Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-13 / 215. szám
m SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. szeptember IS; Amikor még tömörgumikerekű autót vezetett Félmillió kilométer baleset nélkül — Újra csak ezt a szakmát váilasztaná Katona Péter ősz hajával ellentétben fiatalosan, vidáman ragyog Katona Péter szeme. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság 56 éves gépkocsivezetője mosolyogva lép a szobába. Nem is csoda, hiszen csütörtökön kapta meg Budapesten a KPM Autófelügyelőségének plakettjét, mert gépkocsiját 500 ezer kilométeren keresztül baleset nélkül vezette. — Hogy kezdődött, Péter bácsi? — Kerek harminc évc- kezdtem a szakmát, először mitfahrer-ként (ezt a mai fiatalok talán nem is értik; a vizsganélküli segédgépkocsivezetőket hívták így), s azóta is kitartottam mellette. Pedig akkor nem volt könnyű, ezt most is bízvást állíthatom; Igaz, hogy a rossz, az sokáig megmarad az emlékezetünkben; Az akkori kocsik még láncmeghajtásúak voltak, a két lánc összesen két és fél mázsát nyomott; ha az elszakadt, szedhettük elő az üllőt meg a kalapácsot. Igaz, viszont, hogy a kerekek akkor még tömör- gumiból készültek, az pedig nem pukkadt ki, soha. — Baleset persze akadt, ennyi idő alatt? —* Az ilyesmi néha elkerülhetetlen, de velem mégis csak nagyon ritkán fordult elő; Egyszer ültem a vádlottak padján, de nem én voltam a hibás, és felmentettek. Más alkalommal meg a kormányom mondta fel a szolgálatot, le is borultam a Tisza-gátról. Viszont — és erre nagyon büszke vagyok — csaknem másfélmillió kilométert tettem meg eddig gépkocsival, s közlekedési kihágásom soha, de soha nem volt. — 1957 óta személyautóval járok, Volgával, így persze könnyebb, kényelmesebb a vezetés. Nem úgy, mint régen, most csak beviszem a kocsit a szervizbe, s reggel átveszem készen. — Van-e más kitüntetése is? Nem szól semmit, csak csendesen benyúl a zsebébe, s kiteríti az asztalra mindet. Bizony, sok lenne itt felsorolni, de egy-kettő azért idekívánkozik: 1953- ban sztahanovista lett, 1954- ben kormánykitüntetésben részesült az árvízvédelem során kifejtett önzetlen, fáradhatatlan munkájáért, — 1958-ban kiváló dolgozó, 1960-ban a vízgazdálkodás kiváló dolgozója volt, közben megszerezte a Vezess baleset nélkül mozgalom ezüst- és aranyfokozatát, s most végül ez a plakett a félmillió balesetmentes kilométerért. Óhatatlanul el kell érkeznünk egy gépkocsivezetővel beszélgetve ahhoz a kérdéshez, hogy van-e autója? —- Nincs, de nem is lesz, mert nem is akarok. Talán a család kedvéért jó lett volna, de nem vágyom rá. Megyek én autóval eleget, nekem az nemcsak munka, szórakozás is, folyton patakok, folyók, fák között Medeczki István már két alkalommal volt büntetve. Utoljára áprilisban szabadult, s július 22-én újabb „esete” volt. Este 7 óra felé erősen ittas állapotban Szolnokon az Űttörőház előtti autóbuszmegállónál egy nőt és három fiatal lányt molesztált, tisztességtelen ajánlatokat tett nekik, megbotránkoztatta a várakozókat. Az időközben odaérkező rendőrt megütötte, szidalmazta. Hatósági közeg elleni erőszak, könnyű testi sértés és garázdaság miatt két évi szabadságvesztésre ítélték és 3 évre eltiltották a közügyektől. Vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért. * Dzsudzsák György, a Szolnoki Állami Gazdaság dolgozója 1960-ban már volt büntetve, rablásért 3 évet kapott. Most júniusban egyik ittas munkatársát, Szigetközi Jánost „jóindulatúan” hazavezette, s közben kiemelte zsebéből annak havi fizetését. 1400 forintot, s elitta, fizetett mindenkinek, taxizgatott a városban. Ezt megelőzően munkaruháját elzálogosította. Társadalmi tulajdont károsító, visszaesőként elA Jakut Autonóm Köztársaság területén, Szibériában, „mikroklímával” ellátott város épül. A magas épületek tetős udvarát folyosók kötik össze és az összes helyiségekben egész éven át mesterséges mérsékelt égövi klímát teremtenek. Az új várost „Ajhal”jámi, a szabad levegőn. — Bejártam már egész Magyarországot, töviről-hegyi- re ismerem hazánk minden táját. A szakmát szeretem, jól bírom a munkát, s akármennyit is kellett valamikor küszködnöm, ha még egyszer fiatal lennék, megint csak ezt a pályát választanám. Egy pillanatra lehajtja fejét, talán elvonul előtte a harminc év minden apró mozzanata, öröme, bánata, még egyszer. Az autó az élete... S. A. követett sikkasztás, ugyancsak visszaesőként, zsebtolvajlás útján elkövetett lopás bűntettében találták bűnösnek. Ezért két és fél évi szabadságvesztésre ítélték, kényszerelvonókezelésre kötelezték, s 3 évre eltiltották a közügyektől. — Védőjével együtt enyhítésért fellebbeztek. * Gayer László sem tartozik a büntetlen előéletű emberek közé, mégsem hagyta nyugton a természete. Először Szolnokon és környékén őrizetlenül hagyott kerékpárokra specializálta magát, el is adott nyolc darabot. Majd Szolnokon, Szájólban, sőt Mo- noron is magnetofont, fényképezőgépet, táskarádiót kölcsönzött, s ezeket eladva mintegy 10 ezer forinttal károsította meg a társadalmi tulajdont. Visszaesőként, a társadalmi tulajdont és magánszemélyeket károsító lopás, sikkasztás és csalás miatt 5 esztendei szabadságvesztéssel büntették, a közügyektől 5 évre eltiltották, s kötelezték az okozott kár megtérítésére. Vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. nak (dicsőség) keresztelik; A Jakut Köztársaság éghajlatának megjavítására szovjet tudósok azt is tervbe vették, hogy valamilyen módon felrobbantják azt a hegyláncot, amely megakadályozza a meleg légtömegek áramlását erre a területre. Mikroklimas város BÍRÓSÁGI JEGYZETEK Ilyen volt a baleset után az AB 26—61 forgalmi rendszámú személy- gépkocsi, melynek vezetője, Kiss Károly, figyelmetlenül hajtva beleszaladt egy vele azonos irányba haladó két- lovas fogatba. Eredmény; egy súlyos és egy könnyebb sérülés. — EGYÜTTES párt- és tanács végrehajtó bizottsági ülést tartottak pénteken délelőtt Kisújszálláson. — Ezen jelentés hangzott el a vb lejárt idejű határozatainak Végrehajtásáról, tárgyalták az 1965. évi költségvetést, a város oktatási helyzetét, és jóváhagyták a jövő évi községfejlesztési tervet. — HÉTFŐN REGGEL nyílik meg Mezőtúron az újonnan átrendezett lak- berendezési bolt. A lakosság itt televíziós készüléket, rádiót, szőnyeget, üvegporcelán tárgyakat, kerámiákat vásárolhat. Bevezették a szaktanácsadást is, korszerű mintákat, modem bútorokat ajánlanak a vásárlóknak, s felhívják a figyelmüket újszerű, ízléses lakberendezési tárgyakra, megoldásokra. — TÜZRENDÉSZETI értekezletet tart szeptember 15-én, kedden reggel 9 órakor a Szolnok megyei Tűzrcndészeti Osztályparancsnokság. Az összejövetel a szolnoki Móricz Zsig- mond kultúrotthonban lesz a megyében lévő fontosabb ipari és kereskedelmi létesítmények vezetői részére. Értékelni fogják a fenti vállalatok tűzrendészet! helyzetét és meghatározzák a további tűzvédelmi feladatokat. A Nap kél: 5.18 h-kor, nyugszik: 18.00 h-kor. A Hold kél: 13.00 h- kor, nyugszik: 21.44 h-kor, IDÖ.1 ARAS JELENTÉI Várható időjárás: nyugat felől felhőátvonulások, néhány helyen átfutó eső. — Időnként élénk északnyugati szél. A nappali felmelegedés kissé csökken. — Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok között. LUDOVIKA Ez a név a Lajos női formája, a Ludovicus, illetve Chlodvig névből származik. Az ógermán „chlod” dicsőt, a „víg” pedig harcot jelent, így legjobb magyar megfelelője hős lenne. Nálunk a közhasználatban Lujza helyettesíti, amely viszont önálló női névvé alakult. Holnap Szerénke nap lesz. Szept. 13 Vasárnap Ludovika Közlekedési balesetek Szeptember 11-én reggel 8.15 órakor Jászberény belterületén Csipe Jakab 50 éves jászjákóhalmi lakos saját tulajdonában lévő Berva segédmotorkerékpárjával elütötte a jobboldali gyalogjárdáról figyelmetlenül lelépő 71 éves Gál Ist- vánnét, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Csipe Jakab szeszesitalt fogyasztott vezetés közben, s vezetőigazolványa sem volt. * Ugyancsak pénteken — 16.30 órakor Tiszaföldvár belterületén Tóth Mihály 26 éves kerékpáros összeütközött Kenyeres Ferencné kerékpárossal, aki nem jelezte kanyarodási szándékát. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett. * Szintén 11-én este 18.45 órakor Szandaszöllősön Donkó Imre 26 éves hu- nyadfalvi lakos saját tulajdonát képező, KH 70—76 forgalmi rendszámú motor- kerékpárjával a kanyarba nem csökkentette a sebességet, s nekiment egy villanyoszlopnak. Pótutasa, Dobai Szilveszter, 23 éves besenyszögi lakos 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a motorkerékpárban 600 forint kár esett; Donkó ellen eljárás indult. — A SZOLNOK MEGYEI Rendőrfőkapitányság íeikéri azokat a személyeket, akik 1964. szeptember 4-e óta az alábbi gyártási számozású kerékpárokat vásárolták: C 40711 sz. Csepel női, D 5682 sz. Johnson férfi, 89208 sz. szovjet női —, hogy saját érdekükben jelentkezzenek a fenti kapitányság I. em, 36, sz. szobájában. — AZ ŐSZI könyvhetekre az fmsz-könyvesboltok körülbelül négymillió forint értékű könyvvel várják a vásárlókat, s külön könyvtájékoztatót adnak ki. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján nem végleges megállapítás szerint a 37. lottójátékhéten öt találatos szelvény nem volt. Négytalálatot 30 fogadó ért el, nyereményük egyenként 135 204 forint. Három találatot 3313 fogadó ért el, nyereményük egyenként 612 forint. Két találatot 108 713 fogadó ért el, nyereményük egyenként 18 forint 60 fillér. Szolnok megyei NÉPLAP A Masrvar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bl- zottsáea és a Megyei Tanács laola Főszerkesztő: Varga József Kiadla a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatói Fülemen Laioe Telefon: Szerkesztőségi 20—93. 23-20. 20-69. Kiadóhivatal: 20-94, Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok. I sz. Irodaház. Index-szám: 85 068 A lapot előfizetésben M árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták teriesztik. A lap előfizetési diia egv hóra: 12.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelő« vezető: Mészáros Sándor R^DIÖ»TV•MOZI* SZÍNHÄZ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Négy lány egy udvarban. Matiné: Boldogság országa, Hétfőn: Halló, Japán. Tisza: Szereti az embereket professzor úr? Matiné: Szóljon a dob. Hétfőn: Hol a tábornok MÁV: Méhkirálynő. Hétfőn: Szünnap. Kert: A vérdíj. Hétfőn: A szórakozott professzor JÁSZBERÉNY Lehel: Jánosik IL Matiné: Fel a fejjel. Hétfőn: Morál 1963. Kert: Sámson. Hétfőn: Veszélyes vállalkozás. KARCAG Déryné: A matador. Matiné: Amíg élet. Hétfőn: Szerencsés bukás. MEDOSZ: Vízkereszt vagy amit akartok. Hétfőn: Négy lány egy udvarban. KISÜJSZALLAS Ady: Sándor Mátyás. Matiné: Az arany vonat. Hétfőn: A matador. KUNHEGYES Szabadság: Az aranyember. Matiné: Három csillag. Hétfőn: Szerelmesek találkozása. RUNSZENTMARTON Kőrös: Férjhez menni tilos. Matiné: A 30. születésnap. Hétfőn: A gyilkos és a lány. MEZÖTÜR Béke; Szélvihar, Matiné: Hófehérke és a hét törpe. Hétfőn: A púpos. Dózsa: Hol a tábornok? Matiné: A szép Lurette. Hétfőn: Szereti az embereket, professzor úr? Szabadság: Némo kapitány. (Hétfőn is.) TISZAFÜRED Tisza: A törvény balkeze. Matiné: Balti égbolt I. Hétfőn: özvegy menyasz- szonyok. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Morál 1963. Matiné: Az arany fog. Hétfőn: Jánosik II. Kert: Szerencsés bukás. Hétfőn: A vérdíj. TÚRKEVE Vörös Csillag: Jánosik I. Matiné: A béke első napja. Hétfőn: Farkasok közt védtelen., SZÍNHÁZ: A szolnoki Szigligeti Színház: Jászberényben a Ludas Matyi fél nyolckor, hétfőn: szabadnap. MŰVELŐDÉSI HÁZAK: A Ságvárl Endre Művelődési Házban az akvarista szakkör rendezésében: „Az akvárium biológiai alapja” címmel előadás. Előadó: Szűcs Árpád vasárnap délelőtt 10 órakor. Kertváros: A kopaszok bandája, matiné: Én és a tábornok. A MAGYAR RÁDIÓ ÉS TV SZOLNOKI STÜDIOJANAK MŰSORA a 822 m-es középhullámon. Naponta 18.00—19.00 áráig. Vasárnapi mindenféle. Zenés , összeállítás. Tartalmából: 80 éves az Operaház. Zenés összeállítás. - Vasárnapi jegyzet. — Könnyűzene. — Kiskrónika. — Sport. Helyszíni közvetítés a Debreceni Dózsa—Szolnoki MTE, a Kis- terenye—Jászberényi Lehel és a Szolnoki MÁV—Nyíregyházi MSE NB. Il-es bajnoki labdarúgómérkőzésről. Hírek, totó. — Tánczenei koktél. Szeptember 14. hétfő Hétfői kaleidoszkóp. — Nyárutó 1964. Zenés riportmüsOr. — Nagy énekesek — nagy slágerek. — A nap miértje. Jegyzet. — Ritmusról — ritmusra. Tánczene. TELEVÍZIÓ: 9.10: iskola-TV. Kémia, az általános gimnáziumok esti és levelező tagozatának I. oszt. számára, az anyag szerkezete. — 9.40: Az iskoia- tv jövő heti műsorának ismertetése. — 9.45: Hétmér- földes kamera, úttörőhíradó. — 10.05: Bátor emberek, szovjet film. (A KISZ tilfn- szemináriuma részére.) — 11.35: Házunktája, a jászapáti libatömő társulás... — 11.40: A legjobbak találkozója. Kisfilm a mezőgazda- sági kiállításról. — 15.15: Badacsonyi szüret. Közvetítés a szüreti felvonulásról. — 15.50: Kapcsolásos közvetítés Ferencváros—Győri Vasas ETO labdarúgó mérkőzésről a Népstadionból, valamint a Magyarország—Franciaország úszóversenyről, a Sportuszodából. — 18.40: Autó. Magyar kisfilm. — 78.55: Tudni illik, hogy mi illik! az utcán. — 19.20: Esti mese. - 19.30: TV-híradó. - 19.50: Ma este Dobozy Imre dedikál. 20.00: Micsoda vakációi! Magyarul beszélő angol film. — 21.25: Szüreti bál Badacsonyban, közvetítés a badacsonyi Hableány Étteremből. — 22.00: Telesport. — 22.25: TV-híradó, 2. kiadást