Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-21 / 17. szám
4 1965. január 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Atlétáink szereplése az elmúlt évben i. A megyei atlétikai szak- szövetség az év végén — mint az előző években is — elkészítette az 1964. évi értékelést, rangsorolta a legjobb eredmények alapján a Versenyzőket, számbavette a bajnokságokon elért helyezéseket, a megyei csúcseredményeket, a válogatott versenyek mérlegét és ezek alapján megállapította, hogy mind tömegesítés, mind minőségi vonatkozásban megyei szinten javulás tapasztalható. Különösen férfiaknál szembetűnő a fejlődés, nőknél inkább a bajnokságokon elért helyezések mutatják a haladást. Az egyes versenyekről, bajnokságokról időközben beszámoltunk, most az évi szereplés mérlegelésénél, a csúcseredmények száma és az egyes versenyszámok átlageredményeinek alakulása a jó mutató. 1964. évben atlétáink huszonkét megyei csúcseredményt értek el, ezekből hetet férfi es tizenötöt női számokban. Tizennégy felnőtt és 8 ifjúsági eredmény. Ez jobb sz előző évi átlagoknál. A csúcseredmények zöme bajnokságokon, válogatott versenyeken, nemzetközi találkozókon született, ami még inkább növeli értéküket. Hét csúcseredmény fűződik Császi Katalin nevéhez, hát Császi Gizelláéhoz, öt eredményben van benne Szunyoghy Éva, kettőben Csikós Katalin, Nyitrai Károly, Bartha Ibolya és Rékasi Gábor, Egyszer javította meg a fennálló csúcs- eredményt Antalfy Zsuzsa, Kocsis István, Takács Endre, Hasznos Júlia, Blazsek István, Veress Judit és Ma- gony Ágnes. Valamennyi versenyzőre lehet ezévben is számítani. Sokan közülük igen komolyan alapoznak és így remélni lehet újabb csúcsokat. Néhány versenyszám átlagának javulása is örvendetes. Férfiaknál (ötös átlagok): 1962. 1963- 1964- 100 m sikf. 11.1 11.3 11-2 Asztaliteniszezőink a világbajnokság előtt A múlt héten S2ómbat-' helyen megrendezett Sava- ria versennyel megkezdődött a magyar asztaliteniszezők csaknem négyhónapos non-stop esemény-sorozata. Hétről hétre egymást követik a különböző csapatbajnoki, hazai és nemzetközi egyéni versenyek, válogatott viadalok. Pénteken öt játékos Moszkvába utazik. akik részt vesznek a szovjet fővárosban január 22- és 28 között sorrakerülő nemzetközi viadalon. A magyar színeket Bérezik, Pigniczky, Harcsár, Jurikné és Lu- kácsné képviseli. Jövő héten, január 27- és 30 között lesz a sportcsarnokban a Budapest bajnokság, majd újabb két nemzetközi versenyt rendeznek. Február 1—3 között Prágában Harangi, Harcsár, Beleznai, Lukácsné és Papp, február 5—7 között Magde- burgban Bérezik, Pigniczky. Harangi, Faldiné és Jurikné indul a csehszlovák, illetve NDK-bajnakságon. A világba jn oksági g megrendezik még a magyar bajnokságot, az angol nemzetközi bajnokságot, valamint a tavalyról elhalasztott NSZK—Magyarország válogatott férfi és női csapatmérkőzést. A szövetségben már elkészítették a nevezést az április 15—25 között Ljubljanában sorra kerülő világ- bajnokságra. Ez a következő: Férfi egyes: Bérezik, Ró zsás, Pigniczky. Harcsár és Harangi. Tartalék: Faházi. Női egyes: Földiné, Jurikné, Lukácsné és Papp. Férfi páros: Bérezik—Rózsás, Harangi—Harcsár, Pigniczky a tartalék Faházival lett nevezve. Női páros: Földiné—Jurikné, Lukácsné—Papp. Vegyespáros: Bérezik— Földiné, Pigniczky—Jurik- né, Rózsás—Lukácsné és Harangi—Papp. 400 m sikf. 53-7 54.0 53-3 800 m sikf- 2:11 0 2:10.9 2:08-6 Magasugrás 180 178 180 Távolugrás 642 649 661 Súlylökés 12.10 12-34 12,62 Diszkoszv- 38-01 38.56 39-83 Gerelyhaj. 48.86 51-77 50.26 Nőknél (ötös átlagok): 1962. 1963- 1964. 100 m sikf. 12.9 12.8 12-9 80 m sikf. 12.8 124 12-2 Magasugrás 149 149 149 Távolugrás 524 536 546 Súlylökés 10.86 10-88 11.02 Diszkoszv- 30-87 30-97 32.11 Gerelyhaj. 32 12 32.74 33.32 Az eredmények javulása különösen férfi versenyzőinknél szembetűnő. Nőknél elsősorban ügyességi számokban nagyobb a fejlődés. Ha a jobb eredményeket elérő versenyzőket nézzük kedvező jelenség, hogy sok új nevet láthatunk a legjobbak között, de a régiek eredménye is javult az elmúlt versenyévadban. Nézzük a férfiak rangsorát: 100 m síkfutás: 1. Tóth Béla Szó- MÁV 10-9 2. Szabó F. Jb- Vasas 11-2 3- Papp Zs. Tmiklós 11-2 Tóth Béla 110-ről 109-re javult, a másik két versenyző most került a ranglista élére200 m síkfutás: 1. Éliás I- Jb- Vasas 23.2 2. Csorna T. Kilián 23-2 3. Tóth Béla Szó- MÁV 23 3 Tóth Bélán kívül valamenynyien javítottak eredményükön. 400 m síkfutás: 1. Pógyor S. Szó. MÁV) 52-3 2. Dorogi S. Kmárton 52.3 3- Blazsek I- Szó. MÁV 53.7 E versenyszámban gyengébben állunk, bár az eredmények itt is valamennyi versenyzőnél javultak. 800 m síkfutás: 1. Zámbpjri B- Kilián 2:03.6 ü- öeiger A. Kilián 2:07-2 3- Huber F. Karcag 2:07-3 Zámbori ' fejlődésé- igen szép, a többi versenyző most került a ranglistára1500 m síkfutás: 1- Fuchs G. Szó- MÁV 4:15-8 2- Geiger A. Kilián 4:18-4 3- Dévai Béla MSE 4:21-8 Fuchs Géza eltávozott Szolnokról és így a következő versenyzőkre várna az a feladat, hogy ebben a verseny- számban is emelkedjen a szint5000 m síkfutás: 1- Fonó E- Kilián 16:06.8 2. Fodor E. Szo.MÁV 16:08-4 3- Okavea Szó- MÁV 16:50-1 Gyengén állunk ebben a számban, bár az átlag 17:33.1- ről 17:02-3-ra javult az elmúlt évben. 100 m gátfutás: 1- Pintér M- Szó. MÁV 16.1 2. Bede J. Szó. MÁV 17-6 3- Új György Szo.MÁV. 17.6 Az átlag egy tízeddel javult, ennek ellenére nincs igazi gátfutónk. A VILÁG SPORTJA - sorokban Bever wljk: A beverwijki nemzetközi sakkverseny 11. fordulójában Portisch a jugoszláv Matano- vics ellen játszott. A magyar nemzetközi nagymester jó játékkal megszerezte a győzelmet. A versenyben Portisch vezet 8 ponttal, a szovjet Geller (7 pont) és a bolgár Bobocov (6 pont) előttA b) csoportban a 7- forduló után a holland Van Geet áll az élen 5 ponttal (1), Flesch előtt, akinek 4-5 (1) pontja van. Rio de Janeiro: Újabb két mérkőzést játszottak a nemzetközi labdarúgó tornán- A brazil Fla- mengo együttese 1:0 (0:0) arányban győzött az Atletico Madrid ellen- A mérkőzés egyetlen gólja az utolsó percben esett. Santiago de Chile: Csehszlovákia labdarúgó válogatottja a nemzetközi tornán 2:1 (1:0) arányban legyőzte a chilei Colo-Colo együttesét Bréma: Heinz Schumann, a tokiói olimpia 100 méteres síkfutó versenyének 5. helyezettje bejelentette, hogy visszavonul az aktív sportolástól. A Sao Paulo-i születésű nyugatnémet atléta éveken át Európa egyik legjobb rövidtávfutója volt- Athén Botrányos jelenetek zajlottak le a görög Aegean szigeten lejátszott labdarúgó mérkőzésen. Az Atromitos és A- E- sportklub találkozója után, amely 1:1 arányban döntetlenül végződött, a közönség hevesen tüntetett a játékvezető ellen- A rendőrségnek csak papi ruhában sikerült a pályáról megszöktető' Con- stantine Fatouros játékvezetőt. de mielőtt hajóra szállt, több néző így is felismerte- Naranccsal, citrommal és különböző tárgyakkal dobálták meg a szigetről elmenekülő bírótRio de Janeiro Rio de Janeiroban megkezdődött a nemzetközi labdarúgó torna, amelyen az NDK válogatottja is részt vesz- A német csapat első mérkőzését a brazil Vasco de Gamma együttesével játszotta, s bár a félidőben 2:l-re vezetett, 3:2 arányú vereséget szenvedett. Amszterdam A holland labdarúgó bajnokság vasárnapi rangadó mérkőzésén a DWS Amszterdam, a Győr ellenfele az EK- ban 1:1 arányban döntetlenül játszott az Aj az elleni rangadón- — A bajnokságban a Feljenoord vezet 28 ponttal, 2- DWS Amszterdam 26 pont. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetője az idei tervekről Józsa János Reá igazán illik a kifejezés: váratlanul ragadta el a halál. Negyvenhárom éves korában, negyedszázados sikerekben gazdag sportéletet zárt le a szívroham, amely legmegszokot- tabb helyéin, a vívópást mellett érte. Józsa János ott volt a szolnoki vívósport megalakulásánál, — a Szolnoki MÁV aktív versenyzőiéként vált ismertté. Amikor a pástról lelépett és a fiatalok nevelésével kezdett foglalkozni, akkor talált igazi munkaterületére. — Nevét, a kedvenc sportága szeretetét, szorgalmát, lelkesedését a megye határain túl is megismerték. Edzője volt a Szolnoki Vasutas és a Törökszentmiklósi MÁV vívószakosztályának. Emellett a megyei vívó szakszövetség titkári teendőit is kitűnően ellátta. Munkájának - értékére egyetlen jellemző adat: Törökszentmiklóson és a Szolnoki Vasutas Sportkörben ő teremtette meg á vívósportot. Az elmúlt évekből nem is emlékezünk olyan hétvégére, amikor ne lett volna fiataljaival az ország valamelyik tornatermében, vívócsamokában. Érdemei elismeréséül a Testnevelés és Sport érdemes és kiváló dolgozója kitüntetéssel jutalmazták. Pótolhatatlan veszteség érte a két sportkört, a megye vívósportját — mondották sporttársai, a megye sportvezetői — és ez így igaz. Szorgalmát, lelkiismeretességét, sokoladalú tevékenységét nehéz lesz pótolni. Lapunk pedig egyik legkiválóbb sporttudósítóját gyászolja benne, azét, akinek nevét és emlékét a sporttársadalom szeretettel őrzi. A Szolnoki MÁV SE hírei A galambtenyésztők szakosztálya 1965 január 23— 24-én galambkiállítást rendez s Szolnoki Iparitanuló Intézetben (Szolnok, Petőfi Sándor u. 1. szám alatt). A színvonalasnak Ígérkező kiállításra eddig a rendező egyesület tenyésztői mellett Cegléd, Törökszentmiklós, Békéscsaba, Debrecen. Nyíregyháza, Kecskemét és a Szolnoki MTE most alakult szakosztálya jelezte részvételét. Megnyitása január 23-án, 14 órakor lesz. • Eged! Istvánt, a Nagykunsági MEDÓSZ fiatal, tehetséges kapusát leigazolta a Szolnoki MÁV labdarúgó szakosztálya; * A MÄV nártolótag szakosztálya ebben az évben ianuár 30-án rendez' meg haffVorr>Änve«! <3nortbálját a Tisza Szállóban; Szerdán az idegenforgalommal foglalkozó újságírókat tájékoztatta dr. Vitéz András, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetője az idei tervekről. A többi között elmondotta, hogy március közepén megkezdik a Balaton partján és a Duna-kanyarban az új campingek építését. Az építésben érdekelt vállalatokon múlik, hogy ezeket az új campingeket június közepére, tehát az idegenforgalmi idény kezdetére átadhassák. A vállalatok megígérték, hogy minden lehetőt megtesznek a határidő betartására. A vendégek elhelyezése mind Budapesten, mind vidéken megköveteli a fizetővendégszolgálat szélesítését is. A közeljövőben megjelenő rendelkezés lehetővé teszi, hogy a fizetővendég-szolgálatba bekapcsolódó vendéglátók az eddiginél jobban megtalálják számításukat. Az idén a Belkereskedelmi Minisztérium több ABC-áruházat és önkiszolgáló boltot épít a Balaton partján és a Duna-kanyarban, így az üdülőhelyeken javulnak az ellátási viszonyok. APRÓHIRDETÉsíiT) állas A TÓSZEGI Gépállomás felvesz hálózati villanyszerelő. járművillamossági szerelő, eszler- eálvos, marós, hegesztő és motorszerelő szakmunkáso- kat. valamint villanyszerelők mellé külszolgálatra segédmunkásokat. Az Oiszászi Földművesszövetkezet — Igazgatósága vasbolt vezetőt keres azonali belépéssel. 500 ezer forint rak- tárkészletű egységébe. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet az fmsz ig- elnökénél írásban vagy személyesen. PISZTON tokkai együtt eladó- Szan- daszöllős. Kiss János u. 15/a. „BUKSI” gén 1000 Ft-ért is, eladó. — Besenyszög, Szabadság tér 11. ELADOK: 2 db barna szekrény, egy német konyhabútor. 2 db ikerablakra való függöny és tartó, 1 db édeliszek- rénv, 1 db férfi kerékpár és egy hosz- szú női bőrkabát, — elköltözés miatt — sürgősen! Szolnok, Beloiannisz u. 20. Beiárat a Malus 1 útról. LAKÁS TISZAFÖLDVAR és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgatósága az úionnan létesített cukrász termelőüzemébe szakképzett cukrász-segédet keres. Jelentkezni lehet személyesen a földművesszövetkezet központi irodáiéban. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. — Útiköltséget ’ felvétel esetén térít. SZOLNOK megyei Moziüzemi V. keres felvételre egy TMK műszerészt. Jelentkezés: Koszorú utca 4. sz. Az ÉM. 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi segédmunkásokat és kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosít. — Tanács-igazolás — szükséges. Jelentkezés- Budapest. V- Kossuth I.ains tér 13—15. földszintBEDOLGOZÓ varró. génhímző, nor- végkesztyű készítő nőket azonnal felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. Szolnok Magyar utca 14 sz- — Csak Szolnok megyeiek jelentkezzenekADÁS-VÉTEL JO állapotban lévő „B” Tenor szaxofon eladó. Szolnok, Nyárfa utca Kiss. Főbérleti lakást keresek Szolnokon. — megegyezéssel — átadással. Cim a ki- adóhivatalban ____ S zövetkezeti lakást vagy társasházat átvennék, készpénzzel, Szolnok területén- Cím a kiadóban____________ S ZOBA (különbeiá- ratú) üvegezett verandával, .ideiglenes lakásbe i elentővel,— bútorózbttan Törökszentmiklós köz- pontíában azonnal kiadó- Vízvezeték van- „Férfiak vagy házaspár részére” ieligére a szolnoki hirdetőbe. INGATLAN AZONNAL beköltözhető fél ház olcsón eladó. Szolnok, Fertő u. 18- — Bakai autóbusz- megálló környékénTISZAKÜRT Tüzes szőlő 11 szám alatti családi ház 600 négyszögöl szőlővel, vagy anélkül, eladó. Érdeklődni a helyszínen. Rákóczifalván Kerekes Imrének Lenin út 38 számú háza. 1 hold földdel. — melyben 250 kvadrát szőlő van — eladó. TISZAJF.NÖ belterületén 1200 négyszögöl szőlő-gyümölcsös. nyári épülettel eladó. Érdeklődni: Szolnok. Úttörő út 51. KuszákELADÓ Jászladánv- ban állomásnál azon nal beköltözhető — iókarban lévő kétszobás lakóház, 600 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Szolnok, Ibolya út 7. vagy Jászladánvban Csík szíi gyártónál, Kossuth u- 82, Kétszobás, összkomfortos családi ház eladó. Szolnok, Vásártér Úiház- Ok- röséknél-________ K ÉT családnak is megfelelő családi ház, beköltözhetően eladó- — Szolnok, Szántó u- 15GÉPJÁRMŰ OPEL Record igényesnek eladó- Cibakháza. Petőfi u. 16. szám. ________ M EGVÉTELRE keresek 1ó állapotban lévő 1000-es Wartburgot. készpénzért. „Wartburg” ieligé- re a szolnoki hirdetőbe. HAZASSAQ 22 ÉVES asztalod szakmunkás. 173 cm magas, barna fiatal-, ember házasság céliából megismerkedne hozzáillő leánynyal. ..Boldogság” ieligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. FÉRJHEZ menne 50 éves nő, iparoshoz- Laká3 van- „Ko-. moly” Ieligére a szolnoki hirdetőbe32 ÉVES, 175 centiméter magas, ióké- oűnek mondott, három szakmával rendelkező legényemben társaság hiányában ezúton keresi 20—30-ig csinos, hozzáillő leány ismeretségét házasság céliából. „Jókedé- lyű” ieligére a iász- berényi hirdetőbe. EGYBB A mesterszállási Úttörő Mg- Termelő- szövetkezetnek elkóborolt egy deres kancála és egy deres heréit 3 éves csikóia. Aki tud róla értesítse a termelőszövetkezetet. Tel: Mesterszállás 3. KERÉKPÁR dinamó delei ezést és iavltást vállal: Jankó Gyula műszerész. Szolnok, Meder utca 10. (Tel1- ipari Vállalat mögött.) A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőkéi vesz tel 18—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosít. — Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül; Útiköltséget felvétel esetén térít. — Felvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi Igazolás és katonakönyv. — Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán.