Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-16 / 217. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. szeptember 16. f — KEDDEN DÉLELŐTT a szolnoki Móricz Zsig- mond művelődési házban Tűzrendészet! értekezletet tartottak ipari, kereskedel­mi és közlekedési vállala­tok vezetői részére. — A KONFEKCIÓ IPAR új »technológiája a szinte fix eljárás, amely egyet jelent azzal, hogy asz öltönyök zakóinak belső rejtett var­rásai helyett ragasztást al­kalmaznak. Tavaly már 400 ragasztott öltöny került forgalomba. Az idén pedig 30 000-ret készít a Vörös Október Férfiruhagyár. A gyár a férfiruha nagyke­reskedelmi vállalattal együtt filmvetítéssel kísért előadássorozatot és kiállí­tást rendezett, hogy a ke­reskedelem szakembereivel, az elárusítókkal megismer­tesse az új eljárást, — SZOMBATON és va­sárnap rendezték meg Pé­csett az országos Péesi Ka­pa fodrászversenyt. A szol­noki Állami Fodrászat fia­talokat indított, két férfi és három női versenyzőt, ta­pasztalatszerzés céljából. A csapat az összetett pont­versenyben az ötödik he­lyen végzett. — A KULTURÁLIS Kap­csolatok Intézetének meg­hívására kéthetes tartózko­dásra hálánkba érkezett Olav Guruin norvég nép­zenekutató. az oslói egye­tem professzora. Gurvin professzor a magyar nép­zene kutatást és zenei ok­tatásunk módszereit tanúi i mányozza. — A MAGYAR—FINN kulturális munkaterv alap­ját! hazáinkba érkezett Toivo Lyy final íré és mű­fordító. A finn író anyagot gyűjt egy Finnországban kiadandó magyar költészeti — A KUNHEG YESI Vö­rös Csillag TerméLőszövet- hezetben 250 kaíatszfaráJJs holdon megkezdték az őszi árpa vetéséi, a eddig 90 ImUB« tatfrfllr a ranffpt SZÉNBŐL KÉSZÜLT ÉKSZEREK A pasedenai Mount Car- melben, a Perfection Pro­ducts Vállalat ékszert gyárt a szénből, — a gyémánt i^zegény rokonából". Antracit darabkákat csi­szolnak különféle alakúra, kifényezik és kameákkal díszítve medalionokat és broafcűkest készítenek belőle. A PINCEGAZDASÁG szőlőátvételi és feldolgozási mun­kákra segédmunkáso­kat alkalmaz. Jelentkezés a jászberé­nyi, homoki, tiszakürti és cséptú pincészetek­nél, Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun­káséért Szolnok megyei Bi­zottsága és a Megyei Tanacs lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadia a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20-93. 23-20. 20-69. Kiadóhivatal: 20-94, Szerkesztőség és Kiadóhiva- tal: Szolnok. I. sz. Irodaház­Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és áru­sításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési á íia egy hóra: 12.— Ft. Elő- zethető bármely postahiva­talnál és kézbesítőnél, Szolnok megyei ___ N yomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — LJUBLJANÁBAN 1965-ben nagyteljesítményű hőerőművet helyeznek üzembe, amely nemcsak vülamosemergiát szolgáltat, hanem ellátja gőzzel a kör­nyező üzemeket, lakóháza­kat és középületeket. Az erőmű berendezéseinek épí­tésére magyar—jugoszláv együttműködés jött létre. — A TŰRKEVEI gimná­zium 37 ezer forintos költ­séggel új tanműhelyt ka­pott, melynek berendezését a napokban vásárolják meg, s ezzel lehetővé válik a korszerű feltételek közötti politechnikai oktatás. linen A Nap kél: 5.22 h-kor, nyugszik: 17.54 h-kor. A Hold kél: 15.39 fa­kor, nyugszik: IDOJARASJELENTES Várható időjárás: átme­neti felhősödés, helyenként záporral, zivatarral. Élén­külő délnyxigati-nyugati szél. A nappali felmelege­dés nem változik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 23—27 fok között. EDIT A ma emberének már szokatlan az az élv, amely­nek köszönhető ez a szelíd­hangzású női név. Az alap­ját képező ógermán „ód” vagy az óangol „ead” ugyanis a birtok megjelö­lésére szolgál. Ugyanezt a szótövet találjuk a közép­kornak a hűbéri szolgálta­tásoktól mentes, úgyneve­zett szabad birtok megje­lölésére szolgáló „aüodium”, valamint a kincset, drá­gaságot jelölő „klenodium” szóban. Az Edit név tehát u földesúri szolgáltatások­tól mentes birtok utáni sóvárgását fejezte ki a kö­zépkor emberének. — JÓL MŰKÖDIK a jászárokszállási iskolaszö­vetkezet, ahol a tanulók véleménykutatás alapján' szerzik be pajtásaik szá­mára. a szükséges iskola­szereket szak- és szépiro­dalmi könyveket. — A FÖLDMÚVESSZÖ- VET KEZET EK tiszafüredi járási választmányi gyűlé­sét szeptember 18-án, pén­teken tartják. — A BELÜGYMINISZ­TÉRIUM szervei tiltott ha­tárátlépéshez külföldi ál­lampolgár részére nyújtott segítség miatt őrizetbe vet­ték Ulrich Paesler nyugat­német állampolgár stutt­garti lakost. A vizsgálat tart. — PÉNTEKEN Tisza- földváron tanácsülés lesz, melyen megtárgyalják az 1965-ös költségvetést, érté­kelik a végrehajtó bizott­ság idei munkáját, számot adnak a tanácsi dolgozók szakmai oktatásáról, és is­mertetik a felkészülést az őszi mezőgazdasági mun­kákra. — A SZOLNOKI 7. sz. AKÖV értesíti az utazó­közönséget, hogy szeptem­ber 13-tól. hétfőtől kezdve a 3015-ös, Szolnok—Tószeg —Tiszakécske autóbusz-vo­nalon az 544. és 347. sz. járatok forgalmát a Szol­nok—Vezseny útszakaszra korlátozta. Vezseny—Ve­zseny vasútállomás bejára­ti út között a járatok for­galmát a vonalszakasz ki­használatlansága miatt megszűntették. — AZ ORSZÁGOS gyors­író- és gépíró-versenybi­zottság október 16—20. kö­zött rendezi a dolgozók idei magyar és idegen nyel­vű gyorsíró és gépíró-ver­senyeit. A nevezéseket min­den versenyszámra külön két példányban, szeptember 25-ig kell beküldeni, Buda­pesten az Országos Gyors­író és Gépíró-versenybizott­ság (V. kerület, Bástya u. 5.) vidéken a legközelebbi gépíró és gyorsíró iskola versenyfelelőse címére. PÁLYÁZATI hirdetmény A Szolnok Megyei Tüdő­beteggyógyintézet — Vörös­csillag u. 4. — pályázatot hirdet egy anyagkönyvelői, egy anyagraktárosi és egy 6 órás adminisztrátori állás­ra. Az állások azonnal el­foglalhatok. Javadalmazás E. 421. ksz. szerinti alapbér + 30 százalék veszélyességi pótlék. Jelentkezni lehet személyesen az Intézet gaz­daságvezetőjénél reggel 8 órától 12 óráig, Dr. Perényi György igazgató-főorvos «ÄmÖVtv« M02Í® SZÍNHEZ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Halló, Ja­pán, Tisza: Hol a tábornok? MÁV: Vízkereszt, vagy amit akartok. Kert: A szórakozott pro­fesszor, JÁSZBERÉNY Lehel: Morál 1963. Kert: Veszélyes vállalko­zás, KARCAG Déryné: Szerencsés bukás MEDOSZ: Négy lány egy udvarban, KISÜ J SZÁLLÁS Ady: Egy tiszta szerelem története, KUNHEGYES Szabadság: Szerelmesek találkozása, KÜNSZENTMÁRTON Körös: A gyilkos és a lány, MEZŐTÚR Béke: A púpos. Dózsa: Szereti az embere­ket, professzor úr? Szabadság: Némó kapi­tány. TISZAFÜRED Tisza: özvegy ményasz- szonyok, TÖRÖKSZENTMIKLÖS Dózsa: Jánosik II. rész. Kert: A vérdíj, TÜRKEVE Vörös Csillag: Farkasok közt védtelen, SZÍNHÁZ: A Szolnoki Szigligeti Szín­ház Csépára tervezett Ludas Matyi-előadása elmarad. A MAGYAR RÁDIÓ ÉS TV SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MOSÓRA a 222 m-es középhullámon. Naponta: 18.00—19.00 óráig Alföldi krónika. — A har­madik negyed utolsó napja. Riport. — Zenélő tájak. — Az út kezdetén, összeállítás. — Mikrofonnál a Los Java- loyas együttes. TELEVÍZIÓ: 9.05: Luxustutajon. Ma­gyarul beszélő szovjet film (ism.) - 10,45: TV Híradó (ism.) 10,55: Helyszíni köz­vetítés Joszip Broz Tito és kíséretének búcsúztatásáról. 17,33: Hírek. 17,40: Belgrád, népi táncok, jugoszláv kis- filmek. 18,00: A legjobbak találkozója, kisfilm a Mező- gazdasági Kiállításról. 18,15: Elővételben... 18,35: Delta. Tudományos híradó. — 19,00: Itt van az ősz,.. Verses iro­dalmi műsor általános isko­lásoknak. 19,20: Esti mese. 19,30: TV Híradó. 19,45: Na­pi jegyzetünk. 19,50: A Nem­zeti Színház előadása a stú­dióból. Moliére: Tartuffe. Vígjáték 3 felvonásban. (14 éven felülieknek!) Az I. szünetben: A Magyar Hir­dető műsora. A II. szünet­ben: Demeter Imre színházi jegyzete. 22,05: TV Híradó — 2, kiadási Tiszafüred kereskedelmi hálózatának fejlesztéséért . Miskolczi Kálmán, a ti­szafüredi FJK elnöke tá­jékoztat a község és a já- (rás üzlethálózatának fej­lesztési tervéről. — Az utóbbi tíz évben Tiszafüred és a járás bolt­hálózata nem fejlődött meg­felelő arányban az árufor­galom növeíkedésével. Ta­valy júliusban tárgyalta a járási tanács végrehajtó bizottsága a kereskedelem helyzetét Azóta néhány új bolt megnyitására is sor került Azt persze még ko­rántsem lehet mondani, hogy a követelményeknek megfelelő, korszerű a há­lózatunk. — Mindenekelőtt egy ve­gyesruházati áruházra len­ne szükség. A helyi földmű­vesszövetkezet a SZŐ VOSZ segítségével nemrégiben megvásárolta a zsidótemp­lomot, s ugyancsak a SZÓ- VOSZ tervező irodája ké­szíti a terveket az átalakí- tásra. Ide, a kétemeletes áruházba összpontosítjuk a különböző ruházati üzlete­ket valamint a cipő- és az illatszerboltot is. — A felszabaduló helyi­ségek természetesen jobb körülményeket teremtenek. A kötöttáru és amellett lévő textilbolt helyén pél­dául egy keravill szaküzlet lesz a jövő év végére, vagy 1966 elejére. A mozi mel­letti bútorbolt helyén új presszót nyitunk, s lesz vi­rágbolt, ami jelenleg nincs is Tiszafüreden. E változ­tatások az áruház elkészül­tének függvényei. — A földművesszövetke­zet a megyei tanács vb ke­reskedelmi osztályát és a MÉSZÖV kereskedelmi osz­tályát kérte meg, hogy ké­szítsék el a hálózatbőví­tés konkrét tervét A má­sodik tiszai vízlépcső épí­tése is újabb követelménye­ket támaszt a kereskede­lemmel szemben. E távlati fejlesztési tervet szintén a fenti szervek készítik. Mit mond a tudós a nemzetközi összefogásról a rák és a malária ellen Dr. Pierre Dorolle, az ENSZ egészségügyi világ- szervezetének főigazgató-helyettese az MTI tudósí­tójának nyilatkozatot adott az ENSZ e szakosított in­tézményének munkájáról, s a magyar szakemberek­nek a szervezet keretében kifejtett tevékenységéről: — Az egészségügyi világ- szervezet jelenleg 120 or­szágot sorol tagjai közé és örülünk annak, hogy a fej­lett egészségügyéről ismert Magyarország tavaly fel­újította tagságát szerveze­tünkben? — A legfontosabb prob­lémák között említeném az orvosok, — általában az egészségügyi személyzet hiányát. A föld három mil­liárdnyi lakosságára mind­össze másfél millió orvos jut, és közismert, hogy ezek megoszlása is milyen aránytalan. Míg egyes or­szágok minden 500 lakosá­ra jut orvos, akad olyan álam is, ahol csak minden 50 000-re. Vegyük Afrika példáját: ahhoz, hogy a „fekete földrész” minden 10 000 lakosára jusson egy orvos, a következő 20 esz­tendőben legalább évi 1200 afrikai medikusnak kelle­ne befejeznie tanulmá­nyait. A földrész főiskolái­nak maximális kapacitása viszont csak 450. Leg­alább ugyanekkora arányú a hiány középfokú képesí­tésű szakemberekben, akik nélkül szinte elképzelhe­tetlen a világ egészségügyi problémáinak megoldása. Korunk orvostudomá­nya, amely a régi és az új népbetegségek kiirtását tű­zi ki célul és a legkorsze­rűbb kutatási, megelőzési és gyógyítási módszereket kívánja alkalmazni, olyan szervezeti és anyagi erő­forrásokat kíván, amelyek meghaladják még a leggaz­dagabb országok lehetősé­geit is. — Vegyük például a rá­kot. Ez a kór ma évente több, mint kétmillió halá­los áldozatot követel a vi­lágon és előfordulási for­mái rendkívül változóak. A mellrák Izraelben nyolc­szor annyi áldozatot szed a nők közül, mint Japánban. A Bantu törzseknél a be­tegség minden második ál­dozata májrákban halmeg. Európában ez az arány 4 százalék alatt van. — Ebből következően az egészségügyi világszervezet széleskörű összehasonlító munkálatokat támogat és folytat, hogy megtalálhas­suk a rákbetegségek okát, továbbá mielőbbi felisme­résének, valamint gyógyí­tásának minél hathatósabb módszereit. —* Legnagyobb szabású, 1955 óta folyó vállalkozá­sunk egyébként a malária- ellenes kampány.- Afrika, Ázsia és Dél-Amerika 85 országában orvosok, kuta­tók és más szakemberek több, mint 190 ezer főnyi hadserege harcol a malá­ria ellen. Bár 9 év alatt nem csekély eredményeket sikerült elérnünk, a világ­nak még mindig több mint 400 millió lakosa van ki­téve a maláriafertőzés ve­szélyének? — Egy másik szám, ame­lyet valószínűleg ugyan­csak kevesen ismernek Európában: Több mint 200 millió ember szenved az egészséges ivóvíz hiányától és ezek a személyek 10 év múlva már 300 millióan lesznek. A fertőzött ivóvíz terjeszti a tífuszt, a kole­rát és más pusztító beteg­ségeket, mégpedig olyan mértékben, hogy a világ kórházi ágyainak egy ne­gyedét a fertőzött víz kö­vetkeztében megbetegedet­tek foglalják el. — E néhány kiragadott példából Is látszik, meny­nyire szükség van a világ minden orvosa, kutatója, közöttük természetesen a magyar szakemberek — együttműködésére. Nagyra értékeljük, hogy Magyar- ország már a szervezeti tagságának felújítását kö­vető rövid időszakban te­vékenyen kapcsolódott a nemzetközi munkába. Az egészségügyi vilógszerve- 19 tagú tudományos ta­nácsadó bizottságának már magyar tagja is van Rusz- nyák István akadémikus személyében. Gömöri pro­fesszor a szív- és keringési betegségek, Zoltai Nándor professzor a malária leküz­désében áll szakértőként a szervezet rendelkezésére, Bakács Tibor professzor az egészségügyi képzés terüle­tén működik. Értékes se­gítséget kapunk Budapest­ről az orvostudományi ku­tatások világméretű jegy­zékének összeállításához is. Magyarország egyike an­nak a 10 országnak, ame­lyek elsőként szolgáltatnak adatokat a kutatómunka eddig páratlan méretű ka­talógusának összeállításá­hoz. Előzzük meg a tüzet! A szolnoki járás terüle­tén az 1964. szeptember 1- ig előfordult tűzesetek szá­ma és a keletkezett kár ér­téke 1963 hasonló idősza­kához viszonyítva jelentő­sen megnövekedett. A kár értéke megháromszorozó­dott, összesen 64 esetben kellett a tűzoltóknak kivo­nulni. Az okok között jelentős helyet foglal el a villámcsa­pás, de sok a hősugárzó, az építési hiba és a gyermek- játékból kifolyólag kelet­kezett tűzeseték száma is. A tűz megelőzése közös ér­dek, s lényegesen megköny- nyítenénk a tűzoltók dol­gát. csökkentenénk az oko­zott kárt, ha a lakosság több gondot fordítana a megelőző tűzrendészet! sza­bályok betartására. Közeleg a fűtési idény, óhatalanul szükséges, hogy a tüzelőberendezéseket mindenki felülvizsgálja, ki­javíttassa. Fűtés közben a kályha, fűtőtest, hősugárzó 1 méteres, a füstcső 50 centiméteres körzetében senki ne tartson gyúlékony anyagot, hiszen ezzel a la­kás és a család épségét ko­molyan veszélyezteti. A kéménybe beépített faszer­kezeti részeket ki kell vál­tani. hogy az építési hiba nem menjen a tűzbiztonság rovására Esetenként elő­fordul, hogy a lakók aka­dályozzák a Kéményseprő Vállalat dolgozóit munká­juk végzésében. Holott azok a normális fűtési feltétele­ken kívül a kémén ytüzek megelőzését is biztosítják. A nagyszámú gyermek­játék okozta tűzesetet is meg lehetne előzni, ha a szülők gyermekeiket nem hagynák felügyelet nélkül, illetve nem tartanának gyújtóeszközt kiskorúak ál­tal hozzáférhető helyen. A tűz elleni védekezés az egész lakosság, a társada­lom ügye, de csak akkor válhat hathatóssá, ha min­denki komolyan veszi a tűzrendészet! szabályokat, előírásokat, betartja és BT is tartatja azokat.

Next

/
Thumbnails
Contents