Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-27 / 49. szám

4 SZOLNOK MEGYÉI NÉPLAP 1965. február 27. ■ SÍPPAL a világ körül — Már hogy tűnt volna fel? Az előző tizenöt perc- ben talán kaptam tőled?... Petar Hrisztov Djormr (Bulgária): EGY „NÉVTELEN” LEVÉL Néhány évvel ezelőtt a bajnokság sorsát eldöntő mérkőzést vezettem fővá­rosunkban. Történetesen a2 a csapat vesztett, amelynek a legtöbb szurkolója volt, így aztán napokig búsla­kodtak a dolgozók. Bár sem a mérkőzéseik sem utána nem történt semmi különös, nem szidtak, nem akartak megverni. Másnap a szaksajtó is tárgyilago­san írt a játékról és a já­tékvezetőről is — (mármint rólam). Két nappal később név­telen levelet kaptam, nyil­ván a vesztes csapat egyik szurkolójától. A levél lé­nyege az volt, hogy ha még egyszer játékvezetésre me­rek vállalkozni, nem jutok vissza élve a szülővárosom­ba (onnan szoktam ugyan­is feljárni a fővárosba, mérkőzésvezetésre). Adott esetben tehát búcsúzzam el családomtól, barátaimtól, ír­jam meg és hitelesíttessem a végrendeletemet. Végigol­vastam a levelet, és egyál­talán nem lepődtem meg azon, hogy aláírást hiába kerestem a levél végén. Af­féle levélbandita — gondol­tam magamban —, akinek nincs bátorsága feltüntetni a nevét és a címét.. Annál jobban meglepőd tem. amikor kezemben for­gatva a borítékot; annak hátlapján látom a feladó nevét és címét. Azt hittem, hamis címet és álnevet ír­tak rá. Két nap múlva kiderült, hogy a név is, a cím is valódi. Személyesen men­tem el a borítékon meg­adott címre, egy hatalmas gyártelep előkelő igazgatói irodájába. Elképzelhető az igazgató meglepetése, ami­kor orra elé tartottam az általa írt „névtelen” leve­let, amelynek borítékján ott díszelgett neve és pon­tos címe. Az igazgató bizony hebe- gett-habogott, majd hama­rosan bocsánatot kért. — A levelet valóban én írtam — mondta még—, de egy szörnyű félreértés ál­dozata vagyok. Kiderült, hogy mi az a szörnyű félreértés. Az igaz­gató saját írógépén, saját maga írta meg a levelet és leragasztva odaadta titkár­nőjének, azzal, hogy ez pri­vátlevél, külön adassa fel- A titkárnő pedig, mivel pe­dáns fiatalasszony volt, el­képzelhetetlennek tartotta, hogy egy privátlevelet a fel­adó neve és cime nélkül küldjenek el. A saját írógépén tehát A közelmúltban jelent meg Somos István arany­érmes labdarúgó játékve­zető könyve, amelyben öt világrész 43 országából a legjobb, legismertebb já­tékvezetők mondják el nem könnyű pályafutásuk legérdekesebb legizgalma­sabb élményeit. Ebből a könyvből idé zünk néhány epizódot: William S. Malcolm (Ausztrália): EGY JOBBSZÉLSÖ ELTŰNIK A bajnokság végső sor­rendje szempontjából igen fontos mérkőzést vezettem Glasgowban. Ügy tűnt. mintha Glas gow egét sötétszürke dra­péria borította volna. Ép­pen úgy, mint télen, nyá­ron. ősszel vagy tavasszal, az egymilliós hajóváros fe­lett ezen a napon sem ra­gyogott a napsugár. — Rá­adásul már a mérkőzés kezdetén szállingózni kez­dett a köd, és egyre job­ban beborította a pályát. A félidő még valahogy be­fejeződött, de amikor a szünet után kivonult a két csapat, már alig lehetett látni. A két csapatkapitány kérésére azonban mégis folytattuk a játékot, a kö­zönségre való tekintettel. Holott, állítom: a világon semmit sem láthattak, ha­csak a labdát nem rúgták ki a nézőtérre. jA 15. percben keletkezett > az első bonyodalom. — A hazai csapat kapusa a lab­da helyett az ellenfél kö­zépcsatárának fejét „húz­ta” le, 9 emiatt vitázni kezdtek Mind gyakoribbá váltak a félreértések, s amikor az egyik játékos ingerülten nekem tett szem­rehányást, hogy nem ad­tam vissza a labdát pedig jobb helyzetben volt, mint én — elhatároztam, véget vetek a játéknak. A játékosokkal együtt az öltözőbe vonultunk. Jóleső érzéssel ültem le a meleg öltözőben, amikor egyszer­re csak beront a vendég­csapat intézője: — Bíró úr! Eltűnt a jobbszélsőnk!... A csapatkapitányokkal újra kimentünk, és fenn­hangon kiáltoztuk a nevét. Végre megtaláltuk, ott állt a pályán, a partvonal kö­zelében. Kiderült, hogy nem hallotta a mérkőzés befejezését jelző sípszót, s csak várt-várt, rendületle­nül. Benn az öltözőben aztán az összekötője megkérdez­te tőle: — Nem tűnt fel neked, Johnny, hogy már öt per­ce ott állsz, és nem kapsz tőlem labdát? A szélső kapásból vála­szolt: A világ sportja — sorokban Oslo Az oslói Bislet stadion­ban rendezett nemzetközi férfi gyorskorcsolyázó ver­senyen a holland Rudi Lie- brechts 3000 méteren 4:26.8 perccel új világrekordot ál­lított fel. A régi világcsú­csot az elmúlt évben ugyan­csak a Bislet stadionban a szovjet Ants Antson futot­ta 4:27.3 perccel. Liebrechts a kanadai Paul Enockka| versenyzett párban. Kitűnő volt a jég, s a versenyt mí­nusz 3 fok hidegben ren­dezték meg. Liebrechts vi­lágcsúcsán kívül még több figyelemre méltó eredmény született. A 18 esztendős Roar Grönvold 1000 méte­ren úí norvég rekordot ál­lított fel. Meglepetést kel­tett, hogy 5000 méteren a norvég Maier legyőzte a világcsúcstartó svéd Jónny Nilssont. Lima (MTI). Peru kosárlabda szövet­sége elhatározta, hogy 1966. márciusában a santiagói kosárlabda világbajnokság után nagy nemzetközi tor­nát rendez, amelyre meg­hívják a Szovejtunió, az Egyesült Államok, Spanyol- ország, Csehszlovákia, — Mexikó, Puerto Rico, Ja­pán, Argentína, Brazília és Uruguay válogatottját! Tel-Aviv Barátságos labdarúgó mérkőzésen az izraeli Ha- poel l:0-ra győzött a Buka­resti Rapid ellen. IDEGENBEN szerepelnek B. Nagy, Derhecs, Hank, Pákái, Póta (Szó. MÁV) az országos t, o, párbajtőr­gyorsan rágépelte főnöke nevét és pontos címét. Miguel Santana (Brazília): INGYENES GYÓGYKEZELÉS A oanteiral Miguel San­tana (Recife—Brazília) já­tékvezetőt az egyik mérkő­zésen üvegekkel dobálták meg. Az egyik feléje repülő üvegtől olyan súlyosan megsérült, hogy hosszú ideig a mérkőzést nem ve­zethette. Amikor a mérkő­zés végén az öltözőjébe vánszorgott, az asztalán egy cédulát talált a következő szöveggel: „Teljes felgyó­gyulásáig teljesen ingyen gyógykezelem. Dr. X. Y.” Santana hatalmas tur­bánnal a fején sietve felke­reste a megadott címen ai orvost, és így szólt hozzá: — Sporttársi ön biztosan játékvezető volt, hogy ilyen készséges és szolgá­latkész hozzám... Az orvos tagadólag rázta a fejét. — Hát akkor miért kezel engem ingyen?... — Ha mindenáron tudni akarja — felelte az orvos —, én vágtam a fejéhez az üveget... Röviden A Jász-Kun Kupa me­gyei női röplabda-terembaj- nokságot .március 7-re.ha­lasztották. s Jászberényben kéíül megrendezésre. Szerdán barátságos előké­születi mérkőzésen a Szo!- noki Cukorgyár csapata 3-? arányban legyőzte a Vegyi­műveket. * A Szolnoki MTE sport­bálját szombaton este 7 órai kezdettel rendezik a Nemzeti Szállóban. * Papp II. István, a Szó. MTE labdarúgója és Kádas Judit ma délután négy órakor tartják esküvőjüket a szolnoki városi tanács há­zasságkötő termében. csapatbajnokságon. Danlcs, ifj. G. Kis? és Kapitány (Szó. MÁV) é* Németh Ilo­na (Szó. MÁV), az orszá­gos férfi és női ifjúsági tőr egyéni bajnokságon, Buda­pesten; asztaliteniszezőink az or­szágos Vidéki serdülő és ifjúsági férfi—női bajnok­ságon, Székesfehérváron; Bozsó Ferenc és Antal, Németh István és Téglás (Szó. MTE) az országos vi­déki felnőtt egyéni ököl­vívóbajnokságon Tatabá­nyán. VASÁRNAP BIRKÓZÁS Szolnok megye 1965. évi felnőtt egyéni kötöttfogá­sú bajnoksága, Szolnok, Ságvári művelődési ház, 9 KOSÁRLABDA Az. NB II-be jutásért: Szó. Olajbányász—Kiskun­félegyházi Vasas, Szolnok, közgazdasági technikum — 14.30 óra. RÖPLABDA A Jász-Kun Kupa me­gyei férfi tCTembajnokság, Szolnok, Áchim úti iskola, 9 óra. LABDARÚGÁS Szó. MTE ifj.—Vegyimű­vek ifj., 9; Szó. MTE II — Törökszentmiklósi Vasas. 10.30; Szó. MTE—Szó. Hon­véd Kilián SE, 14.30, Szol­nok, Délibáb u. Szó. MÁV II.—Jászberé­nyi Lehel II., 13.15; Szó. MÁV—Jb. Leih el 15, Szol­nok, MÁV-pálya. Cukorgyár ifj.—Martfűi MSE ifj., 9, utána Cukor­gyár—Marfűi MSE II., — Szolnok, cukorgyári pálya. lov-nsv i : -.u , Tágas otthonokban kényelmes a DÉLIBÁB HÁLÓSZOBA Kívánság szerinti összeállításban: 2 db kétajtós szekrénnyel 6400.— Ft 1 db kétajtós és 1 db háromajtós szekrénnyel 7100,— Ft OTP HITELAKCIÓBAN IS KAPHATÓ. * TEKINTSE MEG A BÚTORÜZLETEKBEN. SZOLNOK MEGYEI TANÁCS VASIPARI VÁLLALATA hegesztő, lakatos és forgácsoló szakmunkásokat keres felvételre Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Szolnok, Hunyadi János u. 4. sz. [ Jpr^hj£dJtJsJk^ ÁLLÁS MUNKAÜGYI ké­pesítéssel és gya­korlattal rendelke­ző munkaügyi elő­adót keres a Barom­fiipari Országos Vállalat, - Török­szentmiklósi Gyár­egysége­A KUNHEGYESI Lenin Mg- Termelő- szövetkezet legalább 5 éves nagyüzemi gyakorlattal rendel­kező mezőgazdászo­kat üzemegység ve­zetőknek. — illetve szőlő-gvümölcsös — brigádvezetőknek — azonnali belépéssel felvesz. Bérezés az erre vonatkozó ren­delet értelmében történő mejjegvetés- sel. Jelentkezői csak személyesen a tsz elnökénél lehet- — Felvétel esetén úti­költséget megtérít- tük. SZOLNOK- Békés megyei Fűszer és Édesség Nagyke­reskedelmi Vállalat muszaki előadói munkakörbe épí­tészmérnököt, vagy építésztechnikust ~ keres- Fizetés meg­egyezés szerint. — Munkásszállást biz­tosít- Jelentkezni lehet a vállalat sze­mélyzeti osztályán, Szolnok. Rékasi úti II- sz- Irodaház­TÖRÖKSZENTMIK LOS Városi Tanács Végrehajtó Bizott­sága pályázatot hir­det az 1504. kulcs- számu osztályvezető főmérnöki állásra- Pályázhatnak: épí­tész- vagy’ általános mérnöki oklevéllel rendelkezők. Az ál­lamigazgatási gya­korlattal bírók — előnyben részesül­nek. Fizetés a 116/ I960- Mü-M. sz- uta­sítás alapién- Más- (élszobás. összkom­fortos tőbérleti la­kás biztosítva. A pályázatokat szemé­lyesen vagv írás­ban önéletraizzal. az eddigi működés megielölésével — a Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottságá­hoz kell benyújtani. Erkölcsi bizonyít­vány szükséges. A TÓSZEGI Gépál­lomás esztergályo­sokat vesz tel- Je­lentkezés a gépál­lomás központ Iá­ban­____________ T ISZAROFF és Vi­déke Körzeti Föld­művesszövetkezet — két-személyes ve­gyes iparcikk bolt­jába — szakképzett boltvezetőt keres- — Jelentkezés a hely­színen- Útiköltséget felvétel esetén térít- — Felvételhez erköl­csi bizonyítvány és szakmunkás bizo­nyítvány szükséges. Az EM- 44- sz Ál­lami Építőipari Vál­lalat azonnal fel- /esz — budapesti munkahelyekre - ács szakmunkásokat férfi segédmunká­ikat és kubikoso­kat. Munkásszállást és naol kétszeri ét­kezést biztosít - Tanács-Igazolás - szükséges- Jelent- ezés Budapest V Kossuth Latos tér 3—15. földszint SZOLNOK megyei Fényképész Szövet­kezet azonnali be­lépéssel üzletszer­zőt alkalmaz- Je­lentkezés személye­sen. — Útiköltséget felvétel esetén té­rít- Cím: Szolnok. Ságvári Endre út 1- szám. _________ A JASZBFRÉNVI „Március 15” Mg. Termelőszövetkezet mezőgazdasági gé­pésztechnikust ke­res — gépirányítő munkakörbe. — Je­lentkezés személye­sen vagy írásban: Jászberény, Porte- lek 46- szám­IPARI vállalat gya­korlattal rendelke-, zö gyors- és gép­írót felvesz. _ Cím a kiadóban­ADÁS VETEt, ÉLADÖ egy acél- tőkés rövid kereszt- iiúros bécsi Luhner zongora- Érdeklődni lehet: hétkönzao péntek és szombat kivételével este S—8 óráig. Szolnok. Köl­tői Anna u- 13 sz­ál a tt, az orvosi ren- delőben­80 hasszusos E+3 váltós Weltmeister tangóharmonika el­adó- Szolnok, Ko- lozsvári utca 64- sz­AGROSTOJ kerti traktort, üzemképe­set vennék- Aiénla- tot ármegjelöléssel: Mikó, - Debrecen, Szabadság útia 87. LAKAS VENNÉK OTP vagy szövetkezeti házat, illetve lakást beköl­tözhetően készpén­zért. megegyezéssel- ..Azonnal” leiigére a szolnoki hirde- tőbe­SZÖVETKEZETI la­kást készpénzért vennék. — Szolnok. telefon: 15-22. LAKÁSCSERE nyugdíjazásom miatt elcserélném budapesti 1ól iöve- delmező komfortos konyhás kis.. kertes házra- — Cím: özv- Fekete Balázsnénál. Mezőtúr, Fóti út 104. SSáSk ___________ E LCSERÉLNÉM - szolnoki szoba-konv- hás II. emeleti gá­zos Ságvári körúti „Cs” lakásomat a város központiában lévő 2 vagv 3 szo­bás bértiázi lakásra. Ajánlatokat levél­ben: „Megegyezés 16449” ieligére a szolnoki hirdetőbe INGATLAN Tőrökszentmiklóson családi ház Hunva- di J. út 77. szám alatt kövesút mel- lett) sürgősen eladó­TISZAFÖLDVÁR - Baross körút 122 sz. alatti lakóház, több melléképülettel el­KÉTSZOBÁS csa­ládi ház melléképü­letekkel eladó. Ti- szaföldvár O-szőlő Fő út 59 szám. Kisújszálláson köz­pontban lévő csalá­di ház eladó. Rákó­czi út 10- Értekezni lehet: Drávetzltvné. Debrecen. Botaem- isszá u. 7. Cserkeszöllő, Koz­ma dűlő 9 szám alatti, két család részére is alkalmas családi ház. — 700 négyszögöl szőlő-te­rülettel. beköltözés­sel eladó. Cím: Jor­dán József. Cserke­szöllő. Kozma d(UŐ 9- szám­FARMOSON 1047. négyszögöl szőlő el­adó. — Érdeklődni: Szolnok. Ságvári Endre ti. 13- (Be- recz Zsigmondi­GF.PJARMO SKODA Octavia Super sürgősen el­adó. — Kisújszállás, Felszabadulás u- 8/10. ____________________ F EKETE Pannónia kifogástalan álla­potban sürgősen el­adó. Donkó Márton, Tiszasüly. 1100-as Skoda Ko­lonial 12 000— Ft­ért sürgősen eladó- Érdeklődni: Jászki- sér. telefon: Sz-: 2­407-es Moszkvics el­adó- Szarvas. Sallai u- 7. szám­HAZASSAG 33 ÉVES vagyok, elvált fiatalember- — Megismerkednék — házasság céllábó! komoly, tóravaló leánnyal, vagv asz- szonnval- Fényké­pes levéllel válasz: „Hóvirág" ieligére ® kiadóhivatalba­EGYÉB ÚJ helyemen töltő­toll iavítást és go­lyóstoll töltést vál­lalok. Varga József- né. Szolnok, Ság­vári utca 8- OTP mellett Cserépkályhák be­rakását vállalom- — Bunkóczv Gábor kálvtiásmester.' SSa- io). Lakás: Szol­nok, Horog u. 3­A SZOLNOKI Épí­tőipari és Javító Vállalat 1965. évi beiskolázással kő­műves szakmára — ipari tanulókat vesz fel. — Jelentkezes: Szolnok. Irodaház 1- em. 12. — Vasbeton szerelő szakmunká­sokat soronklvtu — felvesz. — jelentke­zés szintén a fenti elmen- — A fenti vállalat felhívla a lakosság figyelmét hogy a folvó évtől kezdő­dően — a korábbi szolgáltatásokon túl­menően. Parkett­es! szol ási munkát vállal, négyzetmé­terenként 7-50 Ft-os áron. ___________ A MEZŐTÚRI Sal- lai Mg. Tsz 13 kh dohánvültetvénvét 45 százalékos ala­pon részmövelésre kiadla. Lakás, ter­melési feltételek biztosítva. Olvassa, terjessze a NÉPLAP-oi HGYbLbM blGYbbbM! Napos­baromfi igémét már most jegyeztesse el6 a helyi földművesszövet­kezet baromfifelvásárlójánál. Naposcsibe, naposliba. naposkacsa megren­delése esetén korlátozott mennyiségben most még kapható. Kedvező baromfinevelési szerződésekre. NAPOSCSIBE IGÉNYEI HETOl

Next

/
Thumbnails
Contents