Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-27 / 22. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. január 27. /V O TESZ f ' LAPOK a I u r 6 I EMBEREKcselekedetek így mulat egy „magyar úr“ Munkaidő• kedvezmény az egészségügyi középfokú szakoktatásban résztvevőknek Az egészségügyi miniszter intézkedése szerint az egészségügyi középfokú szakoktatásban résztvevő dolgozókat munkaidőkedvezmény illeti meg, ha törvényes munkaidejük napi hat-, hét-, illetve nyolc óra- Ezért az elméleti oktatást lehetőleg munkaidőben kell megtartani- Ha azonban az egészségügyi intézményekben erre nincs mód, akkor felkészülésre az előadásokon eltöltött idővel azonos tartamú szabadidőt kell biztosítani az oktatásban résztvevőknek. Csak csináln Tóth József a helyi termelőszövetkezet főkönyvelője, a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója, a Haza Szolgálatáért érdemérem tulajdonosa és egyben a sportkör elnöke. Ezek után már szinte természetesnek tűnik az a megállapítás, hogy a sportkör kitűnően működik. Persze tudom, hogy ez nem az 6 érdeme egyedül, de a jó munkának tényleg alapfeltétele a jó vezetés. Tisza tenyő kis község a törökszentmiklósi járásban, lélekszáma a kétezret sem éri el. A tsz irodájában beszélgetés közben jegyzem a jellemzőbb adatokat a sportéletről: a tanácstól öt, a termelőszövetkezettől öt és a járási TS-től szintén ötezer forintot kaptak a sportra. Ezenkívül a »sz gépkocsival áll rendelkezésre, a tanács pedig 70 ezer forintot adott külön a sporttelep építésére. Gondnoki lakás, bíród öltöző, sportiroda, szertár, két játékosöltöző és fürdő épült ebből. Na, persze ennyi minden nem futotta volna a 70 ezer forintból, de az anyagon és a szakipari tennivalón kívül mindent társadalmi munkában építettek a sportkör tagjai. Ennyit — és mindjárt tegyük hozzá, hogy nőm keveset — kaptak a tisza- tényői sportkedvelők. És mit adtak érte cserébe? Azi is sorolják: A labdarúgók megnyerték a járási bajnokságot, a férfi kézalabda csapat a járási bajnokság élcsoportjában szerepel, az asztaliteniszezők a járási csapat és egyéni bajnokság győztesei lettek és a sakkozók csapatban a harmadik, pgyéniben a második helyen végeztek a járási bajnokságban. Ezenkívül f szpartakiád pontversenyéi megnyerték — megelőzve több nagyközséget. Ez tehát a mérleg két oldala ég nyugodtan ideírhatjuk: ilyen eredményre bármelyik községünk büszke lehetne. A kiemelkedően jó eredmények kérdést követelnek . Hogyan? Hogyan érték el mindezt? Tóth József két dolognak tulajdonítja a si kert: — Az egyik az, hogy a szakosztályaink önállóan dolgoznak. A sportkör egy- egy vezetőségi tagja egyben egy szakosztály fő patrónu- sa is. Természetes mindnyájan bizonyítani akarják jó munkájukat. És bizonyítják is. Ritka dolog — teszi még az elmondottakhoz Tóth József — de nálunk a kézilabda szakosztály eltartja saiát magát. Bevételeikből fizetik a szükséges játékvezetői és egyéb díjakat. A jó szereplésük fejében pedig 1964-ben kétszer kaptak új felszerelést és most újra kapnak. így aztán nincs gondunk velük. — A siker másik alapvető tényezője, hogy KISZ- csoport működik a sportkörben. Igen — teszi hozzá mégegyszer, látva arcomon a meglepődést — a KISZ-csoport a siker egyik alapja. A sportolók többsége fiatal, KISZ korosztályú. Ezek a fiatalok Itt szinte mindennap együtt vannak edzésen, vagy a klubban. Nyilvánvaló, hogy emberi, erkölcsi nevelésük itt a leghatékonyabb. Közülük kerülnek ki a szakosztályvezetők, sőt a sportkör elnökhelyettese is KISZ- tag. Mi úgy gondoljuk — miért ne bízhatnánk mindent a fiatalokra, hiszen ha szeretnek sportolni, akkor szívesen jönnek közénk, ha pedig közöttünk vannak, ne csak jó sportolók, de rendes emberek is legyenek. És hogy ezt is példával magyarázzam, elmondhatom, hogy a fiatalok közül hárman járnak sportvezetőképző és edzői tanfolyamra. Szóval tudom, hogy általá- bah jól dolgozunk, de mindjárt hozzáteszem: nem nehéz ez, csak csinálni kell. Ügy érzem, amit Tóth József elmondott, az igazán megszívlelendő. Az eredmények, a kiegyensúlyozott munka elgondolásuk helyességét bizonyítja. És bizonyítja az is, hogy egész évben folyamatos, rendszeres sportélet folyik náluk. Most fejeződött be a községi minősítő sakkverseny, asztali- teniszben a járási bajnokságban szerepelnek és készülnek a februári szpartakiád döntőre. A kézilabdázók pedig a töröíkszentmik- lósi terembajnokságon vesznek részt. Azt hiszem, a leírtak hű képét adják a sportkör jó munkájának. Ehhez meg pluszként hozzátenném azt a dicsérendő tényt — ami sajnos, nem sok helyen akad a vidéki sportköröknél —, hogy a pedagógusok szívesen segítik és támogatják a sportéletet. Itt tanít Magony Ági, a gerelyhajítás megyei csúcstartója. 0 annak ellenére, hogy meglepően nagy óraszámban tanít az iskolában, szinte kéri a sportkörtől a munkát. Segít a Kilián-mozga- lomban, felkészíti a sportkör tagjait a szpartakiádra. Ugyanilyen segítőkésznek emlegetik az iskola igazgatóját is. A sportkör pedig viszonzásul segíti a pedagógusokat az úttörő bajnokságok lebonyolításában. így most már teljes a kép. Hogy az apróbb gondokrol, bajokról — amelyek a hétköznapi munka velejárói — nem tettem említést, annak egy oka van: a nagyszerű eredmények mellett eltörpülnek. Lesán János, a járású TS elnöke így jellemzi munkájukat: Bárcsak sok ilyen községi sportköröm lenne, mint a tiszatenyői. Kívánjuk, hogy így legyen. A példa adva van. — egy — Az Utazás egyhangúságában bóbiskoló utasoknak is szórakoztató színfoltot jelentett a bőrzekés férfi megjelenése — nyomában egy szál cigánnyal. A muzsikus hegedűjét hóna alá csapva fürgén nyomako- úotit a férfi után. A bőrzekés kényelmesen letelepedett az egyik ülésre, láthatóan elégedett volt bevonulásával, amely óhatatlanul felébresztette a teremkocsi valamennyi szundikálóját és néhány percre lekötötte figyelmüket. — No®, most kezdheted! — adta ki az ukázt, és a nagyobb hatás kedvéért egy cigarettát tűzött a2 előtte álló igric bozontos üstöké mellé. — És a hegedű, amúgy istenigazából rá is kezdett, nyekergésére. Pillanatok alatt a félresikerült hangok olyan áradata borította el az utasteret, hogy kapkodhatta fejét a jobb fülű ember. Két szám közötti gyamtázó szünetben a bőrzekés közelebb intette az igyekvő muzsikust. — Aztán mondd csak tényleg prímás vagy ? — Már hogyne lennék az, kérem tisztelettel — érzékenykedett a jobbsorsra érdemes hangszer kezelője. Itt van la’ a munkakönyvemben is — húzta elő zsebéből egy moggondolat- lan mozdulattal az említeti könyvecskét. A bőrzekés lecsapott rá. Alapos ember lévén meg akart győződni az igazságról', elvégre, csak nem húzathatja akárkivel, holmi vándorló, kóbor muzsikussal?! — Nincs ebben semmi, te cigány! — Most írják be, kérem tisztelettel. Éppen abban az ügyben utazom. — No, nem bánom — tolta vissza a könyvet a bőrzekés — ha ott szállsz Január 30-31: Három megye legjobb ökölvívói Szolnokon A Magyar ökölvívó Szövetség megbízásából a Szolnok megyei ökölvívó szak- szövetség rendezi meg Magyarország északközép területének felnőtt egyéni ökölvívó bajnokságát, Szolnokon. Dávid László, a megyei szakszövetség elnöke a következő felvilágosítást adta az érdekesnek ígérkező versenysorozatról: — Pest, Nógrád és Szolnok megye egyéni bajnokságának első és második helyezettjei jogosulak az indulásra. Ezenkívül a szövetség súlycsoportonként is meghív néhány versenyzőt, a megyei bajnokságok harmadik-negyedik helyezettjeit. Az első helyezettek jogot szereznek az országos vidéki bajnokságon való indulásra. A bajnokságot Szolnokon a Ságvárl művelődési házban bonyolítjuk le. Szombaton 8 órakor kezdődik a mérlegelés és 10 órától estig tartanak a selejtezők, elődöntők. Vasárnap 9 órakor a döntő mérkőzésekre kerül sor. Néhány igen színvonalas mérkőzésre is számítunk, hiszen a Nógrád megyeiek közül szorítóba lépnek az NB I./B-s salgótarjáni ökölvívók is. A Szolnok megyei egyéni bajnokság első és második helyezettjein kívül a következő versenyzőket hívtuk meg a bajnokságra: pehelysúlyban: Adamcsik (Mezőtúr), könnvűsúlybán: Király II. (Szó. MÁV), kisváltó- súlyban: Hajdú I. (Szó. MÁV), váltósúlyban: Bozsovics (Vegyiművek), — nagyváltósűlvban: Németh (Mezőtúrt, félnehézsúlyban: Vígh (Szó. MÁV) és nehézsúlyban: Ugrai II. (Mezőtúr), ..le, ahol én, megihatsz a2 egészségemre egy féldecit. E nagylelkű kijelentés után bámulatos repertoár következett. A cigánydaEREDMÉNYEK - SOROKBAN Az Országos Röplabda Szövetség az elmúlt vasárnap Budapesten rendezte NB II-es csapatok részvételével a röplabda téli kupát A három Szolnok megyei csapat — a TITÁSZ, a Dózsa és a Martfű — közül a TITÁSZ érte el a legjobb eredményt. Első mérkőzésén 3:1 arányban győzött az Április 4 Gépgyár csapata ellen, amely tavaly az NB II. negyed’k helyezettje volt A második mérkőzésen a Fővárosi Autóbusz együttesét ugyancsak 3:1 arányban győzték le a szolnokiak. A Szolnoki Dózsa is kél mérkőzést játszott és mindkettőn vereséget szenvedett. • A kecskemétiek lemondása miatt elmaradt az elmúlt szombatra kitűzön Szolnoki Olajbányász- Kecskeméti Petőfi kosárlabda mérkőzés. A mérkőzésre valószínűleg most szombaton kerül sor. • Szolnokon, a Tisaa-parti gimnáziumban rendezték meg Szolnok megye felnőtt asztalitenisz bajnokságát. Eredmények: férfi egyéni: 1. Reisz Tibor. 2. Tóth Ferenc, 3. Andrási József. — (Mindhárman a Jb. Lehel versenyzői). Női egyéni: 1. Szilágyi Katalin (Szó. MÁV), 2. Varga Mária (Szó. közg. techn.), 3. Tóth Julia (Mezőtúri MEDOSZ). Férfi páros: 1. Andrási— Szarvas (Jb. Lehel), 2, FeAz elmúlt hét végén Jászberényben a Déryné kultúrházban bonyolították le Kelct-Magyarország területi ifjúsági szabadfogású birkózó csapatbajnokságát. A vendéglátó jászberényiek kitűnően szerepeltek és veretlenül végeztek az első helyen. A Jászberényi Lehel eredményei: Jászberény—Törökszentmiklósi Vasas 6:4, Jáauberóny—Caepel Autó hér—Zsigmomd (Szó. Vízügy), 3. Kovács—Galíai (Jászladány). Női páros: 1. Szilágyi—Bíró (Szó. MÁV), 2. Tóth—Török (Mezőtúr- Szó. MÁV), 3. Vargha— Tóth (Szó. közg. techn.). Vegyes páros: 1. Tóth— Bíró (Jb. Lehel—Szó. MÁV), 2. Leskó—Szilágyi (Szó. Vízig.—Szó. MÁV), 3. Fehér—Bognó (Szó. Vízig.— Szó. MÁV). 5:5, Jászberény—Mezőtúr 10:0. Jászberény—Nagykőrös 6:4. Ezzel a Jászberény megelőzte a Csepel Autót és a Nagykőrösi Kinizsit is. A csapat tagjai a következők voltak: Tasi Imre, Nagy Béla, Mizsei András, Sándor Ferenc. Szabó József. Farkas János, Sass Péter. Száraz Mihály. Kiss István, Csányi Kárrtv. M. A. BIRKÓZÁS Kelet-Magyarország bajnokcsapata a Jászberényi Lehel! lóktól egészen a „Sej, haj, Roziig”. — És itt végre a szerencsés muzsikus eltalálta a bőrzekés kívánságát. Hamarosan a másik füle irányában is ott fehérlett egy „Kossuth”. De a bőrzekés most kezdte csak igazán a rendelést — Húzzad; hogy „ aszón- gya” „Este, ha lefekszik”... Végre az az állomás is elkövetkezett, ahol a bőrzekés leszállt. Az induló vonat ablakából még utána néztem. Hegedűjét hóna alá csapva ott lépkedett nyomában, elfuserált Paganiniié is. Elvégre a beígért féldecit igazán megszolgálta. — rideg — [ apróhirdetések) ÁLLAS ADMINISZTRATÍV munkára gépírói és könyvelői gyakorlattal. elhelyezkednék. ..Azonnal” iel- igére a szolnoki hirdetőbeSZOLNOK Megyei Tanács Kórház igazgató főorvosa pályázatot hirdet egy 500 kulcsszámú főmérnöki állásra. Javadalmazás kulcsszám szerint. Gépészmérnökök pályázatát előnybe veszik. — Pályázati kérelmeket az intézet igazgató főorvosához személyesen vagy postán kell benvúitaniAz EM- 44- sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi segédmunkásokat és kubikosokat- Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosit. — Tanács-igazolás — szükséges- Jelentkezés Budapest V- Kossuth Lajos tér '3-15 földszint. Bejárónőt keresek fél-napra- — Hamar László. Jászberény. Göncöl utca 16A MEZŐTÚRI Földművesszüvet- kezet Igazgatósága felvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező vendéglátóipart osztály- vezetőt. valamint II- osztályú éttermébe étteremvezetőt. étteremvezető helyettest és epv úionnan átalakított kisvendéglőiébe kisvendéglő vezetőt. Az étteremvezetői, étteremvezető helyettesi és kisvendée- lővezetői munkakörben szakképzettség és erkölcsi bizonvítvánv szükséges. Jelentkezni lehet: Mezőtúr, Rákóczi út 1. sz. alatt. Félvétel esetén útiköltséget térítÁramszolgáltató vállalat felvesz adminisztratív raktárost- Jelentkezés személyesen, vaev írásban: Jászberény, Bercsényi u. 20CIBAKHÁZA Községi Tanács VB keres gyors- és gépírót azonnali belépési lehetőséggel- — Jelentkezni személyesen lehet a vb elnökénél. CibakháBEDOLGOZO varró. téphimző. nor- végkesztvű készítő nőket azonnal felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet Szolnok. Magyar utca 14 sz- - Csak Szolnok megyeiek ielentkes- zenekA MEZŐGAZDASÁGI Gépjavító Vállalat Szolnok — felvesz marós és lánghegesztő szakmunkásokat- Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályonADÁS-VÉTEL EK—1-es számológép sürgősen eladó „Tsz-ek előnyben” i éli Bére a szolnoki hirdetőbe. INGATLAN EGY hold szőlői kunyhóval, kőút mellett — eladó. Papó Latos, Ttsza- földvár, Kossuth u- 148GÉPJÁRMŰ 407-es Moszkvics, tó állapotban sürgősen eladó. Homok. U1- kincsem 12. Tímár János. Azonnali belépésre felveszünk GYORS GÉPÍRÓNÖT vezető beosztású dolgozó mellé. Havi illetménye 1400 forint. Jelentkezés: É. M. Szolnok megye! Állami Építőipari Vállalat, Szolnok, Ady Endre u. 117/c. sz. II. em. 201. szoba. Az Alföldi üzemi Vendéglátó Vállalat értesíti a t. étkezőket, hogy Magyar utca 7 sz, alatti éttermét január 29-én tatarozás miatt bezárja Az étterem nyitását később közli a Vállalat Vezetősége. Szolnok Megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat, Szolnok, Dózsa György u. 5. sz. az alábbi munkakörbe vesz fel dolgozókat: szigetelő, bádogos szakmunkásokat, rakodó munkásokat szolnoki telephellyel. Jelentkezni a fenti címen kell. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőket vesz fel 18—45 éve* korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosít — Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül, Útiköltséget felvétel esetén térit. — Felvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. — Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán.