Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-25 / 173. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ne«. fűfiws». — H. M., A TISZAFÖLD VARI Szabad Nép Tsz tag­ja 1963 Októberétől 1964 januárjáig apránként 33 kilé dohányt vitt haza. Ezenkívül engedély nélkül kivágott a tsz területéről 14 fiatal akácfát. 1960-ban pedig az öcsödi úton talált két 25 literes tejesannát, s ezeket megtartotta. A tár­sadalmi tulajdonban össze­sen 1400 forint kárt oko­zott. A szolnoki járásbíró­ság 6 hónapi, 10 százalékos bércsökkentéssel járó ja­vító-nevelő munkára, s az összeg megtérítésére ítélte. — A SZOLNOK városi tanács július 27-én, hétfőn reggQj 8 órakor a városi tanács nagytermében ülést tart a következő tárgyso­rozattal: tájékoztató jelen­tés a vb működéséről, az ipari és kereskedelmi ál­landó bizottság tevékeny­sége, feladatai, az állam- igazgatási feladatok társa­dalmasításában elért ered­mények. további tervek, a vb II. félévi tervének elő­terjesztése, jóváhagyása, beszámoló az 1963/64. ok­tatási év tapasztalatairól, tájékoztató jelentés a „Szol­noki Kulturális Hetek” eredményedről tapasztala­tairól. — A RÁKÓCZIFALVAI tanácsháza előtt lévő kút kevés vizet adott. Ezért 15 ezer forintos költséggel kisteljesítményű szivattyút szereltek fel, mely másod­percenként 5 liter vizet ad. — A TISZAFÖLDVÁRI Lenin Tsz eddig csaknem 200 vagon kenyérgabonát adott át a Terményforgal- mi Vállalatnak. — TANULNAK a fiata­lok az alcsiszigeti fejőisko­lán. Az ország majdnem minden tája képviselteti magát a bentlakásos szak­munkás-képző intézetben. — AZ NDK Tudományos Akadémiája sonnebergi csillagvizsgálójának mun­katársa, dr. Paul Ahnert hazánkba látogat, s a szolnoki TIT-Uránia csil­lagvizsgáló vendégeként augusztus 11-én este elő­adást tart a TIT-klubban. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Városi Művelődési Házban meg­tartott lottósorsoláson a 30. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: í, 22, 67, 76, 83 A Nap kél: 4.12 h-kor, nyugszik: 19.28 h-kor. A Hold kél: 20.20 fa­kor. nyugszik: 4.34 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás, felhő­átvonulások, már csak egy­két helyen eső, zivatar. — Mérséklődő, keletire fordu­ló szél A nappali hőmér­séklet néhány fokkal emel­kedik. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. JAKAB Ősi héber név, mely a keleti népek jelképes ábrá­zolásával magyarázható: „saroktartó, pillér” jelenté­sű, Jaakobból ered. Nálunk ma már elég ritkán elő­forduló szeméynév, sőt csa­ládnév is (Jakabfi, Jakab­házi, Jákó, Jakab). A vi­lágtörténelemben Anglia és Írország királyai őrzik e nevet. Egy magyarországi Jakab nevű cisztercita pap 1251-ben Flandriában pa- rasztofrradalmat szervezett. A jakobinusok a párizsi Szent Jakab kolostorban gyűltek össze, innen a ne­vük. 1863-ban Ágai Adolf a „Jákob létrájá”-ra célzó szövegrészt „Leiter Jakab” - nak fordította, azóta is így hívják a vaskos fordítói tévedéseket. Vörös Csillag: Halhatatlan melódiák. Tisza: Égetnivaló ember. MÁV: A vérdíj. Kert: Mandrin kapitány. JÁSZBERÉNY Lehel: Némo kapitány. Kert: Topáz úr. KARCAG Déryné: A szerelem másik arca. MEDOSZ: 2x2 néha 5. K1SÜJSZÄLLÄS Ady: Majdnem haleset KUNHEGYES Szabadság: Boccaccio 70. 1. rész. KUNSZENTMÁRTON Körös: Méhkirálynő- MEZŐTÚR Béke: Űzött vad- Dózsa: Nincs többé válás. Szabadság: A párdúc I—II. rész, • TISZAFÜRED Tisza: Minden az embereké marad. — JÁSZBERÉNYBEN augusztus 20-ig elkészül a Kossuth utcában egy mo­dern, kétmfiszakos önki­szolgáló élelmiszerüzlet, s még ebben az esztendőben nyitnak egy húsboltot is, az Alkotmány utcában. ÜJFAJTA VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR Az A. C. Koot Of de Meem holland műszaki vállalat a sárhányóra sze­relhető olyan visszapillan­tó tükröt hoz forgalomba, amelyet a volán mellől, a a szerelékfalon lévő kap­csoló segítségével minden irányba mozgatni lehet, ESZMÉLETLEN ASSZONY GYERMEKET SZÜLT ÉS SZOPTATOTT Egy nagaszaki kórház­ban hosszabb ideje mély eszméletlenségben, úgynevezett kómában fek­szik egy fiatal asszony, akit terhes állapotban au­tóbaleset ért. A 24 éves fiatal asszonyon agyműté­tet hajtottak végre, amely bár megmentette az élet­nek, mély eszméletlenség­ben tartotta min 4 a mai napig. Most adták ki a je­lentést arról, hogy a na­gaszaki kórházban április 10-én megszülte gyerme­két anélkül, hogy öntudat­ra ébredt volna, sőt érde­kes módon, amikor az új­szülöttet a karjába adták, normálisan meg is szop­tatta. A kisbaba azonban mindössze három napig élvezhette a természetes anyai táplálékot, azután elszállították eev másik klinikára. TÖRÖKSZENTMIKLÖS Dózsa: Vigyázat, feltaláló. Kert: Szegény gazdagok. TÜRKEVE Vörös Csillag: Három test­őr, A Milädy boszúja. A MAGYAR RÄDIÖ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA i 222 méteres középhullámon Naponta 18.00—19.00 óráig. Hétvégi kaleidoszkóp. — Szombatesti jegyzet. A mag­nósok műsora. — Vidám hét­rége. TELEVÍZIÓ: 17,43: Hírek. 17,50: Riporter kerestetik IV- 19,10: A mu­zsika barátainak. Beethoven- hangverseny Martonvásárról. 20,00: Esti mese. 20,10: TV Híradó. 20,25: Hétről-hétre. — 20,35: Régi szép idők- (Rész­let az Irodalmi Színpad mű­sorából). 21,35: Anna-napi kö­szöntő. 22,05: TV Híradó — 2. kiadás­rr Ra1dIÓ»TV*MOZ!* SZÍNHÁZ MOZI: SZOLNOK Vörösfelhő parancsot ad Képesregém/ 18 folytatásban VI. Irta: Kucka Péter Rajzolta: Csanádi András Kétszázötven új autótulajdonos megyénkben az első félévben Kevés az autószerviz — Sok a „csillaggarázs" az iparengedély káadásáróL PecLig azzal könnyítenének a javítási gondokon. 3avul a henzineliátás A megyében 14 benzin­kút van és 7 keveréke® ál­lomás. Az idén átadják Szolnokon az új töltőállo­mást, jövőre pedig Mezőtú­ron. Hogy mégis akadt idő­szak, amikor más megyét>e kellett menni üzemanya­gért? Volt ilyen eset is. En­nek ellenére panaszra nincs ok, hiszen az ÁFOR igye­kezett kielégíteni az igé­nyeket. Ahol arra szükség volt, meghosszabították a nyitvatartási időt, új mun­kásokat vettek fel. Egyedül a szuper-benzin igényeket nem tudták kielégíteni. Van azonban jó hír az utóbbira is: a szajoli egy­ség beíkapcsolásával lesz elegendő szuper-benzin. De javul a szók vány-benzin minősége is. Igaz, a javu­lást csak jövőre ígérték. Ha még egyéni, holnap már közügy „Legrosszabbul a gará­zsokkal állunk” — mondot­ták a megyei tanács .ipari osztályán. Nincs ugyan sta­tisztikai kimutatás, de a társosztály által kiadott ga­rázsépítési engedély szerint a gépkocsik alig 30 százalé­ka van fedett helyen. A többi a szabad ég alatt, úgynevezett „csillaggarázs­ban” nyaral vagy telel. Ez azonban elsősorban a tulajdonos gondja. Építsen garázst magának. Igenám, de engedély nélkül tiios építeni. Márpedig az enge­délyért valósággal kálvá­riát kel megjárnia. A lakó­telepek építésénél ugyanis elfelejtkeztek erről, s most nincs hely a garázsnak. A hiba kijavítására fog­lalkoznak ugyan egy közös garázs építésével Szolno­kon, de míg abból lesz va­lami, addig is segíteni kel­lene valahogy. Autós gondofk. Nem na­gyok, s megszüntethető)!. Ma még kevés embernek okoznak bosszúságot, az igaz. De ha az 1964. első félévi — 250 — gépkocsivá­sárlást vesszük alapul, s évenként 500 gépkocsival szaporodik megyénkben a magánautók száma, akkora ma még magánügy, holnap már közüggyé lesz. <mj) Múzeumok vándorkiállításai Négy év alatt meghárom­szorozódott megyénkben az autótulajdonosok száma. Je­lenleg mintegy 1550 ma­gángépkocsi fut útjainkon. Más megyéhez viszonyítva nem sok. Veszprém megyé­ben például duplája, Pest megyében pedig — Buda­pestet kivéve — négyszere­se van. De a „nem sok” is gondot okoz. Gondot okoz­nak megyénk útjai, a szer­vizállomások, az alkatrész- hiány, a garázsépítés és olykor még a benzin is. Lesz-e alkatrész ? Általános tapasztalat, hogy egy gépkocsi 150 ezer kilométer megtétele után hasznavehetetlen Hogy úgy mondjuk: megszolgál­ta árát. Ez a jövőben azon­ban alighanem csökkenni fog. Nem a gépkocsi minő­sége miatt — bál abban is van kívánni való —, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy nem lesz olyan alkat­rész, amilyenre szükség volna. Egy magánautó ugyanis évente átlag 11 ezer kilo­métert fut. Ez azt jelenti, hogy 15 év alatt teszi meg a 150 ezer kilométert. A gyár viszont csak tíz évig köteles alkatrészt készíteni. Erre nemzetközi megálla­podás van. Az állandóan fejlődő gépkocsi-típusok a maiakat kiszorítják. A gyá­rak új típusra, legalábbis korszerűbbre állnak át, s régi gépkocsikhoz nem lesz r.lkatrész. Szerviz-gondok Nálunk nem lehet válo­gatni a szerelőkben, a szer­vizállomások között. Álla­mi szervizállomás például csak egy van a .megyében — Szolnokon. A másikat most csinálják Jászberény­ben, s talán szeptemberben adják át A kisipari szövet­kezetek is foglalkoznak autójavítással. Igenám, de csak Karcagon és Jászbe­rényben tudnak vállalni na­gyobb munkát Ez bizony kevés. Nem is szólva arröl, hogy nem egy alkalommal a vállalati gépkocsikat is ezeken a helyeken javítják, sőt motorkerékpárokkal ■ is a szervizállomásokat kere­sik fel. Egy szervizállomás létre­hozása nem megy máról holnapra, s drága is. De ki­sebb javítások elvégzésére — ha már a szövetkezetek nem győzik — maszek sze­relők is alkalmasak lenné­nek Volna is, aíki foglal­kozna ezzel, de a községi tanácsok nagyon sok he­lyen hallani Sém akarnak Országszerte nagy nép­szerűségnek örvendenek a múzeumok különféle ván­dorkiállításai. 1964. első felében 24 ilyen kiállítás járta az ország helységeit és összesen 85 bemutatót tartottak. A múzeumokon kívül a kisebb falvak, vá­rosok művelődési házaiban, iskoláiban. Sokan látogat­ják a képzőművészeti ván­dorkiállításokat. A Szép- művészeti Múzeum, a Ma­gyar Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum anyagából összeállított tárlatokon — a tavalyi tapasztalatokhoz hasonló­an — a „sztár” most is a halasi csipke, amelynek művészi példányai jelenleg Sopronban gyönyörködtetik az érdeklődőket. Számos látogatója van „a polgári ötvösművészet remekei” című bemutatónak Hajdú­böszörményben, sokszázan tekintették meg a vidéki városokban Rembrandt száz rajzának, a reneszánsz és holland festők remekei­nek reprodukcióit Számos történeti, régé­szeti és néprajzi tárgyú vándorkiállítást is rendez­nek, amelyek hasznosan egészítik ki a vidéki is­meretterjesztő munkát. Szolnok megyei NÉPLAP: A Maavar Szocialista Mun- kasDart Szolnok meavei Bl- zottsáea és a Meavei Tanács laoia Főszerkesztő: Varsa József ECiadia a Szolnok meavei LaDkiaJe Vállalat leazaató: Fülemen Latos Telefon: Szerkesztőség: 20-93. 23—20 20-69. Kiadóhivatal- 20—94. Szerkesztőséé és Kiadöhiva tál; Szolnok. 1. sz. Irodaház nai es kézbesítőnél Index szám: 25 068 A laoot előfizetésben es áru sitasban a Szolnok meavei OHtahivatal k és fiokD<>stak tenesztik- A lan slőfizeté,--' üia eev hóra. 12.- Ft: Előfi- 'ethetS barmelv oostahlváts:­Szolnok meavei Nvom-laman Vállalat Felelős vezető Mészáron Nándor „Ne lőj j! — kiáltotta az indiánnak harcolok ellenetek.” wn* j „Mit akar a mi földün­kön a fehér ember? Meg­öli vadjainkat, kivágj; erdőinket, gyermekein! fásnak és éheinek.” Bridgert felderítő útra küldte az ezre­des. Az erdőben apró zaj ütötte meg a fülét. mJMm víWm IP ■M

Next

/
Thumbnails
Contents