Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-13 / 215. szám
1WI; szeptember K. SZOLNOK MEGYEI NÉP KAP n Vjoesesiláv Kusnf&s&v i C e linográd Celinográd, Celinográu, Leningrádnak ifjú öccse, rokonom. A balti szél, érchangú hullámverés dalolt rólad, s én hozzád siettem. Végre találkoztam véled; üdv néked, öreg Isim! A sztyeppék forró levegője úgy részegít, mint a te kumiszod. Celinográd, Celinográd, gabonám aranykalásza, kenyér szellője Te! Mint sas kap szárnyra a szél és suhan, sodorja lelkem, énekem száll az ifjúság földje fölé... Aratás. Bíboros nap keltétől — sugárzó nap keltéig úsznak a sztyeppéi hajók. A búza sűrű, tömött, tarajos hulláma zümmög, dal hömpölyög a nagy kikötőkben. Celinográd, sztyeppéi világító torony! Celinográd, Leningrádnak ifjú öccse, mondabéli hős kikötő! Fordította. Fábián Péter Ez a kép a régi Akmolinszk egy darabját mutatja. Néhány évvel ezelőtt született határozat arra, hogy a szűzföldi terület fővárosa legyen méltó ahhoz a hatalmas munkához, amely a szűzföldeken folyik. Ahol földet érnek az űrhajósok i. „...és ezen a földön érnek földet a szovjet űrhajósok is." — így fejeződött be majd minden beszélgetés, amikor a magyar újságíró a Szovjetunió együk távoli országában, a Kazah SZSZK-ban bárkivel is az ország életéről, múltjáról, jövőjéről szót váltott. Ezt a félmondatot jelképnek is elfogadhatjuk, mert a Kazah SZSZK — és különösen annak középső területe, a nálunk szűzföldek néven ismeretes vidék ma egyik legérdekesebb, legizgalmasabb szöglete a földkerekségnek. A végeláthatatlan kazah sztyeppén állva a kommunista társadalom jövőjét lehet látná. Gondoljuk el: az emberiség történelme egyenlő a föld kincseiért folyó harc történetével. Attól a perctől, amikor az ember először tapasztalta, hogy az általa elhullajtott mag később termést hozott, s először szórta el céltudatosan, a jövő termés biztos reményében a magot a földön, addig a napig, amikor az első traktorok belemarták acélfogsorukat a kazah sztyeppe földjébe — egy történelmi korszak telt el. E korszak egy mondattal is jellemezhető: Az ember a maga verítékével tette termővé a földet, hogy életet merítsen belőle. A kazahsztáni szűzföldek az első olyan nagy össze- függő terület, amelyet az új kor technikájával, az új társadalom embere hódított el a természettől. Másutt is vannak teljesen gépesített mezőgazdasági nagyüzemek. Olyanok, ahol emberi kézzel már nem nyúlnak a terményhez, a föld csak a gépek olaj- cseppjeit ismeri, az emberek verítékét már nem — de amíg ide eljutottak, nem sokban különbözött az út az ősemberétől. Faeke helyett traktor szánt, két ösz- szedörzsölt kő helyett kombájn őrli a gabonát. De a termés — akár vállán, görnyedve a szolga viszi, akár villamos meghajtású szállítószalagon — a gazda magtárába jut. Itt a földek feltörése az úr és szolga viszonyának megszűnése után negyven évvel kezdődött. Az új földeken egyetlen úr van: az ember. Szolgája a gép. A kommunizmust építő ember a maga hasznára leigázza a természetet, 6 méghódítja a világűrt. Ez nem véletlen. Ez a történelem logikája. Az egészben csak az a véletlen, hogy a kazah sztyeppékén egyszerre lehetünk tanúi mindegyiknek. Nem szeretem a jelképeket. Azok mindig egy kicsit fantasztikussá, misztikussá teszik a való élet krónikáját. Az útirajztól, a riporttól különösen távol állnak az ilyen eszközök. A kazahsztáni útiélményeimről szóló beszámolót mégis ezzel a Jelképpel kell kezdenem. Ezt a gondolatot kell mottóul választanom. Mert a legtárgyilagosabb krónikás sem tudja magát mentesíteni saját érzelmeinek hatásától. A szűzföldeken látottak pedig többször szóltak az érzelemhez, mint a józan, objektív értelemhez. Mert itt még a rideg semleges számok is először a szívet dobogtatják meg. csak azután, később kerülnek az újságíró jegyzetfüzetébe. Magam láttam, hogy itt még a szkeptikusok, a cinikus kívülállók is rövid idő alatt beadják a derekukat. Megismerve a szűzföldek valóságát — majdnem azt írtam: romantikáját, ami ugyanazt jelenti — számomra most már többet mond Hruscsov felhívása, ami a celinográdi pártaktíva ülésen hangzott el: Most jöjjenek ide azok a nyugati politikusok, akik a szűzföldek csődjéről prédikáltak, torkukon akadna a szó! Egy ilyen „szó torkon- akadásnak” tanúja voltam. Az idézett gyűlésen jelentette be Hruscsov a következő adatot: 1953-ban, amikor határozatot hoztak a szűzföldek feltörésére, a Szovjetunió egész begyűjtött kenyérgabonatermése eigy milliárd 899 ezer púd volt. Az idén egyedül a kazahsztáni szűzföldek egy milliárd púd kenyérgabonát adnak. Az idei év termésével, minden eddigi befektetést figyelembe véve, minden beruházást beleszámítva, végleg rentábilissá vált a szűzföldek mező(IGAZ TÖRTÉNET) A szűzföld féltékeny hadakozása, s a viharos szél sem tudta elriasztani első meghódítóit, sem hóviharával, sem poros légörvényeivel. Érthető hát az a roppant káröröm, amivel istápolni kezdte a száraz forgácsba dobott cigaretta véget, ami ott maradt véletlenül a nemrégiben felépült tehén- istálló egyik sarkában. Az istálló tetője alól előtörő lángnyelvek — mint a kígyó fullánkjai — már belemartak az éjszaka sötétjégazdasága. S ha a jövőben csak nyolc mázsás átlagtermések lesznek — láttam tízezer holdas kísérleti táblákban az új búzafajtákat, amelyek 30—35 mázsát adnak hektáronként! — a szűzföldeken rentábilis marad a gabonatermelés. Mellettem ült Roy Thomson angol multimilliomos, sajtómágnás, aki azért utazott tízezer kilométert, hogy Hruscsov elvtárssal beszélhessen. Ott a gyűlésen már túl volt a „szó torkonakadáson”, ugyanis egy napig Hruscsov vendégeként maga is láthatta mindezt. Itt már csak élénk bólogatással, halk „ah” és „oh” felkiáltásokkal nyugtázta a hallottakat. De azért érdemes idézni, mit írt hazatérve egyik lapjában, a Sunday Timesben: „Azzal a meggyőződéssé! jöttem haza a Szovjetunióból, hogy az oroszok sokkal jelentősebb és gyorsabb fejlődést értek el, mint ahogyan Nyugaton általában tudják... Hruscsov beszéde végén a kommunizmusról szólt. A kommunizmus fejlődéséről és tagadhatatlan diadaláról. Mélyen megrendített ez a kihívás, és ha mi, angolok komolyan el akarjuk fogadni a kommunizmus kihívását. teljes változásnak kell végbemenni életberendezésünkben.” Az angol milliomos szavai is azt bizonyítják, hogy akiben a kapitalista világban egy csekély érzék is van a realitások iránt, az most már elismeri: a Szovjetunióval számolni kell, a békés gazdasági versenyre szóló kihívását komolyan kell venni. íme a békés egymásmellettélés politikájának helyessége, ezúttal olyan tükörből is ellenőrizve, amelyet odaát tartanak a világ elé. (Folytatjuk.) Varga József be. Az emberek még aludtak. de az éjszakai nyugalomból forró vér ömlött. Viktor Jurjev volt az első, aki észrevette a baljós égboltot és elsőnek szaladt oda az istállóhoz. A bekötött tehenek hol dühösen hörögtek, mintegy tudósítva a világot az őket ért szerencsétlenségről és halálos veszélyről, hol meg panaszosan bőgtek, megmentésért könyörögve. A hőségtől és a félelemtől meggörbülve kétségbeesve kapálták a fapadlót és szarvukkal vadul nekitámaszkodtak a jászolnak. — Nagy, sötét, ragyogó szemük tele volt vadsággal és rémülettel. Minden tehenet Máseny- kának szólítva, s kérve legyenek türelemmel, a fiú először kivezetett egyet — nagy volt. foltos, s szemmel láthatóan a legöregebb — s az elsőhöz hasonlóan még kilencet. — A bikát! Segítsetek a bikát menteni! — kiáltotta el magát Grigorij Jakovlev, a tősgyökeres jakut, akivel négy évig szolgált a flottánál, s akivel a leszerelés után, immár fél éve, szántja a nagy szűzföldet. Viktor odafutott barátjához. — Húzd! — Húzom! — Üsd! Erősebben verdd! Ekkor azonban kigyulladt Viktor kabátja. — Vizet rám! — kiáltotta. Az asszonyok félig telt vödörrel futottak oda és ráborították a tűz által kiharapott lyukakra. Már sok ember tolongott a helyszínen, de senki sem merészkedett be a láncoló istállóba. — Vizet rám! — üvöltötte Viktor is ismét eltűnt a lángokban. Egy perc múlva ismét megmentett egy tehenet. — Vizet rám! — követelte újra. — Vityenka, drágám, édesem, maradj... hajtogatta Tányája szörnyű félelmében, s igyekezett megragadni szerelmese kezét. — Még kettőt, meg a bikát.. — Na és... Már nem lehet... — Grisa ott maradt a bika mellett. — Nem, nem lehet már... Nézd... — Vizet rám* De az emberek nem árasztották el a vállalkozót: esztelenség lett vcána már bemenni az istállóba. Ekkor Viktor maga borított a fejére két vödör vizet és eltűnt a füstben, ropogásban, lángban. Két perc múlva még egy tehén menekült meg. — Hol van Griea? — kérdezte a körülötte állóktól. — Nem látni — felelte valaki. — Vizet rám! — kiáltotta Viktor indulatosan. Eltelt az első perc, a második, a harmadik... Viktor nem tűnt elő. — Segíteni kellene neki! — szaladt ki Tánya száján és körültekintett. Arca hirtelen nagy elszántsággal telt meg. — Vizet rám! — kiáltotta kétségbeesve és berobbant az istállóba. Ropogott a száraz fa, ragyogtak a zsarátnokok, tomboltak a lángok. Valaki csáklyáért rohant, de leintették: emberek vannak bent, még megsérülnének... Eltelt még öt keserves perc, s mindnyájan megértették, hogy már késő volt. Az emberek nagy erőfeszítéssel, alig titkolt félelemmel lódultak neki a füstnek. A mindent elnyelő tűzbe ömlött a víz, hullott a föld. De Tánya és Vitya nem voltak sehol. Még aznap eltemették őket egymás mellé. Mindennek van valami kezdete. S a lakatlan szűzföld temetőjének egy bje- lorusz komszomolista és egy doni kozáklány lett az első ikója. Jj] z volt az első sír. ugyanezen a napon a friss halom mellett, a falu felé kanyarodott az első gépkocsi karaván a szűzföld aranyával. Ez volt az első búza. Az első. Fordította: Molnár Sím' Akmolinszk helyén néhány év alatt felépült Celinográd. A város egyik főútvonala. NYIKOLAJ DjACSENKOi AZ ELSŐ
