Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-07 / 32. szám
IWB. február T-. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 SZIKOD SZIL A mezőtúri Egressy Gábor színjátszócsoport előadása Minden olyan művészi alkotásnak joga van a halhatatlansághoz, amely nemes emberi gondolatokat fejez ki s kulturált formája később is lehetővé teszi élvezetét. De a történelmi nevezetesség s a művészetek történetében elfoglalt sajátos helye is érdekessé teszi számunkra egy régi vagy aránylag régi mű felújítását. Ehhez járulnak a szubjektív érzelmek, emlékek, melyek ugyancsak felrajza- nak bennünk a Szabad szél minden új előadásakor. Egy különös kísérlet különös sikere, hogy a tipikusan polgári formát szocialista tartalommal tudja megtölteni Vinyikov szövege és Dunajevszkij zenéje. Ezt éreztük a mezőtúri színjátszók előadásakor is és amint a szöveg sok naíy- ságát feledteti velünk a mögötte izzó forradalmi lendület tisztasága, úgy teszi számunkra szimpatikussá az előadást a kevésbé sikerült jelenetekben is a műkedvelők jó szándéka, az érzelmeknek a művészi megjelenítés fogyatékosságain is átütő frissesége. Kevés lenne azonban az Egressy Gábor színjátszócsoport munkáját csak úgy értékelni, hogy a hivatásos színészekénél kisebb szakmai tudást az igyekezet és az érzelmek őszintesége pótolta. Igaz, hogy sem a tehetséget, sem a szakmai tudást nem kérhetjük számon a műkedvelőktől olyan fokon, mint a hivatásosaktól, de azért van mit számon- kémi. És kell is. Az említett kettőn kívül mindent számon kell kérni tőlük — és ez nem kevés. A színházi produkció rengeteg összetevőből áll. Csak néhányat vegyünk a fontosabbak közül, — mindjárt megkeresve, hogy hol, — mennyire sikerült jól vagy kevésbé jól megvalósítani az elmúlt csütörtök este Mezőtúron. Először is az összkép, a fennakadás nélküli, folyamatos, a közönség számára is feltűnő „ba- ki”-tól mentes előadás az, amiért dicsérhetjük őket. Azután a térbeni mozgás biztonsága. Érdekes, hogy ez akkor sikerült jobban, mikor tele volt a színpad szereplőkkel — pedig olyankor a legnehezebb. És a hang! Minden szót érteni lehetett — s ez nemcsak műkedvelőinknél ritkaság, hanem hivatásos színészeinknél se mindig tapasztalható. Ami az énekhangot illeti, az két kivételtől eltekintve... node az a vidéki színház vesse rájuk az első követ, amelyiknek ebben a tekintetben nincsenek fogyatékosságai! Nem tartjuk okvetlen követendő szabálynak, de általában az a véleményünk, hogy egy műkedvelő előadásról szólva nem szabad személyenként is értékelni az egyes szereplők munkáját. Engedtessék meg. hogy ezúttal se tegyük. Mert míg egyes szereplők dicséretet érdemelnének, másokat érzékenyen érintene az elmarasztalás, holott éppolyan lelkesedéssel szerepeltek. S ebben az előadásban éppen néhány nem a legszerencsésebben megoldott alakítás szereplőjében láttunk ,,fantáziát”. Ezért a színészi teljesítmények személy szerinti értékelésének jogát és kötelességét fenntartjuk a rendezőnek. Annál is inkább szívesen tesszük ezt. mert Berczeli Gyula rendezői munkája minden dicséretet megérdemel. Minden szereplő biztonsággal mozgott, mindig tudta, hova kell lépnie s egyes tömegjelenetekben, például az eljegyzésnél, az össz- mozgás hivatásos színháznak is dicséretére vált volna. Vagyis meghaladta a ,,műkedvelői szintet”, ahol megelégszünk azzal, hogy nincs bizonytalankodás. Jó ritmus, művészi harmónia is megcsillant néhány nagyjelenetben. Talán az egyéni mozgásban lehetne még további eredményeket elérni ennél a jő együttesnél. — így születik a világhírű Miska-korsó. Borsos Géza népművész, a mezőtúri Fazekas Htsz alapító tagja már díszruhájába öltözteti a hetyke kis korsó-huszárt. Ez a korsó talán valahol Kanadában talál majd gazdára, ékesen tanúsítva mestere ügyességét. Hogy két-három szereplő Is meg tudja tölteni a színpadot feszültséggel. Az előadás folyamatossága, a díszletek gondos beállítása (a rendőrfőnök szobáját kivéve) szintén a rendezőt dicséri. Ilyen jó gárdával azonban bizonyára el lehetne érni, legközelebb, hogy a folyamatosság ne jelentsen egyenletes ütemet, hanem legyen benne cselekmény indulatait követő változó, harmónikus ritmus. Mindent összevetve: a mezőtúri színjátszók dicséretes, jó előadást produkáltak. A szerény, gondos, a színpadot és a közönséget tisztelő egyéni munka és a kitűnő összjáték reméljük további sikerek forrása lesz. Lőrinc Lóránd Plasztikus televízió A csehszlovák televízió filmstúdiójának igazgatója, Eduard Hofman a monte- carlód filmfesztiválon közölte, hogy Csehszlovákiában még az idén bemutatásra kerül a plasztikus televízió. Az úgynevezett „sztereó- plasztikus” eljárást a „Limonádé Joe” című csehszlovák szatirikus film operatőrje, Vladimir Novotny dolgozta ki. Az első nyilvános kísérleti adásokra valószínűleg június 9—18 között, a prágai fesztivál idején kerül sor. Tanulmány a fény- éhségről66 Az Európa Kiadó „Modern Könyvtár” sorozatúban a közeljövőben mai cseh, görög és lengyel írók művei jelennek meg. Sta- nislav Stawinski, lengyel filmrendező és író — aki „A csatorna” című filmjével mutatkozott be a magyar közönségnek —- most „Adóm nyomában” cimú filmnovellájával jelentkezik. Az ugyancsak lengyel Kazimierz Brandy» ^Levelek Z. asszonyhoz" címmel összeállított kötetében publicisztikai írásait teszi közzé. A hazánkban élő Dimit- riosz Hadzisz görög író „Védtelenek” című elbeszéléskötete a sorozat további újdonsága. Elbeszéléskötetet adnak ki Bohumil Hrabal cseh író tollúból is. A Műszaki Könyvkiadó most küldte nyomdába M. Twarowsky „Napfény az építészetben” című rounW- ját, amelyet eddig már német, francia, orosz, angol és héber nyelven jelentettek meg. A neves lengyel építészmérnök művében n2 épületek ^fényéhségéver foglalkozik, s beszámol az újtípusú tervezés világszerte folyó kísérleteiről. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó nemrég indított ,,Világgazdasági kérdések" sorozatának eddigi négy kötetét a szakemberek és az olvasók egyaránt nagy tetszéssel fogadták. A következő hetekben •várható kiadványok: Szentes Tamás „Gazdasági elmaradottság Ázsiában, Afrikában és Latin-A meri Icában”, valamint Pető Tibor „Mibe kerülnek a háborúk és a fegyverkezés” című könyve. A XIX. és a XX. század költészetének modern iskoláit mutatja be a Szépirodalmi Könyvkiadó Diák- könyvtársorozatának hamarosan megjelenő mintegy 240 oldalas antológiája — Lakiig Pál szerkesztésében. Üj kiadásban készül a „Zenei lexikon”, amely — Szabolcsi Bence és Tóth Aladár szerkesztésében — Magyarországon utoljára 1920-ban látott napvilágot. mmmmmmmmmmsanmsmmmm■ M ég el se kezdtétek a munkát, hívatott a művezető. — Mi a nyavalyát akar már korán reggel? — sze- delözködtél morcosán. és otthagytad a brigádot. Éppen azon töprengtetek, honnan szerezzetek dupla gyerekkocsit, mert egyik társatok felesége ikreket szült. A művezető mellett egyszerűen öltözött és határozott magatartásé férfi állt. Nem becsülted még negyvennek sem. — Itt az új segédmunkástok, Tarlós szaki! Fogadjátok bizalommal — ajánlotta a művezető jóindulatúan. — No, ez nem akárki — méricskélted az új munkatársat, de hogy jobban megnézted, elvörösödtél a meglepetéstől. É$ rajta is láttad, hogy ismerős lehetsz neki, — Az egyik legjobb brigádunkba osztottam be magát — folytatta a művezető, most már figyelmeztetően. — Szerelnek és tudnak dolgozni, és azt egymástól is megkövetelik. Kemény emberek. de nem szívtelenek. Tarlós szaktárs a vezetőjük, a továbbiakat majd tőle tudja meg. — Még megijeszted a kollégát — dörmögted fanyarul, de inkább magadat csillapítottad, nehogy rögtön kirukkolj a régi ismeretséggel. — Nem vagyok ijedős — mondta amaz szárazon. — Dolgozni jöttem! — hangsúlyozta. A brigád örömmel fogadta. Már régen szorongatták • művezetőt, hogy kellene atéf hozzájuk egy „belevaló” ember. Végre akadt Igaz, kívülről jött újonc, de nem baj. Lesz rá gondjuk, hogy hamarosan közéjük illeszkedjék. Volt azért egy aggodalmaskodó: — Nagyon finom a keze te Tarlós szaki. Alighanem íróasztalnál vezérkedett eddig. Csak képekről látott ez vasat és gépeket... — Hát aztán? Te is íróasztal mellől jöttél, mégis köztünk maradtál! — vágtad el a készülő vitát. Ki nem tudta a brigádból, hogy az új szaki, akit Simonicsnak hívtak, de más. nap már mindenki csak Sí- minek szólította, milyen gondokat okozott neked? S ha íratlan szabály is egy brigádban, hogy új embernek nem borulnak rögtön a nyakába, néhány nap múlva mégis föltűnt a többieknek: nem úgy beszélsz vele, mint szokásod volt. — Haragszol rá államiért? — kérdezték. Mintha nem is hallottad volna. — Igyekvő a pacák, te Tarlós! — figyelmeztetett a másik. — Még nem kellett noszogatni, hogy mozogjon jobban — toldotta & harmadik. — De hamar szentté avatjátok! Még két hete sincs köztünk — jegyezted meg bosszúsan. Erre már méltatlankodtak: — De hát mi bajod van vele? Talán annak örülnél, ha kezét csókolommal köszönne? — Ide hallgass. Tarlós szaki! Én már nem egyszer láttam izzadni is! Az pedig nem rossz bizonyítvány, igaz-e? — Jól jártunk vele, te! Tanulékony és ügyes. Még semmit sem kellett neki kétszer magyarázni... I gazuk volt. Nem túlozott senki. Magad is meggyőződtél róla, hogy szorgalmasan dolgozik, s csakha kérdezik, akkor beszél. De ezt alázkodás- nak és gyávasánnak vetted, így akaria feledtetni a múltat: így akar hozzád bevágódni... Hát nem. de nem ám! Mert te nem felejtetted el. hogy negyvenhétben Simo- nics igazságtalanul tartóztatott le, mert tz sosem agitáltál a kommunisták ellen, még, ha a másik munkáspártban voltál is. Még igazságtalanabb volt nemtvenki- lencbenl Osztálvárulónak, renegátnak tartott és azért ordítozott velec és vágott kétszer pofon, amikor önérzetesen tiltakoztál, mert „már negyvenhétben is dolga akadt" veled... „Hát most a markunkban maradsz, te vén csibész!” — és úgy taszított az őrök közé, majdnem elestél. Joggal lehetett dühös, hisz mindent tagadtál, amivel vádolt. Tagadtad, mert nem volt igaz... Ezért nem feledted el az arcát, fenyegető gesztusait. S hitted: egyszer még ősz- szekerülsz vele. és számon- kérheted embert megalázó önkényét, durva módszereit... Elmondhattad volna mindezt a brigádnak? Magyarázkodásul, hogy miért vagy szófukar és miért idegenkedsz tőle? Amilyen Qíjúlé- kony némelyik, talán ki is kergették volna a gyárból. Egyszer a ..pofátlanságán” megingerlődtél, hogy van bátorsága a közeledben maradni, s nem bújik szégyenében a föld alá. Másszor meg az dühített, hogy „gyávaságból" dolgozik izzadásig. Még arra is gondoltál, tán bosszantani a kar, azért tart ki. Bebizonyítani, ő is van olyan kemény legény, mint te voltál akkor... Néha úgy vetted észre, mintha beszélni akarna veled. De a brigád valamelyik tagja mindig odakerült ilyenkor. Talán féltették Simonicset? Hátha gorom- báskodnál vele? M agadnak se tagadtad, te is kerülted. Gyűlölted vagy sajnáltad? Utáltad vagy lenézted? Nem tudtad még tisztáim. melyiket vállalnád, ha kérdeztek volna. Amikor Simonics az első fizetését fölvette, minden előzmény nélkül, a többiek füle-hallatára, váratlanul tudtodra adta: — Én még tartozom magának. Tarlós elvtárs! — mondta nyíltan, de talán csak te érezted ki szavaiból az elszántságot. Nem számítottál erre a fordulatra. És zavart a többiek kíváncsisága is. Várakozóan hallgattál. — Nem akarom egy bocsánatkéréssel megbántani, mert... mert azt én kevésnek tartom. És biztosan megérti, mit jelenthetett nekem ez a két hét. maga mellett dolgozni... Nem volt könnyű... Elhiszem, hogy Tarlós elvtársnak se... ítéljen fölöttem! Oka van rá. És joga is!... A brigád tagjai karéjban, feszülten bámultak és hallgattak. Nem értették, mi dúlhat közietek? — Maga mit tenne nz én helyemben? — kérdezted csöndesen, és olyan fürkészve nézted, mint ahogy ő haidan téged, amikor eléje vezettek. — Mit? Én... én visszaadnék mindent. Kamatostól! — mondta, ami kiáltásnak hatott volna, ha állnak a gépek és csönd van. Elfogott az indulat és szánalom. — Maga szerencsétlen! — szaladt ki a szádon. — Még mindig itt tart? Nem tanult többet a múltból? Szé- gyelje magát! — Kérem. Tarlós elvtárs — fehéredett el Simonics, i* pillanatok alatt úgy megroggyant. mintha váratlan terhet raktak volna a hátára. — Igen, szégyelje magát! Meggondolta, mire biztat’... Hát azt nem! De mennyire nem, Simonics szaktérs! Nagyon egyszerű lenne! Olyan egyszerű, mint akkor hitték... Nem, én nem teszem! Nem tehetem, érti! Nem te-he-tem! — ismételted szenvedélyesen. Miért nem? — kérdezte suta bizonytalansággal, de nyomban lehajtotta a fejét zavarában. — Mert én nem kételkedem annyira, hogy azért ne bíznék magában. S azután, nem nekem tartozik. érti?! Nem, nem! Vegye végre tudomásul, hogy maga min& nyájunknak tartozik! — Igen, Tarlós elvtárs, értem... Értem és épp azért köszönöm.., — Mit akar köszönni? — néztél rá már ingerillten, hogy hagyja abba, mert sosem bírtad az alázatoskodó embereket, — Hogy nem zavart el mindjárt. Hogy módot adott... — Hát te csakugyan szerencsétlen figura vagy. Sírni! — vágta hátba valaki a brigádból. — Egy gilisztában több a gerinc, mint benned, — Nyugodj meg. mi majd embert pofozunk belőled! Jó helyre kerültél! — fenyegette meg tréfásan egv másik brigád-tag, — Nem lehettél te rossz gyerek, csak nagyon buta voltá1. 1gaz-e, Tarlós szaki? Nem feleltél. De elfogadtad Simonics tétován nyújtott kezét és nyugtatóan megszorítottad. Földeák Jánost Találkozás
