az Egyesült Államok kormányának Vietnamban követett erőszakos politikája miatt nem kíván az Egyesült Államokba utazni és kénytelen felbontani az előadás- sorozat tekintetében vállalt kötelezettségét. A délvietnami háború véres történetében is szinte példátlan gaztettről számolnak be a nyugati hír- szolgálati irodák. A Reuter katonai forrásból szerzett értesülése szerint a délvietnami hadsereg repülőgépei szerdán bombatámadást intéztek egy falusi iskola ellen és 37 iskolásgyermeket gyilkoltak meg. Az eset a Da Nang-i támaszponttól alig nyolc kilométernyire levő Man Quang faluban történt. A faluból állítólag lövést adtak le egy arra haladó felderítő repülőgépre. Rövid- dél utána Skyraider bombázók jelentek meg a község felett és szétbombázták az iskolát és több lakóházat. A támadásnak az iskolásgyermekeken kívül több polgári lakos is áldozatul esett. Az első jelentések negyvenötre becsülik a halottak számát. A falu lakói a holttestek koporsóival a Da Nang-i támaszponthoz vonultak, de a délvietnami kormánycsapatok visszaűzték őket. Vietnam Harci Napja Tizenöt esztendővel ezelőtt, 1950. március 18-án, két amerikai hadihajó kötött ki Saigon kikötőjében. Maga a flotta főparancsnoka jelent meg akkor Vietnamban, hogy támogassa a francia expedíciós hadsereget. Válaszként az USA hadihajók jelenléte ellen 300 000 saigoni hazafi rendezett elemi erejű tüntetést. „Le az amerikai imperializmussal!’’ — tiltakozott Saigon népe. — Jenkik, hagyjátok el Dél- Vietnamot!” A francia rendőrök emberi mivoltukból kivetkőzve rontottak a tüntetőkre: hasztalan. A nép jogos haragját nem tudták elfojtani s az USA két hadihajója még másnap, 1950. március 19-én dicstelen visz- szavonulásra kényszerült. Ez a nap azóta Vietnam népének Harci Napja — északtól-délig, s kivétel nélkül minden esztendőben harci riadó az amerikai imperializmus ellen. Amikor a francia expedíciósokat kiverte a nép Vietnamból, az amerikaiak léptek a helyükbe. Azóta mindent elkövetnek, hogy Vietnamot katonai támaszpontjukká és újtípusú gyarmattá alakítsák, E céljuk érdekében durván megsért- tették az 1954-es genfi egyezmény szellemét és rendelkezéseit. Sőt, 1961 óta Dél-Vietnamban „különleges háborút” folytatnak, amelyet napjainkban Észak-Vietnamra, és más szomszédos országokra is igyekeznek kiterjeszteni. 1965. február 7-óta, — egymásután intéztek légitámadásokat a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen Többszáz repülőgépet küldtek rohamra békés falvak és városok ellen. Olyan gaztett ez, amely ellen az egész világon tiltakoznak a tisztességes emberek, a világbéke töretlen hívei. És egész Vietnam népe — Északtól Délig — szilárdabban, mint valaha, eltökélte, hogy továbbfejleszti az 1950-ben Saigonban lezajlott USA- ellenes népi megnyilvánulás szellemét. A vietnami hazafiak azt követelik, hogy az USé vessen véget agresszív háborújának, vonja vissza a csapatait és tartsa tiszteletben a Vietnamról szóló 1954-es genfi egyezményt. A vietnami nép maga akar dönteni belügyeiről.