Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-16 / 217. szám
ffW. szeptember MS, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 szerkesztőség postájából Olvasóink írják ÉLÉNK ŰTTÖRÖÉLET JÁSZBERÉNYBEN A jászberényi 1133. sz. Bercsényi MiMós úttörőcsapatban a Vili osztályos tanulókból közlekedési rajt szerveznek, melynek eddig 24 jelentkezője van. Csapat- vezetőnk már felvette a kapcsolatot városunk közlekedési rendőreivel. Ennek a kezdeményezésnek nagy a jelentősége, mivel iskolánk, melynek 850 tanulója van, forgalmas helyen épült. Megvoltak már az első őrsi órák is, ahol — az őrsök, rajok megalakítása után — megválasztották az őrsvezetőket, kiosztották a tisztségeket, s összeismerkedtek az őrsök tagjai. Megkezdődött a II. osztályos pajtások előkészítése a kisdobos életre. Avatásukat november 7-ére tervezzük. Baráth Katalin Nagy Katalin Szécsi Zsuzsa, a jászberényi 1133. számú Bercsényi Miklós úttörő- csapat tudósítói Panaszok, intézkedések ÁRDRÁGÍTÁS VEZSENYEN? öcsém a napokban a hentesboltból azt a hírt hozta, hogy van 30 forintos kolbász; Elküldtük vásárolni, ás helyette közönséges 20 forintos krinolint kapott — 30 forintért; A 2.90- es disznósajt itt 4 forintba kerül, és még sok hasonló példát lehetne felhozni. Miért drágább a hentesáru Vezsenyen, mint az ország többi részén? Az árkülönbséget másra is el tudnánk költeni; Pós Ernőné Vezseny Esze T; u. 20. MIÉRT NEM ENGED AZ EGYIK FÉL? KuriJUa Ágoston szolnoki lakos személyesen keresett tel bennünket panaszával. Elmondotta, hogy házának hosszú a folyosója, s a végén kissé ki akarja bővíteni a konyhát. Ezenkívül a tetőfödémet is ki szeretnénk javítani. OTP- kölcsönt kíván felvenni, — melyre az összeget — mintegy 15 ezer forintot — csak a felmérés után vezetnék rá. Kérését a városi tanács vb építési és közlekedési osztálya jóváhagyta azzal, hogy a bővítésbe belegyezik. Az OTP viszont csak akkor hajlandó kölcsönt folyósítani, ha kijavítják az engedélyt, s „bővítés” szó helyett „helyreállítás” kerül bele, mivel nekik csak erre van keretük. A huzavona már 4 hónapja folyik, egyik fél sem ismeri el helyesnek a másik megfogalmazását, s a munkát — bár az engedély megvan, de pénz nincs — nem lehet megkezdeni. PANASZ EGY SZOLNOKI ITALBOLTRA Régi problémát szeretnék felvetni, abban a reményben, hogy panaszomat — mellyel korántsem állok egyedül — az illetékesek megfelelően orvosolni fogják. Meddig kell még tűrnünk a 2. sz. italboltban nralkodő állapotokat, ahol napirenden vannak a közCikkünk nyomán SZÜKSÉG VAN A — SZÜKSÉGMEGOLDASRA A Szolnok megyei Néplap szeptember 9-i számában jelent meg a „Szükségmegoldás?” c. írás, mely kifogásolta, hogy az fmsz Vosztok úti ideiglenes gyü- mölcs-zöldségárusító pavilonjában a korlátozott raktározási lehetőségek gátolják a zavartalan áruellátást. Sajnos azonban — bár utánajártunk a dolognak — az említett helyen nem tudnak megfelelőbb, állandó helyiséget biztosítani a pavilon helyett. — Viszont a lakosság igényeit mindenképpen ki óhajtjuk elégíteni, fenntartjuk továbbra is a szó- banforgó ideiglenes pavilont. Farkas Kálmán a Szolnok és Vidéke Körzeti fmsz kisker. osztályvezetője botrányok, a szinte verseny- szerű ivászat, harsog az utca az ocsmány beszédtől, hangoskodástól? Súlyosbítja a helyzetet, hogy a közelben iskola van, melynek tanulói itt mindent láthatnak, csak szépet, követendőt nem. Egy régi levelező 70 KISDOBOS TÖRÖK- SZENTMIKLÓSON A napokban bemutatói őrsi foglalkozást kellett tartanunk a IV. osztályos taiyulók környezetismeret- óráján. Izgatottan vártuk ezt az órát, hiszen 70 kisdobos figyelő szeme függött rajtunk. Bemutattuk, milyen egy expedíciós őrs foglalkozása, s ez volt egyben nekünk is a tanév első őrsi foglalkozása. A jelentés után csatakiáltás, majd expedíciós indulók következtek. Elmesélték nyári élményeiket. hiszen a vakációban voltunk Csillebércen is. Lerajzoltuk és elmagyaráztuk az úttörő-jelvényt Beszámoltunk a mezőgazdasági kiállításról is. Végül közös játék fejezte be a bemutató őrsi foglalkozást, a 70 kisdobos ram/ örömére. 5615 KÖNYV A BIvSENY- SZÖGI KÖNYVTARBAN Talájn nem érdektelen, ha mint egyszerű tényt közlöm, hogy például egy VII. osztályos tanuló — szülei mezőgazdasági dolgozók — milyen könyveket visz ki a besenyszögi szabadpolcos könyvtárból: Elektro-akusztika, Az atom nyomában, Rakéta-szput- nyik. A hangnál sebesebben. Ez a példa is igazolja, hogy rohamosan fejlődő világunk érdekli a fiatalokat. A község lakói válogathatnak az 5615 kötetből. S ebben az esztendőben még 12 ezer forint értékű könyvvel bővül könyvtárunk állománya. Nagy a választék. Persze, vannak olyan fiatalok is, akik jobban szeretik az irodalomnál a rendbontást, a kártyát, — de nem ők vannak túlsúlyban. Wesniczky Antal ny. tanító, községi könyvtáros Szerkesztői üzenetek Miháezi Rozália, Szarvas: A Szolnok megyei Néplap megrendelése ügyében keresse fel a szarvasi posta- hivatalt, ahol kívánságénak minden tovébbi intézkedés nélkül eleget tesznek; A LUDAS MATYI JÁSZBERÉNYBEN A Szigligeti Színház bemutatója Bár ez még nem a „nagy’’ premier, hanem az elsősorban ifjúsági darabnak szánt Ludas Matyi bemutatója volt csak — az év első premierje, mégis ünnepi hangulatot teremtett a Jászberény felé tartó színházi különbuszban. A jegy- elővételek során a városban ez kevésbé nyilvánult meg, azért a színháztermet végülis négyötöd részig töltötték meg a felnőtt — és természetesen a gyermek érdeklődők. Ludas Matyi, a különböző népek nagy tréfacsiná- lóival, az Eúlenspiegelek- kel, a Naszreddin Hodzsák- kal rokon. Az az igazságtevés, amit a kegyetlen földesúron tett a suhanó Matyi, nemzedékek óta megdobogtatja a róla tanuló kis diákok szivét. Ki ne vágyna igazságot tenni, túljárni a kegyetlen ellenség eszén? Ezért népszerűek a kuructörténetek és Teli Vilmos, meg a többi igazságért csatázó hős. Fazekas Ludas Matyija népi hős, aki egy lusta su- hancból lesz igazságos bosszúálló. De ennél nem több! Ezért sikerült félre a' róla készült film, amely partizánvezért faragott belőle és ezért érezzük anakronisztikusnak Móricz Zsigmond egyébként igen szép stílusban megírt színpadi átdolgozását. A 30-as években a senyvedő magyar falu szempontjából égető dolgokat mondanak ki. De ma porosaknak és a mai tíz-tizennégy évesek szempontjából solcszor felfogha- tatlannak tűnnek. A befejezés viszont felemás — megalkuvó — éppen úgy, mint a Fazekas eposz sokat vitatott utolsó néhány sora. Bor József fiatal rendezőnk számos húzással, a végső kicsengés pozitív megváltoztatásával igyekezett a darabot azzá tenni, aminek ma egyáltalán cl lehet játszani: vaskos, bővérű népi komédiává. És bár ez nem mindenütt sikerült neki, annyi bizonyos, hogy közelebb hozta a darabot és annak igazságát a mai ifjú nézőkhöz. Díszlet, jelmez, játékstílus mind ezt a célt szolgálta, így legtöbb helyen sikerült az eredeti Fazekas mű játékosságát, vidámságát megszólaltatni Móricz szép, nyelvezetével. A szereplőgárda mindent Aki mindent gyűjt A gyűjtő szenvedély sok furcsaságot, érdekességet produkált már. Balzám Béláé, a pesterzsébeti öntöde dolgozójáé, azonban egyedülálló a maga nemében. Van aki bélyeget, gyu- facimkét, képet, szobrot ezt azt szed össze, ő úgyszólván mindent gyűjt. Padlásokat kutat, járja az antik- váriumolcat, kimegy a zsib- piacra, s még idegenékhez sem restell becsöngetni, ha érdekes zsákmányról értesül. Már gyermekkorában elkapta a gyűjtőszenvedély. Odáig jutott, hogy mindössze 9 bélyege hiányzott a teljes magyar bélyegkiadásból tetemes albumának egyrésze azonban tönkrement, másrészét eladogatta. Azóta, ha értékben nem is — szenvedélyben kárpótolja magát. Többszáz régi könyv — köztük 1621-es kiadású, vagy a 1795-ben kiadott Magyar Almanák plakátok, 1798-ból származó acélmetszetek, számolócédulák, cigarettás dobozok, érmék, kardok, bilincsek egyaránt megtalálhatók házi múzeumában, a lakásban, a pincében. Fém és papírpénz gyűjteményében látható egyebek között a Lánchídra lépésre jogosító érme, Kossuth Lajos sa- játkezűleg számozott bankói. Autogram gyűjteménye, nem nagy ugyan, de egyebek között Blaha Lujza, Jászai Mari, Mascagni, Bem apó, Nasszer elnök és kormányának eredeti kézaláírását is őrzi. Albumaiban ott van Petőfi feleségének Szendrey Júliának eredeti kéziratban 14 verse, s mellette az 1849-ben vert hat krajcáros pénzekből készített — sajnos hiányos — karkötője. Egy ugyancsak eredetinek elismert Rembrandt rézkarc, sok egyéb festmény. Ezernyi furcsaság, értékes és bizonyára használhatalan holmi is aki.d gyűjteményében. S hogy mi se maradjunk ki gyűjtőszenvedélyéből: jónéhány kiló újságot őriz. a lapokon aláhúzott sajtóhibákkal. elírásokkal. Otthoni „főfoglalkozása” azonban a képeslap-gyűjtés. Harmincötezret számol belőlük. Nem hivatalosan ugyan, de talán az országban is egyedülálló, a fővárosban azonban kétséget kizáróan ez a legnagyobb képeslapgyűjtemény. Mindenek előtt az úgynevezett Stengel-lapok, amelyek rangot jelentenek a gyűjtők körében. A híres festmények, egyebek között Murilló, Rubens. Leonardo da Vinci alkotásait ábrázoló gyönyörű színes képeslapokból több mint ötszázat őriz, másnak jó, ha 80— 100 van a birtokában. Híres emberek — nem tekintve a származást — sorban, ahogyan a fiókban következnek: Ganz Ábrahám, IV. Károly, Shakespeare, Mária Lujza, Róbert bácsi, Czuczor Gergely, Arany, Petőfi, Calvin, Gagarin. Nelson, Chopin, Fidel Castro képmásaiból is gazdag a választék. Leggazdagabb a színház, a film, a zene és világa összeállítása, amelyben dédanyáink, nagyanyáink korabeli művészek, híres, vagy már régen feledett filmcsilagok, s a mai sztárok fényképei egyaránt megtalálhatók, nem egy közülük dedikálva. Felsorolni is lehetelen és hetek kellenének a rengeteg képeslap végignézéséhez. A gyűjtemény így ahogyan van, igen érdekes lehet köztük akár százszámra haszontalan, mégis értékes művészet-, irodalom és kar- térténeti dokumentáció. Nem egy került belőlük már múzeumba. megtett az előadás sikeréért. Halász László testre- szabott szerepet kapott Ma- tyiban, jókedvvel, nagy lendülettel komédiázott. Juhász János Döbrögije megbízható, becsületes alakítás, betegen is jól játszott. Igen tetszett Sebestyén Éva részeg öregasszony alakítása, Gyöngyössi Kati kedvesen egyszerű Évája, Simon Kázmér, mint Kobak ispán. E darabban mutatkozott be Újlaky László élete első szerepében, mint Döb- rögi hajdúja. Jól átélt, finom eszközökkel kidolgozott alakítása ebben a nem nagyigényű szerepben további sikerek reményére jogosít. Sok kedves percet köszönhetünk Fehér Györgyinek és Benyovszki Bélának is. 1— Hernádi —» Macskákkal a fiekk.tífusz elleni Bolívia északkeleti részéi ben az egészségügyi hatóságok kérést intéztek _ az egész ország lakosságához* küldjenek erre a vidékre minél több macskát, hogy kiirtsák a flektífuszt terjesztő patkányokat. Bolívia tropikus klimájú északkeleti részében eddig több mint ?él ember halt meg és sok \r betegedett meg e szörnyé járványban, amióta 195S , n kitört. — Azóta különféle tudományos módszerekkel igyekeztek felszámolni a betegséget, de rájöttek, hogy elsősorban a patkányokkal kell végezni. A felszólítás nyomán az ország más részeiből repülőgépen, „légihíddal” szállítanak macskákat San Joaquinba, a járvány középpontjába, Munkaügyi kérdésekről KÖTELEZHETIK-E A DOLGOZÓT KÉPESÍTÉS MEGSZERZÉSÉRE? Ha valamely munkakör betöltésére meghatározott képesítésre van szükség, a vállalat igazgatója előírhatja, hogy a dolgozó ezt a képesítést megszerezze. Ha a dolgozó a felszólításnak nem tesz eleget, a képesítést a kitűzött idő alatt nem szerzi meg, munkaviszonyát a munkakör betöltésére való alkalmatlanság címén meg lehet szüntetni. A képesítés megszerzésére természetesen megfelelő időt kell biztosítani. Viszont ha a dolgozó magatartása arra mutat, hogy a képesítést az előírt határidő alatt nem is kívánja megszerezni, nem iratkozik be vizsga letételére szükséges tanfolyamra, munka- viszonyát meg lehet szüntetni a kitűzött határidő letelte előtt is. A felmondást megelőzően a dolgozót figyelmeztetni kell magatartásának következményeire. A vállalat nem jár el szabálytalanul, amikor olyan esetben is felmondáshoz folyamodik, ha a dolgozó nem is akarja megszerezni a szükséges képesítést, A felmondás következtében természetetesen hátrányok érik a dolgozót, egyrészt a pótszabadság, másrészt a táppénz tekintetében, A munkaviszony a pótszabadság szempontjából csak akkor szakad meg, ha a dolgozó 30 napon belül nem helyezkedik el, a táppénz szempontjából a helyzet hátrányosabb, mert 75 százalékos táppénzt csak az a dolgozó kaphat, aki legalább két éven át ugyanazon a munkahelyen dolgozik, aki kevesebb ideje dolgozik ugyanazon vállalatnál az 65 százalékos táppénzre jogosult A KÜLÖNÉLÉSI DÍJRÓL ÉS KÜLÖNÉLÉSI PÓTLÉKRÓL Ez a probléma különösen azokat a dolgozókat érdekli, akik távol dolgoznak állandó lakóhelyüktől. A különélés! díj annak az állandó munkahelyre alkalmazott dolgozónak jár, akit népgazdasági érdekből helyeztek át, s lakás hiányában családjától kénytelen külön élni. Nem jár a különélési díj még a nép- gazdasági érdekből áthelyezett dolgozónak sem, ha az áthelyezés időpontjában már családjától (állandó lakhelytől) külön élt, illetve ha különélési díjra jogosító feltételek — például házasságkötés — az új munkahelyen történt jelentkezés után következne be, vagy ha a törvényben meghatározott költözködési költségeket már felvette. Nem fizetik a különélési díjat arra az időre, amely alatt a dolgozó nem áthelyezése, hanem egyéb körülmények miatt, — például üdülés, katonai szolgálat — van távol családjától. Ilyenkor azonban a különélési díj fizetésének időtartama a kieesett idővel meghosszabbodik. — A különélési díj összege naponként tizenkét forint és a hó minden egyes napjára jár. Hat hónapig fizethető,- esetleg további hat hónapra meghosszabbítható. — Különélési pótlékot azok az állami építőipari dolgozók kaphatnak — szerelőipari munkások kivételével — akik feleségükkel, vagy keresőképtelen j szüleikkel, gyermekeikkel közös háztartásban élnek és lakóhelyükre nem tudnak rendszeresen visszatérni. A pótlék fizetéséhez együttélési bizonyítvány vagy családfenntartói 'gazolás szükséges, összege, ha munkahelyén üzemi étkeztetés van, napi hat forint, ha üzemi étkeztetés nincs, napi tíz forint. — A különélési pótlék csak a munkában töltött napokra folyósítható. A KÖLTÖZKÖDÉSI KÖLTSÉGRŐL A Munka Törvénykönyve rendelkezése értelmében a népgazdasági érdekből való áthelyezés esetén a dolgozó igényt tarthat költözködési általányra, a költözködéssel kapcsolatos utazási költségre, valamint az ingóságok szállítási költségeire. A költözködési általány összege, ha a dolgozónak két családtagja van (felesége és egy gyermek) 600 Ft. Ha a család létszáma ennél nagyobb, az általány kilenc- száz forint. Utazási költség címén a saját, a vele együtt átköltözködő házastársa, gyermekei és családi pótlékban részesülő családtagjai utazási költségét lehet felszámolni. Az ingóságok szállításánál általában a vonaton, vagy hajón teher- áruként történő szállítás költségeit térítik meg. A költözködési költség kifizetése végett a munkáltatóhoz kell fordulni.