Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-19 / 66. szám
az egyik űrutas Útjára a Voszhod— Moszkva, március 18. Mint a TftSZSZ jelenti gyorshírben, ma magyar idő szerint 8 órakor a Szovjetunióban löidköriiii pályára juttatták a két utast szállító Voszhod—2. űrhajót. Az űrhajé személyzete: Pavel Beljajev ezredes (az űrhajó parancsnoka,) és Alekszej Leonov alezredes (másodpilóta). Az űrhajó sikerrel jutott pá- lyájára, amely megközelítőleg azonos a számításokban megadott pályával. Beljajev és Leonov közérzete jó. Hozzákezdtek a kutatási program teljési- tóséhez. Előzetes adatok szerint az űrhajó 90.9 perc alatt tesz meg egy fordulatot a Föld körül. Röppáiyájának legkisebb távolsága a Főidtől (perigeum) 173 km, maximális távolsága a Földtől (perigeum) 173 km, maximális távolsága (apogeum) 495 km. A pálya hajlásszöge 65 fok. A Voszhod—2. űrhajóv állandóan kétoldali rá- diókapcsolatot tartanak fenn. Pavel Béljajevnek, az űrhajó parancsnokának jelentése, Valamint a távmérés útján szerzett adatok szerint az űrhajó személyzete kielégítően elviselte a pá- lyárajütást és a súlytalanság állapotára való áttérést. A Voszhod—2. a 143 625, a 17 635, a 18 035 és a 19 996 megaherz frekvencián sugározza közleményeit. Az űrhajó fedélzeti rendszerei zavartalanul működnek. A Voszhod—2-ről érkező további híreket valamennyi szovjet rádióállomás folyamatosan sugározza. Az első séta A többüléses űrhajók szovjet sorozatát most már nyilvánvalóan Voszhod néven anyakönyvezik az űrkutatás két nagy nemzetközi adatközpontjában Moszkvában és Washingtonban. Beljajev ezredes és Leonov alezredes űrhajója a második a Voszhodok sorában. Kísérletük valószínűségére — természetesen az időpont ismerete nélkül — már február végén lehetett következtetni, amikor február 22-én a Kozmosz—57 űrhajót lőtték fel egy 175 km földközellel és 512 km földtávollal, valamint 91,1 perccel jellemezett pályára, — ahonnan két kör múlva, — ugyancsak a Szovjetunió területére visszahozták. Köztudomású, a Kozmoszsorozat 65 fokos pálya szögű szputnyikjainak egy része űrélettani kísérleteket, nemkülönben a jövő embert szállító űrhajóinak ki- (Folytatás a 3. oldalon) Leonov alezredes a kabintól öt méternyire lebegett a kozmikus térségben Ä nyolcadik forduló A Voszhod—2. moszkvai idő szerint 21 órakor befejezte a 8. fordulót a Föld körül. A 8. fordulótól a 13-ig az űrhajók útja nem vezet a Szovjetunió területe fölött. A rádiókapcsolatot a rövid hullámsávon tartják fenn az űrhajóval. A Voszhod—2.-nek a 8. kör befejezéséig eltelt 11 órás repülése alatt a földi mérőberendezések nagymennyiségű értékes anyagot szereztek az űrhajó röppályújáról és berendezésének működéséről. A mérések adatai szerint a Voszhod—2 valameny- nyi berendezése kifogástalanul működik. Az űrhajósok üzenetükben köszönetüket fejezték ki a szovjet tudósoknak, tervezőknek, mérnököknek, technikusoknak és munkásoknak a Voszhod—2. űrhajó megalkotásáért. — Dél-, majd Észak-Amerika felett elrepülve az űrhajósok üdvözletüket küldték Kuba, Latin-Amerikai és az Egyesült Államok népeinek. Repülésük további során folytatják a kutatási program végrehajtását és felváltva pihennek. A Voszhod—2. a 13. fordulóban, március 19-án, — moszkvai idő szerint 4,14 órakor újra megjelenik szovjet terület fölött. Ütja ekkor a Szovjetunió távolkeleti része fölött vezet majd. Pável I. Beljajev ezredes a „Voszhod—2’’ pararsnoka (halról) és Alekszej A j Leonov alezredes másodpilóta, űrutazásuk előtt a Vörös téren Világ proletárjai, egyesüljetek! SZOLNOK MEgyjl IA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A HEGYEI tamAk i hbia jj| XVI. évfolyam, 66. szám. Ara: SO fillér 1965. március 19., péntek. Pável I. Beljajev ezredes, a „Voszhod—2” parancsnoka Pavel Beljajev, a Voszhod—2 parancsnoka húsz esztendeje van szoros kapcsolatban az égbolttal. A második világháború éveiben kezdett tanulni a repülőiskolában, amelyet 1945-ben fejezett be. Két évvel előbb a 18 éves ifjú önként lépett a szovjet hadsereg soraiba. Vadászrepülőként vett részt a háborúban a Távol-Keleten. Parancsnoka akkor az alábbi jelentést adta róla: „Az első harci repülésben méltóképp viselkedett, pontosan teljesítette a feladatot.” Beljajev 1959-ben, a „másodosztályú harci repülő” beosorolást kapta. Mint az egyik legjobb repülőparancsnokot, katonai repülőakadémiára küldték, amit hat. évvel ezelőtt fejezett be. Most levelező úton fokozza képzettségét ugyanezen az akadémián; A Voszhod—2 parancsnoka 1925. június 26-án, a vologdai területen. Cselis- csevo faluban (Moszkvától északra) született. Életrajzában nincs semmi különös. Iskolába járt, majd esztergályosként, rövidesen minőségi ellenőrként dolgozott egy üzemben. Amint katona lett, azonnal kérte, hogy küldjék repülőiskolára. A hadseregnél szerzett érdemeiért Vörös Zászló-renddel és hét érdeméremmel tüntették ki. Sikeresen elvégezte az űrhajós gyakorlatokat. Beljajev jó ejtőernyős. Feleségét Tatjánának hívják. Két lányuk van. Az idősebb — Irina — 16 éves, a fiatalabb — LjucLmila — 9 esztendős. Alekszej A. Leonov alezredes, a „Voszhod —2” másodpilótája Alekszej Leonov 30 éves űrhajós már 1961-ben, amikor Jurij Gagarin rajtolt, fel volt készülve az űrrepülésre. De, mint mondják, „mindennek eljön az ideje”. Most eljött ez az idő. Leonov alezredest 1953-ban felvették az Ukrajnában levő csugujevi repülőiskolába. A szovjet légierők különböző egységeinél szolgált. Most a Zsukovszkij re- pülőmérnöki akadémián folytatja tanulmányait. Kitűnően megtanulta az űrhajó szerkezetét és nagyszerűen felkészült az űrhajózás során teljesítendő bonyolult feladatokra. A hadseregnél teljesített lelkiismeretes szolgálatért Vörös Zászló-renddel és két érdeméremmel tüntették ki. Az űrhajósok csapatában ő a pártszervezet helyettes titkára. A földi „túlterhelés” ellenére sem hagyott fel régi szenvedélyével, a rajzolással és a Neptun című lapnak — amelyet az űrhajósok jelentetnek meg csillag- városukban — ő a rajzolója. Édesanyja gondosan őrzi az űrhajós iskolai vázlatait, Ajvazovszkij és Sisfcin képeiről készített másolatait. Hetvenhárom esztendős apja, Arhip Leonov nyugdíjas, 70 éves feleségével; Jevdokijával, több gyermekével és unokáival él együtt Kalinyingrádban; Az űrhajós' . nős ember, felesége Szvetlána. Négyéves kislányukat Viktóriának hívják. Leonov „űrsétájának" televíziós közvetítése Az Intervizió csütörtököm délben bemutatta Alekszej Leonov kilépését a Voszhod—2 űrhajóból a kozmikus térségbe. A képernyőn pontosan látható, amint a fedélzeti nyíláson kiemelkedik először az űrhajós sisakja, majd derékig maga Leonov, várva az űrhajó parancsnokának utasítását. Jobbra látható a filmfelvevő gép, amely megörökítette Leono- vot a történelmi pillanatban. A háttérben pontosan kivehető a Föld. Leonov kilépett az űrhajó fedélzeti nyílásán, felhúzta a lábait, majd foganytyúba Kapaszkodott. Azután vízszintes, majd függőleges helyzetet vett fel és hátával előre kezdett eltávolodni az űrhajótól. A képernyő pontosan mutatja azt a berendezést, amely ösz- szekötötte az űrhajóst a kabinnal. A filmkockák megörökítették Leonoveak az űrhajó közelében végzett vízszintes irányú repülését, lebegését a kozmikus térségben és visszatérését a Voszhod— 2-re. S Alekszej Leonov űrrepülő körülbelül 20 percet töltött az űrhajón kívül a világűrben. Szabad lebegése a Kozmoszban tíz percig tartott. Ez alatt megvizsgálta a Voszhod—2 külső felületét, bekapcsolta a filmfelvevő gépet és szabad szemmel megfigyelte a Földet és a világűrt. A program teljesítése utá visszatért az űrhajóra. Kilépését a Kozmoszba és visszatérését az űrhajóra Beljajev parancsnok ellenőrizte, akivel állandó kapcsolatot tartott fenn. Beljajev ezredes az alábbiakat jelentette az irányító központnak: „A kozmikus térségbe való kilépés és visszatérés feladatát teljes egészében Végrehajtottuk. A kabinban a paraméterek a meghatározott normák határain belül mozognak. A közvetítésre akkor került sor, amikor a Voszhod—2 a Szovjetunió területe fölött repült. A közvetlen adás megmutatta Beljajev és Leonov űrhajósokat a Voszhod—2 kabinjában. Az adás Során az űrhajósok rádiótelefon útján beszélgettek Raul Castro kubai honvédelmi miniszterrel, aki jelenleg Moszkvában tartózkodik