Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-26 / 174. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. július 26. Emelkedett az ipar termelése, a főbb növények terméskilátásai kedvezőek (Folytatás az 1. oldalról) A gazdaságosság az iparban a félév folyamán nem alakult kielégítően. Mezőgazdaság — felvásárlás 1964-ben a vetésterület szerkezete némileg megváltozott. A kenyérgabona vetésterülete 15 százalékkal, a takarmánygabonáé 5 százalékkal nagyobb, a kukoricáé 6 százalékkal kisebbvolt, mint az 1963. évi vetésterület Egyes főbb növények terméskilátásai kedvezőek. Tovább nőtt a műtrágya- felhasználás: 1964 első félévében a mezőgazdaság részére szállított műtrágya mennyisége 860 000 tonna volt, körülbelül 120 000 tonnával, 16 százalékkal több* mint 1963 első felében. Az állatállomány növelése, illetőleg csökkenésének megállítása érdekében hozott kormányintézkedések hatékonyaknak bizonyultak: az 1964. március 31-én végrehajtott állat- számlálás adatai szerint a szarvasmarhaállomány mindössze egy százalékkal volt kisebb, a sertésállomány pedig 17 százalékkal Volt nagyobb, mint 1963 tavaszán. A vágóállatok és az állati eredetű termékek felvásárlása körülbelül 5 százalékkal kevesebb volt, mint 1963 első félévében, ezen belül a tej-, a tojás- és a baromfifelvásárlás növekedett A félév folyamán kevesebb vágóállatot exportáltunk. mint 1963 első félévében. 1964 első félévében a burgonya, a zöldség és a gyümölcs-felvásárlás kisebb volt, mint 1963 első felében. A zöldség és a gyümölcsáraik az idény kezdetén — alapvetően a tavalyinál kisebb termés és felvásárlás következtében — magasabbak voltak, mint a múlt esztendő azonos időszakában. Közlekedés A közlekedési vállalatok áruszállítási teljesítménye 1964 első félévében körülbelül 16 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év első hat hónapjában. A nagyarányú növekedésben szerepet játszott az is, hogy 1963 elején — az ipari termeléshez hasonlóan — a szállítási teljesítmények is alacsonyak voltak. A tehergépkocsi köziekedé? teljesítménye 22 százalékkal, a vasúté 15 százalékkal volt nagyobb, mint 1963 első félévében. A szállítási kapacitások bővülése nem tartott lépést a megnövekedett igényekkel. A távolsági személyszállítás — 1964 első félévében — 6 százalékkal a városa közlekedés utasforgalma 4 százalékkal volt nagyobb, mint 1963 megfelelő időszakában. A lakosság jövedelme és vásárlásai 1964 első félévében részben központi intézkedésekből, részben az átlagkeresete és a foglalkoztatottak számának növekedéséből adódóan a lakosság részére folyósított összes munkabér 8 százalékkal volt nagyobb, mint 1963 első félévében. A termelőszövetkezeti parasztság munkaegységeire 17 százalékkal több készpénzt fizettek ki. mint 1963 megfelelő időszakában. A növekvő péüzjövedel- mek hatására a kiskereskedelmi forgalom 1964 első félévében 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, és 2 százalékkal volt nagyobb a tervezettnél. A félév folyamán a kiskereskedelem forgalma élelmiszerekből 10 százalékkal, ruházati cikkekből 4 százalékkal, vegyes- iparcikkekből 8 százalékkal nőtt. A lakosság mintegy 10 százalékkal többet költött a különféle szolgáltatásokra és javításokra, mint a múlt év ebö felében. A betétállomány a félév folyamán 3,2 milliárd forinttal nőtt és a félév végén meghaladta a 15,5 milliárd forintot. Népesség — népmozgalom Az ország lakossága 1984 június 30-án kereken 10 millió 120 000 fő volt. 1964 első félévében az élveszü- letések aránya változatlanul alacsony volt (13,7 ezrelék). A természetes szaporodás mértéke ugyanakkora volt, mint 1963 első felében (2,9 ezrelék). Tovább csökkent a csecsemőhalandóság: 1964 első félévében ezer élveszülöttre 41 egy éven aluli meghalt jutott Kulturális ellátottság 1964 első felében körülbelül 2000 könyvet adtak ki, mintegy 21 millió példányban Az Idei ünnepi könyvhéten 10 százalékkal nagyobb összegért vásároltak könyvet, mint az 1963 évi könyvhéten. A mozilátogatók száma 1964 első félévében 56 millió volt. lényegében ugyanannyi, mint 1963 azonos időszakában. A színház- és opera látogatók száma 3,5 millió volt, 200 000-rel több, mint az előző év első felében. A televízióelőfizetők száma a félév folyamán 76 ezerrel szaporodott és a félév végén elérte az 548 ezret * Idegenforgalom Az év első felében 365 ezer külföldi állampolgár, a tavalyinál 110 százalékkal több járt hazánkban. A félév folyamán félmillió magyar utazott külföldre, 166 százalékkal több, mint 1963 azonos: időszakában, sj Budapest, 1964. július 26. Központi Statisztikai Hivatal Több mist száz halálos áldozata vas az algin robbantanak Péntekre virradó éjszaka felrobbant Bone algíri kikötőben, az Alexandria Csillaga egyiptomi teherszállító hajó. a robbanásnak, mint az algíri szombat reggeli lapok közük, már több mint száz halálos és 200 sebesült áldozata van, az anyagi kárt pedig kétmilliárd frankra becsülik; Az áldozatok között van öt rakodómunkás, ötven tengerész, huszonöt katona és öt tűzoltó. U Thant Burmába érkezett U Thant, az ENSZ főtitkára a burmai kormány meghívására szombaton háromnapos látogatásra Ran- goonba érkezett. A főtitkárt a repülőtéren U Thi Han külügyminiszter és más magasrangú burmai személyiségek fogadták; Ott volt 81 éves édesanyja is. Ez U Thant első látogatása hazájában, amióta az ENSZ főtitkára lett. A repülőtéren elhangzott párszavas nyilatkozatában U Thant hangsúlyozta, a burmai tárgyalások központjában a délkelet-ázsiai helyzet szerepel majd. Az újságírók kérdésére U Thant megjegyezte, hogy De Gaulle francia államfővel folytatott tanácskozásain ebben a kérdésben De Ga- ulle-vel teljesen azonos volt az álláspontjuk. Mindketten úgy vélik, hogy Dél-Vieí- namban éppúgy, mint egész Délkelet-Ázsiában a politikai, diplomáciai lehetőségek alkalmazása oldhatja meg a problémákat. Körözvény öt Ku-Klux-Klan főnök ellen Több esres felvonulásra késsülnek a I\eu> York-i négerek A New York-i városi hatóságok attól tartanak, hogy újabb heves néger tüntetésekre kerül sor Harlemben és Bedford Stuyvesant negyedekben, s emiatt pénteken kétezer rendőrt állítottak készenlétbe, hogy a tüntetések megismétlődése esetén megrohanják Harlemet és Brooklynt. Mindkét városrész egyébként viszonylag nyugodt képet mutatott péntek este — első ízben azóta, hogy a múlt szombaton egy néger kisdiák meggyilkolása miatt megkezdődtek a tüntetések. New York négerlakta negyedeiben több ezres felvonulás készül, s egyelőre nem tudni, sikerül-e megelőzni. A rendőrség betiltotta a harlemi őrszoba előtt tervezett tüntetést, a szervezők azonban nem akarnak meghátrálni. A floridai St. Augusztáéban a helyi rendőrség pénteken körözést adott ki a Ku Klux-Klan öt vezetője ellen, első ízben azóta, hogy a fajüldöző titkos hadsereg munkálkodása nyomán faji villongások törtek ki a városban. Azzal vádolják őket, hogy magánautókat gyújtottak fel „engedély nélkül”: Egyiküket abban kívánják elmarasztalni, hogy a csuklya viselésével megsértette a helyi törvényeket. Floridában egyébként felgyújtottak egy motel-vendéglőt, amelynek tulajdonosa a polgárjogi törvény életbelépése után négereknek is biztosított asztalt. A tettes ismeretlen. Előzőleg Ku Klux-Klan gyűlés volta környéken. Szombaton a kora reggeli órákban újabb zavargások voltak, ezúttal a New York állambeli Rochester városban. A négerek elkeseredett tüntetésbe fogtak, mert a rendőrség mondvacsinált vádakkal le akarta tartóztatni egy társukat: Tizenöt rendőrautót, 35 rendőrt és két tűzoltókocsit vezényeltek a helyszínre. Bonn és Párizs A pénteki bonni kormány- nyilatkozatot követően ismeretessé váltak az egyes nyugatnémet pártok állás- foglalásai is: valamennyien a „gaulleista” Strauss vezette CSU kivételével — élesen szembefordultak De Gaulle francia elnök csütörtöki kijelentéseivel, magukévá tették Erhard kanSokatmondó számok Moszkva (MTI) A Moszkvában közzétett félévi terv jelentés a szovjet ipari termelés újabb hét és fél százalékos emelkedéséről számol be. Ennek az eredménynek a jelentőségét a szovjet nép a többi között abban látja, hogy megvan a fedezet az előirányzott fizetésemelésekre és megvan a lehetőség általában a fogyasztás növelésére; A szovjet Ipar termelése az első félévben több mint 10 százalékkal emelkedett: Ebben a tervidőszakban — tehát félév alatt — a szovjet ipar több nyersvasat, acélt, traktort adott, mint az egész 1954-es évben; több műtrágyát, mint 1956- ban, több kőolajat, villamos energiát, cementet* mint 1957-ben, több műrostot, vegyipari gépet, bútort, mint 1958-ban, több gázt, műanyagot, kémiai 'növényvédőszert, mint az egész 1960-as évben; A gabonabetakarítási eredmények a Szovjetunió déli területein lényegesen jobbak a tavalyinál, jobb a takarmánytermesztés is; Az építkezéseknél örvendetes az építési határidők további lerövidítése. Az országban az elmúlt félév alatt 490 ezer, tehát majdnem félmillió új lakást adtak át rendeltetésének; Ha elromlik kerékpárja, motorja.Keresse fel az Abád- szalőki Kisipari Termelőszövetkezet műszerész részlegét mert gyorsan és kifogástalanul megjavítja. A legszebb hajviseletet készíti az ABADSZALÖKI KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET női és férfi fodrász részlege. Olvassa, terjessze a NÉPLAP oi ! Közlemény a Magyar- Szovjet Gazdasági és Műszaki-T udományos Együttműködési Kormányközi Bizottság II. ülésszakáról 1964: július 20-tól 24-ig Moszkvában tartotta meg 2. ülésszakát a magyar- szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság; A bizottság az 1966—1970. évi időszakra vonatkozóan megtárgyalta energiahordozók, papír és cellulóz szállítását a Szovjetunióból Magyarországra. Megtárgyalásra került az 1966—1970. évi időszakban Magyarországról a Szovjetunióba irányuló zöldség- és gyümölcsszállítások növelése, valamint nagy befogadóképességű városi és városközi Diesel-autóbuszok szállítása. A bizottság határozatokat hozott az autóbusz- és tehergépkocsi gyártás területén folyó együttműködés fejlesztéséről. E céllal a felek előzetesen egyeztették az egyes fő egységek kompenzációs szállításának kérdéseit. A bizottság nagy figyelmet szentelt a Szovjetunió és Magyarország közötti külkereskedelem fejlesztésének, meghallgatta a Szovjetunió és Magyarország külkereskedelmi minisztereinek beszámolóját a szállítási szerződések kötéséről és az 1964—1965. évi áruforgalmi jegyzőkönyvben előirányzott kölcsönös áruszállítások menetéről. A bizottság meghallgatta a műszaki tudományos együttműködési albizottság javaslatait a Szovjetunió és Magyarország közötti műszaki tudományos együttműködés szervezésének megjavítására irányuló intézkedésekről. Az ebből adódó feladatokat a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság tudományos kutató és tervező-szerkesztő intézetei* valamint ágazati szervei az erőfeszítések egyesítése és összehangolása útján kívánják megoldani. A bizottság több, más kérdést is megvizsgált; — Többek között az első ülésszakon hozott határozatok végrehajtását, a Csap—Záhony határmenti vasúti át- rakodóhelyek átbocsátó képességének növelését, a Szovjetunió szénbányái mellett lévő meddőhányók hasznosításának lehetőségeit és egyéb együttműködési kérdéseket, cellár koncepcióját és hevesen elutasították Párizs követeléseit. A szabad demokrata párt sajtószolgálata megállapítja, hogy De Gaulle szavait csak egyféleképpen lehet értelmezni, „az NSZK-nak választania kell Párizs és Washington között”. A német szociáldemokrata párt sajtószolgálata hangoztatja, hogy a nyugat-német érdekek tiltják De Gaulle útjának követését* mert „ez az út bizonytalanságba és sötétségbe vezet”. A bonni kormány állás- foglalása ugyan félreérthetetlenül elhatárolja magát De Gaulle törekvéseitől, de hangnemére még mindig az óvatosság jellemző. Nyitva hagyja — legalább is látszólag — egy későbbi közeledés útját, arra az esetre, ha De Gaulle meggondolná magát, s feladná álmait. Kiszivárgott hírek szerint azonban De Gaulle megcsillogtatta azt a lehetőséget* hogy lecsillapítja a nyugatnémet militarizmus atomszomjúságát”. — Rá akarta venni Nyugat-Németorszá- got, hogy utasítsa el a sokoldalú NATO atomhaderő tervét és helyette vegyen részt a francia atomütőerő fejlesztésében. De Gaulle a nyugatnémet tőke „beszállását” szerette volna és cserében azt ígérte, hogy a NATO védelmi pajzsát majd a francia védelmi pajzs váltja fel. A bonni militaristák viszont nem akarnak zsákbamacskát vásárolni, mert reményük van rá, hogy multilaterális atomhaderő révén előbb-utóbb az atomtitok és az atomfegyverek birtokába jutnak. Home ragaszkodik az atomfegyverhez noha köztudomású, hogy ez az állítás éles ellentétben áll a tényekkel. Nem indokolja Home vérmes hangulatát a legújabb Gallup-rendszerű közvéleménykutatás. Arra kérdésre, „melyik pártra szavazna ön, ha holnap választások lennének?” a válaszok így oszlottak meg: a munkáspártra 50 százalék, a konzervatív pártra 40,5 százalék, a liberális pártra 9 százalék, a többi pártra 0,5 százalék. (MTI) Home miniszterelnök a tory-képviselők zárt ülésén rövid beszédet mondott. A miniszterelnök bizakodás hangján utalt a párt „javult választási esélyeire.” Kiszivárgott értesülések szerint Home leszögezte, hogy választási stratégiájának két fő pillére: 1. Ragaszkodás az angoT atomfegyverhez, mint „az ország jövőjének egyetlen biztosítékához”; 2. Az angol gazdaság szilárdságának hangsúlyozása, Goldwater a hátsó bejáraton közelítette meg Johnsont Johnson elnök péntek este a! Fehér Házban fogadta Barry Goldwatert, a Köztársasági Párt elnökjelöltjét. Az arizonai szenátor az elnöki rezidencia délnyugati hátsó bejáratán érkezett, s a délkeleti hátsó bejáraton át 16 perc múlva távozott, hogy elkerülje az újságírókat. Johnson és Goldwater megbeszéléséről rövid és óvatos közleményt adtak ki, amely szerint a két politikus megegyezett: „El kell kerülni a faji feszültséget” a jövendő politikai kampány harcaiban. Nem sokkal előtte Johnson sajtóértekezletén azt mondotta: „Nem hinném, hogy a polgárjogi kérdést teljesen ki lehet iktatni az elnökválasztási hadjáratból