Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. január 1. 1ÍRBR 1 1965. hA Nap kél: Január 1L32 h-kor, • I nyugszik: 16.03 J| § h-kor. A Hold Péntek í ^él: *>.23 h­Űjév | kor, nyugszik: időjárásjelentés Várható időjárás: változó mennyiségű felhőzet, a nyu­gati és az északi részeken havasesővel, a hegyeken havazással. Az ország nyu­gati felében megélénkülő déli, délnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1— plusz 4 fok között, ÚJÉV Űjév napján nincs név­napünnep, Már ősidők óta mint az év első napját ün­nepük. A rómaiak idejében a március elsejét is, mint az új év első napját ünne­pelték, A mai naptár sze­rinti újév csak később vált ünneppé. A középkorban Európa többféle évkezdetet ünnepelt meg, így decem­ber 25-ét, március 1-ét és 25-ét a jelenlegi mellett. Az 1582-ben szerkesztett új naptárreform tette azután általánossá erre a napra ae újév ünnepét. Hagyományos népszoká­sok fűződnek hozzá, mint az óévet jelképező szalma- bábú elásása (téltemetés), vagy az öregnek öltöztetett ember kiűzése a faluból (télkiverés), azután a ter­mékenység-varázsló koledá- lás. kántálás, vagy kongó- 3ás, Csak észszerűen Nagy művelődési há­zunk igazgatói irodájába hatalmas kosarat hoznak be: benne a szilveszteri tombola tárgynyeremé- nyei, ízléses finomvonalú kerámiák, hasznos mű­anyag háztartási cikkek Izözött megpillantok két kerámia malacot. Akkorák, mint egy jól- fejlett futballabda. Barna máz fénylik rajtuk, idom- talanok, tele cirádákkal, paszományos díszítések­kel. Borzalmasak. Képző- művészeti szakkörön le­hetne a giccs elrettentő és szomorú példányaiként mutogatni. Két fülük kö­zött nyílás, ide kellene bedobálni a gyerekeknek azt a pénzt, amit ma már nem perselyekben, hanem takarékbélyegek formájá­ban gyűjtenek városon és falun. Bután, reménytele­nül álldogálnak az író­asztalon, szemükben fáj­dalmas kérdés: minek gyártottak minket? — Én nem akartam el­hozni, de az eladó úgy könyörgött, hogy vegyünk át vagy kettőt, csak tíz forint darabja — mente­getőzött a bevásárló. Volt aztán az ajándék­tárgyak között hat külön­böző színű műanyag ka­rika celofánba csomagol­va, Szalvétagyűrűk. Alá, a papírszalvéták korában! A kisvárosban többezer (!) darabot kapott belőle a kereskedelem. Aztán el­adták, Szalvétagyűrűnek? Dehogy! Az óvodáknak meg a bölcsődéknek. Gye­rekjáték gyanánt... Kedves könnyűipar! Kí­vánunk boldog új évet és ha lehet, némi ésszerűsé­get a gyártásban. Esetleg piackutatással egybeköt­ve,.. — ht — — ŰJABB talált tárgya­kat vittek be a napokban a Szolnoki Járási Városi Rendőrkapitányságra. Több férfi és női kerékpárt, pénztárcát és bőrkesztyűt szolgáltattak be. Jogos tu­lajdonosaik kellő igazolás mellett a talált tárgyakat átvehetik a rendőrkapitány­ság I. 27. sz. helyiségében, minden kedden és pénte­ken délelőtt 9—12 óra kö­— MEGYÉNK mezőgaz­dasági községeinek taka­rékszövetkezeteiben mint­egy 14 millió forinttal nö­vekedett egy év alatt a betétállomány. — TIZENKÉTEZERHAT- SZÁZ forint értékű köny­vet hozott forgalomba 1964- ben a kunmadarasi föld­művesszövetkezet a dolgo­zói és a könyvbizoményo- sai útján. — A HÁZTÁJI gazdasá­gok vezetnek a gyümölcs­fa-nevelésben megyénkben, A több mint 4 millió gyü­mölcsfa csaknem 70 száza­léka van a háztáji gazda­ságokban. — A TÖRÖKSZENTMIK­LÓSI Gépjavító Állomás 46.7 százalékkal teljesítette túl 1964. évi tervét. Külö­nösen a szállításban és a kombájnaratásban értek el jó eredményt. — HASZNOS és érdekes újítást vezettek be Túrke- vén az orvosi rendelőben, A várakozó betegek részére magnetofon szalagról négy­öt perces felvilágosító elő­adásokat tartanak. — TÖBB SZÁZ kötet könyvvel gyarapodott ta­valy a kétpói községi könyvtár állománya. A községben egyébként min­den ötödik ember tagja a könyvtárnak. — A SZOLNOKI MÁV labdarúgóinak és kísérőinek szilveszteri bécsi kirándulá­sa elmaradt. A határról visszairányították a csopor­tot, mert a hatóságok az együttes néháivy tagjánál valutaszabálytalanságot fed­tek fel. Ötösikrek 150 esztendő alatt 13 eset­ben születtek ötösikrek a világon. Ilyen eset a sta­tisztikusok kimutatása sze­rint 62 millió születés kö­zül egyszer fordul elő. A sziámontartott ötösik­rek közül a legkevésbé is­mertek a Buenos Aires-ben 1943-ban született Diligenti- ifcrek. Szüleiket megrémí­tette a nagy hírverés, amit annak idején, 1934-ben a kanadai Dconne ikrek kö­rül csaptak, s ezért évekig mélyen hallgattak a csalá­dokban előfordult különös eseményről. 1963-ban Venezuelában Courvo De Pietro családjá­ban születtek ötösikrek, mindössze egy héttel ké­sőbb pedig az Egyesült Ál­lamokban világra jött az öt Fisher csemete. rr RA'DlÖ* TV» MÖZ !• SZÍN HÄZ MOZI: SZÍNHÁZ: SZOLNOK Vörös Csillag: Ivánná és a futball- Szombaton és vasár­nap: Ivánná és a futball. — Matiné: szombaton: Emberi sors. Tisza: Limonádé Joe. Szombaton és vasárnap: Li­monádé Joe. Matiné szomba­ton: Csónak a tengeren. MÁV: Pogányok ideje. — Szombaton és vasárnap: A bakfis. JÁSZBERÉNY Lehel: Senki nem tud sem­mit. Szombaton és vasárnap: Egy ember ára. Matiné szom­baton: Havanna ünnepel. KARCAG Déryné: Rigoletto. Szomba­ton és vasárnap: Rigoletto­Matiné szombaton: A haran­gok Rómába mentek. MEDOSZ; Kozara. Szom­baton: Kozara. — Vasárnap: Esőcsináló­KISCJSZALLAS Ady; Némo kapitány. — Szombaton és vasárnap: Né­mo kapitány. Matiné szom­baton: Itt lakik a szerelem. A Szolnoki Szigligeti Szín­ház Szolnokon: Nyitott ab­lak, este 7 órakor. Szomba­ton: Szolnokon délután 3 és 7 órakor: Nyitott ablak- — Szombaton Jászboldogházán este 7 órakor: Kis rókák. Va­sárnap Szolnokon este 7 óra­kor: Nyitott ablak. A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon 18-00-19.00 óráig. Újévi koccintó. Zenés iro­dalmi műsor. Közreműködik: Győri Ilona, Holl István, Fo- nyó István és Somogyi Mik­lós. Január 2-, szombat: Nagy siker volt- Zenés rá­diószínpad. Fellépnek: Berek Katalin, Básti Lajos, Kovács Apollónia, Neményi Lili, Tal- lós Endre és Tyll Attila- Január 3-, vasárnap: Az első munkanap. Zenés riportműsor. — Alföldi kró­nika- — Arcok és emberek- Jegyzet. — Kedvenceink éne­kelnek. — Vendégkönyv. Ri­port­KUNHEGYES TELEVÍZIÓ: Szabadság: Majdnem bal­eset Szombaton: Majdnem baleset- Vasránap: Szörnye­tegek- — Matiné szombaton: Ballada a katonáról. KUNSZENTMARTON Körös: A púpos- Szomba­ton és vasárnap: Másfél mil­lió. Matiné szombaton; A prágai tréfacsináló. MEZŐTÚR Béke: Minden az embereké marad- Szombaton: Minden az embereké marad. — Vasárnap: Felfelé a lejtőn- Matiné szombaton: Napkelte előtt. Dózsa: Délibáb minden mennyiségben- Szombaton és vasárnap A virág legendája. Matiné szombaton: A béke első napja. Szabadság: Egy katona, meg egy fél- Szombaton és vasárnap: Talpalatnyi föld- TISZAFÜRED Tisza: Morál, 1963. Szom­baton és vasárnap: Ha egy­szer húsz év múlva. Matiné szombaton: Fiatalok voltunk­TORÖKSZF.NTM1 KIOS Dózsa: Igen- Szombaton és vasárnap: Igen- Matiné szom­baton: Délután ötkor Mad­ridban. TÜRKEVE Vörös Csillag: A hazudós Billy- Szombaton és vasár­nap: Egy nő a hajón. Mati­né szombaton: Hosszú az út hazáig. 10 00: Mesterek városa. TV mesejáték II. rész (ism-) — 10-40: Pásztorművészet. Ma­gyar kisfilm- 10-55: Mester­művek- Beethoven: IX- Szim­fónia- 12.25: Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének újévi köszöntője- 18-25: A jö­vő hét műsora. 18.36: A ba­ráti televíziók újévi üdvözlő filmjei- 18-55: Költészet: Pe­tőfi: A négyökrös szekér (ism-) 19-20: Esti mese- 19.30: TV Híradó. 19-50: A kubai forradalom győzelmének nap­ja- 20.20: A pénzcsináló. Ma­gyar filmvígjáték. (14 éven felülieknek!)- 21.45: TV-bébi. 21- 55: TV Híradó - 2 kiadás- 1965- január 2-án, szombaton: 9.10: Berkenyécske- Bábje­lenet (ism-) 9.30: Állatkerti séta- Kisfiim (ism) — 10-00: BVSC—Újpesti Dózsa- Bajno­ki jégkorongmérkőzés közve­títése a Kisstadionból. 16-35: A Magyar Hirdető műsora- — 16-45; Kisunokám- Televízió­játék (ism.) 1800: Politikai könyvhónap- A Ke-«uth Ki­adó könyveiről. 18-20: Baran­golás az Állami Népi Együt­tesnél (ism.) 19-20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19 50: Hét- ről-hétre. — 20.00: Terminus Angol kisfilm- 20-30: Klasz- szikusok a képernyőn. Tole- dói szerelmesek. Magyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek.) 21.55: Vera Lej- sková és Vlastimil Lejsek zongoráéiv. 22.10: TV Híradó — 2- kiadás. A huszonnegyedik órában Őröm, bizakodás és goad az új esztendő küszöbén Kérdések özön éré kellelt Szilveszter napján, a huszonnegyedik óra utolsó pillanatában pezsgőt bon­tunk, csilingelnek a poha­rak s szívünk szerint si­kert, boldogságot kívánunk egymásnak az új eszten­dőre. A gyárakban is meghit­tek az órák, s nemcsak az esztendő gazdasági mérle­gének izgalma teszi ezt, hanem a jövővárás láza, a tennivalók tudata is. — A Tiszamenti Vegyiművekben Bán László igazgató keze- ügyében ott voltak az ó- és új év súlyocskái; fel­jegyzések, jelentések, kü­lönféle iratok lapjain a dolgos hónapok munkája, tervei. — Igazán boldog vagyok, s úgy hiszem ma minden­ki boldog nálunk. A hu­szonnegyedik óra a sikert jelenti. Az első negyedév kudarca, az anyagellátási zavarok miatti megtorpa­nás után áprilisban na­gyon összeszedtük magun­kat — Hogyan sikerült kilá- bolni a bajból? — kérdez­tem. —- Egyfelől elvégeztük a berendezések teljes javítá­sát, másfelől üzemszervezé­si intézkedéseket hoztunk; Valósággal felfrissült a gyár. A tervszerűség gyü­mölcse beérett: a kezdeti lemaradás ellenére műtrá­gyatervünket 12 ezer ton­nával túlteljesítjük; — És a gazdaságosság? — Jobb, mint reméltem; A termelékenységet 0,4 szá­zalékkal fokoztuk, a költ­ségszint i>edig várhatóan X—2 százalékkal alacso­nyabb lesz a tervezettnél. — Mit vár, mit remél 82 első negyedévtől? — Az anyagellátás zavar­talan lesz. Az adottságaink jobbak, mint mondtam, friss a gyár. A termelést 25 százalékkal növeljük, még­hozzá a termelékenység szinte ugrásszerű, 10,5 szá­zalékos fokozásával. Ez annyit jelent, hogy a Tisza- menti Vegyiművek termelé­kenysége közel 30 százalék­kal lesz magasabb a tröszt­höz tartozó vállalatokénál. Mossk va—Taskent ■^Szolnok Utam során találkoztam világjáróval is, aki éppen a mai napon jött be dolgozni először. Kerddca Mihály, a mezőgazdasági gépjavító vállalat műszaki fejlesztési osztályvezetője a Szovjet­Szolnok m°gye% NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20. 20—69. Kiadóhivatal 20—94. Szerkesztőség és Kiadóhivatal Szolnok. L sz. Irodaház. Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta­hivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizetési dUa egy hóra 12.— Ft. Előfizethető bár­mely postahivatalnál és kézbe­sítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelő« vezető: Mészáros Sándor unióban töltött hónapok után végre újra láthatta a műhelyeket. — Tanulmányúton vol­tam, A szovjet gyártmányú traktorok és motorok javí­tásának technológiai prob­lémáival ismerkedtem. A legtöbb időt a moszkvai Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben töltöttem, aztán a Népgazdasági Kiállítás gépjavító műhelyében dol­goztam. — Itthon is hasznosítható tapasztalatokat gyűjtött ösz- sze? — Igen. Egy részét fel is vettük a műszaki fejleszté- ,sd, intézkedési tervbe. Sor­ra írtam a leveleket, s azokban tájékoztattam a munkatársaimat. —- Csak Moszkvában járt? — Nem. Voltam taskenti javítóüzemben, valamint Szamarkandban is. Ez a kis városka az afganisztáni— szovjet határszélen van. — Mi volt a legnagyobb élménye? — A hármas űrhajózás hőseinek moszkvai fogadá­sa marad meg örökre em­lékezetemben; Ismerősök, barátok hada zúdult be a szoba ajtaján; December 29-én Jász- árokszáilásom az önkéntes tűzoltó testület évzáró köz­gyűlést tartott. Megjelent Élénkéi András belügymi­niszter, Némethi Imre foel- ügymindszterhelyettes, dr. Micsikó Rudolf országos tűzrendészet! parancsnok, Kálmán István Szolnok megyei tűzrendészet! pa­rancsnok, valamint a társ­szervek vezetői. Az önkéntes tűzoltók 1964 évi munkáját Faragó válaszolnia. Gondterhelt az igazgató Szilágyi Ottó, a szolnoki papírgyár igazgatója gond­terhelt arccal fogadott. — Ez az év is nagyon nehéz volt, de a jövő sem ígér sok jót, különösen az első negyedév. Az anyag- ellátás semmit sem javult, emiatt tartom kétségesnek a tervszerű termelést eb­ben az időszakban. —- Egy másik dologért pedig őszin­tén haragszom. Egyre-más- ra kapom az adminisztratív intézkedéseket. Ahalyett, hogy megszűnne a bürok­rácia, csak növekszik, A szűkszavú iszappróselő A cukorgyárba is elláto­gattam. Sípos Pál iszap- préskezelő szűkszavúan nyi­latkozott. — Hogy magamnak mit kívánok, ezen nem gondol­koztam. De egyet mondok: majd a kampány után el­dől, milyen is az új év. — Mert az idei... Na de jobb, ha nem is szólok róla. — Mennem kell. Boldog új évet —■ mondta. Fábián Péter Tibor ismertette. Többek között megemlítette, hogy két év óta kiváló munkát végeztek. Területükön nem fordult elő tűzeset. Az éves munka értéke­lése után Benkei András belügyminiszter jó munká­juk elismeréséül, valamint a nemzetközi versenyen el­ért első helyezésük jutal­mául két önkéntes tűzoltó­nak a Tűzrendészet! Érem arany, nyolc tűzoltónak pe­dig az ezüstfokozatot adta át A KOBRA és Indiában nemrég érde­kes kísérletet végeztek. A 1 fuvola hangokat, amelyek­kel az indiai fr'--Vok a gyókat bűvölik, magneto­BÍRÓSÁGI JEGYZETEKQ Érzékeny lelkű verekedő Ugrai János szolnoki la­kos több esetben volt már büntetve, s előfordult cse­lekményei között a súlyos testi sértés is: nőt bántal­mazott. Legutóbbi „hőstette”: A kertvárosnál találkozott egy lánnyal. Nem ismerté'. Ám a kerékpáros gavallér fel­ajánlotta, hogy hazaviszi. A lány visszautasította az Tiszafüredi erőszakoskodók Lakatos Mihály és Sol­tész János (tiszafüredi la­kosok) is nemegyszer álltak má. a bíróság előtt lopás, garázdaság miatt. Utóbbi bűncselekményü­ket Cs. Gy. fiatalkorúval együtt követték el: része­ki- lommal ajánlatot. Ezzel olyannyira megkeserítette Ugrai szi­vét, hogy az bánatában — mit tehetett volna mási? — elrúgta a lány lábát, és ökölcsapással eltörte az áll­csontját. Első fokon a bíróság más­fél évi szabadságvesztésre ítélte, másodfokon pedig két évre emelték fel bün­tetését. gén behatoltak Kiss Józse­fé. lakásába, s bántalmaz­ták a házaspárt. Lakatost és Soltészt más­fél évi, fiatalkorú társukat pedig 10 hónapi javító-ne­velő munkára ítélte a me­gyei bíróság. a magnetofon fon-szalagra rögzítették. A mérgeskigyók a magneto­fon hangjaira nagy buzga- h ajtották végre megszokott táncuk«* Kitüntették a jászárokszállási önkéntes tűzoltókat

Next

/
Thumbnails
Contents