Szolnok Megyei Néplap, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-19 / 168. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP * 1984. }«BíIS 19. Nagyipari házépítés Soha nem titkoltuk, hogy az épülő lakások száma nem áll még arányban a lakást igénylők számával. Ez kü­lönben nem éppen „hazhi specialitás” —■ világjelen­ség. A nehézségek kétségte­lenül nagyok. Építőiparunk vezetői úgy is igyekeznek segíteni a problémán, hogy megszervezik a nagyipari házépítést. A jelszó: „Négy és fél hónap az alapozástól a kulcs átadásáig”. Ezzel a módszerrel épül jelenleg Dunaújvárosban a város egyik legnagyobb la­kóháza. A dunaújvárosi Dózsa György úton ugyanis egy újabb városrész építé­sét kezdték meg — nagy­paneles építő technikával. Maga az építés folyamatos. A nagypaneleket a duna­újvárosi házgyár készíti. A kánikula pénteken Európa-szerte 30 fok fölé hajtotta a hőmérő higany­szálát. Finnországban a hő­séget szárazság kisérir A fenyegető erdőtüzek miatt országos készültségbe he­lyezték a finn tűzoltóságot és erdőőröket. A holland tengerpartokon a meleg eléri az ezen a vidéken szokatlan 32 Cel­Ugyancsak ott gyártják a fürdőszoba, WC, konyhafal térelemeket is. Ezeket aztán sius-fokot. Belgiumban sok gondot okoz a vízhiány: megtiltották a kertek ön­tözését, a gépkocsik mo­sását. Párizsban pénteken 33 fokos hőséget jeleztek a mérők — ilyen forró július !7-én még nem volt a francia fővárosban. Az or­szág több részében elren­delték a vízzel való taka­rékoskodást. Még nagyobb az építkezés színhelyére szállítják és ott egyetlen emeléssel juttatják a he­lyükre. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a leg­modernebb hazai építés­szervezés eredményeként minden eddiginél rövidebb- re korlátozták az átfutási időt. Valóban: az alapozás megkezdésétől a kulcs át­adásáig négy és fél hónap telik el, az eddigi hét hó­nappal szemben. Első képünkön egy tér­elem látható. (Fürdőszoba, WC, konyhafal.) Ilyen elő­regyártott térelemeket il­lesztenek a helyükre a föld­szinten és az emeleten egy­aránt Második képünk a j házgyárban készült nagy- 1 paneleket mutatja be. Ezek a legelső építőelemek. Mind­egyiket lengyel toronydaru­val juttatják a helyére. volt a hőség a dél-francia­országi Cihy-ben — 38 fok. Szokatlanul meleg volt « „Svájc Szibériájának” ne­vezett Jura-hegységben, ahoi pénteken árnyékban mértek 30 fokot. Ugyanak­kor Olaszországban — Ró­mában, Firenzében. Velen­cében. Milánóban, sőt még Nápolyban is ,,csak” 35 fo- kig emelkedett a hőmérő higanyszála. (AFP, MTI) — ÜJ ÖNKISZOLGÁLÓ. BOLTOT épített Jásztelken a Jászberény és Vidéke Körzeti Földművesszövet­kezet. A korszerű élelmi­szerbolt mintegy 200 ezer forintba került. — Gépkocsivezetést tanulnak a táborban. Az MHS Szolnok megyei el­nöksége Hajdúszoboszlón szervez július 24—augusz­tus 3 között n sorköteles fiataloknak gépkocsivezetői tanfolyamot és táborozást. Szolnokról, Jászberényből, Törökszentmiklósról és Karcagról nyolcvanon vesz­nek részt. — EGYMILLIÓHAT­SZÁZEZER forint értékű könyvet adtak el a második negyedévben Szolnok me­gye fölaművesszövetkezeti könyvterjesztői, boltjai. — ÖVÖD AI heteket szer­vez jövő év áprilisában a Szolnok megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya. — Rendezvények lesznek Szol­nokon és a járásszékhelye­ken, több óvodában bemu­tató foglalkozásokat tarta­nak. Az óvónők továbbkép­zése mellett az iskolák és az óvodák kapcsolatának elmé­lyítése lesz a rendezvények fő célkitűzése. — ELŐZETES a megyei Anna-bálakról. Július 26-án este 8 órai kezdettel Kun- szentmártonban a járási művelődési otthonban tart­ják a hagyományos Anna- bált Július 25-én, szom­baton este a Vöröskereszt Szolnok városi-járási veze­tősége a Tisza Szálló összes helyiségében rendezi az Anna-bált. A tervek sze­rint a műsorban fellépnek fővárosi és szolnoki mű­vészek. MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: A törvény balkeze, — matiné: Válságos órák, hétfő: Lupény, 1929. Tisza: Nincs többé válás, matiné: A prágai tréfacsiná­ló, hétfő: Bakaruhában. Kert: A törvény balkeze, hétfő: A szélhámosnő. MÁV Kultúrotthon: Egy ember, aki nincs. JÁSZBERÉNY Lehel: 8 és '/», — matiné: Balti égbolt I-, hétfő: Szóra­kozott professzor. Kert: önfeláldozás:, hétfő: A púpos. KARCAG Déryné: A kapitány, mati­né: ösvény a hegyekben, hét­fő: Robin Hood új kalandjai. MEDOSZ: A Jelena öböl, hétfő: Itt a helyem. KISO.TSZÁI.1.AS Ady: Robin Hood új ka­landjai, — matiné: Rászedett udvarlók, - hétfő: A Jelena öböl. KUNHEGYES Szabadság: Most és halá­lom óráján, — matiné: Nap­jainkban történt, hétfő: Mág­nás Miska. KI NSZENTMAKTON Körös: A pénzcsináló, ma­tiné: Hét dada. hétfő: Ka­pitány. — SZ A BÁ L VT ALANS A- GOK segédmotorral, kerék­párral. Gulyás Mihály tisza- kürti lakos segédmotorral szabálytalanul közlekedett. Háromszáz forintra bírsá­golta az illetékes rendőr- kapitányság szabálysértési előadója. Széli Miklós kun­szentmártoni lakos, szintén segédmotorral, ittasan veze­tett (háromszáz forint bír­ság). Lukács Imre cserke- saöllői lakos szeszesitalt fo­gyasztott, majd kerékpárra ölt. A rendőr felhívására megtagadta az igazolást. Négyszáz forintra bírságol­ták. ; ' : • A Nap kél: 4.05 h-kor, nyugszik: 19.34 h-kór. A Hold kél: 15.17 li­kőr, nyugszik: 0.14 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENT ES Várható időjárás: meleg, napos idő. Szórványosan előforduló délutáni zápor­ral, zivatarral. Mérsékelt, helyenként élénk északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—32 fok között. EMÍLIA A latin Aemilia az Aemi- lius női párja, jelentése okos. illedelmes. Az ókori Róma egyik nemzetsége vi­selte ezt a nevet, fitnely több, volt nemzetségnévhez hasonlóan személynévvé vált. MEZŐTÚR Béke: Gyilkosság Szicíliá­ban. matiné: Déryné, hétfő: Külön asztalok. Dózsa: A Jelena öböl, ma­tiné: Egy kislány iskolába megy, hétfő: Udvari bolond. Szabadság: Három kíván­ság, — hétfő: A törvény bal­keze. TISZAFÜRED Tisza: Ludas Matyi, mati­né: Napfény és árnyék, hét­fő: A szerelem másik arca. rORGKS7.FNTMtKI.GS Dózsa: Majdnem baleset, - matiné: A nagy mérkőzés, - hétfő: 8 és ‘It. Kert: Keresztesek I—II., — hétfő: Egy szélhámos vallo­másai. TÜRKFVR Vörös Csillag: Bérgyilkos, matiné: Virágok a napon, — hétfő: A lejtőn. MŰVELŐDÉSI HAZAK: SZOLNOK Ságvári Endre Művelődési Ház: Az akvarista szakkör rendezésében vasárnap dél­előtt 10 órakor Csutorás Sán­dor a vízi növényekről tart előadást. Júlus 20-án, hétfőn délután 5 órakor a háziasszonyok klubja rendezésében Sűrű Lászlóné Hogyan ápoljuk A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 29. játékhétre nem végleges megállapítás szerint öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy talála­tot 83-an értek el, nyere­ményük egyenként 53 030 forint. Három találatot 6113-an értek el, nyeremé­nyük egyenként 360 forint. A kéttalálatos szelvények száma 148 846. nyeremény- összegük egyenként 14.80 forint. (MTI) — VÁGÓMARHA és ser­tés. valamint a tojás, ba­romfi, tej felvásárlásának helyzetéről, a szerződéskö­tésekről tárgyalt pénteken a tiszaroffi községi tanács végrehajtó bizottsága. Szolnok megyei NÉPLAP: A Maevar Szocialista Mun­káspárt Szolnok meavei Bi­zottsága és a Meavei Tanács laoia Főszerkesztő: Varga József Riadta a Szolnok megvet Laokiado Vállalat igazgató: Fülemen Latos Telefon: Szerkesztőség: 23-93. 23—20 20-69. Kiadóhivatal' 20—94. Szerkesztőség és Kiadóhlva* tat: Szolnok. L sz. irodaház­____Index szám: 25 068____ A la Dot előfizetésben és áru­sításban a Szolnok megvet otstahi vataLk és ti ok do? iák tenesztik. A lan előfizetési 1íta ?g? hóra: 12.— Ft. Előfi­zethető barmglv oostahivatal­nál és kézbe?!» Se£____ S zolnok megvet Nvnmdainarl Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor dísznövényenket címmel tart előadást. Piroskai Állami Gazdaság: Ismeretterjesztő filmvetíté­sek: Péterfil]érek, Egy kul- túrcsoport életéből, Szentkút, Istenek születése. A MAGYAR RADIO ÉS TV SZOLNOK] STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon Naponta 18.00-19.00 óráig. Vasárnapi mindenféle. - Zenés összeállítás. Július 20, hétfő: Hallgatóink szerkesztették, — Hétfői kaleidoszkóp. — Vö­rös Sári énekel. — Szántóföl­dek — gyárkémények. Riport. TELEVÍZIÓ: 8,50: Falusi dolgokról. - 9,00: A nyár. Az Intervízió műsora Rigából. — 9,30: Hét- mérföldes kamera. 9.50: Cir­kusz, bolgár rajzfilm. 10,00: Az állatok világa. Közvetítés nz állatkertből. 10,30: A Ten- kes kapitánya, ifjúsági tv- filmsorozat (ism.) — 16,55: A Magyar Hirdető műsora. — 17,05: Mezőgazdasági film­műsor. 1. Nem mindagy, 2. Magyar mezőgazdászok Bul­gáriában. 17,25: Újpesti Dózsa —FTC bajnok labdarúgómér- közés közvetítése a Népsta­dionból- A szünetben: Nézők­nek — hallgatóknak. 19.20: Esti mese. — 19,30: TV Hír­adó. 19,50: Kiltüntetés a cso­dagyerekeknek. magyarul be­szélő nyugatnémet film. (10 éven felülieknek!) 21.00: Tánc és harmónia, balettl'ilmüsszp- állítás. 21,35: Telesport. 21.45: , Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. 22.10: TV Híradó — 2- kiadás. Vörösfelhő parancsot ad Képesreqény 18 folytatásban I« írta : Kucka Péter Rajzolta : Csanádi András Hőség — hőség mindexiuii RA'DÍÖ • T V «MOZI «SzilN HÄZ Július 19 Vasárnap Emilia „Magában megbízunk, Fetterman kapitán — mondta a nadügyminiszter —, jó fegi verek, erős kéz. L ianpótlást visz a Kearni erődbe. Gondoskodnunk keli az ájlampo gárok biztonságáról.”

Next

/
Thumbnails
Contents