Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-24 / 46. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP IMA Khanht „utazó nagykövetté nevezték ki“ Saigon (MTI), A dél-vietnami főváros­ban most már hivatalosan is bejelentették: Phan Khac Suu államfő a kedden dél­előtt megtartott miniszter­tanács után rendeletet írt alá Nguyen Khanh tábor­noknak, a hadsereg levál­tott főparancsnokának — „utazó nagykövetté” történt kinevezéséről. Khanh első feladatként azt a megbíza­tást kapta, hogy készítsen jelentést az ENSZ számára a Dél-Vietnamra történő „kommunista beszivárgás­ról”, Ezalatt a dél-vietnami hadseregben már megkez­dődött a Khanh baráti kö­réhez tartozó katonatisztek félreállítása, A „tisztoga­tás” első áldozatai közé tartozik Tran Hanh Ben ezredes, a rendőrség orszá­gos parancsnoka, aki az el­múlt hónapokban buddhis­ta tüntetők letartóztatásá­val magára vonta a budd­hista vezetők haragját. A hanoi rádió már hét­főn este sugározta a viet­nami tájékoztató iroda köz­leményét. A hírügynökséget felhatalmazták azoknak az amerikai koholmányoknak a visszautasítására, amelyek szerint „Észak-Vietnam fegyvereket és hadianyagot szállít a délvidéki partizá­noknak’’. Az amerikaiak ugyanis azt állítják, hogy a közép-vietnami Vung Ro Öbölben nagymennyiségű észak-vietnami eredetű fegyvert és hadianyagot fedeztek feL A Vietnami Tájékoztató Iroda közleménye szerint az amerikai imperialisták ás kiszolgálóik azért folya­modnak az effajta kohol­mányokhoz, hogy rágalmaz­zák a Vietnami Demokra­tikus Köztársaságot A bar -'í hírügynökség egy másik tudósítása sze­rint a vietnami néphadse­reg főparancsnokságának összekötő bizottsága a nem­zetközi ellenőrző bizottság­nál tiltkozást jelentett be amiatt hogy a dél-vietnanii Da Nang támaszpontra Hawk-típusú irányítható rakétákkal felszerelt ame­rikai légelháritó egység ér­kezett. Ez arról tanúskodik — hangzik a tiltakozó jegyzék —, hogy az ame­rikai imperialisták fokozzák katonai erőfeszítéseiket lá­zasan tevékenykednek a t,áború kiszélesítésén. A Kentucky állambeli Lexongtonban hétfőn este diáktüntetés zajlott le az Egyesült Államok dél-viet­nami háborúja ellen. — A lexingftorú egyetem száz éves fennállásának ünnep­ségein résztvevő Johnson elnök éppen ünnepi meg­emlékezését tartotta, amikor a tüntetők a helyszínre ér­Moszkva Kedden megkezdődtek a tárgyalások a szovjet veze­tők és Kekkonen finn köz- társasági elnök között. A Kremlben lezajlott megbeszélésen szovjet rész­ről Leonyid Erezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága első titkára, Anasztasz Mi- kojan, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa elnökségé­nek elnöke, Alekszej Ko- sz.igin, a Minisztertanács elnöke, Gromiko külügy­miniszter és Kovaljov finn­országi szovjet nagykövet vett részt. A meleg, baráti légkör­ben lefolyt megbeszélés során megvitatták a szov­jet—finn kapcsolatok kér­déseit, valamint a feleket kölcsönösen érdeklő külpo­litikai problémákat. keztek. A diákok feliratos j tábláin ilyen jelszavak vol­tak olvashatók: távozzunk Vietnamból, támogassuk az ENSZ-et, elnök úr, ön helytelenül cselekszik! A jelenleg New York­ban tartózkodó Couve De Murville francia külügy­miniszter. ENSZ-fődelegá- tus szálláshelyén találkozott U Thant ENSZ-főtitkárral. Az AFP hírügynökség tu­dósítója szerint a francia külügyminiszter és az ENSZ-főtitkár között teljes nézetazonosság alakult ki abban a tekintetben, hogy a vietnami válságot csak tárgyalások útján, fegyve­res erők alkalmazása nél­kül lehet megoldani A hírügynökség arról is tájé­koztat, hogy kicserélték né­zeteiket azokról a lehető­ségekről, amelyek egy újabb Indokí r.óval foglal­kozó genfi értekezlet ösz- szehívásáxa kínálkoznak. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége és a szovjet kormány kedden a Kremlben ebédet adott Kekkonen finn köztársasá­gi elnök tiszteletére. Szovjet részről Brezs- nyev, Kirilenko, Koszigin, Mikojan, Selepin, Szuszlov, Voronov és más hivatalos S személyek vettek részt az i ebéden. (MTI) I Letartóztatták Delgado tábornokot? Casablanca (MTI). Delgado tábornokot, — a portugál nemzeti felszaba- dítási front elnökét február 14-én letartóztatták Spa­nyolországban, a portugál határ közelében — jelentet­te be kedden délután Ma­rokkóban a felszabadítási front szóvivője. Hozzátette, a tábornok tudta, hogy mi­lyen kockázatos lesz titkos utazása, de elkerülhetetle­nül meg kellett tennie. A spanyol tájékozatás- ügyi minisztérium szóvivő­je viszont Madridban cáfol­ta a letartóztatás hírét. Amerikai kísérlet vitorlázó őrreoü légéire! Capc Kennedy (MTI). Az amerikai légierő ked­den kétlépcsős „Thor-Del- ta” rakéta segítségével kö­rülbelül 63 kilométer ma­gasságra bocsátott fel egy vitorlázó űrrepülőgépet, — amelynek műszerei azt vizs­gálják, hogy milyen anya­gok és milyen technika szükségesek az olyan űr­hajók építéséhez, amelyek repülőgépekhez hasonlóan szállnak majd le a földre. A légierő közlése szerint a kísérlet sikeres volt, a2 űrrepülőgép félórás repülés után az Atlanti-óceán déli részén szállt le, ahol repü­lőgépek és hajók várták érkezését Walter Ulbricht nyilatkozata az AI Ábrámnak Kekkonen és a szovjet vezetők tárgvaUsa f ; siró (ADN, MÉN). Az A* Ahram című kairói jap ‘eddi száma közli Walter Ulbrichtnak, az NDK Ál­lamtanácsa elnökének nyi­latkozatát. A lap tudósítója rádióinterjút kért Walter Ulbrichttól, aki szerdán ér­kezik meg hahóval egyhetes hivatalos látogatásra az Esésűit Arab Köztársa­ságba. Úlbricht nyilatkozatában leszögezte, hogy az NDK és az EAK kormánya egyet­ért korunk legfontosabb kérdéseiben. A kairói láto­gatás célja megszilárdítani és elmélyíteni a két állam és a két nép barátságát, együttműködését és kicse­rélni a nemzetközi kérdé­sekről alkotott nézeteket. Innék megfelelően a ta­nácskozások fontos témája tesz a békéért, a szabadsá­gért vívott harc, az impe­rializmus és a kizsákmá­nyolás ellen vívott küzde­lem. Nyilatkozatában rámuta­tott arra is, hogy a német népet és az arab világot ha­sonló célok vezérlik: a nem­zeti egység megteremtésére torekeidnek. Mint ismeretes, a nyugat­német kormány felháboro­dottan fogadta annak a hí­rét, hogy Nasszer, az EAK elnöke hivatalosan meghív­ta hazájába Ulbrichtot. Er­ről szólva az NDK Állam­tanácsának elnöke kijelen­tette: „Magától értetődően nincs szándékomban kairói barátaimat megterhelni a két német állam viszályá­val, hiszen az Egyesült Arab F.öztársaságnak és a többi tosb országnak megywuju maga problémája, de sze­retnék megjegyzéssel élni arról a hűhóról, amelyet a bonni imperialista körök csaptak az EAK-ban teen­dő látogatásom hírére. Az önök országa az egyik leg­nagyobb el nem kötelezett állam. Ennek folytán szük­séges, hogy az EAK jóvi­szonyban legyen Kelet- és Nyugnt-Németországgal. Nem óhajtjuk, hogy az önök kormánya megszakítsa kap­csolatait a Német Szövetsé­gi Köztársasággal, nem kí­vánjuk e kapcsolatok meg. romlását sem. Sőt. helye­seljük, ha Nyugat-Németor- szág és az EAK népe kö­zött szívélyes kapcsolatok létesülnek” — mondotta. A továbbiakban Ulbricht köszönetét mondott az E AK kormányának azért, hogy nyomatékosan síkraszállt a béke biztosítása, a leszere­lés. a német kérdés békés rendezése, valamint 82 európai, afrikai és egyeb atom fegyvermentes öveze­tek megteremtése mellett Méltatta a két ország gaz­dasági együttműködését, amely hosszú múltra te­kinthet vissza. Nemrégiben pedig az NDK és az EAK új megállapodást kötött és ennek értelmében a Német Demokratikus Köztársaság kohászati, vegyipari és tex­tilipari gépekét szállít az EAK-nak, s ezen túlmenő­en 17 millió font értékű kormányhiteit és egyéb ke­reskedelmi hiteleket bizto­sít neki. A továbbiakban Walter Ulbricht a német kérdés rendezésének tehetőségével foglalkozott. (MTI) Magyar—guineai gazdasági megállapodást írtak alá Bu­dapesten. A megállapodást magyar részről Baczoni Je­nő külkereskedelmi miniszterhelyettes, guineai részről Kelta N. Famara miniszter írta alá. (MTI foto — Pál­lal Gábor felvétele); Diáktüntetés Módiidban Madrid (MTI) Hétfőn Madridban össze­csapásokra került sor tün­tető diákok és a rendőrség között. Hírügynökségi je­lentések szerint mintegy 1500 diák rögtönzött gyű­lést tartott a délutáni órák­ban az egyetem területén, hogy tiltakozzék annak az előadássorozatnak az elma­radása ellen, amelyet az egyetem két professzora a béke és a demokrácia prob­lémáiról tartott volna Az egyetem rektora ugyanis a2 utolsó pillanatban vissza­vonta az előadások megtar­tására az engedélyt. Mikor a rendőrség veze­tői értesültek a diáktünte­tésről, gumibotokkal fel­fegyverkezett rendőroszta­gokat küldtek az egyetem területére. A diákok kő­záporral fogadták az épü­letet ostromló rendőröket akiknek csupán kétórás közelharc után sikerült szétszórni és kiszorítani a diákokat az épületből. Az összecsapásnak több sebe­sülje volt Csőmbe légikalózai ugandai iskolát bombáztok Kampala (TASZSZ). F. K. Onama ugandai belügy- és hadügyminiszter tájékoz­tatta a nemzetgyűlést, hogy Csőmbe légikalózai újabb bombatámadást hajtottak végre ugandai terület el­leni A miniszter tájékoztatá­sa szerint hétfőn délután a leopoldviliéi kormány re­pülőgépei a Nílus körzeté­ben támadást - intéztek egy helység elemi iskolája el­len. Az áldozatok számáról még nem érkezett jelentés. A Nílus körzetben a hely­set továbbra is feszült BERLIN-TOKYO-MOSZKVA NEW-YORK-BgLGRAD-LONDON ROMA Amint már jelentettük, Firenze polgármesterévé a a kommunista, a szocialista párt és a proletár egység olasz szocialista pártjának (PSIUP) szavazataival a szocialista párt jelöltjét, — Légorio ügyvédet válasz­tották meg. Az olasz jogszokás sze­rint az új polgármesternek esküt kell tennie az állam helyi megbízottja, a prefek­tus előtt. Utóbbi azonban *— azzal az ürüggyel, hogy a választás óta még nem telt el 15 nap — nem volt hajlandó fogadni az új pol­gármestert. — Másszóval: megakadályozta az esküté­telt. Firenze új községtaná­csa egységesen tiltakozott a prefektus önkényes eljárása ellen. ROMA Az olasz építő és építő­anyag ipar körülbelül más­fél millió munkásának fél­napos keddi általános és egységes sztrájkjával a til­takozás újabb hete kezdő­dött Olaszországban a fog­lalkoztatottság színvonalá­nak mind aggasztóbb csök­kenése ellen. Torinóban pe­dig a gépipar 270 ezer dol­gozója hagyja abba a mun­kát. ROMA Walter Bonatti, a híres olasz alpinista vállalkozása a svájci — olasz határon emelkedő Cervino sziklás hegycsúcsának tpegmászá- sára sikerrel végződött. Bonatti egyedülálló vál­lalkozása 90 óra hosszat tartott. A négyezemégyszáz- hetven méter magas hegy­csúcs északi lejtőjét 25 fo­kos hidegben mászta meg. Kivételes teljesítménye egy­részt abban van, hogy társ nélkül vágott neki útjának, másrészt, hogy az utolsó meredek szakaszon — 250 méter kivételével — „egye­nes vonalban” haladt fel­felé. MOSZKVA (TASZSZ). Kosziign, a Szovjet Mi­nisztertanács elnöke ked­den fogadta Gröppert, a Né­met Szövetségi Köztársaság moszkvai nagykövetét és megbeszélést folytatott ve­le. A találkozót a diploma­ta kérte. ANKARA (AFP). Galo Plaza, az ENSZ cip­rusi közvetítője kedden 'Ni­cosiából Ankarába érkezett, hogy tárgyaljon a török kormány vezetőivel is a szigetország problémájáról. Galo Plaza Ciprusról való elutazása előtt kijelentette, hogv hasznosnak tartaná az érdekelt felek közvetlen ta­nácskozását a kérdés ren­dezésére. Galo Plnza csütörtökön tér vissza Nicosiába és va­sárnap Londonba utazik, az angol kormány tagjaival folytat megbeszélést, majd New Yorkba repül és be- terieszti jelentését U Thant ENSZ-főtitkárnak. MOSZKVA (TASZSZ). A moszkvai mozikban megkezdték a „Voszhod út­ja" című színes dokumen­tumfilm bemutatását. — A film első kockái az űrhajó­sok beszállását, a repülés megkezdése előtti perceket és azt örökítették meg, ho­gyan működött a számító- központ és a földi távve­zérlő állomás; TRIESZT KARACHI Karachiban kedden sztrájkba léptek a főpesta tisztviselői, miután a postá­sok zöme béremelést köve­telve már egy hete beszün­tette a munkát. A postai szolgálatot kedden a pakisz­táni katonák vették át: ők hordják szét a leveleket és továbbítják a táviratokat, SZÓFIA Magyar zenekari hang­versenyt rendeztek hétfőn este Szófiában, a bolgár ze­neművészeti szövetség szék­házénak koncert-termében. A felszabadulásunk husza­dik évfordulójának tisztele­tére megrendezett hangver­senyen a mai magyar zene­szerzők — Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Kadosa Pál és mások műveiből adtak elő, élvonalbeli szófiai ze­nekarok és zeneművészek. • Szófiában összeült a Bol­gár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága. A plénurn a nemzetközi munkásmoz­galom időszerű kérdéseivel, az egység megszilárdítására szolgáló lépések megvitatá­sával foglalkozott. A beszá­molót Grigorov, « Központi Bizottság titkára tartotta; HANOI A Ptet Lao hangja rádió közölte, hogy a Sam Neua város ellen intézett február 19-i amerikai légitámadás során a korábbi jelentések­kel ellentétben nem négy, hanem hét repülőgépet lőtt le a hazafias erők légelhá­rítása. Több más gép meg­sérült (TASZSZ). BOGOTA Többszáz főnyi tömeg tün­tetett Bogotában, Kolumbia fővárosában, hogy tiltakoz­zék négy diák letartóztatá­sa ellen. A négy diákot dzért vették őrizetbe, mert tíz napja betörték a kolum­biai amerikai kulturális központ ablakát. (AP)< MONTE CARLO Yves Couesteau francia óceánkutató sajtóértekezle­ten közölte, hogy a földkö­zi-tengeren péntek éjszaka kigyulladt úszósziget, az ál­tala épített különleges hen­geralakú óceánkutató labo­ratórium helyreállítása hat hónapot vesz igénybe. A* úszósziget eddigi három tu­dományos útjának ered­ményei megsemmisültek a tűzben, amelyet valószínű­leg egy rövidzárlat okozott« WASHINGTON Johnson amerikai elnök ifjú Douglas MacArthurt. az amerikai hadvezér unoka- öccsét kongresszusi ügyek­kel megbízott külügyi ál­lamtitkárrá nevezte ki. NEW YORK U Thant ENSZ-főtitkár fogadta Zénón Rosszideszt, Ciprus állandó ENSZ-kép- viselőjét, valamint Lord Ca- radon angol ENSZ-megbí- zottat. A megbeszéléseken a ciprusi helyzetről volt szó. ROMA Egy római bíróság elren­delte, hogy a 11 évi börtön- büntetésre ítélt Felice Ip politot, az olasz atomener­gia-bizottság volt főtitká­rát szállítsák egy római kórház idegosztályára. A sikkasztás vádjával elítélt 48 éves tudós ideaösszerop­panást kapott. (AP). Pokolgépet helyeztek el az olasz kerszténydemokra- ta párt trieszti épületében. A robbanás szerencsére csak kisebb károkat okozott.- DAMASZKUSZ Damoszkuszban kedden kivégezték Abdel Hakimi ezredest és Farban Atasszi szíriai születésű amerikai állampolgárt. A szíriai ka­tonai bíróság az Egyesült Államok javára elkövetett j kémkedésért ítélte őket ha- I lóira« A MEGYEI KÓRHÁZ KÖZLEMÉNYE A Szolnok Megyei Tanács Kórház Igazgató Főorvosa értesíti mindazokat, akik­nek hozzátartozói, rokonai, ismerősei, családtagjai, stb. a megyei kórház bármelyik osztályán betegen feksze­nek, hogy az influenza jár­ványra tekintettel — továb­bi intézkedési« litoratnt nem lebet.

Next

/
Thumbnails
Contents