Szolnok Megyei Néplap, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-20 / 195. szám
1964. augusztus 20. SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 9 Nézz előbb tükörbe! A régen jó módot kifejező ház falai majdnem teljesen meztelenek voltak, annyira levetkőzték a vakolatot. Reszketős fejű ószes hnpi aszony csoszogott eléd. Gyanakodva méricskélt. — Vékes Annát keresem — mondtad barátságosan. Az öregasszony megrezzenve kapott a kötényéhez és megtörülte benne a kezét. — Honnan jött az úr — kérdezte szorongva. — Pestről. Egyenesen Pestről. — És... és miért? — Mondom, hogy Vékes Annát keresem. A tanács- házáról igazítottak ide, mert, hogy én régen jártam már Sárosfán, nagyon régen, van annak legalább negyven esztendeje... — Hát az csakugyan régen volt. Még kisgyerek lehetett az úr. — Dehogy voltam kisgyerek! — szabadkoztál élénken. — Már tudtam, mire valók a lányok. — Nocsak, nem is gondoltam volna. Nem látszik még annyinak — ismerte el, és kissé megenyhült az arca_ — Ha látszik, ha nem, az évek azért múlnak... — Azok igen — sóhajtott az öregasszony. — Itt lakott a faluban? — kérdezte, s fürkésző tekintettel méregetett: ki lehetsz? — Nem éppen, csak a szomszédban, István völgyben. — Hát az csak tanya volt. Egy cselédház meg istálló. — Ügy bizony! — siettél ráhagyni. — Valamikor ott tanyázott az uradalom gulyája meg a számadógulyás. — Igen, de azok ritkán jártak a faluba, mert az uradalomhoz tartoztak. És a faluból se vetődtek arra, mert mit kerestek volna az uradalom földjén és tanyáján. — No, azért én emlékszem, hogy napközben oda- hajtcdták a pógárok teheneit itatni. — Jól emlékszik — bólintott. — Az uradalmi rét jobb volt, mint a falué... Ha meg nem sértem, mit keresett az úr István völgyben? — Nem kerestem semmit, gulyásbojtár voltam! — nevettél őszintén az öregasz- szony csodálkozásán, mert még a szeme is fönnakadt, annyira bámult. Csak némi szünet után mert újra kérdezni: — Talán az úr volt az a nyurga fiú, aki folyton könyveket olvasott, meg szeretett mesélni? — No, lám, maga is emlékszik rám, látja!... Én voltam, és onnan ismerem Vékes Annát — tértél vissza látogatásod céljára. — ö is odajárt a teheneiket itatni. Néhányszor segítettem is neki vizet húzni... — Amiért nem haragudott tudom... — Miért haragudott volna? A falu legmódosabb gazdájának volt a lánya. A legények úgy lepték, mint legyek a cukrot. Még ezt sem felejtettem el! — tetted hozzá, hogy valóban elhiggye, milyen jól vissza- emlékszel. — És most miért keresi? — Mert látni akarom. Ka már idestova negyven év alatt nem felejtettem el, megérdemlem talán, hogy újra lássam, és beszéljek vele. A tanácsházán kiderült, hogy a férjét is ismer, tem. a Kaibl Jóskát. Néhány évvel idősebb lehetett, mint én. De hallottam, hogy már meghalt... Igazán sajnálom. Vajon, milyen ember vált Kaibl Jóskából? — Tüdőbajban halt meg... _ Gondolhattam volna. Már akkor is köhögős volt... De ha már itt tartunk, mondja meg jóasszony, hogyan mehetett az o szcp Vékes Anna feleségül Kaibl Jóskához? Az öregasszony először tétovázott. Majd oly halkan felelt, alig értetted. — A szülők akarták. Hogy egy kézbe kerüljön a két vagyon... Hát egy kézbe is került, de semmink se maradt... A megdöbbenéstől első pillanatban szólni sem tudtál. — Hogyhogy semmiük?... Csak... csak nem maga a Vékes Anna? — hebegted. — De igen! özvegy Kaibl József né, született Vékes Anna! — úgy mondta, mintha vallatnák. Megnémultál. Mi lett Vékes Annából, a vékony derekú, ringó csipejű, barna bőrű lányból? Ilyen őszhajú, elformátlanodott, rán. cos arcú, bütykös lábú vén. asszony? Mi lett a nevetős szeméből, csücsöri szájából,' rezgő melléből? Roncs és roncs! Mint a házuk és portájuk. Riadtan néztél körül. Azután az előtted toporgó öregasszonyra, aki már fásultan, szégyellősen mosoly, gott. így is ijesztően hatolt. — Kerüljön beljebb! — húzta félre az ajtó lazsnak- függönyét. — Mindjárt jön a fiam is, ebédelni. Az állomáson dolgozik. Téglát raknak ki a vagonokból... — Olyan nagy fia van? — kérdezted zavarodban. — Nem *kar a szövetkezetben dolgozni. inkább napszámoskodik. Alig várja az őszt, hogy Kaposvárra mehessen. A cukorgyárba!... Magamra akar hagyni'... Beszéljen vele, az isten áldja meg, hogy ne tégyz! Ma már más világ van, mint azelőtt. A szövetkezetben is szívesen vennék, nem úgy, mint régebben. Már többször hívták, de nem és nem!... — És mit mond, miért nem marad? — tudakoltad, mert arra gondoltál, hogy a fiú bizonyosan tanulni akar, amire Sárosfán kevés a lehetőség. — Azt hajtogatja, hogy én kulák maradtam — kesergett az öregasszony. Meghökkentél. önkéntelenül végigmérted az ágröl- szakadt öregasszonyt— Maga Anna... — szaladt ki a szádon. — Kulák?! Igen. Meri, hogy siratom a földünket, malmunkat, szeszfőzőnket meg a cséplőgépeinket... De hát bűn ez? Nem ártok én ezzel senkinek. — No, de tessék már beljebb kerülni, hisz messziről jött. Negyven esztendő igen nagy idő, maga is megfáradhatott. — mosolygott nyájasan és újra félrelobogtatta az ajtó lazsnak- függönyét, hogy lépj már be a konyhába. Nem léptél be... — Nincs... most nincs több időm!... Majd máskor, Anna, máskor!... Most sietnem kell. Találkozunk még, mert... nemsokára visszajövök! — nyögdécselted, kezet nyújtva. És hiába érezted, hogy érthetetlen, suta dolgot mi- velsz Vékes A.ma előtt, s talán meg ti sérted őt. mégis gyorsan visszafordultál, és mint akit kergetnek, siettél ki az utcára. A tyúkok riadtan rebbentek félre előled s a kutya is vakkan- tott még egyet, amikor becsapódott mögötted a rozoga utcai ajtó... — Mindjárt jön a fiam!... Várja meg, • s beszéljen vele! — hallottad Vékes Anna könyörgő sipákolását. De nem fordultál meg, még egy búcsú-intésre se, csak mentél, a falu rétjét átszelő gyalogúton, ami semmit sem változott a négy évtized alatt, mint ahogy a vasútállomásocska vadgesztenye fáin sem láttál különösebb változást, nem úgy, mint Vékes Annán és sajátmagadon is, amikor belenéztél a váróterem pergő foncsorú tükrébe, ahonnan egy fáradt arcú, ritkuló hajú, félig ősz férfi nézett rád vissza... Mert miért is hihetted, hogy a hajdani gulyásboj- tár-korod szépséges Vékes Annáját leled majd meg Sárosfán? Előbb kellett volna tükörbe nézned!... Földeák János TÓTH PÁL * aerú(ént£ Hasal már a nap a bodros felhők szélén, villogó verőfény jelzi a friss nyarat, hűvös szellő oson, meleg csap utána, , szeszélyes vén időnk vált így egy perc alatt. Mint a lenge lányka, ki fürödni készül s pőrén, kacérkodóan villantja vállait, úgy ragyog most felénk távoli csillagunk s heves sugarával tükröződve vakít. Megizzad az ember, ki munkába fogott, csípős, hűs veríték ezer árja buzog, hej, az ám a legény, aki most a fénnyel összefogni képes — és úgy alkot nagyot: / PALICZ JÓZSEF: TÁRNA Valóban szegények vagyunk? Egymásután suhannak át megyénkén a külföldi turisták gépkocsijai. A járókelők kíváncsian találgatják; vajon melyik országból érkeztek. És talán nem is gondolnak arra; miért csak átutazókat látnak. Igaz, hogy szűkebb hazánk szegény idegenforgalmi látványosságokban, de sehol a világon nem találunk olyan helyet, amely valamiképpen érdekes, — vagy szép ne lenne. Minden tájnak megvan a maga varázsa. Csak meg kell vendégeinkkel láttatni cs akkor az átjáróház vendégmarasztalóvá válik. Sokféle elképzelésünk van a megye idegenforgalmának fellendítését illetően mondja dr. Muray Pálné a Szolnok megyei Idegen- forgalmi Hivatal vezetője. — Sajnos megvalósításuk elsősorban anyagiakon múlik. Mindenekelőtt a folyóadta lehetőségeket kellene kihasználni. A “víziélet kialakítása, amely a külföldieket is vonzanná. nehéz feladat. Hiszen alig néhány csónak áll az evezni vágyók rendelkezésére. Mivel nem mindenki tud jól evezni, lomha, de biztos járatú csónakok kölcsönzésére kell kedvet csinálni. Ezzel a szórakozási lehetőséggel a külföldiek is élnének. Érdekes elképzelés szerepel az idegenforgalmi hivatal tervei között. Eszerint valahol Szolnokon a városközpontban pincehelyiséget nyitnának, ahol két dollár lefizetése ellenében ihatnának és ehetnének külföldiek. A jobb t hangulatot szolgálná a pince belsejének romantikus díszítése. A vendég, a nyúl- és fácánállományunkat illetőleg — mondja Kemény Lajos a megyei tanács mezőgazdasági osztályának mérnöke. A megyében élő őzek összszámát figyelembe véve évente mintegy 40—50 állat lelö- vése lehetséges. A fácánállományunk azonban jelentős, mintegy 15 ezer és vadászatát kedvelik a külföldi turisták. A téli időszakban szívesen látott vendégeink lehetnének. A téli hónapokban állandóan disznótoros autóbusz- járatokat indít a budapesti idegenforgalmi hivatal. A mi megyénkben sem rosz- szabb a hurka és a kolbász, mint másutt és a tiszazugi borok sem megve- tendők. A földművesszövetkezetek vendéglői készen állnak az ilyen torok lebonyolítására, csak élni kell a lehetőséggel. A disznótoros vacsorát jól össze lehetne kapcsolni a fácánvadászattal. A Karcag határában fekvő Morgó csárda is kihasználásra vár. — Külsejében ütött-kopott képét meghagyva, de belül kiépítve nagy vonzóerővel bírna a ha úgy tartja kedve, saját magát szolgálhatná ki, ízes bort csurgatva a pohárba a ..lopóból”. Lehetőség van a megyében a halászatra is, csak élni kell vele. A tiszapüs- pöki halásztanya látogatott lenne, ha lenne megfelelő szállás és megfelelő közművesítés. A 4-es számú országútról a külföldiek is könnyen megközelíthetnék. Az országosan jelentkező szállodahiány és szálláshelyhiány nálunk is jelentkezik. A szállásgondot hivatott csökkenteni a szolnoki camping is, amely a tervek szerint teljes egészében jövőre készül el. Az ötszáz férőhelyes táborban saját sátrakat is fel lehet majd állítani. Ugyanakkor a kettő és négyszemélyes kis lakóházak is nyugodt pihenést biztosítanak. Megyénk szegényes természeti adottságait szinte ellensúlyozza a gazdag vadállomány, elsősorban a kis vadak. Debrecen felé utazó autósok szemében. Ugyancsak a főútvonal mellett Kisújszállás és Karcag között van a másik kihasználatlan lehetőség. Egy halgazdaság van itt, amely a horgászoknak igazi otthont nyújthatna. Ha itt felépülne egy autóscsárda, ahol horgászfelszerelést kölcsönöznének és meg is lehetne sütni a fogott, vagv szerencse hiányában vett halat — újabb idegenforgalmi vonzóerővel gazdagodna a megye. A külföldi országokban látottak alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az idegenforgalom növeléséhez elsősorban megfelelő reklámozás szükséges. Nem akkor kell felhívni valamire a külföldiek figyelmét, amikor a város közelébe érkezik. — Székesfehérvár határában több-nyelvű felirattal köszöntik a városba érkezőt Miért nem tudjuk ezt megcsinálni mi is? Hiszen a turisták jóleső érzéssel nyugtázzák a csekély figyelmességet. Szolnok főterén elhelyezett, többnyelvű felrattal ellátott tábla és a város térképe az idegenek helyzetét nagy mértékben megkönnyítené. A város Budapest felőli végén most épül az új benzinkút. Ha megfelelő meny- nyiségű és szinvonalú prospektust osztanának itt szét — amelyen rajta van a város térképe is -r- az üzemanyagokat vételező külföldieknek meg lenne a kívánt reklámozás. Akkor már tudnák a vendégek, hogy mit láthatnának, és mit hol találhatnának Szolnokon. Büszkék lehetünk régészeti emlékeinkre — mondja Kaposvári Gyula, a Damjanich múzeum igazgatója. Sajnos megfelelő reklámozás hiányában alig-alig látogatják a külföldiek kiállításunkat. Hogy minden elfogultság nélkül beszélhetünk itt az itt látható régészeti anyagról, azt azzal is bizonyítom, hogy a frankfurti egyetem régészprofesszora a legnagyobb elismerés hangján beszélt az itt látottakról. Bátran állíthatjuk/ hogy a múzeum paleolitkor; és neolitkori emlékei, valamint a népvándorlás korának leletei egész Európában egyedülállóak. Igaz, hogy sem a megye- székhely, sem a vidéki városok és falvak nem büszkélkedhetnek sok műemlékkel, de a szajoli szélmalom, a fegyvernek! templomrom, a törökszentmiklósi kiskápolna, a kis- újszálláson létesítendő állandó jellegű irodalomtörténeti kiállítás megérdemli, hogy felhívják rá a külföldiek figyelmét, A karcagi múzeum is élményt nyújthat a látogatóknak. Sorolhatnánk a különböző lehetőségeket, szinte nehéz is lenne közülük választani. De néhányat meg kell valósítani az elképzelésekből, hogy a megye idegenforgalmi képe megváltozzon. Ügy gondoljuk, hogy az elképzelések megvalósításához szükséges pénzösszeg sem olyan nagy, hogy a terveket irreálissá tegye. Természetesen ahhoz, hogy az elmondottak megvalósuljanak, a különböző szervek és intézmények összefogása szükséges. Tóth László Nem panaszkodhatunk b t
