Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-14 / 267. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1864. november 14. „Megingathatatlan hűség a népek érdekeihez” A Pravda legutóbbi ve­zércikkében kiemeli, hogy a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom fordulópont volt az emberiség történe­tében, s a világ első mun­kás-paraszt államának szü­letése elvileg új külpoliti­ka születését is jelentette — írja a Pravda, majd hangsúlyzza, hogy a külön­böző társadalmi rendszerű államok békés együttélésé­nek politikája a társada­lom fejlődését mozgató erők tudományos elemzé­sére támaszkodik. Az élet minden nap, minden órá­ban alátámasztja, hogy he­lyes pártunk külpolitikai irányvonala, amely a há­ború elhárítására és a bé­ke megszilárdítására irá­nyul. A szovjet külpolitika alkotó módon való fejlesz­tése útjának nagy mérföld­kövei voltak: az SZKP XX. és XXIX. kongresszu­sa, pártunk programja —, mutat rá a vezércikk. A Szovjetunió külpoliti­kájának fő irányvonala arra irányul, hogy bizto­sítsa a békés feltételeket a szocializmus és a kom­munizmus felépítése számára, erősítse a szocialista orszá­gok egységét és összefogá­sát. támogassa a felszaba­dító forradalmi mozgalma­kat, fejlessze a szolidari­tást és az együttműködést Ázsia, Afrika, Latin-Ame- rika független államaival, alátámassza a békés együtt­élés elvét a kapitalista ál­lamokkal. A szovjet kor­mány és a többi szocialista ország politikája konkrét eredményeket hozott: bizo­nyos fokig enyhült a nem­zetközi feszültség. A veze­tő kapitalista országok na­gyobb előrelátással és fe­lelősségérzettel rendelkező államférfiai kezdik egyre világosabban megérteni, — hogy olyan politikára van szük­ség, amely a világméretű termonukleáris konfliktus elkerülését szolgálja. A vezércikk miután hang­súlyozza, hogy a Szovjet­unió határozottan állást foglalt a fegyverkezési ver­seny megszüntetése és a leszerelési egyezmény meg­kötése mellett, kijelenti: a Szovjetunió határozottan ellenez minden olyan ter­vet, amely alkalmas a nem­zetközi légkör újabb felíz- zítására, ellenzi a nukleáris fegyver továbbterjedését, egyebek között ellenzi a sokoldalú NATO-atomhad- erő megteremtésének ter­veit, amelyek utat nyitnak a Bundeswehrnek az atom­fegyverhez. A Szovjetunió véleménye szerint — mutat rá a Pravda —> napjaink meg nem oldott nemzetközi kérdései kö­zött szerepel az európai biztonság problémája és vele összefüggésben a német kérdés békés rende­zése. Az európai biztonság szavatolása mindenekelőtt azt jelenti, hogy el kell utasítani egyesek revansis- ta doktrínáit és koncep­cióit, el kell ismerni a Kö- zép-Európában kialakult helyzetet és a két német állam létezésének nyilván­való tényéből kell kiin­dulni. — Politikánk — a min­den állammal való jó vi­szony és a kölcsönösen elő­nyös együttműködés politi­kája — mutat rá a Pravda. Végül hangsúlyozza, hogy ugyanakkor a Szovjetunió nem felejti el, hogy van­nak a világon agresszív erők, amelyek nem akar­ják letenni a fegyvert. A világhelyzet arra kénysze­rít bennünket, hogy őriz­zük meg éberségünket, és amíg létre nem jön a meg­állapodás > a leszerelésről, a legmagasabb színvonalon tartsuk védelmi képessé­geinket. 4 Wilson-kormány megkezdte lakbéruzsoraellenes hadjáratát A Wilson-kormány meg­kezdte hadjáratát a lakbér­uzsora eilen, amely a Tory kormányzás idején példát­lan arányokat öltött — Crossman lakásügyi mi­niszter benyújtotta tör­vényjavaslatát a kilakolta­tásokról. A jelenlegi álla­pot az 1957. évi Tory-lak- bértörvény szerint az, — hogy a háztulajdonos a felmondás lejártával, — vagy a bérleti szerződés bármely más megszünte­tése után bírói végzés nél­kül eltávolíthatja a bérle­ményből a lakót. A tör­vényjavaslat 100 fontig terjedő pénzbírsággal és hathavi fogházbüntetés ter­hével tiltja a kilakoltatást külön bírói eljárás nélkül, és korlátlan jogot ad a bí­róságnak, hogy saját belá­tása szerint egy évre fel­függeszthesse a kilakolta­tást a bérlő vagy a legkö­zelebbi rokona és az albér­lők javára. Ugyancsak bünteti a ja­vaslat a vízellátás, a vil­lanyáram és a gázszolgál­tatás megvonását, valamint bútorok eltávolítását a bér­leményből. Ez a háziurak egyik kedvenc fegyvere, amivel a lakókat a bérle­mény „békés” kiürítésére kényszerítik. A javaslat nehéz válasz­tás elé állítja a tory ellen­zéket, mivel az új jogsza­bályok korántsem válnak a konzervatívizmus leghívebb támaszainak, a háziurak­nak az ínyére, viszont a javalat nyílt ellenzése a parlamentben a legszéle­sebbkörű felháborodást kel­tené, ami ártana a toryk választási érdekeinek, mi­után a választók között több a lakó, mint a háziúr. • Nyekraszov a Pravdában az angol munkáspárti kor­mány tevékenységének el­ső hónapjáról szólva azt írja, hogy a munkáspárti kdrmány — bdnyobiH vi­szonyok között került': ha­talomra. Nemcsak arról van szó, hogy a parlamentben minimális többséggel ren­delkezik. Az új munkás­párti vezetőségnek fizetnie kell elődeinek politikájáért. A munkáspárti elődök a pártot a kispolgári radika­lizmus álláspontjára taszí­tották és igyekeztek a párt­dokumentumokból és a munkáspárt gyakorlati po­litikájából még a nyomait is eltüntetni a szocialista gondolkodásnak. Igen lényeges kérdés az is, hogy milyen állapotban találta az országot a mun­káspárti kormány. Anglia arany- és dollárkészletei — mutat rá a Pravda — alig­ha fedezik a fizetési mér­leg deficitjét és a Douglas- Home kormány mindent elkövetett, hogy adósságo­kat csináljon egy sor kül­földi banknál. Ugyanakkor roppant összegeket fecsé­reltek el katonai célokra. Nem kétséges — írja Nyekraszov — hogy az an­gol dolgozók megelégedés­sel fogadják a munkáspárti kormány minden tervezett intézkedését, bár kétségte­lenül e részleges intézke­dések még nem mutatnak reális törekvést arra, hogy új útra akarnák vezetni Anglia társadalmi és gaz­dasági életét. Tüntetés a „Tengeri Sárkány19 ellen ilüg >*>**<& Az építésügyi és a v'zügys törvény tervezete az országgvűtes bizottságai élőit Az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bi­zottsága, továbbá az ipari bizottság és a mezőgazda- sági bizottság pénteken együttes ülést tartott a par­lament Gobelin-termében. Bondor Józsefnek, az ipa­ri bizottság elnökéne!- meg­nyitó szavai után dr. Poré- nyi Imre építésügyi minisz­terhelyettes és Dégen Imre, az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság vezetője ismer­tette a bizottságokkal az építésügyről. valamint a vízügyről szóló törvényja­vaslatot. (MTI) November 12-én hatalmas tömeg tüntetett a „Sea Dragon” (Tengeri Sárkány) amerikai atomtengeralatt­járó saseboi jelenléte ellen. A képeken (fent) Rendőrök vonszolják el az ülőtüntetőkct az amerikai haditenge­részeti támaszpontról (lent) Az amerikai flottát üdvöz­lő feliratú autók igyekeznek megkedveltetni a „Ten­geri sárkányt” és társait a japánokkal. Diáktüntetés Saigonban A délvietnami főváros­ban fennálló gyülekezési és tüntetési tilalommal dacolva pénteken kormány- ellenes jelszavakkal utcára vonultak a diákok. Előző nap, mint ismeretes, a diák­Amint a Szovjetunióban legutóbb közzétett tervje- lentésből kitűnik, a leg­utóbbi kilenc hónap folya­mán a múlt év ugyanezen időszakához képest a pa­mut-, a gyapjú-, a len- és a selyemszövetek gyártása 281 millió négyzetméterrel, a bőrcipőké 8.6 millió pár­ral, a televíziós készülékeké 348 000 darabbal, a mosó­gépeké 430 000 darabbal növekedett Hűtőszekrény­ből 140 000 darabbal, bútor­ból 86 millió rubel érték­ben, kristálycukorból 852 000 tonnával, teljes tej­termékekből 393 000 tonná­val, sajtból 24 000 tonnával, állati zsiradékból 15 000 tonnával, növényi olajból 31 000 tonnával halból és tengeri termékekből 360 000 tonnával, konzervekből 726 millió dobozzal gyártottak többet, mint az előző év megfelelő időszakában. Jelenleg a szovjet gaz­daság fejlődésének mai szakaszéiban nemcsak a könnyű- és az élelmiszer­ipar az a forrás, amelyből a lakosság árukeresletét ki­elégítik. Ezek az iparágak az elmúlt kilenc hónap fo­lyamán három százalékkal növelték termelésüket. — Ugyanekkor megnövekedett a nehézipar és elsősorban a gépipar és a vegyipar által a lakosság számára gyártott áruk mennyisége. Az órákat, a televíziós ké­szülékeket, a rádiókat, a kerékpárokat — mindezt nem a könnyű, hanem a nehézipar állítja elő. A mesterséges és szintetikus rostokat, amelyek gyártása az első három negyedévben 16 százalékkal emelkedett, szintén nem a könnyűipar, hanem a vegyipar termeli. Így tehát nemcsak a könnyű- és élelmiszeripar áll a fogyasztás, a jólét növelésének szolgálatában, hanem a nehézipar is, ezen helül az olyan döntő ágazatok, mint a gépgyár­tás és a vegyipar. A szovjet lakosság vá­sárlóereje állandóan nö­vekszik, s mind nagyobb lesz a kereslet a legkülön­félébb cikkek iránt. A szovjet állam gondos­kodik arról, hogy az áruk minél gyorsabban eljussa­nak a fogyasztókhoz, hogy minél jobban lecsökkenjen a távolság az üzem és az üzlet között. Tökéletesednek a gyárak, cégek és a kereskedelmi szervezetek kapcsolatai. Az idén kísérletképpen két ruházati iparú céget — a moszkvai Boisevieskát és a gorkiji Majakot átállítot­ták a tervezés és értéke­sítés új feltételeire. Ezek a cégek csupán a keres­kedelmi szervezetek meg­rendelései és a velük meg­kötött közvetlen szerződé­sek alapján kezdtek dol­gozni. Egész munkájukat, ha szabad így kifejezni, közvetlenül a fogyasztótól, a fogyasztó ízlésétől és igényeitől tették függővé. A eégek önállóan állap pítják meg, mennyi termé­ket állítanak elő és reali­zálnak. Vezetőik az áru­házak igazgatóival együtt határozzak meg a legyár­tásra kerülő cikkek meny- nyisógét, szállítási határ­időit, modellek és minták szerint. A szállítóvállalato­kat megint csak maguk a cégek választják meg. A cégeket feljogosították ar­ra, hogy a Szovjetunió bár­mely köztársaságából ren­delhetnek szöveteket. A közvetlen szerződések megkötésekor a cégek, akárcsak régebben, a be­rendezés teljes megterhelé­sének szükségességéből, va­lamint abból indulnak ki, hogy biztosítsák munkájuk magas gazdasági eredmé­nyeit, hogy a lehető legna­gyobb mértékben hozzájá­ruljanak a népgazdasági tervek teljesítéséhez. A két ruházati ipari cég újszerű munkájának első eredményeit a Szovjetunió népgazdasági tanácsának kollégiuma nemrég vitatta meg. A kísérletről kedvező vélemény alakult ki, és a kollégium nagyon perspek­tivikusnak tartja az új rendszert. Jövőre az ország ruha- és cipőgyáradnak több mint egyharmada át­áll erre az új rendszerre, vagyis a közvetlen szerző­dések alapján történő ter­vezésre és értékesítésre, ami biztosítani fogja a szovjet fogyasztók megnö­vekedett igényeinek és íz­lésének legteljesebb kielé­gítését. Ivan Boikov Szudánban a csütörtöki nap — az előző napok ut­cai tüntetései után — nyu­galomban telt el. Clement Mboro belügyminiszter fel­szólította az ország déli ré­szének lakosságát, működ­jék együtt a törvényes rend fenntartásában és mozdítsa elő azoknak a tárgyalások­nak a sikerét, amelyek egyrészről Khatm Al-Kha- lifa miniszterelnök, Izboni Mendiri közlekedésügyi mi­niszter és ő • maga, más részről dél-szudáni értel­miségiek között kezdődtek el Khartoumban a déli probléma megoldásáról. A Reuter emlékezetet, hogy a dél-szudáni néger tör­zsek és a nagyrészt arab lakosságú észak között szá­mos politikai és egyéb probléma vár megoldásra. A kormány a már ko­rábban szabadon bocsátott 32 dél-szudáni politikai foglyon kívül további 28 dél-szudáni fogoly szabad­lábra helyezését rendelte el. Az AFP jelentése szerint az elmúlt napok tünteté­seiben való részvétel miatt 14 személyt letartóztattak és három havi börtönbün­tetésre ítéltek. Azzal vá­dolták őket, hogy erősza­kos cselekedeteket követ­tek el és gyújtogattak. To­vábbi 24 tüntető ügyében ezután hoznak ítéletet. A UPI a washingtoni Daily News cikkét ismer­teti a khartoumi amerikai nagykövetség előtt lezajlott heves tüntetésről. A tünte­tők — írja a lap — az amerikaiak távozását köve­telték. Szudánban 570 ame­rikai tartózkodik. Az újság azzal fenyegetőzik, hogy hasonló incidensek megis­métlődése esetén az Egye­sült Államok megvonja az országnak nyújtott gazda­sági segélyt. ság képviselői újabb tün­tetéseket helyeztek kilátás­ba, ha követelésüknek nem engednek, nem alakítják át Tran Van Huong kabi­netjét. A diákok az egyetem épületénél gyülekeztek és a központi piactérhez vonul­tak. Útközben négyszer ál­lították meg őket a rend­őrkordonok, ezeket azonban a mintegy 1500 főre duz­zadt tömeg valósággal el­söpörte. A felvonulók har­sányan követelték a kor­mány átalakítását, tüntettek a diktatúra ellen. Hírügynökségi jelentések szerint a kormányfő hama­rosan tárgyalásokat kezd az úgynevezett országos főtanáccsal, a kormány összetételére vonatkozó po­litikai nézeteltérések ren­dezéséről; „Fekete csütörtök Brüsszelben »» Az Európai Közös Piac miniszteri tanácsának csü­törtök esti ülése is ered­ménytelenül ért véget. Az egész nap — amelyet po­litikai megfigyelők „fekete csütörtök” néven emleget­nek — a heves viták, meg­oldhatatlannak látszó ellen­tétek jegyében tolt el. Mint ismeretes, a tanácskozások középpontjában az a kér­dés áll, milyen iparcikke­ket mentesítsenek a genfi „Kennedy-fordulón” elhatá­rozandó 50 százalékos vám- csökkentés hatálya alól. A nyugatnémet nagyipar elég erősnek érzi magát ahhoz, — írja a ADN brüsszeli tudósítója —, hogy a vám- csökkentést piacainak ki- terjesztésére használja fel. Ezért a bonni kormány amellett kardoskodik, hogy az összes árucikkeknek leg­feljebb 14 százalékát ve­gyék fel a kivételeket tar­talmazó listára. Ezzel szem­ben a franciák ■— és eb­ben az olaszok és a belgák is támogatják őket — az árucikkeiknek mintegy 33 százalékát szeretnék men- tesáttetni a tervezett vám- korlátozás alól. Különösen éles vitát váltott ki az a kérdés, vajon a gépkocsik, különféle gépek és vegy­ipari cikkek is szerepelje­nek-e a „kivétel-jegyzéken”. Kukorica­csutka mázsánként 4.— Ft-ért korlátlan mennyiség­ben kapható a SZOLNOKI TÄRHÄZNÄL. A tüntetik ne amerikaiak távozását követelik Szudánból ##• ^ •« _ _ ^ Ujszerm üzemszervezés a Szovl&*M8»%éhatai Központi tervszámok he yeíl vállalatok közötti szerződések szabják meg a termelést

Next

/
Thumbnails
Contents