Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-25 / 276. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. nowmber 9S. Egy politika csődje „Saigonban jól hallani az ágyúk dörejét. A legközelebbi hadszíntér 30 kilométerre van a várostól. A partizánok ellen 14 „válogatott” zászlóaljat vetettek be. Az ellentámadás nem járt sikerrel, a kormány- csapatok visszavonultak”. 1LYEK hírekkel jelentkeznek egyre gyakrabban a világsajtó saigoni tudósítói, akik szemtanúi a vietnami nép igazságos és eredményes felszabadító harcának. Az újságírók és mindazok, akiket nem vakítanak el az imperializmus ármányai és józanul szemlélik az eseményeket, nem hisznek abban, hogy Vietnamban most fegyveres erővel bárki elérheti azt, amit a francia beavatkozók több mint tíz, évvel ezelőtt a bőkezű amerikai segély ellenére sem tudtak elérni: i,Ma már semmi kétség — írta az UPI amerikai hírügynökség tudósítója — hogy a dél-vietnami háborút nem lehet megnyerni. Csak arról lehet vitatkozni, hogy az Egyesült Államok és Saigon milyen hamar veszti el a háborút, vagy nincs-e mégis valami halvány remény a „mundér becsületének” megmentésére”. A dél-vietnami hazafiak válasza: nincs. A nemzeti felszabadítási front ellenőrzi az ország háromnegyed részét, amelyen a lakosságnak csaknem a fele él. A felszabadított területeken új élet sarjad, demokratikus reformok valósulnak meg. Ötszázezer hektár földet felosztottak, csaknem félmillió gyerek előtt megnyitották az iskolákat, visszaszorítják a pusztító népbetegségeket. Dél-Vietnam lakossága nem . békéi meg azzal a sorssal, melyet az amerikai imperialisták szánnak neki. Éppen ezért minden nap győzelemre viszi azt a zászlót, amely kifejezi harci céljait: felszabadítani Dél- Vietnamot az amerikai imperialisták és lakájaik uralma alól, megalakítani a lakosság minden rétegét képviselő koalíciós kormányt, következetes békepolitikát folytatni, megteremteni az egységes, demokratikus Vietnamot. HOGYAN veszthetett csatát a francia nagyhatalom Diem Bien Phunál? Miért nem bír a szuper- modern amerikai hadsereg a délvietnami partizánokkal? Sokan kérdezik ezt mostanában. A válasz egyszerű: vannak a fegyvereknél is erősebb tényezők. Egy nép összefogása békéjének és függetlenségének kiharcolásáért, a haladó emberiség szolidaritása az amerikai imperializmus el- » len küzdő néppel; Ezt a világot átfogó szolidaritást fejezi ki az a nemzetközi konferencia, — amely november 25-én kezdődik Hanoiban, közel félszáz ország, s köztük hazánk képviselőinek részvételével. A konferencia minden bizonnyal megerősíti majd, hogy a vietnami nép forradalmi harca szerves része annak a közös küzdelemnek, amelyet’ a világ népei a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért vívnak. Ez pedig magyarázatot ad arra, miért segítik a szocialista országok, az ázsiai, afrikai és latinamerikai népek, a békeszerető és haladó erők forró rokonszenvükkel és tevékeny szolidaritásukkal a vietnami hazafiakat Dél- Vietnam felszabadításában és Eszak-Vietnam védelmében. Erre a nagyfontosságú segítségre és bátorításra mbst különösen szükség van, — mert az Egyesült Államok csődbe jutott politikájából katonai téren a szennyes háború, a kegyetlenkedések fokozásával, politikai téren a rendszer demokratizálódásának látszatkeltésével próbál kikecmeregni. Az előbbit felperzselt falvak és kegyetlenül megkínzott embert k tanúsítják, — az utóbbit pedig azok a kosz- tümcserés színjátékok, amelyeknek főszereplője a délvietnami miniszterelnök. A cégtábla csere azonban nem változtat a lényegen. Továbbra is azok maradnak hatalmon, akik amerikai irányítással véres háborút folytatnak a hazafiak ellen. Kalandorpoíiti- kájuk semmit sem változott. — Ebből következik, hogy az Egyesült Államokra és csatlósaira további válságok és kudarcok várnak Dél-Vietnamban. NÉPÜNK érzéseit és véleményét fejezte ki Péter János külügyminiszter, aki az országgyűlés legutóbbi ülésén kijelentette: „helyeseljük és támogatjuk a Vietnami Demokratikus Köztársaság javaslatait és követeléseit a. genfi egyezmények megtartására, a dél-vietnami terrorcselekmények, provokációk és agressziók megszüntetésére és a Vietnam szabad, békés egyesítésére vonatkozóan... Elítéljük az amerikai agresszorok bűncselekményeit, s teljes szolidaritásunkról biztosítjuk a Vietnami Demokratikus Köztársaságot s a létéért küzdő Dél-Vietnam hős népét” Ez a mi üzenetünk Hanoiba, a nemzetközi szolidaritási konferenciának. Az angol alsóház jóváhagyta a kormány katonai politikáját Az angol alsóház hétfőn este 314 szavazattal 289 ellenében — a liberális képviselők támogatása alapján 25 szavazattöbbséget biztosítva a munkáspártnak — jóváhagyta a Wilson-kor- mámy katonai politikáját, amely kilátásba helyezi Nagy-Britannia nukleáris függetlenségének feladását. A szavazást a konzervatív ellenzék erőszakolta ki, s az így felért egy bizalmi szavazással. BERLIN-TOKYO-MOSZKVA NEW-YORK- BELGRAD - LONDON PÁRIZS Az APP francia hísrügy- nöség munkatársai hétfon váratlanul egyórás sztrájkot tartottak, tiltakozásul az ellen, hogy a vállalat vezetősége meg akarja szüntetni a fotó-osztályt. RÓMA Olaszországból hétfőn kiutasították az Egyesüli Arab Köztársaság nagykövetségének első titkárát. SIDNEY Több mint négyezer kikötői munkás sztrájkoll kedden Sidneyben, ennek következtében 44 hajó vesztegel a kikötőben. MEXICO CITY Latin-Amerika atomfegyvermentes övezetté nyilvánításával foglalkozó értekezlet nyílt meg hétfőn Mexikóban 14 latin-amerikai ország képviselőinek részvételével. WASHINGTON Az angol bankkamatláb tegnap bejelentett emelése — amint várható volt — tovább gyűrűző hullámokat ver. Az amerikai szövetségi tartalékok hivatalának szóvivője — alig néhány órával a Londonban elhangzott bejelentése után — közölte, hogy kedden kezdődő érvénnyel 3.5 százalékról 4 százalékra emelik a bamkikamatlábat a hivatal irányítása alatt működó bankhálózat tagjai. Ottawában hasonló bejelentés hangzott el: a kanadai állami bank hétfőn este közölte, azonnali hatállyal 4 százalékról 4.5 százalékra emeli a bankkölcsönök kamatját. PÁRIZS Párizs külvárosában, az Asniéres-i szülészeti klinikán ötös ikreket szült egy 26 éves fiatalasszony. Monique és Raymond Sambor hat éve házasok. Eddig egy négy és egy ötéves kisfiúk volt. A férfi postás, az asz- ezony árvalány lévén, háztartási alkalmazottként dolgozott, mielőtt férihezment. Az ötösikrek a terhesség hetedik hónapjában születtek. Az első és az ötödik gyermek világra jötte között másfél óra telt el. Egész Franciaország aggódó figyelemmel kíséri Európa első ötösikreinek sorsát. Az orvosoknak tíz nap szükséges, hogy a három kisfiú és a két kislány sorsáról véglegesen nyilatkozhassanak. Az anya állapota ezzel szemben teljesen megnyugtató. PÁRIZS A roueni bíróság döntése alapján újból letartóztatták a dominikai diktátor fiát. Először ez év júliusában vették őrizetbe, de két hét múlva tízmillió frank óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A francia kormány most úgy határozott: helyt ad a genfi bíróság kiadatási kérelmének és 48 órán belül átadja Radha- més Trujillót a svájci hatóságoknak. A Trujilló-család — mint ismeretes — a diktátor meggyilkolása után 30 hatalmas ládában mesés értékeket hurcolt el a Dominikai Köztársaságból, köztük a Nemzeti Bank aranykészletét is. Az ellopott értékeket 180 millió daliáira becsülik. Trujillóék a vagyon egy részét svájci bankokban helyezték el. A diktátor özvegye, valamint Rafael nevű elsőszülött üst, egyik lánya és ennek férje Spanyolországban telepedtek le. Radhamés Trujilló Franciaországban rendezkedett be, Párizsban palotát Eure megyében birtokot vásárolt és feleségül vette Daniele Gaubert francia filmszínésznőt, Az olasz választások eredménye A hírügynökségek kedd reggeli jelentésed közlik az Olaszországban vasárnap megtartott községtanácsi választások nem hivatalos végeredményét. Egybehangzóan megállapítják, hogy az Olasz Kommunista Párt országszerte növelte szavazatainak számát, Aldo Mo- ro kereszténydemokrata pártja és a Nenni-féle szocialista párt, a középbalkormány fő pártjai, vesztettek szavazataikból. A szavazásban a választásra jogosultak 90.1 százaléka vett részt, s a szavazatok megoszlása a következő: (Az első csoport az 1964. évi százalékarányt, a második az 1963. évi parlamenti választás, a harmadik az 1960. évi községtanácsi választás százalék- arányát mutatja): 1664 1963 1960 Kereszténydemokrata párt 37.4 38.2 40.4 Olasz Kommunista Párt 26.0 25.6 24.7 Olasz Szocialista Demokrata Párt 6.6 6.3 5.7 Olasz Köztársasági Párt 1.2 1.3 1.2 Olasz Szocialista Párt 11.3 14.2 14.4 A Proletár Egység Olasz Szocialista Pártja 2.9 első ízben indult. Olasz Liberális Párt 7.9 6.9 4.0 Monarchisták , 0.9 1.7 2.8 Olasz Szociális Mozgalom (neofasiszta) 5.0 5.0 5.9 A kommunisták a legmagasabb eredmény eke' Közép-Olaszországban érték el. Sienábam a szavaÁ kommunisták j nagyfokú felelősségéről ! ! A Pravda keddi száma .vezércikkben foglalkozik I i a kommunisták felelősségével. Bevezetőben meg- I I állapítja: a kommunistáknak nemcsak az a köte- I i lességük, hogy politikailag felvázolják a nagy fel- ! ; adatokat, hanem gondoskodniok kell arról is, ! ji hogy azok a gyakorlatban is megvalósuljanak. I ; Pártunk politikájában a legfontosabb a ncp ja- ! \ \ várói való szüntelen gondoskodás — ■ folytatja a lap. !; ; Minden kommunista le gfőbb dolga és szent kö- I \ \ telessége ez, bárhol dolgozzék, bármilyen tisztsé- ; ; get töltsön is be. Ha egy kommunista rosszul dől- ; ; gozik, ez azt jelenti, hogy nem érzi kellőképpen ,; ; a reá háruló felelősséget, nem harcol kellő ener- ; ; giával a párt politikájának megvalósításáéért — ! ; mutat rá a vézércikk; I \ A kommunisták nem térhetnek ki a nehéz és • I bonyolult kérdések el öl, kötelességük, hogy ■ II megadják rá a választ. ' A kommunisták feladata, hogy megmagyarázzák ;■ ; a tömegeknek a párt politikáját és e politika meg- ; 3 valósítására mozgósítsák őket. A kommunisták- ; . nak mindenhez közük van, — folytatja a lap. — £ ; Nem lehetnek közömbösek a párt és állami fe- j ; gyelem megsértésével szemben, !■ £ nem békélhetnek meg a hiányosságokkal, a vas- ,; I kalapossággal, a rutinmunkával, a közömbös- ; ; j seggel és a műszaki elmaradottsággal. j; ■ ! „Az SZKP Központi Bizottságának a közelmúlt- I » ban megtartott októberi és novemberi plénumái- £ ä nak határozatai újabb lehetőségeket tárnak fel £ 5 arra, hogy még aktívabbá tegyük a kommunisták I « munkáját és megjavítsuk a kommunizmus építé- I ■ ; sének valamennyi területén a pártvezetést”—fe- | ■ i jeződik be a cikk. I1 Dobrinyin— Rusk találkozó Mint a TASZSZ jelenti, Anatoldj Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövei hétfőn felkereste Dean Rusk amerikai külügyminisztert és megbeszélést folytatott vele a közelgő ENSZ-közgyűlésről, valamint a kongói helyzetről. A Reuter szerint a beszélgetés 20 percig tartott. Az európai parlameuí ülése Az. európai parlament novemberi ülésszakának első ülésén hétfőn a Kis- Európa országai és a fejlődő afrikai államok kapcsolatának kérdéseivel foglalkozott. Az ülés végeztével határozatot fogadott el, amely felszólítja az európai közösség kormányait, tanulmányozzák az afrikai országoknak nyújtott támogatás összehangolásának lehetőségeit. Elfogadtak továbbá egy másik határozatot, amely jóváhagyja a Közös Piac bizottságának a gazdasági fejlesztési alap felhasználásával kapcsolatban folytatott politikáját. Bollotte tábornok az MLF-ről Bollotte tábornok, volt francia hadügyminiszter, alti a NATO nemrégiben befejeződött parlamenti konferenciáján a francia küldöttséget vezette, Párizsban hétfőn interjút adott a Westinghouse amerikai rádiótársaságnak. — Hangsúlyozta, hogy a multilaterális NATO-haderő terve meg. fog hiúsulni, mint ahogy néhány évvel ezelőtt kudarcba fulladt a? európai védelmi közösség térve is a francia ellenzéken.- Kijelentette, hogy biztos benne, a nyugati szövetségesek az MLF-nél jobb módot fognak találni nukleáris fegyvergyártásuk összehangolására. A tábornok hozzáfűzte, hogy a közös atomflotta létrehozása a Szovjetunió és a nyugat közötti jobb együttműködés esélyeit is veszélyeztetné. FIGYELEM! FIGYELEM! MIKULÁS! NAQYVASAR! Szolnokon, Jászberénybe n, Törökszentmiklóson és Martfűn az élei miszer boltokban. KAPHATÓK: csokoládé mikulás, ajándékcsomagok, piros szaloncukorka. édesség szezonáruk nagy választékban: Ajándékcsomagokat rendelésre is készítünk! Most még tolongás nélkül beszerezheti mikulási ajándékait, Várjuk kedves vevőinket! ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT VEVŐSZOLGÁLATA zatok 54.1 százalékát, Pisában 42.3 százalékát és Modenában 47.0 százalékát szerezték meg.