Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
4 atom ok megyei néplap 1965 f#bruáf 14. 4 lovasnentzei jelene SAKK-ELET ÉoraíVeíetó; DALKÓ NÁNDOR Az kétségtelen, hogy ma napság már nem nagyon értünk a lovakhoz. Ha viszont egy gépkocsi suhan az úton, arról már a tízéves gyerekek is megmondják, milyen márkájú. Pedig a világ dolgai iránt közömbös nyugati polgárok tudatában a magyar az lovasnemzet. Honfoglaláskor! lovas kalandozásain- . kát említik az iskolai történelemkönyvek, de még 1848-ban is nagy hírük volt a magyar lovasbandériumoknak. Ma már lassan a . mezőgazdaságból is kiszorítják a lovakat a gépek. Éa hol van a sok ló? Impe- riál, a nemrég nyugalomba vonult csodámén volt az . utolsó emlékeztetője „lovasnemzet” hírünknek? Nincs jövőjük? „Szolnok és Pest megyei Lótenyésztési Felügyelőség.” £2 a kacifántos név. ■ illetve zománctábla rejti Jászberény határában a 16' tenyésztés jelenét. Gaál Ferenc igazgató irodájában sudártermetű, vékonynya- kú, kisfejű, telivér-, félvér *• paripák fényképei. Az íróasztalfiók rejtette dossziékban pedig a magyar sportlótenyésztés helyzetét, gondját-baját regisztráló iratok. Megyénkben három to- ' vasisikola működik: Szenttamáson, a nagykunsági és a jászsági gazdaságban. Ezek az iskolák a lóvá nőtt csikók tanítását, idomítá- sát végzik. A lótenyésztés helyzete nem valami vigasztaló. Nincs igazi gaz- * dája, nincs igazi felelőse az országnak ló ügyekben. Az állomány évről évre csökken —, de hogy meddig tart, senki nem tudja. Most hazánkban 330 000 ló van. Hogy öt év múlva, vagy két év múlva mennyi lesz, az még kérdés. Gaál Ferenc számokkal bizonyítja, hogy a legjob■ bán gépesített termelőszövetkezetek sem nélkülözhetik a lovakat. A szállító gépjárművek papi költsége 300—350 forint, a lófogatúé- 100—120. Tehát a belső szállításhoz kell a lót Üzletnek sem rossz Hogyan kerülnek a csikók a lovasiskolába, vagyis hogyan születik a sportló? A lótenyésztési felügyelőség szakemberei a tsz-ek, állami gazdaságok csikóiból kiválogatják a sportcélokra legalkalmasabbakat. Ezek bekerülnek az iskolába, ahol szakemberek nevelik őket. Egy ló nevelése évente általában 3000 forintba kerül a tsz-ben, vagy gazdaságban. Három év alatt tehát 9000 forintjába kerül a pe- . velőnek. A lovasiskola fél év — egy év alatt „töri be ', idomítja. Ekkor az értéke már rohamosan emelkedik. A közelmúltban például a jászsági gazdaságból adtak el több lovat 18—30 000 forintért darabját 1964-ben » kiskunsági „Gyi lovam”-ért- 65 000 forintot fizettek. Külföld rendszeresen, nagy tételben vásárolja a betanított lovakat. Ha csak egyszerű „kommersz” lovakat ves2, akkor is darabjáért 20 000 forintot űzet. A haszon nagy részét a tsz kapja. De érdemes a hazai piacra is lovat adni. A jászsági lovasiskola tíz csikója fut jelenleg a budapesti lovaspályákon. Ezek után használati díjat fizetnek, aminek nagy része szintén a tsz-ek, gazdaságok bevételét növeli. Jó ugri, jó grosi Az egyik dossziéból előkerül a közeljövő: februárban 12 hátaslovat keil Olaszországba, 30 hátaslovat Nyugat-Németországba számtani. Március: 10 darab nyereg alá tanított, részben belovagólt ló indul Hollandiába. Ojabb rendelés Olaszországból 15, Svájcból 16 lóra. India 50 hátaslovat vár tőlünk jó péo- ateU Érdemes tehát sportlovakat tenyészteni. Megérné gondoskodni a magyar lovak jövőjéről. A barátságos iroda emlékkönyvébe á világ minden részéből itt járt látogatók bejegyzései, dicsérő sorai. Adriáno Bon<jli, a neves * olasz lószakértő így vélekedik: Magyar ló jó „grosi”, jó „ugri” vagyis jó kocsiba és jól ugrik. A világhírű holland Benneweiss cirkusz igazgatójának aláírása —• ők is innen vásárolják a lovakat. Német, holland, szovjet, amerikai nevek sorakoznak a könyv lapjain, mind a magyar ló dául vahftak, akik minden reggel 4 őrá előtt felkelnek hogy Nagy ká tárói időben beérjenek a telepre és lovaglás után mennek iskolába. Szenttamásra á törölt szentmiklősi technikum diákjai járnak. A2 elmúlt ősszel ezeknek a gyerek- számba menő lovasoknak versenyt rendeztek Jászberényben. Első díját nyert Bezzeg Péter 150 centi magas második általános iskolás. Ö és társai jó folytatói a magyar lovashagyományoknak, amelyet Igazán érdemes ápolni és segíteni. — egy — 4- sz- feladvány (V- Meínicaenko-tól) o h abc re Matt 2 lépésben. Játszmák a megyei csapat- bajnokságrólSzicíliai védelem PauloVits (Szelevény)- Szelindi (Martfű) Az érmek, tiszteletdíjak, győzelmi szalagok egy része, amelyet Gaál Perese nyert lovaival. i- e4 oá, $ Hi3 He& 3- £4 «14, 4. H:d4 gS (4- ...g6 Szi- ihágin lépése. Évtizedekkel ezelőtt ?-et kapott, mert megengedte a centrumerősítő 5 34 lépést Üjabban a szovjet elemzések játs2hafónák ítélik, ugyanis rugalmas játék- vezetés fnellett esetleg közvetlenül kijátszható a d5), 5- Éc3 Fg7, 6- Fe3 e6? (6...HÍ6, 7- Fe2 0-0, 8- 0-0 az ismert folytatás)- 7- Hfed-5 f :c3 g- bet d5, 9- FcS! tíeT 10- Hd6+ KfS, 11- Vf3 fS, 12. éti éti, 13- Ve3 ttgS (...h5 valamivel jobb). 14. Fb5 Éd7. 15- F:c6 bc6, 1$. Vh6+ sötét feladta. Fd4 ellen nincs védelem. Csinos kis játszma • Spanyol játék Ragó L. SZMTE—Selmeczi Szelevény 1- e4 e5, 2- HfS HcG, 3- FbS Hf«, 4. 0-0 a6? (4. ...a6 itt már nem illik a védelem vonalvezetéséhez. Szokásos folytatás a brazil változat, pl. 4- ...H:e4, 5. d4 Fe7, 6. Ve2 Hd6 stb-, vagy 4. ...Fc5, 5. c3 0-0, 6- d4 Fb6...) 5. P:c6! dc6, 6- H:e5 FdG, 7. Hf3 H:e4? 8- Bel Ff5, 9. d3 Ve7. 10. de 0-0-0, 11. ef F:h2+ 12. K:h2 B:dl, 13- B:e7 B:cl, 14. B:f7 BgS, 15. Hg5 B:c2, 16. Hc3 B:f2, 17- Hce4 B:b2. 18- He6 Be2, 19- H4c5 sötét feladta• Királyindiai védelem Dalkó SZMTE—Dómján Szelevény 1. dl Hf6, 2. c4 g6, 3- Ilc3 Fg7, 4. g3 0-0, Fg2 c6, 5- Hf3 d8, 7- 0-0 Ff5, 8. Bel Vc8, 9. Vb3 He4 (Sötét Fh3-mal az erős világos futót kívánja cserélni, amit Vb3 meghiúsított- Egyébként az e4 pontért folyik a küzdelem.) 10- Hg5! H:c3 (Az egészségesen fejlődött világos robbantja az e4 pontot, 10- ...H:g5-re 11. Fa5 F:d4, 12. F:e7 jönne), n. bc3 hS. 12- e4! Ég4, 13- Hf3 Kh7, 14 Bbl bí, IS- Fe3 FhJ 16- F:h3 V:h3, 17. c$l (áttörés kezdete) dcS, U. dcS bS, 19- 44 b*4, » Vb7 Hd7. 21. Bedl Bfba, 22- V»6 B:bl, 23- B:bl Bd8, 24- V:a4 Fa3? 25, Vc4 Fg7, 26- c6 Hb6, *7- Vtt7l BfS, 28- Vart Hc8, 29. VoT Ve6 (29. ...B:f3-ra 30 Fd4 azonnal nyer). 30- Bb* BgS, 31- Fd4 gS, 32. F:g7 KgG 33- HeSé Sötét feladta. m 3 sz- végjáték megfejtése- 1. Kc4! Kd8 2- Kb5t Kd7, 3 KcS Kc8! 4. Kc6 Rd8 (4. d6?- ra Kdt remis), 5- d6 KeS, 6. Kd5 cd, 7. Kd6 KdS. 8. Ke€ Ke8, 9. Kf6- Kf8, 10. Kgfi Kg8, 11. Kh6 nyer 0- Ke4?-re Kd?, 2. Ke5 Ke7 stb. remis ). • * • Megkezdődött a megyei egyéni sakkbajnokság A Május 1. u- 38. sz- alatti kultúrházban pénteken délután megtartották Szolnok megye 1965. évi férfi egyéni sakkbajnokságának sorsolását- A résztvevők az alábbi sorszámokat kapták: 1. Bessenyei, 2- Horváth, 3- Dr. Lányi, 4. Nagy László, 5. Kocsis, 6. Pete, 7. Dalkó, 8- Székely, 9. Makula, 10. Nagy , Lajos, 11. Oravetz, 12. Hor- gosiAz első forduló eredményei: Bessenyei—Horgosi 1:0, Horváth—Oravetz függő, dr. Lányi—Nagy Lajos függő, — Nagy László-Malrula 0:1, Kocsis-Székely 0:1. Pete—Dalkó '/». Ma a III. és a XV. fordulóra kerül sor. III. forduló: Horváth—Horgosi, d- Lányi — Bessenyei. Nagy László—Oavete, Kocsis —Nagy Lajos, Pete—Makula, Dalkó—Székely. IV- forduló: Horgosi—Székely, Makula—Dalkó, Nagy Lajos—Pete, Oravetz—Kocsis, Bessenyei—Nagy László, Horváth—dr. Lányi. (b. s.) tiszteletéről, elismeréséről szólnak. Pajtások A2 istállóba lépő Gaál Ferenc hangosan köszön és a két oldalt sorakozó lovak szinte katonásan egyszerre fordítják felé a fejüket. A baloldali első boxból a sudártermetű, melegszemű Sanyi mén egész ottartóz- kodásunk alatt le sem veszi tekintetét az igazgatóról. Értelmes tanítványai? Többek annál — pajtásai. Beszél hozzájuk, korholja ókét és az állatok szemében tükröződik a gazda mosolygós arcai Nagyság és szín szerint sorakoznak a lovait a bojtokban. „Pajkos”, a Kunmadaras! Állami Gazdaságból került ide, Kuhaylan Zaib arab félvér — testvérét tavaly 60 000 forintért vitték el. Az istálló jelenlegi legértékesebb állata egy North Star országos fedező mén. Hivatalos ára 100 000 forint. „Fáklya”, tavaly a kecskeméti lovas fesztiválon 140 centimétert ugrott Szűcs Jánossal a nyergében. Lovaink, méghozzá kitűnő lovaink tehát vannak. A világ még számontartja a magyart, mint lovasnemzetet is. Es a lovasok? A fiatalok mindnyájan az autó bolondjai, értői lettek? A jászberényi lovasiskolának 47 tagja van, akjk azért fizetnek tagdíjat, hogy lovagolhassanak. Kik ők, akik nem fordulnak meg az úton egy elsuhanó autócsoda után, de minden útjukba kerülő lovat megnéznek? Kik ők? Elsősorban iskolások, PASPORT Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Törökszentmiklósi járási ifjúsági bajnokság, Török- szentmiklós. Birkózás Szolnok megye 1965. évi ifjúsági szabadfogású egyéni bajnoksága, Jászberény. Dérvné Művelődési Ház, 10 óra. Kézilabda Jászberényi járás tetem, bajnoksága. Jászberény, Tanítóképző. 8 órától—16 óráig. Labdarúgás Jászberényi Lehel It.— Jászjákóhalma, Jászberény 9 óra. Jászberényi Lehel L— Hatvani VSC, Jászberény. 11 óra. Szolnoki MTE—Szolnoki Cukorgyár. Szolnok Délibáb úti pálya. 10.30 óra. Szolnoki MÁV B—Törökszentmiklósi Vasas, Szolnok, MÁV pólya, 13.15 óra. Szolnoki MÁV A—Ceglédi Építők. Szolnok, MÁV pálya, 15 óra. Sakk Szolnok megye férfi felnőtt egyéni bajnoksága, — Szolnok, Május 1. úti művelődési ház, 9 óra. Szolnoki i*ráo< csapatbajnokság. Vívás Országos 11 osztályú térti tőrversenv Szolnok. Abo. o/i úti iskola» 9 óca. KERESZTREJTVÉNY CSŐK ISTVÁN Szá2 évvel ezelőtt született Csók István, a kiváló magyar festőművész. Párizsban ismerkedett meg a divatos francia mesterek művészetével, főleg függ. 18 festészete rolt hatással rá. Párizsból Münchenbe utazott, ott készítette vlzsz. 66. című képét- Kazajövet nagyobb méretű történelmi tárgyú festményével, a vlzsz. l--el vonta magára a műértők figyelmét. E kép mozgalmas jeleneteinek elrendezése kiváló kom- pozíciós érzékre vallA festmények hosszú sora következett ezután, amelyeken a nép életének színes és vlzsz. 67- megjelenítése játszotta a főszerepet. Függ- 1- színköltészetének maradandó emléke- Zsánerképei többnyire függ- 8. nevű leányának életével foglalkoznak. Vérbeli művész volt, aki a Világot: függ. 15. A felszabadulás után Is tevékenyen részt vett a magyar ''vészét alakításábanVízszintes: 13- ...óceán, a világtengernek Európa, Afrika, Amerika és a két sarki tenger között elterülő része. 14. Tedd földbe a palántát! 16- A leglassúbb tempót előíró zenei jelzés. 17. író, költő művéből kiemelt részlet. 20- Mutatószó- 21- Rangjelző szó- 22- YDÖ. 23. Varrószerszám, névelővel. 24. Egyik napszakra vonatkozó- 26- Ál, hamis- 27. Kislánynév. 29. Indíték. 30- Osztrák folyó- 31- Kis Ferenc. 34- NUR. 36. Egyik irány- 37- Taszítják- 38. Becézett Ilona- 40- Az egyik végtag. 41. Emberevő őshal, tárgyesetben. 42- „A” hentes szerszáma- 44- Világos, nagy szesztartalmú sör (angol eredetű szó). 45. Férfinév. 46. A Duna egyik bal oldali mellékfolyója- 48. LN- 49- Rombol- 50. Egyvegyértékű szénhidrogén gyök (faszeszben is megtalálható). 51- A lovasnak van- 54- Vissza: folyadék- 55- Kikötő a folyón. 66- Morse-hang. 57- Megszólítás- 58- Ruha tartozéka- 60A Román Népköztársaságnak a Kárpátokon túli területe (főleg a felszabadulás előtt használt kifejezés). 62. Mária...; osztrák származású színésznő- (A „Fehér éjszakák” és a „Patkányfogó” c- filmekben láttuk.) 64- Ezt végzi az állatgondozóFüggőleges; 2. Átváltozás- 3- TLR- 4. Makónak szerzett világhírt. 5- ...országgyűlés, ahol 1707-ben a Habsburgokat detronizálták. 6- Rét mássalhangzói- 7- VII- 9. Les betűi, keverve. 10. Elfogyasztotta (az ételt, +’)• 11. Igekötő- 12- Megtörtént dolog. 19- Csigaféle. 25- Hatalmas, a természetben található kő- Í7. Dán betűi, keverve. 28- Levelet postára ad. 30- Becézett Ilona- 32- Határozó rag. 33- Tárlat, tárgyesetben, ahol a művészek alkotásait a közönség megtekintheti. 35- Járta a táncot. 36- A zenében valamely hangsor nyolcadik, utolsó hangja, amelynek minősége megegyezik az alaphanggal. 39. NAV- 40- BRT. 43- Nem ült le- 47. A kabátjával teszi az ember, ha fűtött helyiségbe lép- 49- DIB, 50- Megállapítom a súlyát- 52. Arc, régiesen (+’)- 53. ..Az” esztendő (—’) 54- „.Zoltán, költő. 59- Lás, keverve. 61. GÉS- 63- Hír mássalhangzói- 65. személyes névmás. Beküldési határidő: február 18Múltheti keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Februári estén (Mikor tavaszt lesvén) Háborog a vén Duna (Kicsi meleg ágvban) Alom borul lágyan (Minden jó kis fiúra). - A- Vivaldi. Könyvet nyert; Tóth Já- nosné, Szolnok. (A könyvet postán küldjük el.) Szolnok megyei Néplap REJTVÉNYSZELVÉNYE, 1965. február 14.