Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-30 / 25. szám
2 SZOLNOK MEGFEJ NÉPLAP läöi. január át. Bemutatkozott az új dél-vietnami kormány: kivégzéssel Az új dél-vietnami katonai kormányzat bemutatkozott Saigon népének: a város piacterén pénteken a hajnali órákban nyilvánosan kivégeztek egy 2fl éves ifjút. Az volt ellene a vád, hogy a buddhista intézet közelébe házilag készített kézigránátokat, továbbá szabadságharcos okmányokat találtak nála. A fiatalembert, Van Khuyenst, más tüntetőkkel együtt három napja tartóztatták le és csütörtökön ítélték halálra. Az éhségsztrájkban részt vett egyik buddhista főpap csütörtökön telefonon kérte Khanh tábornokot, ne hajtsák végre az ítéletet. Mint az AP és a Reuter jelenti, a hajnali órákban Saigon még csaknem üres főterén nagyszabású biztonsági intézkedések közepette — a teret tankok és katonaság vette körül —« vezették a kivégzőosztag elé Van Khuyent. A fiút homokzsák-barikád előtt egy oszlophoz állították, fekete kendővel bekötötték a szemét, majd egy katolikus pap beszélt hozzá, az- J után elhangzott a tűzpa- rancs. A fotóriporterek lámpái villogtak és megszólaltak a fegyverek. A kivégzést csak néhány száz járókelő nézte végig. Mivel a golyók nem találtak, egy tiszt adta meg a kegyelem- lövésit, azután a fiú holttestét egy barna fakoporsóba helyezték és elszállították. Saigonban másfél éve nem került sor ehhez hasonló nyilvános kivégzésre. Nguyen Van Troy szabadságharcost, aki merényletet próbált elkövetni Mc- Namara amerikai hadügyminiszter ellen, ősszel a börtönben állították kivégzőosztag elé. A hírügynökségek szerint a kormány ezzel mindenkinek tudomására kívánta adni, hogy nem riad vissza a legkíméletlenebb intézkedésektől sem. Csütörtökön este egyébként Tran Van Huong hivatalosan is átadta a miniszterelnöki hivatalt az új ügyvivő miniszterelnöknek Oanhnak. A hivatal átadására Huong magánlakásán került sor, mert — mint az AFP jelenti — Huong „nagyon levert és deprimált” volt. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a legutóbbi események során nem függeszJohnson amerikai elnök a kongresszushoz intézett üzenetében módosítást javasolt az alkotmánynak az elnöki és alelnöki utódlásáról, valamint az elnökválasztási rendszerről intézkedő cikkelyeit illetően. Az elnöki utódlásról szóló javaslat Birch Bayh, in- dianaállambeli demokrata szenátortól származik, s a szenátus 1964. szeptember 29-én már jóváhagyta. Lényegében azonos azzal a megállapodással, amelyet Johnson elnök Humphrey alelnökkel kötött. Eszerint a jövőben, ha az elnök valamilyen oknál fogva képtelen hivatali funkcióinak gyakorlására, akkor az elnöki teendőket a kormány jóváhagyásával az alelnök látja el. • Az elnök minden esetben maga dönti el, mi. kor veszi át ismét hivatalát. nyilvános tették fel az amerikai segélynyújtást és Washington kész támogatni Vietnamban minden olyan kormányt, amely „a nép támogatását élvezi”. A hírügynökségek jelentése szerint előreláthatólag csak a Tét, a vietnami újév ünnepségei után, február 5-én kerül sor a „végleges” kormány létrehozására. Ekkor alakul meg az a 20 tagú tanács, amely kijelöli az új államfőt, aki viszont választ magának egy minszterelnököt — természetesen úgy, hogy az a katonáknál: is megfeleljen, Az alelnök halála esetén vagy, ha akadályozva van hivatali teendőinek ellátásában, az elnök maga jelöli ki az új alelnököt. Hivatalba lépéséhez szükséges a kongresszus jóváhagyása. Az elnökválasztási rendszer megváltoztatásának szükségességéről szólva Johnson üzenetében megállapítja: „Meg kell szüntetni azt az állandóan fennálló lehetőséget, hogy az elektorok saját akaratukkal helyettesítsék a nép akaratát”. Mint ismeretes, a jelenleg érvényben lévő elnökválasztási rendszer értelmében a választók az úgynevezett elektorokat, az elektorok pedig az elnököt választják meg. Az amerikai történelemben már előfordult, hogy az elektorok választóik akaratával ellentétesen szavaztak; Összeült az Afrikai Egyséoszervezet A kenyai fővárosban pénteken reggel összeült az Afrikai Egységszervezet kongói békéltető bizottsága, hogy folytassa a kong« kérdés megoldására irányuló erőfeszítéseit. A Kenyatta kenyai államfő elnökletével összeülő bizottság munkájában Etiópia, Ghana, Tunézia, Kamerun, Kenya, Guinea, Felső-Volta, Szomália, az Egyesült Arab Köztársaság és Nigéria képviselői vesznek részt. Madraszban helyreállt a rend Az indiai Madrasz állam városaiban, ahol a hindi nyelv bevezetése ellen tiltakozó tamil fanatikusok megmozdulásai véres összecsapásokat idéztek elő, péntekre ismét helyreállt a rend. A háromnapos zavargások során többen életüket vesztették, sokan megsebesültek. Körülbelül ezer személyt letartóztattak. A tüntetéseket a tamilok lakta Madrasz állam legnagyobb ellenzéki pártja, a független dél-indiai államot követelő reakciós Dravida Munnetra Kazhagam szervezte. Sasztri miniszterelnök a nemzeti egység érdekében nyugalomra intette a mad- raszi lakosságot. ígéretet tett arra, hogy az állam lakói maguk választhatják meg, hogy az angolt, vagy pedig a tamilt kívánják-e használni. A hindi használatát senkire sem erőszakolják rá. Hangoztatta azonban, hogy az angolnak hivatalos nyelvként való megtartása mélyen megalázó volna India számára; Johnson alkotmánymódosítást javasol Áz újraegyesítés és Bonn A Pravda pénteki ‘simában Günther Kärtscher német újságíró cikkét közli „Újraegyesítés vagy atomháború?” címmel. * — Bonnban mostanában sokat hangoztatják, hogy „kezdeményezésre” van szükség a német kérdéssel kapcsolatban — mondja a cikk. — Miről van szó? Az Erhard-kormány azt követeli partnereitől — az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányától —. hogy forduljanak a Szovjetunióhoz és vele együtt, hogy úgy mondjuk, tálcán hozzák Bonn-nalc a német egység helyreállítását. — Bonn nyelvén Németország újraegyesítése voltaképpen revansot jelent, hiszen a bonni kormánykörök arra törekednek, hogy a nyugatnémet imperializmus és a NATO uralmát Németország keleti részére is kiterjesszék. E célból Bonn a nyugati hatalmakat a maga revanspo- litikája szekerébe szeretné fogni. Ennek érdekében tö- rekszik arra is, hogy a NATO sokoldalú nukleáris haderejének megteremtése révén hozzáférkőzhessen a nukleáris fegyverekhez. Mint a cikkíró megállapítja, ilyenformán a bonni revanspolitika végeredményben atomháborúra vezet. így tehát a német kérdésben történő „kezdeményezés” bonni változatban — a nyugatnémet kormánykörök beállításával ellentétben — nem szolgálná Németország újraegyesítését, sőt ellenkezőleg gyökerében aláásná azt. A cikkíró rámutat arra. hogy a nyugatnémet imperializmus veszélyes politikája elkerülhetetlenül szükségessé tesz egy másféle kezdeményezést: az összes józangondolkoctasí», Oéfce szerető németek kezdeményezését, tetterős küzdelmét a Bonnban hatalmon levő atomőrültek ellen. A Német Demokratikus Köztársaság részéről állandón* történnek ilyen kezdeményezések, az NDK-nak van * olyan koncepciója a német kérdéssel kapcsolatban* amelyet a nemzetközi tárgyalások asztalára lehetne helyezni. — Abból indulunk ki — folytatja a cikkíró —, hogy a két német állam egyesítése maguknak a németeknek az ügye. Ennélfogva Bonn rossz úton járt. amikor Washingtonhoz, Londonhoz és Párizshoz fordult. Ami a dolgok lényegét illeti, a fő feladatot a béke biztosításában látjuk. Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke nemrég felsorolt hét pontot, amelyeknek célja a feszültség enyhítése Németországban; — Természetesen nem táplálunk illúziókat az Er- hard-kormánnyal kapcsolatban. Ha e hét pont szellemében utat tör magának Nyugat-Németországban a békés német kezdeményezés. akkor ez a Nyugat-Németországban élő békeszerető emberek többségének aktivitása alapján fog megtörténni. — A Bonnból kiinduló „német kezdeményezésnek” csak egy célja van, más államok segítségével fokozni az agresszív revansizmust. Ez a „kezdeményezés” s legjobb esetben üres fecsegés marad, a legrosszabb esetben pedig háborúra vezet. A Német Demokratikus Köztársaság olyan kezdeményezéssel lépett fel, amelynek lényege a két német állam .leszerelése és kölcsönös megértése. E békeszerető, építőjellegű kezdeményezés egyaránt szolgálja a német és minden más európai nép éredekeit; Nyugalom, mint a temetőben Portugália egy nyugatnémet riporter szemével 1L — Salazarnak ajándékozza érdemkeresztjét. — A „nemzet atyjának”. A tömeg félújjong. Megkezdődik a parádé. Oszlop oszlop után menetel előttünk. — Holnap a tengerentúli „megyébe” menetelnek harcolni és meghalni; GYERMEKMUNKA Következő úticélunk északra fekszik: falu Bra- ganca közelében. Itt kell megismerkednünk az ország egyszerű embereinek életével. Útikönyvem festői népünnepélyekről, álomszerű falvakról, a fennsík rideg szépségéről beszél. Ez alkalommal van időnk, nem vagyunk az órához kötve. Javaslom, térjünk le a főútról és haladjunk egy kicsit a toronyirányában. Néhány kilométerrel odébb felfedezek valamit, ami építkezésnek látszik. Teherautók kerekeitől kikoptatott mellékútra térünk. — Valóban építkezés. A földmunkák és az alapfalak arra mutatnak, hogy itt gyár épül. Lassabban haladunk. Számozott kosarakat látok, amelvek kísértetiesen, maguktól mozognak. Megállunk. Kiszállunk a kocsiból és felmászunk az útmenti töltésre. A sz.ámozot' kosarak nem maguktól morognak. Gyerekek viszik a feJOkön, Hét-tizenötéves gyerekek élő láncot alkotnak, a betonkeverőgép és az attól 150 méterre fekvő építkezés között. — Egy munkafelügyelő lelkiismeretesen jegyzi minden kiürített kosár számát. Az építkezési vállalkozó hozzánk lép kényelmesen, lomposan, kedélyesen, nevetve. —• Nem iskolaköteles gyermekek ezek? A tolmács megelőzi: — Csak részben. A legtöbb elmúlt már 10 éves. Portugáliában csak négyéves az iskolakötelezettség. — Milyen hosszú a gyermekek munkaideje? A vállalkozó megrántja vállát: — Nyolc óra, mint mindenkié. — És mennyit kapnak ezért? — Normális napibért. — Amennyiben a kiszabott feladatukat teljesítik és nem lustálkodnak; — És mennyi az? —- 25 escudo.— Öránként? Buta kérdés volt. Egymásra nézünk. Az építési vállalkozó a vállát vono- gatja. — Nem vagyunk Németországban, Senhor. Higyje el, én sem örülök ennek. Csak azért teszem, hogy ne éhezzenek. Ök és a szüleik 25 escudo jó napibér egy gyermeknek. A felnőttek se sokkal többet kapnak. Kiszámítottam: 25 escudo kb. 3 DM-et tesz ki. A FALU Éjszaka magas lázam van. Valószínűleg náthás lettem. Orvos után érdeklődöm. Tolmácsom méltatlankodik; — Most éjszaka? És itt, vidéken? Alig van orvos vidéken. A parasztok a természettől ellenállóképesek. És a gyengék? Na igen, a természet maga is segít. — Azonkívül minden kisvárosban van egy „DISPENSARIO” valami gyógyszerészféle, receptkötelezettség nélkül, kiképzett tanácsadó. Reggel elmegyek a gyógyszertárba. Valamit tennem kell a láz ellen. Fehérköpenyes úr fogad: — Mivel szolgálhatok? Tekintetem végigsiklik a gyógyszeres polcokon; — Van penicilinje? — Természetesen. Mit adjak? Mit tudom én, mit kérjek. Nem vagyok orvos. — Mondom neki. Vállát vono- gatja. — Erős a szíve? — Bólintok. — Akkor önnek ezt ajánlom! Középerős. Veszek egy ampullával. — Ott helyben megkapom az injekciót. — Van itt kórház? — Sajnálkozva rázza a fejét. A megyeszékhelyen természetesen. De nem hiszem, hogy szabad ágyuk lenne. A kórházak állandóan túlzsúfoltak, pedig sem szociális betegsegély, sem betegpénztár nincs. A legtöbb beteg az egyházak alamizsnáján él. Nem csoda, ha a gyermek- halandóság Portugáliában magasabb, — mint Európa bármely más országában. Csak 1959-ben 25 ezer gyermek halt meg Salazar birodalmában. Útikönyvem erről röviden csak ennyit említ meg: „A csecsemő halandóság Salazar kormányzása alatt 20 éve — minden 1000 élveszületett csecsemőből 140-ről 95-re csökkent^ RABOK A bragancai kastélyhoz vezető úton megállunk egy építkezésnél, ahol egy rendőr 20 rongyos alakot igyekszik menetbe formálni, — Egykédvűek és nehézkesek. A tolmácsot láthatólag kínosan érinti az ügy. Megkérdezzük: — Miféle emberek ezek? — Fegyencek. A tolmács szeretett volna tovább menni. — Politikai foglyok? Röviden rámnéz. — Némelyik — talán. Mielőtt beavatkozhatna, kiszállunk az autóból. A csapat megindul. Követjük őket. Az óváros egyik keskeny utcájában megállnak. — Étkezési szünet. — A házakból férfiak és gyermekek jönnek, csatlakoznak hozzájuk egy kis beszélgetésre. Az időpont kedvező, az őr hálás a váratlan száz ecudóért. Majd valamennyi férfi politikai fogoly. Bűnük, tiltott határátlépés. Spanyol- országon keresztül Francia- országba akartak jutni. — Majdnem reménytelen kísérlet. A PIDE, a portugál titkosrendőrség. A mi gestapónk — súgják nekem portugálul. A redőrsé.g együtt dolgozik Franco 'civilgárdájával. A szökés rendszerint 24 órán belül véget ér. öt-tíz év fegyház jár érte. Salazar. „a nemzet atyja” — embertelen atya. — Miért akarnak elmenni? A fiatalember nem néz rám. Nem értette a kérdésem? Végül alig láthatóan megrándítja a vállát. — Nincs munka. — Mióta? — Már régen. A tolmács kész a felvilágosítással: — Egy kommunista, mint a többi. Cigarettával kínálom a fiatalembert; — Kommunista? Nem tekint fel; Néhány szót mormol. — Mit mondott? A tolmács a vállát vonja: — Amit mindnyájan mondanak: éhesek voltak. — Az állam nem tesz semmit ezekért az emberekért? A tolmácsnak .az arcizma sem rándül meg. Már kész a válasszal: — Aki nem talál munkát, mehet a tengerentúli megyéinkbe, Angolába, Mo- cambique-ba. Ott van elég munka. Évente 60—70 ezren választják ezt az utat. Miért kell nekik okvetlenül Franciaországba menniük? Salazar szerint a portugáloknak joguk van csapatostul elhagyniuk hazájukat, hogy a gyarmatokra menjenek. Aki megfutamodik, az gonosztevő, nép- áruló, — Hány évre ítélték? — Nyolc évre. — És aki mellette van? — Az nem politikai. Megpróbálok a másikkal is szóbaelegyedni. A dolog nehezen megy. A férfi hallgatag és zárkózott. Kitér, úgy tesz, mintha nem értené. Végül vagy tíz perc múltán kinyögi: Kisgyermekeket rontott meg. Az utolsót megölte, mert túl hangosan kiabált. — Hány évet kapott? A tolmács az ujján mutatta. Nem értem. — Hármat? Bólint egyértelműen, hogy ne kételkedjek és mondja: — Igen. három évet!.Vége. tabek pihenője útban Salazar börtönébe.
